1.) fejezet: A bajok gyülekezete

Hétszáz éve alakult egy város, ami máig is létezik. Neve: Kisújszállás. Ennek a városnak nagy történelme van annak ellenére, hogy lakossága alig haladja meg a négyezret. De az ott lakók néha falunak is szokták nevezni, mert szerintük több telek járna nekik. Mindazonáltal itt mindenki ismer mindenkit ez már szinte, hagyománynak számít, és mindenki jóban van mindenkivel, de akik újonnan költöznek, ide azokat kinézik, és nehezen tudják befogadni kis közösségükbe. De a várásnak sötét múltja is van ellenséges viselkedése miatt itt kezdődött Magyarországon az első boszorkányüldözés. Mivel közel fekszik Buda ezért földrajzi helyzete miatt könnyel el is tudták terjeszteni, hogy akivel valami furcsa történi ő boszorkány. De mára már sok nemzetiség él ezen a helyen és rengeteg kultúra van, de laknak ott emberek, akik ki nem állhatják és ők meg akarják tisztítani a lakhelyük környékét így létrehoztak egy titkos szövetséget, melyet csak „Decimare” -nak hívnak magyarul „tizedelők” mivel ennek a szövetségnek, a tagjainak lakhelyei közelében tűnnek el az ő nézetük szerint más emberek. Persze a rendőrség mit sem tudott mind erről nem úgy, mint a lakosság fele, akik tisztában voltak vele, hogy néhány polgártársuk önkéntes tisztogató hadjáratba kezdtek. A város határait könnyű felismeri, hiszen mindenhol erdők vannak és csak néhány tisztást és ösvényt vágták a falubeliek az ellátás céljából, amit szintén igénybe vettek de a mezőgazdaságuk is jó ezért ezekből könnyen el tudják tartani a város lakosságát. A házak külseje ugyan arról árulkodik, hogy szegényes de rendezett és igényes. A „faluban” két templom is található, amiből az egyik nemrég épült és az ottani papot nagy becsben tartják. A varos belsejében annak is a közepén található egy nagy tér, ahol egy óriási szökőkút rajta pedig a falu alapítójának a szobra áll. Itt lakott Tamás, akinek az apja rendszeresen szidta az új vagy a más nézetű embereket, mint amilyen ő maga volt, ha például egy hónapja költözött falujukba egy új Dark csoport, akik rendszeresen a falu utcáit rótták és mindenkibe bele kötöttek akik ferde szemmel néztek rájuk. Ha Tamás apja tudta volna, hogy létezik egy szövetség, ami ezt a Dark nézetet annyira ellenzi, hogy ha nem sikerült elüldözni őket, akkor erőszakkal távolítja el őket akkor ő egyből belépett, volna, legalább is a fia ezt gondolta. De ő nem volt olyan, mint édesapja pont az ellentéte volt, szerette az újdonságokat imádott ismerkedni így népszerű is volt. A külseje is lázadó volt csak fekete ruhákban volt hajlandó járni, festeni csak néha festette magát megérthető volt, hogy a faluban őt sem annyira kedvelték hisz szinte már ő is grufti volt csak egy fontos különbség volt közte és a városban élő gruftik között ő nem folyamodott erőszakhoz, ha valamint el akart érni és ez mentette meg attól, hogy beválogassák a csoportúkba. Ugyan akkor elég kirívó volt ahhoz a külseje, hogy az emberek orra alá borsót törjön, és hogy édesapja is naponta tegyen egy-két megjegyzést a stílusára és zenei ízlésére, mert ő egy dologhoz volt nagyon hű az a rock. Ha valami rossz történt elindított egy Linkin Park számot vagy egy másik együttes számát és onnantól a gondjai nem léteztek. Ez sokszor mentette meg a teljes letargiától, a drogoktól és egyéb káros dolgoktól. Így élt tizennégy évig apja árnyékában és a diszkriminatív faluban, amikor egy nap valami furcsa történt. Egyszer édesapja elküldte a sarki boltba tejért és meglátott valamit, mit nem lett volna szabad, amiről a naplójában így írt: ”Hétfőn elmentem a boltba, ami a cár úton volt az óvoda mellett. Szerencsére a tulaj nagy haszon reményében estig nyitva tartja az üzletét. A boltba menet nem hittem volna, hogy korom sötétben kell hazamennem, mert lámpákat csak elszórva lehet látni a városban a kis költségvetés miatt, amit az utak felújítására fordítanak nagyrész a többit, meg a rendőrök viszik el fizetésnek titulálva, de mindenki tudja, hogy havi jutalomként osztják el mindenkinek. Sajnos ez senkit sem zavar, mert azt hiszik, hogy ők olyan sokat dolgoznak, pedig és szoktam látni őket mindig a sarki bolt előtt állnak és söröznek. Miután megvettem az egy liter tejet elindultam hazafelé és átgondoltam hogy otthon mit kell még tennem, mert apa megint rám ruházta a házi munka felét utána még tanulnom is kellett, mert másnap matek következik és nem akartam beszerezni egy rossz jegyet sem szóval sietnem kellett hazafelé. Viszont félúton egy csoportot láttam, kiknek az öltözetűk csak feketéből volt kirakva, szájukban és orrukban pirszing arcukon fekete smink és tetoválás. Azt hittem képzelődök, mert Kisújfalun még soha nem voltak ennyien, akik a falunk népei szerint mások. Nem tudom, meddig néztem őket, de amikor épp indulni akartam hazafelé hirtelen az egyik rám nézet tekintete sötét volt, mint az éjszaka de értelem sugárzott benne és volt valami megnyugtató, ami azt mondta, hogy ő megvédi a barátait minden áron. Elindult felém én felkészültem a küzdelemre, mert gondoltam hogy ők sem tűrik más nézetűeket. Mire odaért hozzám már a többi társa is felfigyelt rám. Megijedtem, nem tudtam, mit csináljak, ők tízszer annyian voltak, mint én, és ha elrohanok lehet, hogy követnek egészen hazáig és ott intéznek el, de ha maradok, lehet, hogy elrabolnak, és váltság díjat kérnek értem, vagy valami mást csinálnak, erőszakkal beállítanak a szektájukba, vagy valami törvénytelenségre vesznek rá . Épp visszazökkentem gondolataimból, amikor észrevettem, hogy előttem áll egy magas vékony fiú úgy tizenhat-tizenhét éves lehetett fekete hosszú haja a jobb szemét eltakarta de így láttam: megvetéssel néz rám. Amikor megszólalt hangja keményen csengett úgy, ahogy a parancsnokok szoktak beszélni az alattuk lévő bakákhoz.

- Mért lófrálsz erre ilyen későn kisgyerek? -kérdezte.

-Öö. Mindjárt megyek csak… -őszintén féltem, sőt rettegtem, hogy mi történhet velem, ha csak egy szót rosszul ejtek már bajban, vagyok és nincs ott senki, aki segítsen a túlerővel szemben.

-Csak? Gyerünk, mond már, nem érünk rá egész este itt állni és hallgatni, ahogy dadogsz! -láttam, hogy kezdi elveszíteni a türelmét, így jobbnak láttam, hogy gyorsan elmondom mért, vagyok itt és gyorsan elhúzni.

-Szóval az édesapám leküldött tejért és épp hazafelé mentem, amikor megláttalak titeket és még nem voltatok ennyien ezért gondoltam, hogy megállok egy kicsit és megnézem, hogy mi újság van. –hadartam.

-Hogy hogy mi újság van, az van, hogy te most elég nagy bajba keveredhetsz, mert ahogy látod senki nincs itt rajtunk kívül-mintha csak a fejemből, olvasta volna ki a gondolatokat én is pont így láttam a helyzetet-és mi az, hogy nem voltunk ennyien? Ezt hogy érted?

-Hát úgy hogy még sosem volt ennyi más a faluban.- tudtam most nagyon rosszat szóltam, láttam amint elsötétül a fiú arca és most már dühösen, szól.

-Inkább menny haza anyuci köténye alá nehogy bántson valaki csúnya ember –itt elborult az agyam, mert édesanyám két éve halt meg tüdőrákban de még ma is bánt a gondolat hogy ilyen hamar kellett meghalnia.

Következő emlékem hogy nekitámadok a fiúnak, elkapom az arcát és ütöm amilyen erősen, csak tudom, mire a társai odarohannak, és lecibálnak róla, ledobnak a földre.

-Én ezt nem tettem volna a helyedben-szólt egy alacsonyabb és valamivel fiatalabb lány aki ugyan úgy feketében volt szemöldökében és a szájában pirszingek szeme pedig vastagon kihúzva feketére. Intett egyet a kezével, mire ketten lefogtak, aztán elkezdtek rúgni.

-Hagyjátok! Nem ér annyit inkább menjünk, mert már tíz óra.

Azzal elsiettek, és nem láttam őket többet. Legalább is ezt reméltem.”

Így emlékezett vissza Tamás a történtekre. Egy héttel, amikor egy nagyon fárasztó iskolában töltött nap után, ami rosszabb nem lehetett volna, mivel két matematika órájuk volt és a tanárnak minden gyermek ellenszenves volt, aki csak egy kicsit is ferde szemmel nézett rá. Azon a napon pont őt pécézte ki, mert hátul barátaival, a telefonjukkal játszottak utána testnevelés volt, ami olaj volt a tűzre, mert helyettes testnevelő tanárként Dorina néni a matematika tanár ment be, mert a testnevelő tanár lebetegedd így folytatódott a megaláztatás. Tehát Tamás biztosra vette, hogy a napja ennél rosszabb nem lehet. Sajnos tévedett, mert amikor hazaért a bejárati ajtót nyitva találta.   

-Apa-szólt de semmi válasz nem jött -apa!

Hirtelen motozás hallatszott.

- Apa! –kiáltotta ijedten és elindult a hang irányába.

Ebben a pillanatban kicsapódott Tamás hálószobájának ajtaja és kiugrott elé az a lány, aki egy héttel korábban lefogatta a bandájával.

-Hát te mit keresel itt! -kérdezte hirtelen és meglepetten Tamás.

-A naplódért jöttem-válaszolta a lány és rosszindulatú mosolyra húzódott a szája. Ezútán felkapott egy virágcserepet és a fiú felé vágta, ami az előszobai asztalon volt. Jó reflexei mentették meg így ki tudott térni előle, de addigra a lány eltűnt a házból. Tamás kirohant a házból de nem találta sehol, mert valamilyen különös oknál fogva a mindig népes falu most teljesen kihalt volt így visszament és becsukta az ajtót.

-Apa! -újra próbálkozott mire nyögések hallatszottak a konyhából- Apa!

-Itt vagyok –hallatszott egy jól ismert erőtlen hang. Mire a gyermek arca felvidult és besietett a konyhába de amint beért más aggodalom vette át az előbbi naív felindulást, mert amit bent látott az elszörnyülködtető volt. Minden fel volt dúlva és az apja olyan állapotban volt hogy jobb lett volna azonnal mentőt hívni, de ő ellenkezett, mert azt mondta semmi baja.

-Apa látom, hogy nem vagy jól megyek a telefonért, és azonnal hívom az ügyeletet,- mondta Tamás, akit bár meggyötörtek az események, megtartotta a lélekjelenlétét így fel tudta mérni a helyzetét. Tudta azonnal hívnia kell a mentőket, és utána fel kell keresnie a „Decimarekhez” be kell lépnie hozzájuk és meg kell oldani ez a problémát. De előbb biztonságba kell helyeznie egyetlen hozzátartozóját.