Natasha halálra vált arccal figyelte, ami ezután következett. Shane a földön feküdt a dühös ló alatt, aki mellső lábaival közrefogta a férfit és lehetetlennek tűnt, hogy sérülések nélkül megússza. John észrevette, hogy mire készül a felesége, mérgesen megragadta a karját és így szólt:

- Meg ne merd próbálni! – szúrós pillantásával a nő velejéig hatolt.

- Eressz el, John! – sziszegte Natasha. Sajgott a karja, de ez izgatta legkevésbé.

- Ne csinálj jelenetet, Natasha! Nagyon megkeserülöd, ha ujjat húzol velem! – azzal kezét még szorosabbra fonta.

- Nem érdekelnek többé a fenyegetéseid, John McDonald! Szeretem őt, tudnom kell, mi van vele – esdeklően nézett a férfira, ám csalódottan látta annak tekintetén, hogy nem hatották meg a szavai.

- Ha most odamész, többé ne gyere haza! – jelentette ki, és azt hitte, ez majd jobb belátásra készteti Natashát.

A nő elhúzta a kezét, ahogy a szorítás enyhült, Johnra nézett, majd elrohant. Hat lóval sem lehetett volna megállítani. A szíve majd’ kiugrott a helyéről, a lábai remegtek, ahogy közeledett a karám felé.

Shane még mindig a földön feküdt, éppen az orvos vizsgálta. Nagy nehezen sikerült a lovat kiterelni, így már nem veszélyeztette a férfi életét. Natasha lerogyott Shane lábához, s a könnyei végigperegtek az arcán. Azt gondolta, ez a büntetése azért, amit tett. Fogalma sem volt, mihez kezd, ha most tragédia történik.

Riadt szemeit a felegyenesedő orvosra szegezte és remegő hangon kérdezte:

- Hogy van?

- Nem tört el semmije – felelte a doktor, miközben elmosolyodott. – Nyugodjon meg, nincs semmi komoly baja! Azért jobb lenne, ha bejönne a kórházba egy röntgenre és néhány vizsgálatra.

- Kizárt – nyögte Shane még mindig a földön fekve. Sajgott a háta az eséstől, de rutinos lovas lévén nem esett bántódása. Pár horzsolás, apróbb zúzódás és egy-két lila folt nem számít!

- Majd én beszélek a fejével! – kacsintott Natasha az orvosra aztán Shane mellé térdelt. – Megijesztettél – suttogta könnyein át.

- Jól vagyok – felelte a férfi, s fél könyökére támaszkodott. – Nyugodj meg kicsim, nincs semmi baj!

- Annyira féltem! – szipogta.

Shane felült, majd karjaiba zárta a nőt. Már az idejére sem emlékezett, mikor érezhette ennyire közel magához a szerelmét. Aztán az eszébe villant, hogy mit fog ehhez szólni John „Tulok” McDonald…

- John? – kérdezte riadtan Natashát, s a szemébe nézett.

- Nem érdekel – vágta rá magabiztosan. – Nem tarthat többé sakkban! Veled akarok lenni, Shane. Veled és Lillyvel. Nem nézhetem tovább, ahogy a kislányom tönkremegy a hiányodba, csak azért mert John egy önző seggfej!

- Nem kényszerítek rád semmit, minden úgy lesz, ahogy te akarod.

- Hónapok óta türelmesen vársz, már ez is több mint, amit remélhettem. Eljött a cselekvés ideje! John többé nem parancsol. Ketten, együtt szembeszállunk vele és nyerni fogunk. Lilly a mienk lesz!

- Szeretlek Natasha, és nagyon hiányoztál! – azzal tenyerei közé fogta a szép arcot és megcsókolta a nőt.

Nem foglalkoztak a rájuk szegeződő pillantásokkal. Evergreen népe azonban megbotránkozva figyelte a jelenetet, s a fejét lehajtva elkullogó megcsalt férjet. John színjátéka tökéletesre sikerült, aki látta, mind szánalmat érzett iránta.

Shane Natasha unszolásának engedve bement a kórházba egy kivizsgálásra, de a zúzódásokon kívül nem találtak komolyabb sérülést. Megnyugodva indultak el haza, ami most már a férfi farmját jelentette. Miután beszéltek Ray-jel, akit az ügyvéd felvilágosított, hogy a nőnek ugyanolyan joga van elvinni magával Lillyt, mint Johnnak ott tartani, Natasha eltökélte, hogy magához veszi a kislányt. Befordultak a McDonald ház elé, s megrökönyödve látták, amint Natasha holmija beterítette az előkertet. Mindenhol ruhák, cipők, festékek, vásznak hevertek.

- Ez megőrült – mondták szinte egyszerre, miközben összenéztek.

Sejtették, hogy John reakciója nem lesz úriemberhez méltó, de erre azért nem számítottak.

John az ablakból figyelte a közelítő autót, s mint egy dúvad, úgy rontott ki. Szinte habzott a szája.

- Szedd össze a holmid, te ribanc és takarodj a házamból! – üvöltötte magából kikelve.

- Azért jöttem – vágott vissza neki Natasha.

- Boldog vagy? – vetette oda Shane-nek, aki a furgon hátuljába szórta be a ruhákat. – Megkaptad, amiért évek óta csorgatod a nyálad, csak nehogy téged is faképnél hagyjon egy másik szarostalpúért!

- Engem nem fog – mosolygott a másikra. – Tudom, hogyan kell megtartani.

- Majd meglátjuk! – kacsintott John önelégülten. – Te pedig Natasha, esküszöm, még a napot is megbánod, amikor ujjat húztál velem! Nemsokára itt fogsz állni a küszöbömön, hogy fogadjalak vissza, és én a legnagyobb nyugalommal foglak elküldeni a fenébe!

- Történjen bármi, John, hozzád SOHA nem jönnék vissza. Add ide Lillyt és megyünk.

- Még mit nem! – nevetett fel John. – Őt innen nem viszed sehova!

- Beszéltem az ügyvédemmel, azt mondta, jogom van hozzá!

- A middel? – hahotázott John, bár belül majdnem szétvetette a méreg. – Milyen félkegyelműt sikerült összeszedned?

- Rövidesen megismerheted! Texas legjobb válóperes ügyvéde, a neve Robert Connors.

E név hallatán lehervadt John arcáról a bárgyú vigyor, hallott már a férfiról, és jól tudta, Natasha tényleg nem hazudott. Ám nem akarta megadni az elégtételt a feleségének, így tovább tettette a megfélemlíthetetlent.

- Tudod mit? Vidd a lányod és legyél vele boldog, mert rövidesen csupán havonta egyszer láthatod! Lilly! – kiabált be a házba, és a szőke kislány kirohant, az anyja karjaiba vetette magát, szorosan átölelte a nyakát ezzel jelezve, hogy nem hagyja el.

- Veletek mehetek? – kérdezte könnyes szemmel.

- Igen, kicsim. Soha nem hagynálak magadra! – válaszolta Natasha. – Hozom a ruháidat.

- Megmondtam, hogy ebbe a házba te többet nem léphetsz be! – állt elé John, mint egy hatalmas szikla.

- Akkor itt megvárjuk, míg kihozod – vágta rá a nő, és fogalma sem volt, miért félt hónapok óta Johntól. Most már csupán megkönnyebbültséget érzett.

A „tulok” tíz perc elteltével tért vissza egy vékonyka táskával a kezében. Azt Natasha lába elé hajította.

- Pár napra ennyi elég lesz – vetette oda foghegyről.

- Igen, a többit ráérsz utána is odaadni – vágott vissza a nő, majd elindult a furgonban ülő Shane-hez és Lillyhez.

- Rövidesen nagyon megbánod, amit ma tettél… - morogta John.

- Tévedsz, Johnny! – fordult vissza a nő. – Azt bánom, amit tizennyolc évesen tettem!

Azzal beszállt, nem várta meg a férfi válaszát, Shane gázt adott és elhajtottak.