Második fejezet
Utolsó dobbanás

Eljött az este.A csapat lázassan készülödött.Már nem voltam rosszul,tökéletesebben nem is érezhettem volna magam,csak egy valami zavart.Roland.A többi fiúval készülödött,majd beállt a dobok mögé.A színpadra hívták az első együttest a mikrofonból David hangja csalogatta az érdeklődöket.
-Első felépőnk a sol brillante!-kilépett a csapat és zene átjárta testünket.
Spanyol dalunk a legjobb tehetségkutatóba is megállta volna a helyét.Elérkezett a refrén ideje és a tömeg teli torokból énekelte velünk.Nem láttam őket,csak a hideg,távolba meredő szempár lebegett előttem,mintha neki szólna ez az egész.A szám végére hirtelen foszlott szerteszét,de egy hang szólalt meg a fejembe,elnyomva a közönség tapsát.
-Jó voltál Baby!-nevetett fel.Lekászálódtam a színpadról,ahogy a többiek és már jelentették be a következő zenekart.
-És most következék a Girl times!
A színfalak mögött gratuláltak a barátok,rokonok és még egy pár idegen is.Roland lépett oda hozzám és szóra nyitotta szabályos ajkait.
-Jó voltál,de...
-Már megint ez a de?
-A Girl times-t szereted?
-Nem,utálom.
Indultam volna tovább,de elállta utamat.Odakint sikoltozást hallatszott és Katarina mély hangon különös,idegen nyelven énekelni kezdett.Odaláttam és szeme vörös fénybe burkolodzott.Két fehér valami volt a szájába vájva,majd megláttam mi az...a szemfoga.Leugrott és az első ember nyakát megfogta,kettétörte és inni kezdett.Síkitani akartam,de Roland befogta a számat és engem meg a bandát egy biztonságos sarokba húzott.A vérem az ereimet tűzként égette,a pulzusom a plafonon futkosott és szívem gyorsvonatként száguldott.A kép elhomályosult,szemem megtelt könnyekel.Halkan zokogtam és egy forró test ölelt át.Nem tudtam ki volt,de nem is számitott abban a percben.A biztonságot és a melegséget kerestem a jéghideg,mozdulatlan levegőben.A hüvőség átjárta az egész testemet.Kezem remegeni kezdett,csukva voltak a szemhéjaim.Kerestem a kart ami ölelt az előbb,de nem találtam és ekkor kinyitottam szemem.Élesen látta,ahogy egy fekete hajú fiú küzd a vörös démonnal.Véreztek mindketten és én csak álltam ott tehetetlenül.Az rémisztő szemű támadott és eltalálta az én kedves idegenemet,aki erőtlenül rogyott a földre.Megpördült a támadó,majd farkasszemet nézett velem.Pillantása a lelkemig ért és égette a csontjaim.Tett egy lépést,majd mégegyet.Szívem az utolsó dobbanásáig szaladt és éreztem összecsukló testemet.A sötétség elnyelni készült,nem volt esélyem ellene és idő se volt sok hátra,de annyira még maradt,hogy bevalljam magamnak tetszik Roland.Minden érzékszervem odalett,kivéve a hallásom.Füleim élesedtek és testem elárasztotta a forró tűz.A sötétség,mintha meghátrált volna,nem nehezedett rám fújtó súlyként,inkább csak egy kellemes lepel volt már.A láng égette az ereim és én utolsó érzékszervemmel hallottam merre halad...a szívem felé szaladt,hogy kivégezze a végső dobbanás előtt.Gondolataim nem voltak,csak a fájdalom a kínzó forróság és az enyhe hüvős lepel maradt.A jót nem tudtam felidézni és a rosszat se,már nem voltak emlékeim.Egy könycsepp hangját hallottam,amint porrá égő testkupacomra hullik,majd mégegy és mégegy.Záporoztak a hideg cseppek.Ki sír?-kérdeztem volna ha tudtam volna beszélni,de most szavak nélkül is rájöttem...engem síratnak.Lassacskán jutott el a tudatomig,hogy nem vagyok többé és ilyen állapotba leszek örökké.Mindez pár perc alatt történt.Pár másodperc alatt ment tönkre az életem és emlékeim sincsenek már-siránkoztam,miközben nem emlékeztem senkire a másik földi világból.A tűz alábhagyott,de még mindig égetett.Gondolataim kezdtek kitisztulni,ujjaimból eltűnt a tűz és csak a mámoros bizsergés maradt.Hallottam,ahogy valaki fut felfele.Talán egy hegyre?Megállt és ledobott valamit.Testem megérezte a szelet.Alolam fújna?Nem az lehetetlen.A bizsergés jéghideg faggyá változott és becsapódtam valahova,de hova?Elnyeltek a hullámok,kétség sem fér hozzá,hogy a tengerbe vagyok vagy az óceánba.Vettem egy óriási levegőt,tüdőm megtelt vízzel,de cseppett sem zavart.Nem volt rá szükségem és a tűz is kezdett elmúlni,már a szívemnél éreztem.A többi helyen a bizsergés volt és ahhol az is elmúlt ott a jéghideg fájdalom kínzott.Mikor múlik el?Ez a halál?De akkor miért gondolkozom és miért kezd eltűnni a hideg?Kérdéseim záporoztak,miközben egyre erősebb és frisebb lettem.Emlékeztem minden apró részletre a másik életemből,amit nem kaphattok vissza.Hallásom kiválónál is kiválóbb lett és most egy beszélgetésere figyelt fel.
-Gyönyörű lesz ha átváltozik!Nem akartam,hogy ő is ilyen sorsa jusson,mint én.Majd meglátod milyen kedves és értelmes!
Ki lesz szép és mivé alakul át?-tettem fel gondolatban a kérdést.
-Hogy is hívják?-kérdezte egy idegen,rekedtes hang.
-Regina.-kétség sem fért hozzá,rólam beszéltek.Csodálkozva nyitottam ki a szemem és ők meglepedten fordultak oda hozzám.
-Hol vagyok és ki maga?-fordultam egy barna hajú bácsihoz és Rolandhoz.