Utunk most egy sötét folyosóra vezet,hol kis világító lámpácskák jelezték az utat a 15-ös cellához,hol hősnőnk raboskodik.Az egész börtön úgy colt felépítve,hogy nehezen lehessen megtalálni,másszóval Narancsvár börtöne igazi útvesztőnek bizonyult.Előfordult,hogy a cellaőrök is el-eltévedtek.Akik nem találtak ki...hát....nem részletezem mi történt velük,mind ösz hajjal távozott,ami tudjuk mit jelent.
   Ezért Éva mellé egy(tudom,talán első hallásra hülyeségnek tünik) igen képzett és tájékozott cellaőrt osztottak be.Nagydarab fickó volt,olyan,akit ha meglátsz jobb elkerülni,izzóvörös hajkoronájától még a szőr is felállt az ember hátán.E monstrum homlokából kiéktelenedett egy szarv is,pont mint az unikornisoknál.Mégsem volt oly ördögien gonosz,mint azt sokan képzelték.Igaz,jóságos se volt.
Viszont Éva is nagyon megíjedt mikor meglátta.De még ez sem tántoritotta el képzelgéseiről:"Éhes vagyok"-ismételte el magában,mi végülis csak ahoz vezetett,hogy még éhesebb lett.Nem csoda,hisz már legalább,ühm....12 perce nem evett.Raboskodása óta összesen 21 óra telt el,majdnem 1 nap.Még most is csak a kajára tudott gondolni,na meg persze a megszökésre,de az nála úgyis csk a 2. helyen állt.
Mert Éva jelszava:"Amíg van kaja,nincs para".-ezt ő találta ki,költői lélek.Mint már írtam,legalább 12-bár a szájalásom óta már legalább 14 perc telt el,és hősnőnk azóta küzdött félelme ellen,hogy megszólítsa az őrt.Egy ponton összeszedte minden bátorságát.

-Ühm,bocsi,mi-mikor lesz már az ebéd?-kérdezte kissé félős hangon
-Tíz perce volt ebéd.-hangja még legalább ugyanolyan félelmetes volt mint a kinézete.Rekedtes és nagyon mély.
-Igázából 14,de ki számolja?-viccelödött Éva
-Én nem.-vágta rá közömbösen
-De ez nem fair!
-Ez van dagi-maci!
-Hé Éva vagyok.És máris leadtam vagy fél kilót még sosem voltam ennire karcsú!
Az őr végülis engedett Évának:
-Rendben ha kapsz egy kis kekszet,megígéred,hogy nem hisztizel?
-Csak ha kólát is kapok mellé!-követelőzött Éva.
-Csak Narancslé van.Azt kapsz!
-Nah jó....de...akkor kérek még egy gombóc csokifagyit!
-Fél gombóc és nincs vita!
-Nyiá!
Éva készségesen bezabálta a rács alatt becsúsztatott ételt,és most hogy tele van(máramennyire) gondolkodhat a szökési terven.Kisöpörte világos barna haját nagy,dagadt kerek arcából,és próbálta müködésbe hozni agysejteit.Agysejtei azonban cserbenhagyták.Most is csak a zabálásra öszpontosultak.
"Nicsak!".Éva agysejtei mint a villám villágosodtak meg.A rács nem másból volt,mint égetett barna cukorból,olyanból,amit nagyon sokáíg kell rágni,nyalni ahoz,hogy megolvadjon.Két legyet üt egy csapásra.Ímár elkezdte,szószerint kirágni magát.Időnként azért megállt,nehogy a félelmetes cellaőr észrevegye.Egy adott pillanatban nem tudta megállni,hogy ne nyalja.Az őr észrevette,ráförmedt:
-Hé-jó! Micsinálsz dagi-maci?
-Mi?Jah semiiiiiiit.-csak az imént vette észre,hogy tetten érték.Alig tudott beszéni,mivel tele volt a szája égetett cukorral.-Már nyalogatni se lehet a rácsot anélkül,hogy valaki ne nézzen rád ferde szemmel?-olyanhanosan mondta ezt,hogy még a falak is megremegtek.
Az őr békén hagyta.Hihetetlen,de még ő is meijedt Éva hangjától.Éva már másfél órája rágta a cukrot,míg végül az elérte a kívánt hatást,és elkezdett olvadni.Amilyen csendben csak lehetett kitört a ketrecből.A megolvadt cukron viszont megcsúszott és gurulni kezdett,épp mint egy labda,vagy egy hatalmas kő.A cellaőr utána kiáltott,hogy álljon meg,de hősnőnk oy szélsebesen gurult,hogy súlya,mint egy ágyúgolyó úgy vitte ki a börtön falait,és így bucskázott le a dombtetőről,amin Narancsvár börtöne állt messze a kis várostól,de közel a Citromos folyóhoz.
Cellaőrünk most sem adta fel az úldözést:-Megállj!A kaja nevében megállni!Éva nem bírt megállni.Addig gurult amíg elérte Citromos folyót és belezuhant.Úgy látszott nem élte túl,ám az őr ellenőrizte:nem talált életre utaló jeleket a vízben.(???).Már nem kell aggodni miatta.Az őr visszasietett a várba,hogy jelentsen.A folyó túlpartján azonban ott ült és halászott 3 igencsak aranyos,elf,akik igenis találtak életre utaló jeleket...