Alig egy órával később a két gyermekkori jó barát egy Cherry Mary nevezetű, országút menti füstös kis vendégfogadó alagsori csárdájában üldögélt. Olcsó asztali bor a kancsóban, és élő countryzene. Semleges terep, súlyos megbeszélnivaló. Ha az a mindennél erősebb baráti kötelék, amely ezt a két férfit évek óta egymáshoz köti, valami miatt meggyengül, azonnali orvoslásra szorul; márpedig ez haladéktalan megbeszélést igényelt. Itt és most egy húsz éves barátság forgott kockán.

– Hogyan reagálta le azt, hogy csak veled kívánom tisztázni a dolgot?

Victor kezében a pergamenhez hasonlóan kialakított étlap volt, a napi menüt tanulmányozta. Tekintetét egy pillanatra felemelte, míg Vincent a kancsó felé nyúlt: először barátja kupáját töltötte meg, azután a sajátjába is öntött.

– Meglehetősen sértően érintette őt, hogy kizártad.

Victor helyeslően bólintott, mint aki pontosan erre a válaszra számított.

– Figyelj Vince, ez hogy hangzik: roston sült lazacfilé kapribogyó mártással. Mit gondolsz?

– Azt, hogy nem vagyok éhes – jelentette ki Vincent. Hangsúlyából némi él hallatszott ki, ami nem kerülhette el Victor figyelmét. Értette a célzást. Egyetlen határozott mozdulattal becsukta az étlapot, és hanyag mozdulattal az asztal szélére dobta.

– De te, Vincent, te ugye érted, hogy miért csak téged hívtalak ide?

– Mert ez a kettőnk ügye – bólintott a férfi.

– Mindig is az volt. Most nem vagyok kíváncsi arra, hogy mióta tart a viszonyotok, és arra sem, hogy valójában mi volt közöttetek. Hogy ez a kapcsolat csupán kellemes időtöltések sorozata volt, avagy mélyebb ennél, arra nemsokára fény derül. Természetesen feltételezéseim vannak, de nem kérlek rá, hogy beszélj róla.

Victor teljesen nyugodtan, halkan beszélt. Megfontoltan és magabiztos hangsúllyal ejtette ki a szavait, mint aki egészen pontosan tudja, hogy milyen eredményre jutnak majd a beszélgetés végére. Bizonyára így is volt. Victor Barnes ugyanis soha nem beszél a levegőbe. Nála mindennek folyamata van. Vincent túlságosan jól ismerte már a barátját ahhoz, hogy biztos legyen benne: ez a beszélgetés is egy régóta tervezett folyamatnak a része. Victor terve már készen volt. Nem ma jött rá a viszonyukra, ahogy ez a ma esti találkozó sem egy rögtönzött ötlet volt, még ha Victor a kivitelezést tekintve ezt kívánta érzékeltetni. Ez a beszélgetés nem más, mint egy jól felépített terv végkifejlete.

– Igen, ez csak a kettőnk ügye – folytatta Victor – Úgy is mondhatnánk, hogy egyfajta becsületbeli ügy, aminek az alapja egy megállapodás, ami valamikor kettőnk között köttetett. Ezért kellett titokban tartani. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy mit mondtál Bellnek? Miért nem tudhatok róla? Vagy esetleg beszéltél neki a megállapodásunkról?

Vincent tagadólag a fejét rázta.

– Közös döntés volt, hogy ne mondjuk el neked. Mivel ez a viszony kölcsönösen csupán testi vonzalmon alapult, egyáltalán nem voltak távolabbi terveink egymással, és nem akartunk konfliktushelyzetet. Ha komolyabbra fordult volna ez a dolog… akkor persze más lenne a helyzet, de szó sem volt erről.

– Biztosan állítod, hogy az ő részéről sem volt ez több? Hogy nem vitt bele mélyebb érzelmeket, amiket esetleg csak azért nem osztott meg veled, mert jól tudja, hogy te csupán fizikailag vonzódsz hozzá?

– Nagyon jól tudod, hogy mennyire szeretem Isabelt, és tudom, hogy ez az ő részéről is pontosan így van. Szeretjük egymást. Jól érezzük magunkat egymás társaságában. Ez mindig így volt, és te tudod a legjobban, hogy mennyire kötődünk egymáshoz. De ennek semmi köze a szerelemhez. Az ő szívében hosszú évek óta kizárólag egyetlen férfi létezik. Ez a férfi nem én vagyok Victor, és ha te nem vagy vak, akkor ezzel te is régóta tisztában vagy.

Victor zavartan lesütötte tekintetét. Szájához emelte a stílusos, keményfából készült faragott boros kupát, és kortyolt a borból. A csárdában megnőtt a forgalom, egyre emelkedettebb hangulat uralkodott.

– Mondd, Victor mégis mire vársz? – szegezte a kérdést barátja felé, de nem kapott választ. Victorról lerítt, hogy most minden erejével azon munkálkodik, hogy leplezze: a beszélgetés az ő számára kényelmetlenebb fordulatot vett.

– Bell nagyon fontos nekem. Túlságosan is – mondta végül.

– A legfontosabb. Igaz?

Victor bólintott. Az éppen arra járó pincérnőtől újabb kancsó bort hozatott. A zenekar ütemesebb nótába kezdett, néhányan pedig a terem közepén táncoltak a zene pörgő ritmusaira.

– És neked? Neked mennyire fontos, Vince?

– Ezt hogy érted?

– Hogy is áll a karriered mostanában?

Vincent nem leplezte megdöbbenését a kérdést illetően.

– Ez most hogy jön ide? Te… te fenyegetsz engem, Victor? – Vincent hangsúlya ingerültté vált. Victor láthatóan jól mulatott barátja feltételezésén. Harsányan nevetett, de jól tudta, ezzel csak fokozza a feszültségét.

– Ha nem ismernélek, azt gondolnám, félrebeszélsz. Ennek a viszonynak vége, a szavamat adom rá, és meg kell, hogy elégedj ezzel!

– Vincent, a legjobb barátod vagyok, sosem fenyegetnélek. Nem is értem, hogy juthatott ilyesmi az eszedbe!

– Akkor miről van szó?

– Tudom, hogy a munkád a mindened. Ebben mindketten hasonlóan gondolkodunk – pillanatnyi szünetet tartott, majd folytatta – tudom, hogy mindent megteszel annak érdekében, hogy az egyik legjobb legyél a hivatásodban, és azt is, hogy minden képességgel rendelkezel ahhoz, hogy ez teljesüljön. Tudom, hogy nem könnyű feladat érvényesülni azon a területen, ahol te profi vagy, de hogy te leszel az egyik, akinek ez sikerül, afelől nincs kétségem. A kérdés csak az barátom, hogy mernél-e megtenni egy nagyobb lépést a hegycsúcs felé?

– Nézd, azt nem mondhatom, hogy nem mehetne jobban is az a bizonyos szekér, de egyáltalán nincs okom a panaszra. Ez egy lassú folyamat, ami idővel egyre gyümölcsözőbb lesz, ezért megéri az időt és a belefektetett energiát. Már ismerik a nevemet, már egyre több helyre hívnak… tudod, hogy ez az életem. Ismertté, és elismertté válni.

Victor elégedett mosollyal nyugtázta barátja válaszát.

– Akkor tegyük fel, hogy adódik egy lehetőség. Mondjuk… egy öt évre szóló szerződés, ami esetleg külföldre szól. Elhagynád-e az országot hosszabb távra egy munka kedvéért?

– Ha megéri, akkor miért ne? De a kérdés csupán elméleti, ugye?

Victor most előhúzott a táskájából egy sötétkék színű iratgyűjtő mappát, és Vincent felé tolta az asztalon.

– Nekem ez eléggé konkrétnak tűnik – jegyezte meg.

Vincent hátradőlt a széken. A mappa előlapján egy világszerte ismert angliai divatcég nevével fémjelzett logó szerepelt. Hát erre ment ki ez az egész. Ez volt az a bizonyos terv, és ez itt kérem a végkifejlet. Ezért volt minden. Eltávolítani Vincent Behlinget Isabel Blaine közeléből, ehhez pedig tálcán kell kínálni egy számára olyan vonzó lehetőséget, amit minden bizonnyal nem fog visszautasítani. Briliáns elgondolás!

– Bele sem nézel? – kérdezte Victor.

– Minek? Nem nehéz kitalálni, mi áll benne. Most azon gondolkodom, vajon hány követ kellett megmozgatnod annak érdekében, hogy ezt összehozd.

– Összeköttetés kérdése az egész – Victor hanyagul vállat vont – Ami egyeseknek komoly erőfeszítést jelent, bizonyos személyek számára csupán néhány telefonhívásba kerül. Ez a neves londoni világcég megbízható, profi divatfotóst keresett, és én küldtem nekik néhány referenciát az eddigi munkáid közül. Mivel egyértelműen láttak benne fantáziát, már csak meg kellett győznöm őket arról, hogy te leszel a legmegfelelőbb a számukra. Te pedig nem fogsz csalódást okozni.

– És mindezt egy nő miatt.

– Bell miatt. És persze a barátságunk miatt. Természetesen úgy is dönthetsz, hogy nem fogadod el, de az ajánlat pozitívumait tekintve ez talán csak abban az esetben volna érthető, ha a Bellel való kapcsolatod esetleg úgymond komolyabb irányt vett. De amikor majd ekképp mérlegelsz Vincent, te is látni fogod, hogy ellenkező esetben vétek volna kihagyni egy ilyen mértékű lehetőséget.

– Fontolóra veszem az ajánlatot – válaszolta kimérten Vincent.

– Helyes! Akkor most – lelkesült fel Victor, felemelte kupáját, majd Vincent is így tett – igyunk Vincent Behling jövőbeni szakmai sikereire!

– És természetesen a nagy Victor Barnesra, aki számára nincs olyan, hogy valami nem üzlet! – egészítette ki barátja monológját némi iróniával a hangjában Vincent.

– Jól mondod, barátom. Minden üzlet – helyeselt Victor – Minden üzlet! – hangsúlyozta – Egészségedre!

A fogadóban a tetőfokára hágott a hangulat. Közeledett az éjfél időpontja, ami ezen a helyen külön eseménynek számított, ugyanis ilyenkor érkeztek a „szirének”, akik a férfi vendégek szórakoztatásához nyújtották különböző szolgáltatásaikat. A zenekar elhagyta a színpadot, az élő zenét pedig a falakon elhelyezett hangszórókból felhangzó latinos dallamok váltották fel, melyek a lányok érkezését hívatták jelezni. A tizenkét szirén a hátsó ajtón keresztül libbent be a terembe, végigvonultak az asztalok között, és egyenesen a színpad felé tartottak, hangos füttyögés és örömujjongás kíséretében.

Vincent kikerekedett szemekkel figyelte a lányokat. Nem mintha a megdöbbenés ült volna ki az arcára, hiszen kifejezetten kedvére való volt a látvány.

A szirének már erotikus táncot lejtettek a a zene forró ritmusaira a színpadon.

– Hova hoztál engem Victor? – nevetett Vincent.

– Ó, ezt csakis a régi szép idők emlékére! Most mondd, hogy végződhetett volna jobban is a ma este!

– Jobban végződne, ha mondjuk, az a kis szőke szirén az ölemben vonaglana ahelyett, hogy azt a hideg rudat ölelgeti…

Victor hangosan felnevetett barátja reakcióján. A bor már alaposan megtette hatását, ezáltal sokkal felszabadultabb hangulatba kerültek mindketten.

– Remekül tudsz hatni az emberekre. – komolyodott el percekkel később Vincent.

– Azt tudom – bólintott Victor – Tudod te barátom, hogy mennyi emberrel kerülök kapcsolatba nap, mint nap, hétről hétre? Egy idő után, minden ember egyetlen, csodálatos, nyitott könyv lesz, és nekem nincs más dolgom, mint olvasni a sorok között! – válaszolta tagoltan – És ott kell hatni… ott kell hatni rájuk, ahol a leggyengébbek, Vincent.

– Velem kapcsolatban nem lett volna szükség erre. Elég lett volna, ha megkérsz rá. Tudod, hogy képes lettem volna tiszteletben tartani, ha…

– Vincent, én ezt a barátságunk megóvása érdekében tettem! És ezzel a lépéssel jót tettem veled, és egyúttal persze saját magammal is. Mondhatjuk úgy is, hogy értünk tettem. Kettőnkért.

– Csakhogy nem lesz mindenkivel ilyen könnyű a dolgod.

– Eddig mindenkivel könnyű dolgom volt.

– És sosem lesz a tiéd…

– Mindig is az enyém volt, Vincent.

–… mert nem engeded közel.

– Ezt rosszul látod.

– Önző vagy – jelentette ki Vincent.

– Ha közelebb engedném, akkor volnék igazán önző.

A lányok most sorban leléptek a színpadról, és mindegyikük megcélzott egy-egy férfi vendéget. Beszélgetésüket két szirén érkezése szakította félbe: egy vörös hajú, aki közvetlenül Vincent mellett foglalt helyet átkarolva a vállát, és egy fekete hajú, aki egészen közel hajolt Victorhoz, miközben kihívóan megtámaszkodott az asztalon, felfedve a férfi előtt mély dekoltázsát.

– Jól érzik magukat az urak? – szólalt meg az a lány, amelyik Vincentet szemelte ki magának.

– Két üzletasszonyt keresünk, akik fusiora lépnének velünk ma éjjel – rögtönzött Vincent.

– Az urak netán üzletemberek?

– Méghozzá kőkemény üzletemberek! – vetette oda Victor.

– Azt reméljük is! – a fekete hajú szirén felnevetett.

– Milyen szemtelen, hallod ezt, Vince? Ezért büntetést érdemel!

– Egy százasért szívem, egy teljes órán keresztül büntethetsz!

– Hát akkor szerintem ne is késlekedjünk… mit gondolsz, Vincent?

A férfi beleegyezően bólintott, kiürítették poharaikat, felemelkedtek az asztaltól, majd követték a két szirént az emeleti feljáró felé.