I

sabel és Anne a klub bejáratával szemben álltak.
– Tehát ez volna az.
– Ühüm.
Nagyméretű élénkpiros és kék színekben villogó fénytábla jelezte a szórakozóhely nevét a széles, kétszárnyú üvegajtó felett: „BASIS 911 CLUB”. A helységből hangos R&B stílusú zene szűrődött ki, és az egyéb hangokból ítélve bent már emelkedett hangulat uralkodott.
– Mit gondolsz Anne? Nem vagyunk egy csöppet alulöltözve ennek a helynek a színvonalához képest?
Egymásra néztek, és egyszerre nevettek fel, amikor mindketten tudatára ébredtek annak, hogy valójában milyen szerelésben is indultak neki az éjszakának. Erre egyikük sem gondolt, mielőtt ideérkeztek.
– Hát… azt hiszem, mégiscsak le kellett volna hörpintenem még egy pohárka bort a megnyitón! Szükségem lett volna rá ahhoz, hogy legyen bátorságom most belépni ide. – mondta Isabel.
– Már késő… vagy keressünk gyorsan egy elit kiskocsmát, ahová a belépéshez kötelező öltözék a koktélruha?
– Ha a megnyitón kifogásoltad, hogy mindenki minket néz, hát… nem sok remény van arra, hogy itt észrevétlenek maradunk!
– Tudod mit? Nézzenek csak! – kiáltott fel Anne – Mi akkor is bemegyünk, és kész!

Bent félhomály uralkodott, a falakon UV fényeket sugárzó lámpák biztosították a fényt. A fal borításától elkezdve a bárpultig, szinte minden krómfestett volt. A Basis 911 mindössze két helységből állt: egy szűk folyosóból, ahonnan a mosdók nyíltak, és egy tágas teremből, melyben egyik oldalon félkör alakban a bárpult, a falak mentén szeparált asztalok műbőr borítású kanapékkal és fotelekkel, valamint néhány négyszemélyes kerekasztal székekkel. A központi helyen a tánctér volt, a terem végéből pedig egy üvegajtón keresztül a teraszra lehetett kijutni, mely a meglehetősen hűvös, őszi időjárás miatt most használaton kívülinek bizonyult. Igen zsúfolt volt a szórakozóhely, már egyáltalán nem volt üres asztal, ezért a táncoló tömegen szinte átverekedve magukat, a bárpult felé vették az irányt. Ahogyan azt előre sejtették, nem csekély feltűnést keltettek, miután a levetették magukról az elegáns kabátjaikat.
– Civilek vagytok? – érdeklődött a pult mögött álló fiatal fiú.
– Nem! – vágta rá gyorsan Anne.
Isabel jelentőségteljesen barátnőjére nézett. Ő nem értette a kérdést, de volt egy olyan érzése, hogy Anne sem.
– Még nem láttalak titeket itt.
– Mert most vagyunk itt először.
– Ezek szerint újoncok vagytok? Melyik egységhez tartoztok?
– Miből lehet választani? – kérdezett vissza Anne.
A pultos felnevetett.
– Tehát akkor mégis civilek vagytok! Én Jack vagyok.
– Remek! Én Anne vagyok, a barátnőm neve pedig Isabel. Most, hogy túl vagyunk a bemutatkozáson, innánk is valamit Jack!
– Bármit! Válasszatok kedvetekre.
– Én egy martinit innék… te Isa? Neked is jó lesz? – Isabel bólintott – Oké, akkor két martini lesz!
– Ez a srác szerinted be van nyomva? – fordult Isabel felé Anne, miután megkapták az italokat, és Jack eltávolodott, hogy egy másik vendéget kiszolgáljon.
– Nem hinném…
– Milyen egységekről beszélt itt nekünk ez a Jack?
– Fogalmam sincs Anne! – nevetett Isabel.
Anne a harmadik martiniját itta, amikor felpattant a bárszékről, karon fogta Isabelt, és a táncolók közé húzta.
– Anne én nem… – Isabel próbált ellenszegülni, de próbálkozása hatástalannak bizonyult.
– Nem érdekel, muszáj táncolnod. Bele vagy zuhanva teljesen abba a… baromságba.
– Milyen baromságba?
– Abba a festményes sztoriba, látom rajtad! Ha most nem táncolsz, akkor soha többé sehová de sehová nem megyek el veled!
Isabel felsóhajtott.
– Jó, rendben megyek, csak ne ráncigálj, oké?
Anne elégedetten mosolygott. Az ő mindig életvidám barátnője lelkesen belevetette magát a táncparkett közepére, és vadul rázta a zene ritmusaira, eleinte Isabellel együtt. Isabel azonban sokkal kevésbé érezte jól magát ezen az estén. Mintha minden összeesküdött volna most ellene, úgy érezte, képtelen lesz feloldódni. A gondolatai most nem hagyták. Úgy érezte, kell néhány perc, hogy egyedül legyen. Szólt Anne-nek, hogy kimegy néhány percre, hogy egy kis friss levegőt szívjon.
Isabel magához vette a kabátját, és a teraszajtó irányába indult. Kinyitotta a szárnyas üvegajtót, és kilépett a tágas teraszra. A halovány kerti lámpáknak itt csak némelyike égett, ennek a kinti területnek egy részét csupán a bentről kiszűrődő fények világították meg. Néhány fonott kerti asztal volt itt kint hozzáillő székekkel. Az eső szemerkélt, és a szellő is feltámadt, de ennek ellenére jól esett a levegő.
Tényleg nem tette túl magát azon amit Felipe mondott neki. Sok minden foglalkoztatta mostanában, és bár igyekezett elhessegetni magától ezeket a zavaró gondolatokat legalább erre az egy estére, de valahogy minden most csapódott le benne. Rosszul esett, hogy Vincent olyan  hirtelen eltűnt az életéből, habár alapvetően ebben nem volna semmi rendkívüli, hiszen a férfi gyakran utazik a munkája miatt. Mégis úgy érezte, hogy Vincent azóta szándékosan kerüli őt, és tudta, hogy ez közvetlen kapcsolatban áll Victorral. Aztán ott volt a Daniellel kapcsolatos álom és Benjamin ajánlata, valamint a Felipe által említett festmény, amit róla festett valaki, és az új munka miatt is kissé feszült volt, ami kedden vár majd rá a kapitányságon. Ezek miatt a dolgok miatt nem tudott ma este maradéktalanul kikapcsolódni, és ezt Anne is észrevette, látszott rajta, hogy ez némiképp lehúzza az ő hangulatát is.
„Kár volt ide eljönni, be kellett volna fejezni az estét, inkább haza kellett volna menni rögtön a megnyitó után…”
– Mi a fene – szakította félbe a gondolatmenetét jobb oldalról egy férfihang –  Oly sokáig voltam távol, hogy időközben elkezdődött a báli szezon?
Isabel a hang irányába fordult. A gazdája az épület hátsó része felől érkezett. Magas volt, harminc év körüli férfi, vékony ugyanakkor sportos testalkatú. Szőkésbarna, enyhén hullámos rövidre nyírt haja be volt zselézve. Világosszürke farmernadrágot, bézs színű divatos vékony dzsekit, alatta pedig fekete színű, testhez simuló pulóvert viselt. Isabelnek olyan érzése támadt a férfi láttán, mintha egyenesen egy divatmagazin címlapjáról lépett volna elő. Egyik kezében üveges sört tartott.
Isabel számára ismerős volt az arca; mintha látta volna már valahol. De talán csak hasonlít valakire.
– Nos, a helyzet az, hogy… – kezdte Isabel, de a férfi azonnal beléfojtotta a szót.
– Ne, kérlek, inkább ne is mondj semmit! Ne magyarázkodj, tudod az mindig gyanús.
A férfi halványan elmosolyodott.
– Eric Logan – mutatkozott be aztán, majd a kezét nyújtotta Isabel felé.
– Isabel Blaine.
– Hogy érzed magad Isabel Blaine?
– Köszönöm, egész jól.
– Egyedül érkeztél?
– Nem, a barátnőmmel.
– Először vagytok itt?
– Ma már másodszor teszik fel ezt a kérdést. Ez valamilyen törzshely?
– Igen, ez valamilyen törzshely. Úgy látom, fogalmad sincs, hogy hova jöttél.
– Szerintem ideje, hogy megtudjam! – nevetett Isabel.
– Ne aggódj, a beavatási szertartás alól civilek esetében eltekintünk.
– Ó… ez esetben előnyösebb civilnek lenni ezen a helyen?
– Talán kevésbé izgalmas, de megvannak az előnyei.
Eric már egy ideje fürkészte őt, ami némiképp zavarba hozta. Kifejezetten szemrevalónak találta a férfit ugyanis, és igyekezett leplezni a tetszését iránta.
– A kilencszáz tizenegyes számról eszedbe jut bármi is?
– A segélyhívó telefonszám?
– Akkor üdvözöllek a mentők, a tűzoltók, és a rendőrök szórakozóhelyén.
– És te melyik tábort erősíted Eric?
– Én a rendőrséghez tartozom, nyomozó vagyok. Egy frissen kinevezett hadnaggyal állsz szemben – válaszolta egykedvűen.
– Hát akkor van mit ünnepelni.
– Tulajdonképpen volna mit.
– Miért vagy mégis itt kint, egyedül?
– Tudod, néha a jóból is megárt a sok. Kissé elfáradtam, azt hiszem – mondta komolyan.
Tekintete a távolba meredt, mintha a gondolataiba merült volna.
– Isa!!!
Kivágódott az üvegajtó a hátuk mögött. Anne jelent meg mezítláb, cipőit a jobb kezében tartotta, bal kezében a martinis pohárral, tartalmának felét kilöttyintette, míg közeledett feléjük.
– Ó, a fenébe… a finom nedűm… elcsöppen!
Anne már egyáltalán nem volt józannak mondható. Isabel ismerve barátnőjét, tudta, elérkezett az idő, amikor nem szabad hagyni, hogy Anne többet igyon, akár egyetlen pohárkával is.
– Miért vetted le a cipőid Anne? ¬– kérdezte Isabel.
– Mert zavart! Az előbb alaposan megtáncoltattak odabent… uhh Isa! A hely tele van zsarukkal… Te tudtad ezt? Itt k…baszottul sok a zsaru!
– És a tűzoltók, és még mentősök is vannak – egészítette ki Anne mondatát Eric.
– Na és te… várj, várj! Ne mondj semmit, kitalálom.
Anne közelebb lépett a férfihoz, és játékosan végigfuttatta rajta a tekintetét.
– Te tüzet oltasz.
A férfi értette Anne kijelentésének kétértelmű mivoltát.
– Éppenséggel néhanapján az is előfordul, de hivatalosan soha.
– Ezt nem is kétlem! – Anne harsányan felnevetett.
– Anne, ő itt Eric Logan nyomozó.
– Örvendek, én Anne Barlow vagyok.
– Mit hittetek, hova jöttök ebben a szerelésben?
– Egy halálosan unalmas puccpartiról érkeztünk, ahová kötelező volt ez a viselet, úgyhogy ezek után igazi felüdülés zsarukkal bulizni – mondta Anne.
– Értem, hát ez igazán hízelgő.
– Hogy én eddig miért nem jöttem erre rá erre! – kiáltott fel Anne. Az épület fölé felfüggesztett fénytábla felé mutatva folytatta: – Nézd, Isa! Basis 911! Neked is feltűnt már hogy miért ez a neve? Kilenctizenegy… érted már?
– Igen, ezt az előbb Eric és én már tisztáztuk!
– Ejha, micsoda logika! – jegyezte meg gúnyosan a férfi.
– Akkor itt nem túl gyakran van razzia, igaz? – nevetett Anne.
Egyikük sem válaszolt, Eric kiürítette az sörösüvege tartalmát, majd lerakta az egyik kerti asztalkára.
– Mi a foglalkozásotok? – érdeklődött néhány pillanattal később a férfi.
– Anne vállalkozó, divatáru üzlete van. Én pedig újságíró vagyok egy havonta megjelenő magazinnál.
– Hm – reagált Eric – talán nem sértelek meg azzal, ha elárulom, hogy mi errefelé nem túlzottan szívleljük az újságírókat.
– Ne érezd magad kellemetlenül emiatt – kezdte Isabel – hidd el, a zsaruk nekünk sem a kedvenceink.
Eric visszafogottan elmosolyodott.
– Megnyugvással tölt el a tény, hogy kölcsönösen negatív érzelmeket táplálunk egymás foglalkozása iránt.
Isabel nagyot nyelt ennek hallatán, majd magában felsóhajtott.
„Kedden az oroszlán barlangjába leszek kénytelen besétálni, ez már biztos, ráadásul önként. Miben is reménykedtem én eddig…?” – futott át Isabel agyán.
– De úgy sejtem, hogy a taxisofőrök sem különösebben a kedvenceid – szólalt meg a férfi ismét.
Isabel felvonta a szemöldökét.
– A taxisok?
Eric bólintott, de nem szólt.
– Te ültél a taxiban! Hát ezért voltál olyan ismerős.
– Miről beszélünk? – szólt közbe Anne.
– Az arcmemóriám az egyik erősségem.
– Ti ismeritek egymást? – kérdezte Anne, kérdése azonban süket fülekre talált.
– Ennek biztosan nagy hasznát veszed a hivatásodban – mondta Isabel.
– Miről is van szó? – kérdezte Anne ismét.
– Így van, bár ezt ugye nem volt olyan nagyon nehéz kikövetkeztetni?
Isabel nem tudta eldönteni, hogy a férfi gúnyolódik vele, avagy viccesnek szánja egy-egy megjegyzését. Eric mindvégig nagyon visszafogottan viselkedett, Isabel pedig zavarban volt a jelenlétében. Volt valami az egész lényében, amit vonzónak talált, valami, amivel imponált neki, még ha ez teljesen akaratlan is volt a férfi részéről, hiszen a viselkedésével valami egészen mást sugallt. Mintha nagyképűséget, felsőbbrendűség érzetet próbálna mutatni egyféle megközelíthetetlenséggel vegyítve, és bár ekkor korai volt még következtetéseket levonni, hiszen alig fél órája ismerte őt, de úgy tűnt, egészen mást mutat a külvilág felé, mint ami feltehetőleg ő maga valójában. Ez volt az első benyomása férfival kapcsolatban, de ez az érzés a későbbiekben csak erősödött benne.
– Na jó, én most bemegyek! Iszom még egy martinit, aztán majd… majd találkozunk! – szólalt meg Anne sértett hangsúlyban, majd sarkon fordult, a bejárathoz sietett.
– Anne, most ezt miért… – kezdte Isabel, de Anne ezt már nem hallhatta, mert az üvegajtó becsapódott mögötte.
Isabel felsóhajtott.
– Ez az én barátnőm. Ha iszik egy kicsit akkor túlérzékennyé válik.
– Milyen partit emlegetett Anne az imént?
– Egy képzőművészeti galéria megnyitó estélyén voltunk, amin a munkámmal kapcsolatosan kellett megjelennem. Aztán Anne ajánlotta ezt a helyet, hogy egy kicsit jobb hangulatban végződjön az este úgymond…
– Hát annyira borzalmas volt az az estély?
– Egyáltalán nem volt annyira borzalmas… bár Anne sokkal kevésbé élvezte, mint én. Végig feszélyezve érezte magát.
– Nem úgy, mint itt, igaz? Mert úgy látom, már egészen jól érzi magát!
Eric első ízben felnevetett, miközben az ablak felé mutatott, melyen keresztül jól látható volt, amint barátnője bent az egyik asztal tetején táncol.
– Úristen! – döbbent meg Isabel.
– Úgy tűnik, mégsem olyan nagyon rossz a zsarukkal bulizni – mondta a férfi – esetleg sztriptíz is lesz?
– Azt semmiképp sem várjuk meg, úgyhogy most érkezett el az idő, hogy véget vessünk ennek az estének. Taxit hívok, és hazamegyünk – azzal elővette a mobiltelefonját.
– Ugyan, ne dramatizáld túl a helyzetet Isabel – kezdte a férfi – hidd el, láttunk mi már itt ennél sokkal cifrább dolgokat is!