- Lily... - szólította meg halkan.

      Zsolt ujjainak mozdulataira a térkövek elhúzódtak a lány kecses lábáról, hiszen valójában nem Lily volt itt az a bűnös, aki megérdemelte a láncot. A fiú közelebb lépett, ajkai már majdnem kiejtettek egy bocsánatkérést, amikor Lily minden dühöt elnyomva magában hátat fordított neki.

      - Igazad van. Nem tehetsz róla, hogy ez történt - ejtette ki a nehéz szavakat, s mély levegőt vett. - De változtathattál volna rajta.

      Azzal elfordult, ott hagyta a szavak nélkül maradt fiút, és már nem nézett hátra. Útnak indult a hóesésben, egyedül, nem kívánva a társaságot. Érezte a lelkében gyülemlő feszültséget, biztosra vette, hogy ha most bárki megszólítaná, azt azonnal a földhöz vágja, és ezt mindenképpen szerette volna elkerülni.

      - Nahát! - csodálkozott el Ágnes, nézve, miként barátnője egy gyors kanyarral eltűnt a faházak között. Felnevetett, közben élénken hátba veregette a kővé dermedt fiút. - Hát ezt nevezem! - Eddig csak pár napot töltött el Lilyvel, de ez volt a legelső alkalom, hogy a smaragdszemű bestia ily' erős érzelmeket mutatott. Ez nem holmi zavar volt, vagy irritáció, nem! Puszta, vérbeli düh áradt a lány lelkéből, Ágnes pedig minden pillanatát élvezte ennek. - Nem tudom, hogy honnan ismeritek egymást, de valamit aztán nagyon elcsesztél.

      Kárörvendő nevetése új erőre kapott, ám ezt már maga a természet is undorral hallgatta. Feltámadt a szél, hátán tűszerű jégkristályok milliói indultak hadba, közvetlenül a lány fedetlen arcbőrébe fúrva törékeny lándzsáikat. Ágnes fogai fájdalmasan összekoccantak a hidegtől. Toporzékolni kezdett, kiáltozni, a finom hó egészen a nyakáig hatolt le, elbújva a semmirekellő sál mögött. Na de ketten játsszák a játékot! Nyakához kapott, magára szorította a sálat, hogy testének melege által halálra ítélje az ősi ellenséget, a győzelem pedig gyorsan az övé lett.

      Felsóhajtott a megkönnyebbüléstől, ám mire feleszmélt már egyedül volt, Zsolt és Norbert is lelépett a helyszínről. A két fiú minden szó nélkül hagyta hátra az ugrándozó hercegnőt, egyedül lábnyomaik árulkodtak egykori jelenlétükről.

***

      A hóvihar percek alatt elharapódzott, a látótávolság drasztikusan lecsökkent. Erős szél süvített végig a csőszerű utcákon, követve a kígyószerű kanyarulatokat, mindent elsöpörve az útjából. A terránok eltűntek, mindenki rég fedezékbe húzódott a veszély elől, menedékre lelve bungalóik családias melegében. Senki sem értette ezt a bizarr jelenséget, ilyen időjárás csak a fagyzárta idejével szokott éltre kapni, ez hirdeti közeledtét, azonban a tél még jó két hónap távolságra volt.

      Lily is megakadt, gyors menedéket keresett, mihelyst egy hirtelen léglöket majdnem ledöntötte a lábáról. Az egyik közeli üzlet fedett teraszára sietett, fel a fa lépcsőn, a korlátnak nekidőlve. Természetesen a bolt zárva volt, a lány élete túlságosan egyszerű lett volna, ha betévedhetne pár percre az orkán elől. Sóhajtott, ilyen az ő szerencséje. Temérdek ideje volt, most, hogy csapdába esett, bár tökéletes pozíciójának köszönhetően a nézelődésen kívül nem nagyon akadt más lehetősége. Káosz uralkodott körülötte, mégis, a hó makulátlan fehérsége érdekes harmóniát keltett benne. Elmerengett. Egy kósza gondolat, miszerint minden hópehely egyedi, hirtelen teljesen lefoglalta.

      Hófelhő tört be az egyik utcáról, egyenesen a tér kellős közepére. Áldozatként hozták ide, Lily néma figyelemmel követte végig, miként a különböző irányú szelek éhes falkaként belemarnak, darabokat tépnek le belőle, míg nem semmi sem maradt. Vajon ezt érdemlik azok az egyedi hópelyhek? Ez lenne a rendeltetésük? Megszületnek, csak azért, hogy valami nagyobb erő rajtuk vezesse le a dühét...

      A párhuzam nyilvánvaló volt. Lilyt nem érdekelte a fagyott víz sorsa, rájött, hogy valójában csak lelkiismerete próbált kapcsolatba lépni vele egy pár szóra. Tényleg dühös ő Zsoltra? Rövid szünet követte ezt a gondolatot, melyet követően a lány a szélnél is sebesebben vágta azt az egyértelmű igent. Persze, hogy dühös rá, ki nem állhatja a közelségét, de belátta, az iménti méreg nem őt érdemelte meg.

      Márk arcát látta lelki szemei előtt, ő hagyta cserben őket a szükség idején. Lelépett, gyáva módon inkább a saját életét menekítette, engedve, hogy Arilynnal egyedül kerekedjenek fel arra a végzetes útra. Hosszú hónapok óta gyűlt a lányban az ellenszenv, a bosszú iránti vágy, Zsolt pedig pont rosszkor volt rossz helyen, egy talán túlságosan is tökéletes helyettesítést képezve.

      A felismerést követően Lily homloka nyílegyenesen vágódott neki az üzlet fa ajtajának, puszta tenyere nem lett volna elég hozzá, hogy szerencsétlenségét kinyilvánítsa. Felsóhajtott, most kérhet bocsánatot attól a perverz kölyöktől! Persze, nem azonnal... Legalább a vihar miatt nyert egy kis időt a megaláztatásig, igen, jobb is, hogy a természet mindent megbénít! Hirtelen a csapdába esés nem is tűnt olyan vészesnek, mint azt eredetileg gondolta.

      - Hé, Lily! - kiáltottak érte.

      - Hát persze! - sírta magában, kárhozatra ítélve a sors által.

      Valaki a felhők fölött bizonyára éppen megszakad a röhögéstől, gondolta, és szinte repdesni tudott volna az istenek önfeledt örömétől. Nagy kínszenvedéssel megfordult, s bár tudta, hogy mi fogja őt fogadni, a felettébb furcsa látványtól mégis elkerekedett a szeme. Zsolt és Norbert álltak ott az épület mellett, felfelé nézve az emelvényen álló lányra, ám mögöttük egy jókora földlap tornyosult a magasba, félkörívben tartva biztonságban a fiúkat.

      Zsolt felfigyelt a lány zavarára, látta a tekintetét, így azonnal megmagyarázta a tettét.

      - Bocsi, hogy csak ezt hoztam neked, sajnos zárva a virágbolt.

      - Mégis honnan szerezted? - hüledezett a lány, ráhajolva a korlátra. Hogy nem vette észre ennek a monstrumnak a közeledtét?

      - Az egyik út mellől kaptam fel, gondoltam jó lesz a szél ellen - bökött hátra a hüvelykujjával. Milyen könnyű is az élet egy elemi harcosként, futott keresztül ezredjére Zsolt agyán a gondolat. Nem lehet megunni a hatalommal járó lehetőségeket!

      - Tedd vissza! - kiáltott le a lány, de szavai teljesen elkerülték a srác fülét.

      - Beszélni akarok veled!

      Lily csupán pislogott a szokatlanul komoly kikiáltáson.

      - Ez valami újabb trükk akar lenni, hogy a ruhám alá nyúlj? - vonta kérdőre őt, karjait türelmetlenül ölbe fonva.

      Zsolt határozottsága egy pillanat alatt megtört. Oldalra fordította a fejét, elképzelte a lány által felvetett szituációt, viszont az izgató képek teljesen megzavarták a gondolatmenetét.

      - Szabad? - érdeklődött már-már kisfiús kíváncsisággal. A válasz teljesen egyértelmű volt.

      - Nem! - rivallott rá Lily.

      A fülsüketítő kiáltás sikeresen magához térítette a hoppon maradt kaszanovát. Zsolt gyorsan összeszedte magát, visszatért arra a tárgyra, amiről Lily olyan könnyedén letérítette. Mély levegőt vett, nehéz utat fognak bejárni a következő percekben.

      - Csak szeretnék bocsánatot kérni.

      Na, ez már őszintén felkeltette a lány érdeklődését!

      - Bocsánatot?

      - Azért, hogy otthagytalak titeket Ter'aerben - pontosított a fiú. - Az imént is kértem volna, de egy kicsit belém fojtottad a szót és elviharzottál.

      - Megbocsátok - vágta rá Lily minden nemű időpazarlás nélkül, majd hátat fordított, ráült a korlátra, hogy ne kelljen szembenéznie a fiúval. Még a végén kiszúrná azt az elégedett mosolyt, ami most akaratlanul is otthonra lelt az arcán.

      Túlságosan tökéletes volt ez a helyzet, Zsolt nem várt módon mindent magára vállalt, ő pedig megússza a kellemetlen megalázkodást. Jobbat nem is kívánhatott volna! Igen, a lány gyakran elismerte a hibáit, nem esett nehezére az esdeklés, ha valami rosszul sült el, ám Zsoltnak semmi képpen nem akarta megadni ezt az élményt.

       - Ennyi? - kérdezte zavarodottan a fiú. Sejtette, hogy van valami a háttérben, ennél sokkal durvább, hosszabb párbeszédre számított, de hát, ahogy a mondás is tartja, ne utasítsd vissza azt, ami ingyen van. - Pompás! - Elvigyorgott, majd tekintetét Norbert felé fordította egy rövid megjegyzés érdekében. - Általában egész oldalakat kell dumálni, mire valami is megoldódik errefelé.

      Lily elengedte a füle mellett a túlzott örömöt. Azért, élt benne egy halvány remény, hogy ezt a kibírhatatlan alakot egy kicsit jobban fogja érdekelni a saját bocsánatkérése, megpróbálja esetleg jobban kifejteni, nem hagyja csak úgy annyiban, de sajnos ebben is csalódnia kellett. Minő meglepetés.

      - Egyébként mi van a hercegnővel? - fordult vissza a csapathoz, újból ráhajolva a korlátra.

      Zsolt elmélázott, eszébe jutott, milyen kegyetlenül meglépett a sikoltozó lány mellől, hogy Lily után siethessen. Először csak legyintett, bizonyára semmi baja, de aztán jött a felismerés, miszerint az időjárás elég komorra fordult azóta.  Szemöldökei gondterhelten összeráncolódtak. Nos, igen, ez egy újabb strigula lesz számára a cserbenhagyott hölgyek katalógusában.

      - Nem kell aggódni miatta - mondta, hogy mindenkit megnyugtasson, ám Lily kérdő tekintetet vetett rá, s fejével a fiú bal válla felé biccentett.

      Az ifjú földharcos követte az utasítást, oldalra nézett, ekkor viszont a fehér leplet felváltotta a vöröslő tűz, Ágnes lihegett mellette. Démoni szemei lángokat szítottak, düh által fűtött lehelete pedig sűrű párafelhőként tőrt a felszínre. Kész lett volna itt helyben letépni a srác fejét, már eljutott egy olyan szintre, amikor már a fogait vicsorította, nem törődve a centis hóréteggel, ami fedezék nélkül hagyott testét borította. Mekkora szerencse, hogy Zsolt egy ilyen kis kézre álló szélbarikádot tudott felhúzni magának a semmiből, ami mindenhová követte őt, hogy megóvja gazdáját a jégtől. Tényleg, mekkora kicseszett nagy szerencse, hogy az a fagyott földhalom volt akkora, hogy arra ő a tenger másik oldaláról is felfigyelt volna, és így képes volt követni a társaságot!

      - Halott vagy!

      Zsolt zavarodott pillantásokat vetett a két lány arca között váltakozva. Sakk matt helyzet, innen nem volt kiút, ezt hozzá hasonlóan minden valamire való férfinek éreznie kellett. Vagy Ágnes közelében marad, megkockáztatva ezzel a biztos hamuvá porlasztást, vagy elhátrál a másik irányba, Lily felé, aki a köztük lévő távolság csökkenése miatt fog az életére törni. Felemelte a mutatóujját, értékes időt kérve ezzel magának.

      - Szeretnék szabadlábon védekezni!