2. fejezet

Natasha korán kelt. Még mindig a tegnap történtek hatása alatt volt. Nem akarta elhinni. Attól tartott, hogy ha reggel felébred, az egész semmivé foszlik. És az élete továbbra is sivár pusztaság marad. De ahogy lement a nappaliba ott díszelegtek a tulipánjai a vázában. Mennyi minden történt egyetlen nap alatt! Visszakapta a férjét és vele együtt egy biztató jövő ígéretét. Úgy érezte méterekkel a föld felett száll. Saját műterem, tanári állás, főiskola… ezek a szavak kergetőztek a fülében, miközben elfordította a slusszkulcsot. A motor felbőgött és lassan pöfékelve elindult a szomszédba. A táj hajnalban is szép volt. A felkelő nap fényei befestettek mindent. A virágok kibontották színes szirmaikat, a bogarak is ébredezni kezdtek. Szomorúan nézett végig a sárguló legelőn és érezte, hogy bizony a földnek hatalmas szüksége lenne az éltető esőre. Közeleg az ősz, talán szerencséjük lesz.

Fogalma sem volt, hogy hol fogja megtalálni Shane-t, mikor a farmra ért. Lassan fél 7. Már végeznie kellett a fejéssel. Bement a házba, kiabált, körbenézett, de nem találta. Jó pár percig töprengett, míg végül a karámhoz ment, ahol Shane a lovait tartotta. Imádta ezeket az állatokat. És csodálatosan festett a nyeregben – állapította meg Natasha ismét. Mindig elbűvölte, ha így látta a férfit. Mintha oda született volna. Tökéletesen mozogtak együtt ló és lovas. Nem csoda, hogy több rodeó-t is nyert. Natasha sokáig állt ott és figyelte. Minden egyes izom a testén tökéletes harmóniában volt a csodálatos fekete telivérrel. Bárcsak itt lenne a vázlatfüzete! Bár ezt a látványt úgysem fogja elfelejteni egyhamar. Mikor Shane észrevette, lassított az iramon és Natasha előtt megállt, majd leugrott a lóról.

-         Jó reggel gyönyörű hölgyem! – mosolygott rá ellenállhatatlanul

-         Jó reggelt! – felelte még mindig elbűvölve Natasha – Legközelebb hozom a papírjaimat és a ceruzámat és lerajzollak.

-         Nem vagyok én olyan érdekes… legyintett a férfi, de jól esett neki a bók

-         Majd az olvadozó nőket kérdezd a legközelebbi rodeón. – kacsintott rá - Gyönyörű jószág.

-         Lola… ő a kedvencem, igaz öreglány? – azzal röpke puszit nyomott a ló orrára, majd elengedte a kantárt és kibújt a karám gerendái között

-         Shane… kezdte miközben a ház felé tartottak – beszélnünk kell.

-         Egy kávé? – kérdezte a férfi, és ahogy beértek a konyhába szó nélkül töltött a nőnek és magának is.

-         Kösz – kortyolt bele. Nem csak fantasztikus lovas, de isteni kávét készít! – Johnról lenne szó.

-         Bántott? – húzta össze a szemöldökét Shane és lelkiismeret furdalása támadt. Nem akart gondot okozni a barátnőjének.

Az elmúlt nap sokat gondolkozott. Nem tudta helyesen tette-e, amit tett. Nem tudta volt-e joga beszélni Johnnal.

-         Nem bántott… épp ellenkezőleg. – kezdett bele Natasha és a szeme Shane számára is furcsán ragyogott. Rég nem látta ilyennek – bocsánatot kért, azt mondta újra akarja kezdeni.

-         Na végre! Észhez tért! – sóhajtotta félig megkönnyebbülve, félig reményvesztetten a férfi

-         Igen. És azt hiszem ez a te érdemed. Ugye igazam van? Benne van a kezed?

-         Talán… egyik este láttam, hogy ég a villany az irodájában, bementem és beszélgettünk. Vagyis inkább én beszéltem ő meg hallgatott. De úgy láttam végre elgondolkozott, végre elért a korlátolt agyáig az üzenet.

-         Igen, azt hiszem. Bármit is mondtál hálás vagyok érte. Örökké hálás leszek. Lehet, hogy megmentetted a házasságom! Te vagy az én hősöm!

Oh, hát ez nagyszerű! – gondolta Shane. Mekkora egy barom! Most minden rendbe jön közöttük, élik tovább boldogan az életüket, ő meg egyedül marad… nem. Nem szabad önzőnek lennie- figyelmeztette magát. Natasha boldog lesz. Csak ez számít. És persze Lilly. Megérdemlik. Büszkének kellene lennie magára. De akkor mi ez a mélységes szomorúság, ami rátelepszik a lelkére?

-         Örülök, hogy segíthettem – nyögte ki végül

-         Mi a baj? – nézett rá a nő és a pillantása a veséjéig hatolt.

-         Semmi… a lényeg, hogy veled minden rendben. A lényeg, hogy kibékültetek. – azzal felpattant, mert nem bírta elviselni a nő rászegeződő pillantását és a kávés poharakat a mosogatóba tette

-         Shane, kérlek légy őszinte! – állt fel Natasha és egészen közel lépett hozzá.

Reménykedett. Nevetséges. Figyelmeztette magát. Felnőtt nő és úgy érez mint egy kislány! Abban reménykedik, hogy Shane olyat mond vagy tesz, amit valószínűleg nem érez. Ideje lenne felébredni az álmodozásból.

-         Ne, kérlek, Tash – hátrált a férfi – ne gyere hozzám ennyire közel!

-         Tessék? – értetlenkedett a nő és a szíve hangosan kalimpált. Talán most…

-         Megőrjítesz a közelségeddel! – suttogta, miközben Natasha már ott állt előtte. Érezte a friss reggeli illatot, akár meg is érinthette volna a tiszta bársonyos bőrt

-         Sajnálom, Shane… hajolt még közelebb és az ajkával súrolta a kétségbeesett férfi nyakát – de te is ilyen hatással vagy rám… azzal érzéki ajkai egyre feljebb vándoroltak az elveszett férfi nyakán.

Shane úgy érezte vége. Nem bír sokáig uralkodni magán. Nem szabad ezt tenniük! És nem értette mi történik? Hogy lehet, hogy Natasha kívánja őt, hogy lehet, hogy itt csókolgatja a nyakát a csodálatos szájával az ő konyhájában?

-         Tash, ne játssz a tűzzel…kérlelte, de már nem volt visszaút. Natasha maga sem értette mit művel. De nem bírt ellenállni. Annyi éve fogja magát vissza.

Abban a pillanatban, ahogy a nő puha ajka a férfiéhez ért, mindkettőjük számára megállt az idő. Semmi más nem létezett csak az itt és a most. Csak ők ketten voltak a világon. Az egyszerű csók évek óta elfojtott érzéseket testesített meg és annyi érzelem és vágy volt benne, hogy Natashának kicsordult a könnye. Kecses kezével átölelte a férfi nyakát, mialatt Shane izmos karjai átkulcsolódtak a vékony derékon. Nem tudták mennyi idő telhetett el. Másodpercek vagy órák. Mikor elvált egymástól az ajkuk, ők csak álltak, egymás tekintetét fürkészve és megpróbálva kideríteni mit gondol a másik.

-         Kérlek, Shane, ne mondd, hogy sajnálod- törte meg a csendet Natasha hangja

-         Attól tartottam, hogy te mondod ezt – válaszolta Shane és a keze mintha odaragadt volna a nő derekára

-         Erre várok gimis korom óta – vallotta be Natasha, amitől Shane-nek esett le az álla

-         Tessék? – ez nem lehet. Ennyire nem lehetett vak az elmúlt 10 évben… lehetetlen, hogy Natasha is azt érezze, mint ő.

-         Soha sem mertem bevallani neked… mondta ki, amitől ő lepődött meg a legjobban – mindig arra vártam, hogy elhívj randira, de te sosem tetted meg.

-         Nem mertem. Féltem a visszautasítástól. Mikor végre összeszedtem a bátorságomat, te már vele randiztál – szándékosan nem mondta ki John nevét. Ha nem mondja ki az olyan, mintha nem létezne. Nem akarta, hogy létezzen.

-         De csak mert te sosem hívtál el. Ha megteszed John McDonald -nek esélye sem lett volna.

-         Ez túl sok, ahhoz, hogy két lábon állva elviseljem… mondta Shane és a nappaliba húzta a nőt s leültek a kanapéra. Tényleg képtelen volt megállni a lábán. Az egész világa alapjaiban remegett meg. Itt van a nő, akibe menthetetlenül szerelmes 17 éves kora óta és kiderül, hogy végig hasonlóan érzett.

-         Nem értem… teljesen összezavarodott – hogy lehetséges ez, Tash? Azt mondod, ugyanazt érzed, amit én? Hogy lehet, hogy nem vettem észre ennyi éven át? Nagy idióta vagyok.

-         Nem nagyobb, mint én. – sóhajtotta Natasha – én sem jöttem rá. Végig ebben reménykedtem. Szeretlek Shane. És ez teljesen más érzés, mint amit John iránt érzek, éreztem – javította ki magát

-         Én is szeretlek – mondta ki a szót, amit már annyiszor akart. Úgy érezte magát, mint egy taknyos kölyök, legszívesebben sírt volna. De egy erős férfi nem tehet ilyet.

Ehelyett ismét a karjaiba vonta Natashát és újra az ajkaira forrasztotta a sajátját. Így váljon valóra minden álma! Hányszor képzelte el ezt a pillanatot. Hányszor fantáziált arról, milyen lenne… de ez a legmerészebb álmait is felülmúlta.

-         Mi lesz most? – kérdezte Natasha mikor elváltak

-         Tudod, hogy ez csak rajtad múlik. – sóhajtotta Shane és tudta, hogy ezzel csak a saját helyzetén könnyít és minden döntést Natasha nyakába varr. Ez nem fair. – te férjnél vagy. Gyereked van, Tash. Én tudom mindez mennyit jelent. Nem tartom helyesnek lerombolni.

-         Olyan csodálatos vagy! – hajtotta a vállára a fejét – de akkor mi marad nekünk? Lopott órák, mikor John dolgozik? Rejtőzködés az éj leple alatt? Lopott csókok, mikor Lilly nem figyel oda? Olyan tisztátalannak érezném magam tőle.

-         Nem akarom, hogy rosszul érezd magad! – simított végig a gyönyörű arcon – Nem akarom, hogy bárkit is megbántsunk. Szeretlek. Ezért mentem el Johnhoz, ezért beszéltem vele. Nem bírom látni ha, szenvedsz. Nekem már az boldogság, ha téged nevetni látlak.

-         Oh, Shane - szipogta meghatva – akarlak téged! Akarom ezt a szerelmet és azokat az érzéseket, amiket tőled kaphatok. Viszont Lilly mindennél fontosabb nekem.

-         Tudom, nekem is… ha kell, várok, ameddig csak akarod. De ha azt szeretnéd, most összecsomagolom a holmid és átköltöztetlek hozzám Lillyvel együtt és vállalom az egész város előtt, hogy szeretlek és a tied a szívem. Vagy ha úgy jó neked, akkor elmegyek és soha többé Evergreen közelébe sem jövök.

-         Ne… ezt nem akarhatom. Abba belehalnék. Ha csak néhány lopott pillanatot szán nekünk a jóisten én azzal is kiegyezek. Ne hagyj el, most mikor rád találtam.

-         Soha nem hagylak el, megígérem – felelte ünnepélyesen Shane és mindenegyes szót komolyan gondolt

Kavarogtak a gondolatok Natasha fejében, miközben hazafelé tartott. Eszébe sem jutott most a táj szépségében gyönyörködni. Egészen mással volt elfoglalva. Shane Dawson ugyanazt érzi, amit őt. Szereti. És ennek pont akkor kell kiderülnie, mikor John észhez tér. Furcsa játékot űz velük a sors. Annyi éven át nélkülöznie kellett mindenféle szeretetet és most egyszeriben minden rázúdul. Nehéz döntést kell hoznia. Választhatja a boldog szerelmet Shane-nel vagy a boldog házasság látszatát John-nal. Lilly a legfontosabb. Ha elhagyná John-t, a férfi mindent elkövetne, hogy bosszút álljon, elvenné tőle még a kislányát is és abba belehalna. Ebben egyetértettek Shane-nel is. Nem kockáztathatnak. A legjobb, ha minden marad a régiben. Shane és ő csak barátok lesznek. Látszólag.

Ahogy a házuk elé ért, megpillantotta az ismerős autót. Az anyjáét. Már csak ez hiányzott. Lizzie Robertson mindig a legjobbkor bukkant fel. Bement a házba, ahol az anyja és John beszélgettek a reggeli kávé felett. Mindketten az érkezőre szegezték a tekintetüket.

-         Nath – mosolygott rá John – Merre jártál?

-         Átugrottam Shane-hez. Vittem neki a tegnapi sütiből. – füllentette. Eszébe jutott, hogy mit műveltek a férfivel és már a gondolatba is beleszédült. Nem szabad erre gondolnia, mikor ott áll az anyja és a férje előtt.

-         John, épp a terveitekről mesélt. – szólalt meg az anyja és nem tetszett neki a lánya pillantása. Valami történt és ha John elment a munkába ő ki fogja deríteni.

-         Ma bemegyek Evergreenbe és beszélek mrs. Smithy-vel. – azzal töltött magának kávét és a férje mellé ült – Lilly alszik még? – nézett körbe kutatva és túl nagy volt a nyugalom, ahhoz hogy ébren legyen

-         Kiment a kertbe valami gilisztához… mosolygott John. – nekem öltöznöm kell. Végezni akarok a munkával ma, mert a hétvégén az iroda közelébe sem megyek.

Szóval nem álmodott, állapította meg Natasha. Tényleg megtörtént John bocsánatkérése. Nem tudta, hogy ennek örüljön vagy ne.

-         Mi folyik itt? – sziszegte Lizzie az asztal felett miközben John már útban volt az emeletre

-         Tegnap haza állított egy csokor virággal és azt mondta gondolkozott, bocsánatot kért… képzelheted mennyire meglepődtem.

-         És mitől kapott észbe? – Lizzie nem értette a vejét. Már épp kezdte megutálni…

-         Shane egyik este beugrott hozzá és beszélgettek. Azt hiszem John végre megértette, mit tett velem. Rájött, hogy ha nem akarja tönkretenni a házasságunkat, akkor sürgősen lépnie kell. És ő lépett.

-         De úgy látom nem vagy felhőtlenül boldog. Igazam van? – húzta fel a szemöldökét Lizzie. Ismerte a lányát.

-         Nem tudom, anya mit gondoljak. Nem tudom mennyi ideig fog tartani ez a változás. Lehet egy hónap múlva ismét minden estét az irodában fog tölteni…én csak Lilly miatt aggódom. Nem akarom, hogy csalódnia kelljen.

-         Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor esélyt kell neki adnod. A lányod miatt is. – fogta meg a lánya kezét az asszony – ne hogy azt hidd, hogy van tökéletes házasság. A mienk sem volt az apáddal. De együtt töltöttünk csodálatos 30 évet és a mai napig hiányzik. Voltak jobb és rosszabb idők, mindig vannak. És nektek ez most egy jobb korszak kezdete. Ne dobd el magadtól a lehetőséget egy jobb és boldogabb életre. Ha valaki úgy megváltozik, mint most John, nem változik vissza egyhamar. Szerintem ő elég értelmes ember ahhoz, hogy felmérje, mit veszíthet. Fogadd el ezt az ajándékot Istentől. Fogadd el a munkát, próbáld ki magad. Fess és iratkozz be az egyetemre. Élj, kicsim. Mert túl rövid az élet ahhoz, hogy elpazarold.

-         Kösz, anya – suttogta

-         Mami, mami – kiabálta Lilly és az anyjához rohant

-         Mi történt hercegnő? – csókolta homlokon Natasha

-         A giliszta meghalt. – felelte szomorúan – Temetést kell rendeznem neki.

Délután Natasha bement az iskolába, beszélt az idős Mrs. Smithy -vel és elvállalta a munkát. Érdekesnek ígérkezett. És a nő szerint egészen tehetséges diákjai is lesznek. Valamint az iskola kifizeti a tandíját, így beiratkozhat Montgomery-be az egyetemre levelező tagozatra. Nem hitte el, hogy egyik napról a másikra tanárrá vált és főiskolai hallgatóvá. Repülni tudott volna a boldogságtól. Bement a vegyesboltba, ahol Martha odaadta neki a festékeket, vásznakat és ecseteket. Még aznap este elkészített két képet, s közben Shane-re gondolt.