5.) fejezet: Küldetés Otthon

Másnap reggel Tamás és új szobatársa kipihenten és elégedetten ébredtek.

-Jó reggelt. –köszönt Bence.

-Neked is.

Tegnap este mind ketten, úgy ahogy voltak ruhástul lefeküdtek és el is aludtak így nem volt idejük körbenézni a szobájukban, de most éltek a lehetőséggel így alaposan megnézték alvóhelyüket. A szoba úgy nézett ki, mint egy középkori lakhely de mégis volt benne elegancia. A falak halvány sárgák voltak és tapéta helyett rég szőtt szőnyeget lógtak le a plafonon egy gótikus stílusban készült lámpa lógott le. Két fa szekrényük szintén kiválóak voltak hisz a kézi faragások tökéletesen voltak kidolgozva. Az ágyak támlája hasonló munka volt bár a matracon látszott hogy több ember is megfordult a szobában.

-Szerintem meg kéne keresnünk az ebédlőt, mert éhes vagyok –vetette fel az ötletet Tamás.

-Igaz tegnap én sem sokat ettem.

Azzal elhagyták szobájukat és elindultak a titkos folyosón kifelé. Amint kiértek rengeteg emberrel találkoztak, akik egyből felismerték őket, és készségesen segítették őket reggelijeikhez. Miközben ettek odalépett hozzájuk Krisztina edző és mondta nekik, hogy miután elfogyasztották a reggelit, menjenek a templom elé ott várni, fogja őket és elmennek hárman a két, gyere holmiiakért.

-Szerintem mehetünk is –mondta Bence az evés után.

-Jó én is végeztem.

Ketten elindultak a főfolyosón és kimentek a templom elé és várták kísérőjüket. De helyette egy náluk nem sokkal maximum három évvel idősebb lány futott feléjük.

-Krisztina edző most nem tud jönni, de helyette ezeket küldi. –azzal átnyújtott két tőr hozzá való tokokat és két kártyát, amin egy kereszt volt és az volt ráírva, hogy „Templomi Mentő Szolgálat”.

-Micsoda? Templomi Mentő Szolgálat? –kérdezte hitetlenkedve a lánytól.

-Igen ezek a belépőitek rajta van a nevetek, így az őrök tudják, hogy kit kell beengedni és kit nem, ha ezeket felmutatjátok bemehettek a főhadiszállásra.

-Jó de minek a kés? –kérdezte Tamás, bár tudta a választ.

-Hogyhogy mire hát önvédelemre most hogy tagok vagytok a gruftik vagy mások biztos, kiszagolták, hogy benn vagytok így kell a fegyver.

-Rendben akkor majd jövünk.

-Oké de minél előbb, mert ha délre nem vagytok itt, akkor mentőcsapatot küldenek értetek.

Azzal elindultak Tamás háza felé.

-Te mért léptél be ide? –kérdezte Bence társától félúton.

-Talán meg akartam találni a hozzám illő csoportot meg persze a nézeteikkel is egyet értek. –hazudta Tamás.

-Nem lehet, hogy édesapádon is bosszút akarsz állni? –kérdezte enyhe cinizmussal a hangjában Bence.

-Hát, az is közrejátszik. És te mért léptél be?

-Tudod régen volt egy bátyám. Aki punknak állt de egyszer nem teljesítette a főnök utasítását és meggyilkolták.

-Részvétem.

-De ez nem volt nekik elég. Tudod mit tettek –kérdezte elfojtott indulattal Bence.

-Nem.

-Egy éjszaka eljöttek hozzánk, felfeszítették az ajtót kiraboltak minket, de ez nem volt elég. Felébresztettek minket és megfenyegettek, azzal hogy még egyszer ne merjünk velük újat húzni. De szerencsére a Decimarek megtaláltak minket és segítettek rajtunk.

-Hogy?

-Kiírtották az egész bagázst.

Ez a történet elvette Tamás kedvét a további beszélgetéstől így inkább nem szólt erre semmit.

-Ez a házatok nem? –kérdezte Bence kis idő múlva.

-Igen. De nem így hagytam itt. Az ajtót becsuktam rendesen.

-Akkor betöretek. –állapította meg keserűen Tamás társa.

Mind a ketten kezükbe vették késeiket és elindultak a ház felé óvatosan. Amikor az ajtóhoz értek Bence intett a fejével, hogy ő meg előre és a tára fedezze.

-Rendben jöhetsz senki nincs itt. –mondta kisvártatva.

-De ki törhetett be hozzánk?

-Nem tudom, de első látásra valamit nagyon kereshetett.

„De a naplót már elvitték. Akkor meg minek jönnének ide újra.” –gondolkodott el az eseményeket Tamás.

-Lehet, hogy csak meg akartak félemlíteni vagy hasonló dolgon járt az eszük.

-Lehet. –mondta Bence gyanakodva.

-Akkor keressünk táskákat és elmegyek pakolni. A konyha balra van, ha még akarsz valamit enni.

-Inkább körbenézek még egy kicsit alaposabban.

Így mind a ketten elmentek a maguk dolgára. Pakolás közben fentről lábdobogás hallatszott. Tamás erre felfigyel és miután ránézett csomagjára meggyőződve, hogy mindent bepakolt elindult fegyverével a kezében megkeresni társát. De nem kellett messzire mennie, mert amint kilépett az ajtón Bencével találta magát szemben.

-Áá. Legközelebb ne tedd ezt! –kérte a fiút.

-Bocs de úgy hallottam, hogy valaki jár felettünk, és gondoltam megnézem.

-Megyek én is veled.

-Jó de csendben.

Így mind a ketten elindultak a ház hátuljába, ahol egy lépcső vitt fel a padlásra. Miután felértek, körbenéztek de olyan sötét volt, hogy csak hunyorogva láttak valamit.

-Nincs itt valami lámpa? –kérdezte Bence.

-De. Hozom.

-Tamás? Te vagy az? –kérdezte el elgyötört hang.

-Apa?

-Fiam úgy örülök, hogy látlak.

-Mi történt veled apa?

-Ezt, inkább lent beszéljük meg. –javasolta Bence.

-Igaz menjünk is le.

 A két fiú gyorsan eltette kését és lementek egyenesen be a konyhába, ahol leültek mind az étkező asztalhoz.

-Szóval mi történt veled? –kérdezte aggódva Tamás.

-Kiengedtek a kórházból és épp hazaértem. Kerestelek, de nem válaszoltál. Hol voltál?

-Majd elmondom azt is. De előbb te, mond el, hogy mi történt veled.

Látszott hogy édesapja vívódik, mert nem akarta elmondani de végül is beadta a derekát és elkezdte a történetet.

-Jó. Tehát miután hazaértem és üresen találtam a házat gondoltam felhívok pár embert, hogy nem e tudják honlétedet. Miután mindenkitől azt hallottam, hogy te az iskolából a könyvtárba mentél azt hittem, eltűntél ezért hívtam a rendőrséget, de ők azt mondták, hogy a tizedesnél vagy és ő vigyázni fog rád meg még azt is, hogy adjak át neked egy üzenetet. Ez után valami furcsa hangokat hallottam kintről utána pedig betörték az ajtót és berohamozott rajta az a sok feketébe öltözött fajankó-itt Tamás apja a földre köpött-, és azt mondták téged, keresnek, mert meg akarnak téged állítani és felforgatták érted a házat. De konkrétabb magyarázatot nem tudtam kihúzni belőlük.

-Tényleg? És mi az?

-Azt mondták, hogy ennél többet te se mondj! Bár ezt az üzenetet én nem értem de átadtam. És most te, mond, meg hogy hol voltál!

Tamás összenézett Bencével, akinek látszott a tekintetében, hogy akármennyire is megszívlelte az apja sorsát ő semmi áron nem hagyja, hogy elmondja társa a titkot.

-Azért mentem el a könyvtárba, mert keresetem valami olvasni valót haza, és amikor kiléptem az ajtón akkor odajött hozzám a tizedes, és azt mondta, hogy hallott a veled történt tragédiáról és felajánlotta, hogy oktatni fog engem és még pár gyereket önvédelemre ingyen. –hazudta Tamás, ami nem jól esett neki, de muszáj volt hisz kötötte az eskü.

-Ez igazán rendes tőle. És mikor vannak a foglalkozások?

-Tudod apa az a baj, hogy ez egy ott lakásos képzés. Persze fogunk tanulni is. –tette hozzá látva apja pillantását.

-Rendben mehetsz. –enyhült meg az apja tudván, hogy milyen veszélyes lett a környék és legalább a fiát tudhatja biztonságban.

-Köszönöm. Akkor mi most megyünk is, mert még Bencéékhez is be kell ugranuk mert az ő holmiijait is össze, kell szednünk.

-Jó. Akkor jó tanulást és vigyázz magadra. –ölelte meg fiát az apja és útjára engedte.

Tamásék következő uticélja csak pár saroknyira volt így egy kicsit le tudtak lassítani, és el tudtak elmélkedni az eseten.

-Szerinted mért kerestek téged? –tette fel a logikus kérdést Bence.

-Nem tudom. De biztos valami fontos lehetett hogy be kellett törniük hozzánk.

Miközben beszélgettek, alig vették észre, hogy már oda is értek a házhoz.

-Édes otthon. –mondta cinikusan Bence.

-Szép a házatok.

-Igen. A mostoha szüleim a turizmusból élnek.

-Értem. –azzal Tamás benyitott az ajtón óvatlanul.

Balszerencséjére pont egy grufti lányba ütközött, aki rögtön be is húzott neki egyet és riadóztatta többi társát.

-Itt van fiúk! És ahogy látom hozott egy kis ajándékot is nekünk.  –ordította.

Mire a két csapdába esett fiú elővette a fegyverét addigra már oda is érte a grufti erősítés.

-Ugyan gyerekek semmi esélyetek. –mondta az a grufti főnök, akire régebben Tamás rátámadott.

-Csak hiszed. -mondta Bence

-Azt hiszed, hogy mivel elgyőztél húsz embert velünk is, elbánhatsz?

-Ezt honnan tudjátok? –kérdezte Tamás.

-Mért mondanánk el nektek? –kérdezte a grufti lány.

-Inkább adjátok meg magatok, és ha azt teszitek, amit mondunk, meghagyjuk az életetek. –tanácsolta a grufti főnök.

-Soha –mondta Bence, azzal belevetette a tömegbe és elkezdett egyszerre három emberrel harcolni.

Tamásnak semmi esélye sem volt a segítségére kélni mivel őt hárman le fogták, nem hagyták mozdulni. Így végig kellett nézni társa harcát. Bence a szokott módon harcolt. Nem kegyelmezett. Sikeresen elvette egyik ellenfele tőrét így megkétszereződött az esélye a győzelemre. Sajnos ez is túl kevés volt, ahhoz hogy a szobában minden „mást” kiirtson. Vesztére csak az előtte lévő ellenfelekre koncentrált így nem vette észre a mögé settenkedő gruftit, aki leütötte.

-Hozzátok őt is! –adta ki az utasítást a főnökük.

Tamás és Bencét elvitték a közeli erdőbe, ahol megkötözték őket.

-Figyelj rám és jegyezd, meg amit mondok! –utasította Tamást a grufti vezér. –El kell mondanom valami fontosat, amiről tényleg nem beszélhetsz senkinek főképp nem neki. –intett fejével Bencére, aki még mindig nem volt magánál.

-Mért?

-Mert ő csak a bosszúnak él amint gondolom te, már kiderítette. És ha ez a fülébe jutna, akkor nagy bajban lennél.

-Mért érdekel ez téged ennyire?

-Mert… tudod ezt egy kicsit nehéz elmondani.

- Csak nem azt akarod mondani, hogy én vagyok a védelmező? –kérdezte Tamás, aki sejtette, hogy mire megy ki a játék.

- De. Jól sejtettem hogy meg találtad az a könyvet, amiben ez le volt írva. De valamit nem tudsz. Mert azt nem írták le, hogy a Decimarek mindig tudják hogy ki az adott védő. És mindig próbálják a maguk oldalára állítani.

-Azt gondoltam de az apámmal történő eset után inkább vagyok ellenetek, mint veletek.

Erre a mondatra a vezért sejtelmesen elvigyorodott és annyit mondott:

-Elég, ha ezt nem mondod el senkinek, hogy tudsz róla és ezt mindig magadnál, tartod. –azzal odaadott egy pentagrammával díszített medált.

-Ez az, amire gondolok? Ez egy sástánista jel.

-Nem, ez egy idéző pentagramma. Látod a jeleket az ágakban? Azok ott a négy őselem jelei.

-Értem de minek legyen nálam?

-Majd meglátod. –mondta azzal elviharzott társaival, akik otthagyták a fiúk holmijait, valamint Tamásnál és Bencénél hagyva fegyvereiket.

A fiú nem volt rest ezért gyorsan kiszabadította magát és társát a kötelek fogságából. Így mire Bence felébredt már össze is készülődött.

-Mi történt? És hogy kerültünk ide? –kérdezte Bence.

-A gruftik elfogtak minket. Azt mondták, hogy ez csak egy figyelmeztetés volt, hogy mire számíthatunk, ha még egyszer kimerészkedünk egyedül az utcára.

-Értem. Ezt, amint hazaértünk jelenteni fogjuk a vezérnek.

-Igaz. És legközelebb kíséretben jövünk, ki ha valami dolgunk lesz.

-Menjünk, mert már így is túl sok időt vesztegettünk!

Azzal mind a ketten felkapták táskáikat és elindultak vissza a templom romjai közé. Tamás még sebtében megnézte a pentagrammát és megfogadta, hogy utána fog nézni ennek az ügynek.

-Hány óra van? –kérdezte Tamás társát, akinél volt óra.

-Tizenegy. –válaszolt de így sem vette le tekintetét a környékről és fel volt készülve minden támadásra.

-Akkor még beugorhatnánk hozzátok pár holmiért.

-Nem kell, megvan minden. Inkább menjünk.

Amikor a templomhoz értek felmutatták az őröknek a kártyáikat és bementek az ajtón.

-Még mindig nem értem hogy mért törtek be éppen hozzánk.

-Lehet, hogy ki akartak rabolni.

-Vagy engem akartak.

-Ne is gondolj ilyenekre! Az a lényeg hogy semmi bajunk.

-Hé! Fiúk! Várjatok! –kiáltott rájuk az a lány, aki pár órája adta át az üzenetet Krisztina edzőtől. –Ugye nem volt semmi probléma?

-Ami azt illeti igenis volt. –mondta dühösen Bence.

-Tényleg? -lepődött meg a lány.

-Igen és éppen jó hogy jössz, mert el kéne, vezetnek a vezérhez vagy az egyik edzőhöz. –vette át a szót Tamás.

-Persze. Gyertek utánam!

Azzal elvitte őket a főfolyosó végéig és ott bekopogott egy titkos ajtón.

-Szabad! –hallatszott a vezér hangja.

-Jó napot uram. Köszönt illendően a lány. –Tudja, megjöttek a fiúk, és azt mondták, hogy volt egy kis fennakadásuk.

-Igen? –kérdezte tőlük vezérük. –És mi volt az.

-Bencéékhez betörtek, és amikor benyitottunk akkor elfogtak minket és megfenyegettek.

-Értem. Mondjatok el mindent részletesen.

A két fiú elmondta a friss eseményeket És vártak, hogy mit mond uruk.

-Ez tényleg érdekes. –mondta végül. –És tényleg nem bántottak titeket?

-Nem. Csak megfenyegettek minket. –Hazudta Tamás.

-Érdekes. Menjetek vissza a szobátokba és felejtsétek el a történteket.  Lili majd visszakísér titeket. –fejezte be a beszélgetést a vezér.

-Rendben uram, viszlát. –mondta a három gyerek.

Kimentek és becsukták az ajtót.

-Tényleg még be sem mutatkoztam. A nevem Sidera Lili. És lenyűgözött, amit ti ketten tegnap produkáltatok, gratulálok.

-Köszönjük. –mondta kedvesen Tamás.

-Amúgy én Kiss Tamás vagyok.

-Én meg Parva Bence.

Kezet ráztak.

-Tudjátok én egy éve, vagyok itt, de nem nagyon meg a harc tudnátok korrepetálni?

-Persze ha szeretnéd. –mondta segítőkészen Tamás.

-Köszi. De nézd már itt is, vagyunk. –mondta, amikor odaértek a hálóhelyeikre.

-Akkor majd egyszer megbeszéljük és segítünk neked.

-Rendben. Jó éjt.

-Neked is.

Azzal bementek a fiúk lefürödtek és engedtek az álom csábításának így elaludtak.