***

Beköszöntött a szeptember első napja és a szokásos Evergreen Fair, melyet minden évben az ősz tiszteletére rendeztek. A vásár egész nap tartott, délelőtt vetélkedőkkel és játékos feladatokkal a gyerekeknek, délután állatvásárt, rodeót és különböző jótékonysági vásárokat tartottak. Mindenki készített valamit saját kezűleg, ki lekvárt főzött, ki takarót varrt s ezt eladták és a befolyt összeget felajánlották a helyi iskolának. Régi szokás volt ez, még akkor kezdték el, mikor be akarták zárni az intézményt 20 évvel ezelőtt. Eleinte csak a gyűjtésre szolgált, míg később egybekötötték egy nyárbúcsúztató – ősz-üdvözlő ünneppel, melyet éjfélkor tábortűz zárt. Volt zene, cirkusz és körhinta a gyerekeknek, a levegőben pörkölt mogyoró és vattacukor illata terjengett.

Evergreen tipikus amerikai kisváros volt, ahol az emberek ismerték és szerették egymást. Mindig törődtek a másikkal, megvigasztalták, ha bánata volt vagy együtt örültek vele. Ugyan akkor árnyoldala is volt ennek a közelségnek, hisz mindig beleütötték az orrukat a másik dolgába és keresetlen tanácsokat osztottak. Mindenki tudta éppen mi történt a másikkal, ki szerelmes kibe, ki beteg, kit csalt meg a férje, kik folytatnak viszonyt egymással. Szeretettel befogadták az idegeneket, s amerikai szokáshoz hűen, sütivel üdvözölték a beköltözőket. Mindenük meg volt, amire egy kisvároska vágyhat.

Délután 4 volt, mire Natasha McDonald és John kiértek a vásárra. Lilly nagyon izgatott volt, mindent látni akart, minden körhintát ki akart próbálni. Élvezte, hogy a mamája és papája egy párként fogják közre, hiszen erre már oly régen volt példa. Az emberek elismerő pillantást vetettek az elegáns férfire és a csinos nőre s az elbűvölő szőke angyalra.

-         Hello Shane! – üdvözölte a férfi a másikat, aki háttal állt neki a szokásos farmerben, ingben, cowboy csizmában és kalapban

-         Szia, John! – fordult meg és kezet fogott John-nal, majd Natashára szegezte a tekintetét. Nem találkoztak a csók óta, s mindkettőjük szíve a torkukban dobogott. – Tash – mosolygott rá Shane - Gyönyörű vagy!

-         Kösz – felelte a nő és zavarban volt.

-         És én? – kiabálta Lilly és körbeforgott Shane előtt

-         Te is hercegnő! – guggolt le a férfi hogy jobban szemügyre vehesse. Tényleg elbűvölő volt a két göndör, szőke copffal és a rózsaszín fodros ruhácskába. – Hasonlítasz a mamádra.

-         Remélem nem haragszotok, de nekünk fontos dolgunk van Lillyvel – vágott közbe John és valami fura érzés szorította össze a szívét, ha Shane-re és Natashára nézett.

Nem, ez lehetetlen – hessegette el magától a gondolatot. Nem lehet közöttük semmi. Kicsi koruk óta a legjobb barátok. Shane bement az irodába, hogy észhez térítse. Ha ő és Natasha szeretők soha nem tesz ilyet. Bolond lenne. Igaz, hogy csak egy tehenészfiú, de akkor se hülye. Képzelődik. Közben a nyakába ültette Lillyt és elindultak a körhinta felé.

Shane és Natasha csak álltak ott, ahol John és a kislány magukra hagyta őket s nem tudtak megszólalni. Furcsa helyzet volt. Ha nincs ott körülöttük a sok kíváncsi szempár, valószínűleg már egymás karjaiban lennének, de itt Evergreen szeme előtt, nem tudták mit kellene mondaniuk.

-         Hiányoztál – suttogta Natasha, nehogy valaki meghallja

-         Te is – felelte Shane és lopva megsimította a nő kezét. Olyan puha, bársonyos és illatos volt a bőre… legszívesebben átölelte volna és csókolja, míg meg nem fullad

-         Olyan fura – nevetett fel Natasha – úgy érzem magamat, mint egy szűzlány az első randin.

-         Én is… nevetett a férfi is – ne haragudj, hogy napok óta nem néztem be hozzád, de időt akartam hagyni neked, nektek.

-         Semmi baj. Valamikor majd beszélhetnénk, de ne itt és ne most – pillantott körbe és úgy érezte mindenki őket figyeli

-         Oké. – válaszolta a szokásos csibész mosollyal az arcán Shane

-         Hogy ment a rodeó? – váltott témát Natasha és nem sokára úgy beszélgettek tovább, mint két barát.

John McDonald elhatározta, hogy jóban lesz Shane-nel. Meg kell próbálnia Natasha és a házassága miatt. Nem is olyan régen, még a gimiben sikerült nekik. Ha leszámítjuk az örökös tehénszagot, az idétlen kalapot és a műveletlenséget, Shane egészen tűrhető alak tud lenni. Ezt bizonyítja az is, hogy bement hozzá az irodába és annak ellenére, hogy szemmel láthatóan megdöglik Natasháért, a lelkére beszélt és kibékítette őket. Ez tagadhatatlanul rendes húzás volt. Ezen gondolkozott, miközben visszafelé tartottak a körhintázásból Lillyvel. A felesége és Shane ugyanott beszélgettek, mint mikor elmentek.

-         Ez nagyon klassz volt mami! – kiabálta lelkesen és örömtől ragyogó szemekkel a kislány – Később is mehetünk még, apu?

-         Hát persze édesem, de pihenjünk egy kicsit, együnk egy hamburgert és igyunk egy sört. Velünk tartasz, Shane? – mosolygott a meglepett fiúra, aki kicsit habozva bólintott.

Mi a fene ütött John McDonald-be?- gondolkozott. Mit akarhat? Vagy hirtelen miért lett ilyen készséges vele? Mindegy. Ez előbb – utóbb úgyis kiderül. Addig meg Natasha miatt próbál vele normálisan viselkedni, igaz, hogy utálja a pökhendisége miatt, de valahogy majd csak elviseli.

-         És arra emlékszel, mikor Mark Ross ellopta Jimmy Sawyer alsógatyáját az öltözőből egy edzés után és kiakasztotta a suli elé a zászlórúdra? – idézte fel John a gimis emléket, mikor már a harmadik korsó sörnél tartottak.

-         Persze! – nevetett hangosan Shane is – Azt lehetetlen elfeledni! Apró Miki egerek voltak rajta! Jimmyt még ma is cukkolják vele a fogadóban.

-         És amikor…

Natasha nem értette mi ütött ebbe a két emberszabásúba… tipikus férfiak. Egy-két korsó sör és a legjobb barátok lesznek, egy-két régi emlék, hogy hogyan babráltak ki a másikkal és máris elássák a csatabárdot. Mit akarnak ezek? Eddig utálták egymást, most meg itt iszogatnak, mintha semmi sem történt volna. A nőnek ez az egész „barátosdi” nem tetszett. Egyáltalán nem. Talán John hálás amiért Shane beszélt a fejével, de ezt máshogy is kimutathatná. Nem akarta hogy ezek ketten barátok legyenek. Az csak tovább bonyolítaná az amúgy is kaotikus helyzetet.

-         John, én fáradt vagyok. – szólt közbe mikor Jimmy újabb szívatásának története következett volna.

-         Akkor menjetek haza Lillyvel, én meg majd Shane-nel hazamegyek.

-         De mind a ketten ittatok. Így nem kéne vezetnetek. – válaszolta rosszallón és tipikus feleségnek érezte magát

-         Akkor majd hazavisz bennünket, valakit. Ne aggódj! – azzal egy gyors csókot nyomott a homlokára és folytatta a megkezdett történetet

Natasha ölni tudott volna a puszta pillantásával, miközben összepakolta a holmiját és az alvó kislányt megpróbálta a vállára fektetni.

-         Majd én elviszem a kocsihoz, John meg addig rendel egy korsóval, rendben? – ajánlotta fel Shane és mielőtt bárki is tiltakozhatott volna az ölébe emelte a hercegnőt

-         Ne legyél úgy kiakadva! Csak barátkozni próbálok – súgta a fülébe John – egész rendes annak ellenére, hogy csak egy tehenészfiú…

-         További jó szórakozást! – sziszegte Natasha és még bosszúsabb volt

Közben Shane már a furgonnál állt a kislánnyal, aki úgy aludt mint a bunda.

-         Nem értem miért csináljátok ezt! – bosszankodott a nő mialatt kinyitotta az ajtót! – Azt hittem utáljátok egymást.

-         Épp azon vagyunk, hogy ez megváltozzon. – válaszolta Shane, és befektette Lilly-t a hátsó ülésre – Ne bosszankodj, Tash. Nem lesz baj, ígérem.

-         Nem tudom, Shane. – rázta meg a fejét és a göndör tincsek előre hullottak az arcába – Ti nem lehettek barátok, akkor mindketten sokkal súlyosabb árulásnak fogjuk érezni, amit teszünk. Ez így nem helyes.

-         Hagyd, hogy a dolgok haladjanak a maguk útján – suttogta Shane és az előbbi hajtincset kisimította a nő arcából

-         Félek, Shane. Valaki meg fog sérülni…- és nem gondolkozott. Nem érdekelte hol vannak, ki láthatja meg őket, szorosan átölelte a fiút és beszívta parfümjének kellemes illatát.

-         Szeretlek, Tash. Ebben biztos vagyok és abban is, hogy hozzád hasonlóan nem akarok megbántani senkit.

-         Ne haragudj – engedte el a nő – nem voltam elég óvatos. De annyira vágyok utánad.

-         Én is. Bármit megadnék azért, hogy átölelhesselek, megcsókolhassalak…

-         Remélem, erre rövidesen lehetőségünk nyílik – azzal lábujjhegyre állt és a férfi fülébe suttogott – holnap este, miután elaludtak átmegyek hozzád…

-         Várni foglak – mosolygott a fiú és röpke csókot nyomott Natasha szájára

Az öreg Mrs. Carlson nem messze a szerelmesen ölelkező pártól, a régi Mercedes mögött állt és nem akart hinni a szemének. Natasha McDonald és Shane Dawson ott csókolózott az orra előtt… mit művelnek ezek? Szegény John!

Hétfő este volt. a telefon legalább ötöt csengett, mire valaki felvette.

-         Halló, McDonald. – női hang volt. Biztos a felesége.

-         Jó estét. Barbara Lewis vagyok és John-t keresem – hangzott a válasz mézes-mázos hangon

-         Egy pillanat…

Ki lehet ez? – kérdezte magától Natasha. Soha azelőtt nem hallotta ezt a nevet. Barbara Lewis. Kit érdekel. Kikiabált a kertben Lillyvel játszó férfinek és a kezébe nyomta a kagylót.

-         Valami Barbara.- azzal megvonta a vállát és visszament a konyhába főzni a vacsorát

-         Barbara? – sziszegte a férfi a kagylóba dühtől szikrázó szemmel

-         Szia édes. – felelte a nő és angyali hangján hozzátette – hiányoztál, Johnny.

-         Mit képzelsz?! – fortyogott John – Megmondtam, hogy itthon ne hívj! Miért nem fér ez bele abba a szőke kobakodba!

-         Vészhelyzet van, Johnny. Elfogyott a pénz, amit adtál…

-         Ilyen hamar? – magában átkozódott. Alig egy hete, hogy 2000 dollárt adott Barbarának, hogy tűnjön el egy időre.

-         Vettem pár új ruhát és a Santa Barbara-i hétvége is elég drága volt… nem akartalak otthon zavarni a kis feleségeddel, de muszáj lesz segítened.

-         Erről nem volt szó! Azt ígérted elmész!

-         El is mentem, de 2000 dollárból nem lehettem sokáig. Jaj, Johnny, ne izélj! – suttogta csábosan – Találkozzunk és megmutatom mennyire hiányoztál.

-         Mennyit akarsz, hogy végleg eltűnj?

-         Hát, ez tőled függ. Találkozzunk a szokásos helyen és megbeszéljük.

-         Nem. Legyen 9-kor a Carrie’s –ben. És eszedbe ne jusson még egyszer ide telefonálni!

-         Akkor, kilenckor találkozunk, édes. – azzal letette.

John nagyon mérges volt a nőre. Nem hitte, hogy hall még róla. A viszonyuknak vége egyszer s mindenkorra. Nem kockáztathatja meg, hogy Natasha tudomást szerezzen róla… az végzetes lenne. Nem tehet tönkre mindent ez az ostoba liba pont most, mikor kezd rendeződni a helyzet.

-         Egy ügyfél? – kérdezte a nő, mikor John kiment a konyhába egy sörért

-         Aha – hümmögte, ahogy belekortyolt az italba – be kell mennem az irodába, mert néhány fontos iratot bent felejtettem. Nem fog sokáig tartani. 11 körül haza érek.

-         Remek, mert megígértem Lillynek, hogy beviszem anyához és ma nála alhat. A suli holnap kezdődik, majd reggel beugrok érte és együtt megyünk.

-         Nem kell fáradnod, kicsim. Majd én leteszem Lizzie-nél.

Ez jobban nem is alakulhatna!- lelkendezett Natasha. Így legalább átugorhat Shane-hez!

Ahogy John és Lilly elautózott, Natasha fogta a slusszkulcsát és beült a kopott furgonba és meg sem állt Shane farmjáig. Alig várta hogy ott legyen. Nem érdekelte, hogy többször is átlépte a megengedett sebességet. Minél előbb Shane-nel akart lenni. Kopogott az ajtón, s miután nem érkezett válasz, belépett. Hallotta, hogy a nappaliban szól a tévé, de mikor bekukkantott nem látott senkit. Vajon hol lehet? Elindult a konyha felé és akkor megpillantotta a farmerben és fehér trikóban pózoló férfit, aki éppen mosogatott. Nem vette észre a belépő s mögé lopózó nőt.

-         Nincs is annál szebb látvány, mint egy mosogató férfi – suttogta Natasha mialatt átölelte Shane derekát. A férfi teste összerándult, a nem várt vendég szavaira.

-         Nincs is annál szebb látvány, mint a nő, akibe halálosan szerelmes az ember – válaszolta, s gyors mozdulattal megfordult és a karjaiba zárta a nevető nőt

Mindketten erre a pillanatra vártak, azóta, hogy Natasha egy hete itt járt és először csókolták meg egymást. Érezték, hogy nincs szükség szavakra. Shane gyengéden végigsimított az oly régóta gyönyörűnek tartott arcon s közben a kék szempárt kémlelte. Tiszta, őszinte pillantása van- gondolta a férfi. Ő az a nő, akire mindig vágyott, akiről magányos éjszakáin álmodott. Ő az, akivel kissrác kora óta a jövőjét tervezte, az egyetlen nő a világon, akit a gyermekei anyjának akar. És most itt van. Annyi év reménytelen szerelem és sóvárgó pillantás után ott áll vele szemben és ugyanezt érzi. A göndör tincsekkel keretezett arcot tenyerei közé fogta, melyek ugyan érdesek voltak a sok munkától, de Natasha számára olyan volt  a tapintásuk, mint a selyem. Vágyakozó ajkait a nőére tapasztotta és eleinte gyengéden majd egyre szenvedélyesebben csókolta. Natasha úgy érezte köd ereszkedik az agyára, képtelen volt gondolkozni, csak ő volt és Shane. Soha nem hitte volna azelőtt, hogy egy ártatlan csók ennyi érzelem kiváltására képes és ilyen vágyat tud ébreszteni. Mikor elvált egymástól az ajkuk a tekintetük továbbra is szorosan összeforrt s határtalan szeretetet vetített kipirosult arcukra.

-         Beszélnünk kellene…- törte meg a csendet Shane hangja s kézen fogta a nőt és a nappaliba vezette.

-         Tudom… hiányoztál- suttogta és gyengéden végigsimított a férfias kézen – Nem tudok odafigyelni sem a főzésre, sem a kertészkedésre, folyton te jársz a fejemben.

-         Én is így vagyok ezzel – válaszolta mialatt apró csókokat lehelt Natasha kecses ujjaira Sikerült döntened? Nem akarlak sürgetni…- tette hozzá gyorsan

-         Oh, Shane. Semmi mást nem akarok annyira, mint minden nap, minden másodpercét veled tölteni. Nincs most a világon semmi más, amit jobban szeretnék. – közben egészen közel bújt a férfihoz, aki majd megőrült ettől a közelségtől – Elképzelem, ahogy reggel egymás mellett ébredünk fel, ahogy munka után hazajössz a földről és Lillyvel játszol, és ahogy vacsora után szerelmeskedünk a csillagok fényénél… aztán haza ér John és visszaránt a valóságba és teljesen elkeseredek.

-         Nem akarom, hogy szomorú légy! Boldognak szeretnélek látni. Mondd, hogy mitől leszel az és én úgy csinálok mindent.

-         Olyan csodálatos vagy. Miért voltunk ilyen vakok annyi éven át? Sokszor felteszem ezt a kérdést azóta, hogy bevallottuk egymásnak mit érzünk. Minden más lenne, ha akkor…

-         Felesleges most már ezen gondolkozni. Felesleges azt találgatni mi lenne ha… inkább azt döntsük, el mi legyen.

-         Igazad van. de tudod, hogy nekem Lillyre is gondolnom kell. Nem pakolhatok össze mindent és költözhetek hozzád, mert John akkor bosszút állna mindkettőnkön. Az első dolga lenne, hogy elvenné Lilly-t és akkor nekem megszakadna a szívem.

-         Tudom, kicsim. Ezzel én is tisztában vagyok.

-         Egyelőre csak ilyen pillanatokat adhatok neked. Csak órákat vagy perceket, mikor ő nincs otthon.

-         Nekem ez most elég, ha ez az ára annak, hogy együtt maradjunk. Nagyon félek attól, hogy elveszítelek, Tash.

-         Én is ugyanettől tartok. Soha senkitől nem kaptam még ehhez hasonló érzéseket, soha senki iránt nem éreztem még ezt a határtalan szerelmet. Szeretlek Shane Dawson és minden nap hálát adok Istennek ezért.

-         Én is szeretlek és elfogadok bármit, amit adni tudsz nekem. – azzal vágyakozó ajkait ismét a nőére tapasztotta

-         Egy dolgot azért még elárulnál? – kérdezte rosszallóan Natasha mikor elváltak

-         Hallgatlak…

-         Mi az ördögért kell neked John-nal barátkozni? A gimi óta nem nagyon beszéltek egymással, ráadásul teljesen különböztök egymástól…

-         Ő csak haverkodni akart, Tash, ennyi az egész.

-         De neked nem kell haverkodnod vele…

-         Biztos hálás, mert olyan marha voltam, hogy beszéltem vele és ezzel megmentettem a házasságotokat…

-         Hát ez tényleg hülye húzás volt… de kiengesztelhetsz…- s időt sem hagyva a férfinek karjait a nyaka köré fonta és felfedező útra indult az ajkaival

John idegesen nézett körbe mikor belépett a Carrie’s-be és kémlelte nem lát-e ismerős arcokat. Nem kockáztathat. A sarokban a sűrű füstön át megpillantotta a gyönyörű szőke nőt, Barbara Lewis-t. Piros rövid ruhácskát viselt, ami tökéletesen állt karcsú testén, formás lábai keresztbe téve, vörös körömcipőben, haja kócos kontyban, az arcán feltűnő smink. Mikor észrevette a felé közeledő férfit felpattant és csábosan a nyakába vetette magát és időt sem hagyva John-nak szenvedélyesen megcsókolta.

-         Hiányoztál szerelmem – suttogta mikor elváltak és letörölte a férfi ajkán maradt rúzst

-         Azt ígérted eltűnsz egy időre – sziszegte John és leszedte magáról Barbara erőszakosan rákulcsolódó kezét

-         Egy időre el is tűntem – mosolygott angyalian és a szájába vette a martiniban levő Olivát és szopogatni kezdte. John elfordította a fejét. Nem akarta, hogy hatással legyen rá.

-         Hosszabb időre gondoltam…- azzal rendelt egy sört és folytatta – tudod, hogy épp rendeződnek a dolgok az asszonnyal és most nincs szükség botrányra.

-         Hát ártanék én neked? – kérdezte ártatlan hangon és a kezét az asztal alatt John combjára simította

-         Nézd Barbara, tudom, mivel tartozok neked, tudom mi a kötelességem és ezt s teljesítem is, ígérem. De nem bukkanhatsz fel itt, nem hívogathatsz otthon – azzal elvette a nő egyre feljebb kalandozó kezét

-         Utálom, mikor ilyen hivatalos stílusban beszélsz velem. – durcizott és belekortyolt az italába – én csak látni akartalak, mert hiányoztál.

-         Rendben. Mennyit akarsz?

-         Ne beszélj velem úgy, mint egy ócska ribanccal, akinél pénzzel mindent el lehet rendezni. Milyen áldozatot hoztam és hozok érted!

-         Jaj, most nehogy megsértődj itt nekem. De időre van szükségem. Lilly miatt. Ha kiderülne a viszonyunk Natasha elvenné őt tőlem.

-         Tudod, hogy neked nem csak ő van…

-         Igen, tudom. De a praxisom és a jó hírem függ ettől. Senki nem fogadna fel egy olyan ügyvédet, aki házasságtörő…

-         Talán egy ilyen kis koszfészekben, mint Evergreen, nem. De nem ez az egyetlen hely a világon. Te túl jó vagy ennek a csürhének. Többre hivattál, mint hogy a piti kis ügyeiket intézd.

-         Családom van, Barbie, az istenért.

-         Igen… nekem is! És szükségem van rád. Anyám bemondta az unalmast és elhúz a legújabb fiújával Hawaii-ra, szóval nem tudja tovább vállalni… lépj le innen, menjünk el valahova nyugatra, ahol rengeteg lehetőséged lenne. Hagyd itt Natashát, ha akarod Lilly-t is vihetjük.

-         Hogy hagyhatnám itt? Ő nem ezt érdemli!

-         És én igen? – fakadt ki a nő. Elege volt a másodhegedűs szerepéből

-         Nem így értettem. De Nat belehalna, ha elveszítené Lilly-t. neki ő a legfontosabb ember a világon.

-         Akkor hagyd itt őt is. Az embernek néha áldozatokat kell hozni, ezt már jól megtanultam melletted.

-         Nem tehetem. Egyelőre semmiképp. Adhatok neked pénzt és meglátogathatlak, amikor csak lehet. Most ennyi telik tőlem.

-         Hát ez nem valami sok… hiányzol, Johnny. Utálok nélküled ébredni és lefeküdni.

-         Sajnálom, de nem adhatok többet. Légy türelmes egy kicsit…

-         Akkor legalább a ma éjszakát töltsd velem… vettem ki egy szobát a motelben…

-         Nem lehet, megígértem, hogy sietek. – fejtette le a nő kezét a nyakáról

-         Miért van az, hogy ő mindenben előttem van? miért fontosabb, amit ő akar? – fakadt ki Barbara – évek óta helyezed elém, évek óta tűröm ezt! Nem láttalak egy hete és még mindig fontosabb ő, mint én? Elegem van ebből!- kiabálta

-         Fejezd ezt be! – ragadta meg a kezét erősen a férfi – Utálom, mikor ezt csinálod. Nincs semmi szükségem a hisztire. Ezért menekültem el otthonról, nem emlékszel?

-         De… jól emlékszem, mikor még volt időd velem lenni, kedveskedni, ajándékokat venni, elvinni, vacsorázni…emlékszem még arra, mikor nem úgy kezeltél, mint egy kis kurvát.

-         Most sem így kezellek.

-         De igen. A kezembe nyomsz néhány dollárt és eldugsz valami koszos kisvárosba, ahol nyugton kéne ülnöm a fenekemen és várni a nagy John McDonald látogatására… tudod, hogy nem az a fajta nő vagyok, akit az effajta élet kielégít. Én nem Natasha vagyok.

-         Hát igen, ezt észrevettem. – morogta

-         Ha ő kellett volna neked, akkor nem nálam kerestél volna vigaszt. Ő egy tipikus ostoba falusi nő, akinek elég, ha neveli a kölykét és néha elmegy a sarki közértbe vásárolni…

-         Nem ismered őt…

-         Talán őt nem, de ismerek hozzá hasonlókat. Világéletemben az ellen küzdöttem, hogy ilyenné válljak.

-         Hát ez sikerült is… sziszegte John és legszívesebben útban lett volna hazafelé. De tudta, hogy addig nem mehet, míg nem csitítja le Barbarát, mert képes és kipakol a nejének és akkor neki annyi.

-         Mi lenne, ha összehoznád valami tehenészfiúval, az lenne az ő szintje.

-         Ő sosem tudna engem megcsalni! – kérte ki magának John. Soha egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy Natasha mást választana helyette – Fülig szerelmes belém.

-         Akkor tényleg nagyon ostoba… grimaszolt Barbara – fel sem tűnik neki, hogy nem bújsz vele ágyba? Vagy talán frigid is?

-         Nem mindenkinek ez az első a listáján. A feleségemet lefoglalja Lilly, a ház dolgai… és már munkája is van.

-         Nocsak, mit hallok. Eladó lesz vagy átmegy fejni a szomszédba?

-         Tanítani fog. Művészetet. – jelentette ki büszkén

-         Azt hittem ahhoz diploma kell…

-         Lesz is neki rövidesen, Montgomerybe jár egyetemre.

-         Jól van Johnny, ebből elegem van – állt fel a nő – holnap visszamegyek Oakville-be és ha akarsz, valamit majd keresel. És ajánlom, hogy keress hamarosan, különben olyan botrányt csapok, hogy azt is megbánod, hogy megszülettél… azzal, mint valami keleti szélvész kiviharzott a kocsmából.