1964 szeptember9, szerda.

Az esős idő miatt nem mentem ki Görgénybe.Nem is bántam, mert én úgy éreztem, hogyha sokat járok hozzá, még megun és akkor talán hamarabb elveszítem.Úgy képzeltem a mi szerelmünket, mint a haldokló embert, akit csak az orvos inyekciós tűje tartja életben, másképp már halott.Minket is csak az a kis emlék tart össze, ami már kezd kikopni, de addig is símogatjuk babusgatjuk és azt beszéljük magunknak, hogy boldogok vagyunk.

Délután gitároztam, és át jött hozzánk Sándórházi Gita, a szomszédból, Manyikával a húgommal beszélgetni. Eljátszodtam neki az Ibihez írott dalomat és nagyon megtettszett neki és kért, hogy leírhassa.Azt mondta,hogy ismeri Ibit, de semmi jót nem tud mondani Róla.Mindenki a kettes számu középiskola legszélhámosabb nőjének ismeri. Ha idegen fiúk jöttek az iskola bálba és azt kérdezték kit lehet a legkönnyebben elérni, vagy kivel lehet degedni, mindenki Gergely Ibit és Bereczki Magdit ajánlotta. Ibi persze élt is az alkalommal, újabb és újabb kalandok következtek addig, amig betelt a pohár.

-          Hogy érted ezt?- kérdeztem.

-          Kérdezd meg tőle!- mondza Gita. Mivel láttam nem akar többet mondani, hát elhívtak sétálni és én bele egyeztem .

Elég kellemes eső utáni este volt. A hold előbukkant az elvonuló felhők mögül, aztán bujocskát játszodt velünk. Hol elbujt és sötét lett, hol előbukkant és gyönyörüen megvilágította az útat előttünk.

Aztán újabb felhők vonultak az égre és egyik percről a másikra köd ereszkedett elénk. A mozi előtt álltunk és el énekeltem nekik *Ha az a másik* címü éneket. Alig járt ember az úton. Töbnyire a kocsma előtt lődörögtek a fiatalok.

Találkoztunk Bartis Mancival és Nagy Erzsébettel Széplakról, aki látogatóba jött Mancihoz, és szerettek volna moziba menni, de nem volt előadás. Manyi Gitával búcsuztak és hazamentek és én még maradtam a lányokkal. Sétáltunk és beszélgettünk. Kérdezték hogy vagyok még Ibivel? Hová akar felvételizni?

-          Azon csodálkozom, hogy te aki olyan jó társaságokban fogolódtál annyi szép ügyes lánnyal ismerkedtél meg, akik hozzád valók voltak és te egy Gergely Ibit bóldogítasz, aki nem érdemel meg téged. Ibit és a hozzá hasonló lányokat minden utcasarkon találhatsz.

-          Nézd Manci! Én azt hiszem  ha a kezdet kezdetén figyelmeztetett volna valaki lehet, hogy nem lett volna ebből a barátságból semmi, de most azt hiszem már késő.Én megszerettem Ibit és tudod jól hogy akit én szeretek azt tiszta szívből szeretni fogom akkor is, ha bármi rosszat mindanak róla.Sajnos ez vagyok én.

-          Kár, hogy nem szerettél belém – mondta Manci – úgy tudom irigyelni Ibit, aki nem érdemel meg téged, és te mégis olyan szépen beszélsz róla.

-          Csak most jövök rá, hogy kicsoda ön,- mondta Erzsike,- a sötétben nem ismertem meg, pedig nagyon sokszór láttam. Ibit

-          Talán én ismerem a legjobban,mert osztálytársa vagyok.Láttam fényképen is önt. Egyszer Ibi megmutatta, mert felhozta a képet az osztályba.Azt mondta, hogy ön az.Van önnek egy képe Ibivel ugye? Azt a képet láttam.

-          Téved kislány, nekem nincs Ibivel képem

-          Pedig azt mondta, hogy ön az.

-          Lehet az a fiatal ember, aki most Brassóban van. Az elődöm.

-          Nagyon hasonlított önre, de lehet hogy a brassói volt, mert tényleg levelezett egy fiúval Brassóból, de ez nem új számára, mert ő gyakran váltóztatta a fiúkat.

-          Igaz az eset Nagy Gyulával?- kérdeztem hirtelen

-          Milyen eset?- kérdezte Manci.

-          Semmilyen, csak gondoltam tudtok valamit, mert úgy hallottam ő is udvarolt Ibinek.

-          Igen – vegyült bele a társalgásba Erzsike is- Nagy Gyula és sokan mások.Ibi nagyon szerette a fiúk társaságát, szerette ha a fiúk sarokba szorítják,bírkózott velük, és engedte megfogni mindenhol úgy, ahogy senki más lány nem tette volna meg. Ő mindezt természetesnek vette és csinálta is. Emlékszem még kilencedikben Nagy Gyulával volt egész délután kettesben az osztályban a kályha mellett a sarokban, többen rányítottunk és aztán nevettük, milyen nagy marha  ilyesmiket csinálni.  Ezt csak Ibi teheti meg, mondogatták a lányok. Nála  már  nem vész el semmi.Ő már bele jött a fórmába. Én magam is láttam őket, mivel kiváncsi voltam igaz-e, és ott voltak összebújva a kályha mellett és még meg se rebbentek.Emlékszem Nagy Ella szólt nekem, mert ő előttem nyitott rájuk. Nagyon sokat tudnék mondani róla, de azt hiszem ez is  elég, hogy véleményt alkosson róla.Aztán következett a Nagy Ella esete Sólyommal a banketten, Ibi Romániai körútja

Sólyommal.

-          Igaz el is felejtettem valamit.Ibi a banketten végig Blózs Emillel mulatott s egyszer eltüntek, s kikötöttek a temetőben. Ezt onnan tudom, mert volt egy fiú, aki elment és megleste őket,aztán visszajött és elmondta nekünk. Igaz semmi nem volt meglepetés, mert Nagy János, az osztály főnökünk mindent tudott és mindent elnézett neki. Még az igazgató elvtárs is Szász Gyula is mindent tudott,és nem tudom elképzelni, hogy érdek  nélkül elnéztek volna annyi disznóságot, pártolták és takargatták az ügyeit. Mást már rég kidobtak volna az iskolából,és neki nem volt soha semmi baja. Mán Laci is nagy lúdas a dologban, mert ő is állandóan  Ibi körül forgolódott.- eszembe jútott Ibi jelenete, amikor a fényképeket osztogatták és írták fel a pénzt, amit Mán Lacinak kellett adni, Ibi azt mondta

-           Mond meg Laci bácsinak, hogy én nem fizetem ki, ennyit megtehet ő is...- Vissza emlékeztem Ibi arcára, ami elárult mindent. Köztük komoly kapcsolat volt, ezért tehet meg Laci bácsi ennyit.Emlékszem a fiúk nem is kényszer-gették,mert tudták, hogy Laci bácsi annyit meg is tesz.

-          Rengeteg képet csinált Ibiről - folytatta az elbeszélést Erzsike – különbnél különb poziciókban, és lehet, hogy olyan dolgokat is művelt, amit nem lehet kifejezni szóval. Egy nap Ibi a betegszobában van Lacibácsival és én pont akkor léptem be amikor azt mondta Ibi, hogy

-          Nem engedem, hogy megcsókoljál. - Hogyan tegezi Laci bácsit, hogyha nincs komoly kapcsolat köztük, és miért akarta Laci bácsi megcsókolni Ibit, hiszen felesége van. Egész bíztos nem a kis diáklány tetszett neki, hanem várt valamit Ibitől, és Ibi ezt nem bánta, sőt provokálta. Minden férfival így tett és aztán adta  a szentet, de hamar feladta a harcot és megadta magát.Szerette a kalandokat, bármilyen piszkosak vagy erkölcstelenek voltak.

Szédült a fejem a sok pletykától és nagyon fájt, hogy ennyi kel-lemetlen dolgot hallok Ibiről, hogy akar ő megjavulni, ha úton útfélen csak a kalandokat hajhássza.Fáj, hogy ez a sok mende monda megmérgezi szerelmi életünket...

1964 szeptember 10.Csütörtök.

Még délelőtt elmentem Ibihez. Az édesanyja éppen fát hasogatni ment, köszöntem, aztán bementem a szobába. Azt gondoltam, hogy Ibi a szobában van, de nem volt ott, és az édesanyja meg akart viccelni és azt mondta, hogy elútazott, de mire megfordultam, Ibi már a hátam megett volt és csodálkozott, hogy hol jöttem be, hogy ő nem vett észre. Nézett fürkésző szemmel, mert érezte, hogy valami balhé készül.Szívem nagyot dobbant, Ibi abban a kék szoknyában volt ami nagyon tetszett nekem és a kezében egy pálca volt. A libákra ügyelt. Hozzá léptem, de nem tudtam mosolyogni.

-          Éreztem, hogy el fogsz jönni, - mondta,- csak azt nem tudom hol jöttél be, hogy nem vettelek észre.- Megcsókoltuk egymást, én arra gondoltam itt az ideje, hogy elmondjam neki: búcsuzni jöttem, ...mindennek vége... nem voltál öszinte hozzám..., de csak a gondolatok kavarogtak a fejemben, üldözték egymást, szó azonban nem jött a számra, nem mertem kimondani az utolsó szót. Tudtam, ha elmondok neki mindent, ő mindenre fog tudni választ adni és akkor én hitetlen Tamásként ismét alul maradok és éreztetni fogja, hogy én nem hiszek neki pedig ő nagyon szeret  és mindig őszinte hozzám Fájt a tudat, hogy el árulták s most itt van előttem mit sem sejve, hogy én milyen sok mindent tudok róla. Kinek higgyek neki-e vagy a közvéleménynek? Ha a közvéleménynek hiszek azonnal szakítanom kell vele. Ha Neki hiszek kiteszem magam annak, hogy holnap ismét ilyen meg olyan dolgok kerülnek a nyilvánosságra, amit én nem tudok megbocsájtani, vagy ismét megcsal valakivel és akkor már késő lessz  szakítani. Fürkészve nézett tovább rám és amikor látta, hogy az ő vidámsága nem vidít fel engem,

-          Ki húzott fel megint?- kérdezte, - megint megtömték a fejed hüjeségekkel.

-          Nem, csak olyan dolgokat meséltek el amit még nem hallottam sem tőled sem mástól és azt is bizonygatták, hogy a Nagy Gyula esete is igaz.

-          Gyere be a szobába és ott majd elmondasz mindent – mondta Ibi komolyan, és mi bementünk a szobába és én leűltem a szekrény elé a székre, Ibi az ágyszélére és játszani kezdett a kis vitorlás hajóval (Eforiai emlék) – na mond el mi bánt, mivel tömték meg ismét a fejed. Nem tudom ki akar minket elszakítani egymástól és nem tudom mi a célja ezzel, de bíztos, hogy mindent bele tesz, hogy elválaszt-hasson.

               A békés hangnem visszatérítette gondolataimat s kezdtem kibékülni a gondolattal, hogy kimondom a szót – búcsuzni jöttem – de  nem volt bátorságom. Inkább elmondtam neki sórban mindent úgy ahogy hallottam.

-          Most, ha akarod válaszolok mindenre.Laci bácsit úgy tegezem, hogy egyszer volt népdalt gyűjteni Orsován és akkor nálunk is megfordult és nálunk is evett, és akkor mondta, hogy tegezzem. Mikor látta, hogy anyuék csodálkoznak, hogy hogyan akarja egy tanár, hogy a diákja tegezze, hát azt mondta, hogy csak akkor, ha a diákok nincsenek a közelben, vagy ha kettesbe vagyunk.Remélem a Blozs Emil históriát nem hiszed el hiszen ismered őt, és nem tudom hogy mehettem volna a temetőbe vele amikor anyuék ott voltak velem. Hogy mehettem volna el mellőlük? Nem mondom Emil szeretett volna udvarolni, de én sohasem vettem komolyan. Jani! Már egyszer mondtam neked, hogy senkit sem szerettem úgy mint téged, senkit sem engedtem  annyira magamhoz mint téged. Te voltál az első és talán az utolsó is.

         Itt meg állt a vallomással és én éreztem, hogy a Nagy Gyula esete már nem is fontos. Éreztem, hogy egyetlen szavát sem hiszem, mert a főnököm elbeszélése jútott az eszembe, akinek nem volt érdeke hazudni, hogy látta Ibit egy fiúval a temetőben, aztán Ági, aki csodálatosan szép akár egy alma, de belül férges romlott. Eszembe jútott minden amit Ibi ellenem tett, aztán fájni kezdett a fejem. Tudtam, hogy egy pohár víz vagy egy kis séta helyre hozna, de hagytam magam babusgatni és lefektetni az ágyba. Ibi párnát tett a fejem alá és símogatta az arcomat a hajamat, amig elaludtam. Csak néhány percet aludhattam és csoda, de elmúlt a fejfájásom. Teljesen megnyugodtam.

Közben kint esett az eső, dörgött és villámlott és én ebből semmit sem tudtam. Mire felébredtem a szobában síri csend volt. Ibi tanult felkuporodva az ágyra pongyoláson és jegyzeteket készített.

Észrevette, hogy fel ébredtem és mosolyogva kérdezte.

-          Felébredtél? Hogy aludtál? Fáj-e még a fejed?

-          Nagyon jól aludtam és elmúlt a fejfájásom is, köszönöm kérdésedet.- fel akartam kelni, de ő nem engedte.

-          Maradj csak és pihenj. Olyan szépen alszol. Szerettem nézni a vonásaidat és olyan jól esett örködni álmaid felett. – visszadöltem

-          Csak vizet akartam inni, nagyon megszomjaztam.

-          Hadd el hozok én vizet, -mondta és felugrott, kiment és hozott a kútról friss vizet és úgy szolgált ki egy pohár vizzel.- Tessék parancsoljál. – megittam a vizet megköszöntem, aztán Ibi fölém hajolt  megcsókolt – neked mindig mindent szívesen.

-          Gyere feküdj ide mellém – kértem őt. Ő a tükörbe nézett, ahol láthatta az anyját amint sürög forog a konyhába, aztán meggondolta magát, odaült mellém az ágyra és hagyta, hogy átöleljem magam mellé fektessem és csókoljam kifogyhatatlan vággyal. El is felejtettem egy pillanatig, hogy kit csókolok. Éreztem, hogy mintha a szerelmünk egéről eltüntek volna a felhők, legalább is egy pillanatig, s ha mi is akarjuk kisüthet szerelmünk napja is. – hány óra lehet?- kérdeztem halkan, miután már alattam feküdt a csókrohamtól elszédülve elnyúlva az ágyon.

-          Fél tizen kettő, - mondta miután megnézte az óráját.

-          Akkor azt hiszem kéne már mennem, mert már eleget voltam nálatok és félek megunod a társaságomat.

-          Nem mész már sehova, mert anyu elkészítette az  ebédet és nálunk fogsz ebédelni.Öcsi úgy sincs itthon és azt mondta anyu, hogy ma te leszel a fia. Ő mondta. Ma a rabom vagy egész nap. Csak akkor mész el, ha elengedlek.

-          Tudod jól Ibi nem vagyok szégyelős, de  mégis restellem, hogy már olyan sokszor ettem nálatok.Téged csak egyszer kértelek és akkor sem akartál eljönni a nővéremhez, aki az útunkba esett.

-          Tudod Jani én nő vagyok s engem megszólnak, ha mindenhova elmegyek veled. Nem azért mondom, mintha nem bíznék benned, mert rendes fiúnak ismerlek, de nem mindenki tudhatja, hogy mi miért és hova megyünk, ellenben te fiú vagy és te nem kell szégyeljed  magad. Neked minden szabad.

-          Minden? Nem is hiszem.

-          Nem kell fére érteni a dolgokat.

-          Gyertek ebédelni!- kiáltott be az anyja – már tálaltam, és aztán szeretnék minnél hamarabb végezni a mosogatással.

-          Anyu! Jani azt mondja szégyel itt enni – nyafogott Ibi mint egy kislány.

-          Csak semmi szégyen. Enni nem szégyen csak lopni.- mondta az anyja és bejött a szobába.

-          Lopni sem szégyen, csak ha elkapják az embert.- Mondtam és kisétáltunk a konyhába, ahol tényleg már ki volt téve az étel.Ibi bent maradt a szobában és a rádióban keresett valami jó zenét, hogy még jobb étvágyunk legyen.

-          Jó ebédhez szól a nóta. Én hová űljek?

-          Hát oda az apád helyére,  ahová eddig is szoktál, ha nincs idehaza. Ibi kihúzta a széket és ráejtette magát és kezdett vállogatni az ételben.

-          Miért tettél nekem annyi zöldet, - nyafogott – tudod, hogy nem szeretem.

-          Majd, ha te fogsz főzni, akkor  te úgy csinálod, ahogy neked tetszik. Látja Jani én nem tudom mi van ezekkel a gyerekekkel az egyiknek ez nem tetszik a másiknak az, az Isten sem tudja kibogozni mit akarnak nekik semmi sem jó.Nem tudom kielégíteni az igényüket. Ha minden nap tojás és tejföl volna, akkor lenne jó világ.

-          Nem tehetek róla, ha nem szeretem a tejet, csak a tejfölt – mondta Ibi.

-          Csak nehogy ne kapj egy megértő férjet, mert máskülönben ad az neked válogatást.

-          Nem megyek férjhez.

-          Már biza az én életemet sem fogod tönkre tenni az bíztos.

-          Pedig én nem akarok menni sehova,- és megölelte és babusgatta az anyját.

-          Nem kell félni Ibi jó lány, csak most még akarja érezni a hercegnői mivoltát úgy is eleget kinlódott Dódinál. Ott nem csinálhatott azt amit akart. Ha szeretni fogja a férjét még a száraz kenyér is jó lesz csak békesség legyen, hogy kedvében járjon a férjének, és hogy boldoggá tehesse.

Innen a beszéd témája Dódi lett, aki Oltean Ottóval elszökött itthonról és aztán hogyan jöttek vissza ide, később a nagymamánál lakott, amikor építkezni kezdtek és itt nem volt már hely.

-   Mindent megtettünk az urammal, hogy semmiben se érezzenek hiányt. Nehéz volt igaz,de ki staférungoztuk hát az építkezés miatt nehézségek is voltak, de semmiképpen nem akartam, hogy azt beszéljék a faluban, hogy csórén adtuk férjhez. Mégis amikor hozzájuk megyek, úgy fogad mint egy idegent. Soha sem kinálna meg valamivel. Nem mintha úgy oda volnék érte, de jól esne, ha úgy fogadna mint lány az édesanyját. A múltkor is felkerestem és vittem nekik cukrászsüteményt, azt nagy örömmel fogadták, azonban nem kináltak meg akkor sem semmivel. Az volt a szerencsém, hogy én is ettem a cukrázdában valamit. Egy másik eset, amikor az  Akácos úton laktak minden nap küldtünk nekik tejet. Ha az apja nem ment a kannáért, még arra sem voltak képesek, hogy a kannát odavigyék az apjához. Mindig az öreg kellett elhozza a kannát tőlük. Azt is mondta egyszer, hogy ő többet nem visz tejet és nem kutyagol állandóan a kanna után. Mikor Ibi hozzájuk ment lakni, mindent vittünk hozzájuk kezdve a zöldségtől, lisztet, tojást, húst, zsirt, tehát mindent amire szükségük lehetett, hogy ne mondják, hogy ingyen tartják a lányunkat, a testvérét, és mégis állandóan azért sírtak, hogy ez sincs az sincs.

A másik anyós semmit sem vitt, hanem azt is elvitte tőlük amit mi vittünk nekik, mert nem szerettek dolgozni. Ottó tartotta el az egész családot, mert egyedül csak ő volt aki dolgozott és keresett. Ezért féltünk Dódit hozzá adni, mert tudtuk mi vár rá. Semmi kifogásom Ottóval szemben mert ő igazán mindent megtesz, hogy a családja hiányt ne szenvedjen, ő el üt a többitől. Azért is mentek külön a családjától, mert mi küldtük nekik az ennivalót és a másik család ette meg.

Ebéd után egy kis bórt  is ittunk,  mert Ibi kérte, mondván, hogy mi annyira kivánjuk. Hozott egy literes fazékkal, ittunk és elvonultunk a másik szobába. Az anyja varni kezdett a gépen és mi halkan beszélgettünk. Egy kis idő múlva bejött az anyja, hogy elkell mennie  Pozsonyi Jóskáékhoz, és jó volna vigyázni a libákra, hogy el ne üsse az autó,

-          Már csak azért se, mert neked készül a párna belőle, ha nem vigyázól el üti az autó és anélkül maradsz.- Elment és mi valóban kinéztünk a libákhoz, az ablakon keresztül és a konyhában kötöttünk ki. Néma csend körös körül. Ez az igazi szabadság, a boldog szerelem kiteljesedése. Magamhoz  öleltem  Ibit, Ő is átölelt szorosan, mint még soha. Senki nem zavar, bármit csinálhatok. Az ölembe vettem Ibit, Ő átkarolta a nyakam, és csókoltuk egymást önfeledten. Végigfektettem az ágyon tovább csókolva reá feküdtem és... Istenem mit is csinálok... Agyam zúgott, halántékom lüktetett, és kisértett az a tudat, hogy senki sem zavar, édes kettesben vagyunk, ki kell használni ezt az alkalmat. Ilyen alkalmat sem  ad minden nap az Isten. Ilyen gondolatok cikáztak  a fejemben, szétnyítottam Ibin  pongyolát, előtünt egész  teste, a fehér tetrabugyi, a hófehér lábai, ő igyekezett eltakarni magát szemérmesen.

-          Hadd gyönyörködjem benned, - szóltam, mire Ő kinyította addig becsukott szemét, ami tele volt aggodalommal és könyörgéssel.  Túl korai volt, nem tudtam mit kezdjek vele, elbizonytalanodtam. Ismét csókolni kezdtem, most már vadabbul és gombolni kezdtem a nadrágomat, majd símogatni kezdtem, most már alul is, de ő rá volt készülve, kisiklott alólam és még egy kis viaskodás a hím és a nöstény között, de már éreztem, hogy semmi értelme, én nem fogom erőszakkal magamévá tenni. Amilyen gyorsan támadtam rá olyan hamar be is fejeztem mindent. Ő fel állt, a tükör elé állt és bámult a tükörbe mogorván. Én hátatfordítottam neki, begombolkoztam, elrendeztem a ruhámat, még egyszer visszanéztem rá, aki ugyan abban a pozicióban állott, rám se nézett, és el indultam felfújni a kerékpáromat, hogy elmehessek. Most aztán ötökre. Szégyeltem magam, hogy ezt is meg tudtam tenni, de azt hiszem minden fiatal ember ezt tette volna , akiben vér  van és nem víz. Már nem voltam az a szégyelős fiú. Ibi megjelent a verandán, borzasan, ahogy én hagytam, halott halványan, de nem gyülölettel nézett rám, inkább fájdalmasan, és amikor indulni akartam elém állott. Tudtam ez a megbocsájtás és én mégsem  akartam ezt. Miért? Többé nem fog bízni bennem mint eddig, nem fog az erdőben csatangolni velem, mint eddig, vége a várbéli sétáknak és mindennek, ahol lehetőség adódik célom elérésére.

-          Engedjel, kérlek. – Mondtam határozottan, mire Ő csak nézett egyenesen a szemembe könyörgőn.

-          Már nem engedhetlek - mondta, aztán elfordult és többet egy szót sem szólt. Közben este lett és az anyja is haza került, de hogy hol jött be nem tudom, csak otthon volt egyszerüen. Rendezte a tyúkokat, a disznót, a tehenet, ő nem tudhatta mi történt ez alatt a rövid idő alatt amig ő szomszédolt, és mi történhetett volna, ha én nem hallgatok a józan eszemre.

-          Haragszol Ibi?- kérdeztem, mire Ő csak nemet intett a fejével – küldjél el, mert most még könnyen veszem a vállást, most még átvészelem, mert elég könnyen át esek mindenen. A szenvedésben gyakorlatom van, - ismét nemet intett, - szólalj meg csak egyetlen egyszer, halljam a hangodat, s akkor elhiszem, hogy megbocsájtottál.

-          Örülten szeretlek és nem akarlak elveszíteni – suttogta alig hallhatóan, remegve,- átölelte a nyakamat és csókolni kezdett, majd a  csókok közt,- csak a tied akarok lenni, örökre... Megcsókoltuk egymást és én azt is elfelejtettem, hogy azért jöttem, hogy utolsó búcsut vegyek Tőle...

Eltüntem a sötét éjszakába. A kanyarnál még egyszer vissza néztem, mivel egy autó éppen őt világította meg, aztán be ment és én is tovább folytattam az útam haza felé...