Másnap, ahogy ígérte, Shane pontban egy órakor megállt a kopott furgonnal a ház előtt. Lilly örömtől sugárzó arccal rohant ki elé és a nyakába vetette magát. Rövidesen megjelent Natasha is egy rövidnadrágban és kényelmes pólóban, hatalmas piknikkosárral a kezében. Néhány perc múlva pedig már útban voltak a kis tóhoz. Forró volt a délután, még a szellő sem lengedezett, az augusztusi nap ontotta magából a meleget. Az út mentén a fű sárga volt a kánikulától. Már rég nem esett, több mint három hete. Az aratás szempontjából nagyon kedvező időjárás volt ez és Shane örült is neki, viszont alig maradt legelő, ahol a fű ne égett volna ki, s az állatai miatt aggódni kezdett. Imádkozott érte, hogy hamarosan essen. Persze csak ha befejezték az aratást.

-         Hát, te megint merre kalandozol? – bökte oldalba a lány nevetve

-         Azon gondolkoztam mikor esik már végre. – felelte őszintén és kicsit gondterhelten – nem jó ez a szárazság, se embernek, se állatnak.

-         Igazad lehet. Nem győzöm locsolni a virágokat. – helyeselt Natasha

-         De hagyjuk ezt. Élvezni szeretném a napot, a két hercegnőmmel. – azzal hátra nevetett a kislányra – na és mi mindennel töltötted a vakáció utolsó hetét tündérke?

-         Kukacot ástam – válaszolta nagy szakértelemmel és előhúzott a zsebéből egy jó hosszú gilisztát és büszkén mutatta Shane-nek. Natasha elszörnyedve látta lánya trófeáját és nem értette, hogy nem vette észre, hogy ilyesmit rejteget a ruhájában.

-         Szép hosszú – mosolygott Shane és Natasha arcára, nézve nem mert hahotázni – biztos fogsz vele valamit.

Nem tartott sokáig az út, 10 perc sem telt el és már ott is voltak a tónál. Kiszálltak, Natasha leterítette a plédet, az árnyékba rakta a kosarat és mialatt Shane a horgászbotokat szerelte össze elővett egy rajztömböt és egy grafitot.

-         Shane bácsi, nem fáj a kukacnak? – kérdezte Lilly és megsimogatta a kezében tartott állatot, amit egész délelőtt a zsebében rejtegetett

-         Nem hiszem, kincsem. Nem szokott kiabálni- mosolygott, azzal elvette a gilisztát a kislánytól és feltűzte a horogra, majd bedobta a mélybe

Ekkor vette észre Natasha kezében a rajztömböt.

-         Hát ez? – lépett mellé és látta a szabályos vonalakat, amik kezdtek kibontakozni a lapon – Használt a tegnapi szentbeszédem?

-         Úgyis mondhatjuk – felelte, de nem nézett fel, rövidesen Lilly alakja rajzolódott ki – Volt egy „kedves” beszélgetésem Johnnal az este. És tudod mit, Shane? Igazad van, ennyi jár nekem. Holnap bemegyek a városba és veszek vásznat, meg ecsetet és festéket is. Ha Lillynek elkezdődik a suli rengeteg időm lesz és hasznosan szeretném tölteni.

-         Ez a beszéd kislány! – vigyorgott Shane – És még mindig gyönyörűen rajzolsz! Kellemes lehetett az a beszélgetés, ha ilyen eredménye van.

-         John szerint a problémánkra a megoldás egy gyors menet lenne vasárnap reggel, szerinte ugyanis ezért hisztizek. Ja és egy kistestvér is elkelne Lillynek.

Shane leesett állal hallgatta barátnője beszámolóját. Ez a John nem semmi! Ekkora seggfejet nem hordott hátán a föld!

-         És erre mit válaszoltál? – előre derült a csípős megjegyzésen. Ismerte Natashát, soha nem hagyja magát.

-         Hát, hogy elfelejtheti, hogy még egy gyereket szülök neki annak ismeretében, milyen csapnivaló apa.

-         Gondolom erre nem válaszolt… - jól megkapta! nevetett Shane magában

-         Egész éjjel ébren feküdtem és arra gondoltam, hogyan távolodhattunk így el egymástól? Mintha egy idegen feküdt volna mellettem. Ha Lilly nem lenne, nem maradnék vele egy percig sem. – a szeméből sütött a düh és megbántottság – Nem lenne szabad 18 éves tudatlan kislányoknak dönteni, nem lenne szabad hagyni őket idő előtt tönkretenni az életüket…

-         Shane bácsi!!! – kiabált Lilly torkaszakadtából – Egy cápa! Elkapta a horgomat!!!

-         Akkor rohanok, addig tarts ki! – ugrott fel a férfi és már ott is volt, hogy kihúzza a botot, aminek a végén egy apró keszeg ficegett cápa helyett. Lilly arca azonban ragyogott a boldogságtól.

Mialatt Natasha figyelte őket elszorult a szíve. Az idejét sem tudja megmondani mikor látta utoljára így foglalkozni Johnt Lillyvel. A legszörnyűbb pedig az egészben, hogy szemmel láthatóan nem érdekli az egész. Arra nem veszi a fáradtságot, hogy legalább elgondolkozzon azon, amit Natasha mond neki. Hogy változhat meg ennyire valaki?  És vajon mit tehetne? Hogyan menthetné meg a házasságukat? Megmenthető-e egyáltalán? És tényleg szeretné-e? Bárcsak akkor régen ne John Mc Donaldot választotta volna! Mennyivel jobban járt volna egy ilyen gyengéd és szerető férfivel, mint Shane Dawson! Mennyivel másabb lenne az életük Lillyvel! Kár, hogy fiatalon az ember nem lát a jövőbe, mert ha előre láthatná, hogy alakulnak a dolgok, nem vétene ennyi hibát. Vannak dolgok, amiket ha elront, soha sem hozhat rendbe. És a házassága Johnnal is ezek közé tartozik.

-         Min gondolkozik a művésznő? – ült mellé Shane és beleharapott az egyik almába

Ezalatt Lilly a mezőn kergetett egy gyönyörű citromsárga pillangót.

-         Folyton azon jár az agyam, hogy lehettem ilyen ostoba! Hogy mehettem hozzá egy ilyen fajankóhoz, mint John? Mikor jobbat is találhattam volna… nézett egyenesen Shane szemébe

-         Mire gondolsz? – kérdezte zavartan és köhögni kezdett a falattól, ami cigányútra ment

-         Itt vagy te. – veregette hátba gyengéden a nő – Tökéletes férfi. Kedves, gyengéd, szeretnivaló. Sosem okoznál csalódást azoknak, akiket szeretsz. Keményen dolgozol a farmon, de mindig találsz időt arra, hogy a körülötted levő emberekkel törődj. Mindenkihez van egy jó szavad és mindig segítsz, ha kell. Ezzel szemben John egy nulla. Még a saját felesége nyomorát sem látja, sem a kislánya epedező tekintetét. – ennyire őszinte még sosem volt Shane-nel és nem bánta, hogy végre összeszedte a bátorságát és kimondta, amire gondol – hogy lehet, hogy ami neked természetes, az neki eszébe sem jut?

-         Megváltozott. – rántotta meg a vállát Shane és nagyon meghatották Natasha szavai. Ha tudná… ha elmondhatná, mit érez! – Ne hibáztasd magad, amiért hozzámentél. 18 évesen nem tudhattad, hogy ennyire megváltoztatja a hatalom és a pénz. Mikor elvett tökéletes férj volt és az első években jó apa. Ezt te sem tagadhatod, Tash.

-         Bizonyára igazad van. De kár, hogy az a múlt. Kár, hogy ha pozitív dolgokat akarok mondani a férjemről csak múlt időben beszélhetek.

-         Úgy érzed késő? – és Shane titkon abban reménykedett, hogy késő és az élet tartogat egy esélyt nekik. Milyen csodálatos lenne! Natasha elválna Johntól és ő örökbe fogadná Lillyt. Milyen gyönyörű család lennének ők, hárman.

-         Igen… sóhajtotta… úgy érzem vége. És tudod mit? Előre irigylem azt a szerencsés lányt, aki egyszer kifog magának! Mert belőled csodálatos apa és nagyszerű férj lesz. – gyengéden végigsimított a férfi arcán és titkon azt kívánta bárcsak ő is lehetne ilyen szerencsés!

Elfogyasztották a kosár tartalmát, miközben Shane régi történetekkel szórakoztatta őket, amiket kissrácként élt át a farmon. Lilly szeme ragyogott a boldogságtól és hazafele be sem állt a szája a rengeteg új élménytől. Natasha nagyon hálás volt ezért a délutánért. Ha Shane nem lenne, fogalma sincs, mi lenne velük!

Sötét volt, mikor Shane kilépett a fogadóból. Szeretett oda járni, szeretett beszélgetni az emberekkel. Szívesen meghallgatta a bajaikat egy korsó hideg sör mellett. Jól esett társaságban lennie a hosszú, kimerítő, magányos munka után. És bár nehezére esett beismerni, akadt néhány ember, aki értelmesebb volt, mint a tehenei. Nem sok, csak pár. Nem akart este megint Natashánál vacsorázni. Nem akarta, hogy megint gondot okozzon John és a nő között. Így is volt épp elég baja.

Észrevette a McDonald Ügyvédi irodából kiszűrődő fényt és hirtelen elhatározástól vezérelve belépett. John elegáns öltönyében ült az íróasztalnál, előtte akta kupac. Gondterhelten szemlélte a kezében levő iratot. A nyakkendője az egyik könyvön átdobva hevert, az asztalon az ebéd vagy vacsora maradékai is fellelhetőek voltak.

-         Sosem értettem, hogy lehet ilyen disznóólban dolgozni – szólalt meg Shane és John összerezzent. Nem számított arra, hogy látogatója lesz éjjel 11-kor.

-         Zárva vagyunk – felelte és meglepve nézett az előtte állóra. Ez meg mit keres itt? – Shane? Rád aztán nem számítottam – vetette oda.

-         Remélem nem zavarlak – mondta Shane és nem zavartatva magát leült az egyik kényelmes fotelba

-         Hát, nem akarok udvariatlan lenni, de épp dolgozok.

-         Azt hiszem, ideje lenne egy kicsit pihenni – azzal felrakta Western csizmáját az asztalra

-         Érezd magad otthon- jelentette ki John szemrehányóan. Mit képzel ez a tehenészfiú? Felrakja a szaros csizmáját az ő drága asztalára? Kellemetlen alak! És úgy látszik kénytelen lesz végighallgatni! – Nos? Feltételezem, nem tágítasz addig, míg el nem mondod, amiért jöttél.

-         Telitalálat ügyvéd úr! – mosolyodott el Shane, úgy, hogy ha John nőből van, ott helyben elfolyik

-         Jut eszembe! – gonoszkodott John tovább – Mit főzött a feleségem vacsorára?  És a kislányom lefeküdt már aludni? Melyik mesét olvastad fel neki?

-         Nézzük csak…- vágott vissza Shane – a vacsora finom volt, de nyugi hagytam belőle neked is. És Lilly most épp a Hamupipőkébe szeretett bele…jaj, nem is, az a múlt héten volt. Most a Kishableány a kedvence.

-         Tudod mit Shane Dawson, cseszd meg! Erre nekem nincs időm. – ugrott fel a férfi ingerülten. Már itt sem hagyják nyugodtan? Otthon is folyton ezt kell hallgatnia és a felesége képes ideküldeni a fiúját…

-         Már pedig elmondom, amiért jöttem. – csapott dühösen az asztalra – Hogy lehetsz ekkora marha? Hogy dobhatod el a családod ilyen egyszerűen? Más a fél karját odaadná azért, ami neked természetes…

-         Mint például te? – húzta fel a szemét John gonoszul

-         Igen, mint például én. De most nem erről van szó.

-         Hát miről? Hogy megkívántad a feleségem? Hogy a gimi óta csorgatod utána a nyálad???

-         Natasha szenved és te vagy vak vagy, vagy csak egyszerűen hülye, hogy ezt észrevedd! – elengedte John iménti megjegyzését, szándékosan. Legszívesebben leütötte volna.

-         Dolgozom. Pont. Nekem fontos a munkám és nincs időm egy unatkozó asszony nyűgjeit hallgatni. Én itt fontos munkát végzek.

-         Unatkozó asszony? – csattant fel Shane – vajon ki tette azzá? Ki miatt mondott le a jövőjéről és az álmairól? Ki miatt ásta el magát itt Evergreenben, az Isten háta mögött? Natasha híres festőművész lehetett volna, ha nem láncolod magadhoz 18 évesen! De te már akkor is túl önző és gyáva voltál ahhoz, hogy ezt észrevedd! Miért nem vagy képes magadnál tovább látni?

-         Sose kértem, hogy mondjon le az álmairól. Sose kértem, hogy ne fessen. Ő akarta a gyereket is, miközben én még az egyetemre jártam…

-         Mert már akkor is magányos volt. Ez meg sem fordult a fejedben? Elvetted aztán visszamentél az egyetemre mintha semmi sem történt volna, ő meg itthon várt. Képzeld magad a helyébe csak egyetlen percre is, John. – rövid szünetet tartott és látta, hogy ezúttal John nem csak színleli, hogy gondolkozik. Tényleg azt tette.

-         De ezt miért nem mondta nekem? – ült vissza a helyére. meg sem fordult a fejében. Soha nem jutott eszébe, hogy Natasha szemszögéből nézze a dolgokat.

-         És te miért nem vetted észre?

-         Nem tudom… dolgoztam Shane, túl sok időt vett igénybe a cég létrehozása, a klienskör kialakítása. Eszembe se jutott, hogy Nath esetleg magányos lehet… nem is értem. Hisz ott van neki a ház, Lilly, az anyja…

-         És arra még sosem gondoltál, hogy esetleg a szerelme hiányzik neki? – utálta magát ezért. Miért kell megmentenie Natasha házasságát? Miért nem hagyta az egészet a fenébe? A francba! Ha nem szeretné ennyire… ha nem azt akarná, hogy boldog legyen… bármi áron is. – Mikor vitted el utoljára vacsorázni? Mikor vettél neki utoljára virágot? Mikor csókoltad meg utoljára anélkül, hogy bármilyen alkalom lett volna?

-         Nem emlékszem – suttogta maga elé John, mint aki egy mély álomból ébred

-         Látod? Ha nem akarsz egy nap arra ébredni, hogy a saját válópered rendezgeted másé helyett, akkor sürgősen változtatnod kell a dolgokon. Megéri ez a munka, hogy elveszítsd a feleséged és a kislányod? Tényleg ennyire fontos, amit csinálsz, hogy még ezt is feláldozod érte? Egy napon arra ébredsz barátom, hogy ott fekszel egyedül az ágyadban, öreg vagy, beteg és még a kutya se néz feléd és akkor már késő lesz. Akkor már nem hozhatod rendbe. És a klienseiddel pedig kitörölheted a ráncos seggedet.

-         Szerinted mit kéne tennem? – nézett tanácstalanul a másikra és tőle várta a megoldást

-         Hát, én azzal kezdeném, hogy holnap veszek egy csokor virágot és legalább vacsorára hazaérek. Eltöltök egy nyugodt estét a családommal és eszembe se jut a munkám.

-         Igazad lehet…

-         És jusson eszedbe McDonald, hogy ha neked nem kell egy ilyen csodálatos nő és gyönyörű, okos kislány, akkor van, akinek igen…- azzal felállt, fejébe tette a kalapját és elindult az ajtó felé

-         Kösz Shane, már nem is utállak annyira – szólt utána John. Shane azonban nem fordult meg, egyszerűen rácsapta az ajtót a még mindig lesújtott férfire.

Aznap este John McDonald nem nézett többé a papírjaiba. Sokáig ült az irodában és újra és újra végigpergette a Shane-nel folytatott beszélgetést. Aztán éjfél körül haza ment. Már sötét volt, mikor megérkezett. A vacsora az asztalon várta. De nem volt éhes. Nem volt kedve enni. Egyszeriben sivárnak látta az életét. Mint aki évekig szemellenzőt hordott és most nagyon bántja a szemét a fény. Felment az emeletre, benézett Lilly-hez. A kislány édesen aludt. Ráhúzta a takarót és apró puszit nyomott a rózsaszín arcocskára, majd a saját hálójukba ment, ahol a felesége pihent. Leült az ágy szélére és nézte az alvó nőt. Felidéződött benne a bál, ahol először pillantotta meg, 10 évvel ezelőtt, mikor végzős volt, Natasha pedig másodikos. Mintha villám sújtott volna le rá. Csak állt és nem tudott megszólalni. Soha sem látott olyan szépséget azelőtt. El sem akarta hinni mikor az övé lett. És azt a napot sem felejti el, mikor megajándékozta Lillyvel. A vidám, kedves kis angyallal, akit mindenki imád. Milyen vak volt? Mekkora hülye, hogy majdnem hagyta mindezt elveszni? De nem engedi. Nem. Küzdeni fog és visszaszerzi a feleségét. Végigsimított a göndör fürtökön, odahajolt és beszívta az ismerős illatot. Szereti ezt a nőt. Jobban, mint bármit a világon. És egyáltalán nem természetes, hogy egyedül gondozza a házat és neveli a gyereket, miközben ő éli a saját ostoba életét. Nem lehet ilyen kicsinyes. John McDonald-et nem ilyen fából faragták!