Egy régi lapban találtam, megtetszett, bepötyögtettem, közzé tettem. :)

Sinkó Zoltán: Új Noé (1967)

És lőn, hogy nagyon elszaporodtanak vala az irodalmi tudományok a földön, s igen sokan valának olyanok, akik annyit olvastak vala, hogy attól írni kezdének. Az Úr pedig rettenetes haragra gerjedt, látván emez bűnöket elszaporodni, és elhatározá az ő elméjében, hogy irgalmatlanul megbünteti azokat, akik írással vétkeztek.

Elhatározá, hogy versekkel árasztja el a földet.

Élt azonban a földön, egy igen jámbor lelkű ember, kit Noénak hívtak, s ki igen kedves vala az Úr előtt, mert ő soha írásra nem vetemedett, ellenben mindig csak olvasott. Noé nagy tisztelettel vala a szent Művészetek iránt, s ő vala az egyetlen halandó, ki soha még versírással nem próbálkozott, hanem igen nagy becsülettel olvasta a költészet termékeit.

És mikor a nap leméne, az Úr álmot bocsáta Noé szemére, adván elébe egy igen hosszú ódát, melynek olvastától  az mély álomba merült. És akkor álmában megjelent néki az Úr, és mondá: – Hallj engem, Olvasó Noé, ki kedves vagy énelőttem. Elhatározásommá lőn, hogy mire a nap hetedszer lenyugszik, negyven napon keresztül költőkkel árasztom el a világot, és a versek el fognak borítani mindent, elöntik a hegyeket és völgyeket, és tele leszen a föld rímségekkel, hogy kő kövön nem marad.

– Ó Uram – nyögé Noé –, ne tedd ezt velünk, hiszen már így is nagy próbának tettél ki bennünket. Nem győzöm az olvasást, gyönge már a szemem, és gyönge az agyam, és nem tudja béfogadni már a költői képeket. Különösképpen nagy próbára tették elmémet a modernek, mert hogy őket nem elég olvasnom, hanemhogy a kritikákat is meg kell emésztenem velük, hogy tudjam, miért is szépek az ő verseik.

Az Úr pedig szólott: – Ami elhatároztatott énáltalam, az megtartatik énáltalam. De te ne félj, Noé, mert te és a te magvaid kedvesek vagytok énelőttem. Általad fogom megmenteni az olvasókat az irodalomnak, és a te jámbor magvad szaporodása lészen biztosítéka annak, hogy teutánad több legyen az olvasó, mint a költő. Ezért halljad parancsomat. Építsél magadnak és házad népének egy bárkát, és vigyél bé oda minden igaz költőből egy-egy példányt, hogy azok az özön után is szaporodjanak és sokasodjanak. És minekutánna mindezekkel készen vagy, lépjél be a te házad népével a bárkába, és szurkozd be annak ajtaját és ablakát. Azon a napon én megindítom a forrást, és annyi költőt és költeményt eresztek a földre, hogy a te bárkádon kívül kő kövön nem marad, és lészen írás-rívás és rímeknek csikorgatása.

És mikor Noé megébredt vala az ő álmából, leborula vala az Úr színe előtt, és hálákat adott néki, hogy őt, és az ő magvait irgalmába fogadta, és áldozati tüzet gyújtott vala, és azon elégetett két égetnivaló verset.

És lőn ahogyan az Úr mondá. Negyven napon keresztül zuhogott a versözön, és úgy emelkedett a versek szintje, hogy hexakilométerekben sem lehetett volna mérni. És a modern versek tajtékzó hullámot vertek, és a rossz epigrammáknak se volt se vége, se hossza.

A negyvenedik napon a bárka megfeneklett a Parnasszus hegyén, és kisütött a nap, és az égen szivárvány kérdőíve jelent meg, az egyik irodalmi lap kérdé általa olvasóit, hogy melyik tetszett és melyik nem.

Noé pedig kitekintett vala az ablakon, és látá, hogy az Úr megbékélt vala, és vége a versözönnek.

Megnyitá hát a bárka ajtaját, és kilépett a földre.

Az Úr pedig magához rendelé Noét, és mondá neki:

– Lásd, Noé, úgy cselekedtem, amintahogyan azt annakelőtte néked megígértem vala. – És látá, hogy Noé furcsán tartja a bal kezét az ő háta mögött, és feltűnt vala ez az Úr szemének. És akkor kérdé Noétól az Úr:

– Mondd meg nékem, jámbor Noé, mit szorongatsz oly lopva a te hátad mögött?

És akkor Noé leveté magát az Úr lába elé, és az ő szemeiből könnyek áradata hullott alá, és mondá:

– Ó, uram, vétkeztem! Ím, lássad bűnömet a te szemeiddel. Unatkozám a bárkában a hosszú negyven nap alatt, és verset írtam, és most el akartam küldeni az egyik szerkesztőségnek.

Szörnyű haragra gerjedt ezt hallván a Mindenható, és dörgő hangom mondá:

– Mivelhogy nem átallottad megszegni az én parancsolatomat, lesújt reád az én átkom, és az én büntetésem porba fog téged sújtani. Halljad hát ítéletemet: versedet el fogod küldeni az egyik irodalmilapnak, és az nyilvánosan fog válaszolni a te versedre. És oly kínosan fogod érezni magadat, mint annakelőtte soha.

És mondá az Úr Noénak, és úgy lőn.