Még volt egy korty a poharában, ezt örömmel jegyezte meg magának, így hát fel is kapta azt, hogy bevégezze rég elkezdett tettét. Már várta, hogy kiszáradt torkát megnedvesítse a finom nedű, ám az ital hirtelen megremegett, ijedten elhúzódott az ajkai elől. Zsolt értetlenül nézte, miként a folyadék felkúszik az üveg másik oldalán, majd egy gömbalakot felvéve a magasba repül, de a furcsa jelenség ennél több reakciót már nem váltott ki belőle. Talán egy kis csalódottságot, amiért a saját innivalója képes volt rá, hogy így faképnél hagyja.

      A srác érdeklődően követte tovább a mutatványt, míg fel nem tűnt neki az őt körülölelő csapat egyik tagjának csodaszép arca. A lány félénken mosolygott vissza rá, de játékosan mozgó ujjai tisztán jelezték, hogy ő volt az a ravasz tettes, ki szomjazásra kényszerítette a fiút.

      - Egy vízharcos! - örvendezett Zsolt, némi elismeréssel a hangjában, melytől a lány még jobban elvörösödött. A folyadékgömb megremegett, ezt a pillanatnyi zavart kihasználva pedig Zsolt örömmel ráharapott, s lenyelte, képletes horogra akadva ezzel. - Finom trükk! - kacsintotta.

      - Még van mit gyakorolnom rajta... - válaszolta megszeppenten a sráccal közel egykorú hölgy.

      Enyhe pánik tört ki rajta. Őszintén szólva nem akart a figyelem középpontjába kerülni, hiszen mégis csak a neves Zsolt Terra állt vele szemben, de tudatalattija valamiért erős késztetést érzett rá, hogy megmutassa képességét a fiú előtt. Egy gyors mozdulattal megigazította nyakáig érő, fekete haját, Zsolt tekintete alatt minden kisebb hiba zavarta a testén.

      - Senki sem kezdi profin - nyugtatta a fiú. Mindenki más megszűnt létezni a számára, egyedül az elemi harcos érdekelte, sok szívet összetiporva. - Hogy hívnak?

      - Cintia.

      - Mily' elbűvölő név! - mondta csábítóan selymes hangon, megragadva azt a kezet, mellyel a lány az imént megviccelte. - Ha szabad kérdeznem, mit keresel egy ilyen táborban? Egy virágzás szélén álló tehetségnek inkább lenne helye Elementárián, mint itt.

      A lány lábai megremegtek, azonban a kényes témából fakadó érzelmek kellő erőt adtak neki a válaszadáshoz.

      - Gondolom ugyanabból az okból, amiért te is itt vagy. - Zsolt felkapta a fejét, azonnal megértette a lényeget, hiszen valóban, ő is így érzett. Cintia elhúzta a kezét. - Ha már csatlakozol egy klánhoz, onnan nincs visszaút. Megtanítanak neked mindent, de örökre a szolgálatukban maradsz. - Hangja ekkor megremegett, nem értette, hogy miért törnek elő ezek a szavak. Lehet, hogy megértésre lelt volna egy másik elemi harcos személyében? - A bátyám fényharcos. Egy hét éve állt be a Lux-famíliához, és... azóta sem hallottunk felőle.

      Lily elfordította a tekintetét, ennél jobban már nem érdekelte a leskelődés. Szívében lángolt egy halvány remény, miszerint Zsolt hatalmasat bukik, és legalább kap egy pofont az arcára, ez azonban nem történt meg - a legnagyobb csalódottságára. Elképzelni sem tudta, hogy milyen elme lenne képes perceknél tovább bírni a pökhendi srác társaságát, de ahogy végignézett a színes kis csoporton, úgy tűnt, hogy ilyen észharcosokból bőven akadt a világon.

      Rákönyökölt az italokkal alaposan megrakott asztalsorra, tovább nézelődött. Idő közben Norbert is helyet foglalt mellette, a lány utasítását követve nem merte elhagyni az oldalát, igaz, időbe telt, míg megtalálta őt, azok után, hogy ott hagyta az ajtónál. Nem szóltak egymáshoz, az is kétséges volt, hogy Lily egyáltalán tudott volna a jelenlétéről.

      A smaragd szemek most egy újabb érdekességet pillantottak meg, Sandra ült az egyik fal mellett, békés magányban olvasgatva. Ő sem törődött a mulatozással, akaratán kívül ragadt itt az étkezdében, amikor kitört a hóvihar. Érdekes, tűnődött el Lily. Mindenki itt van?

      Háta mögött Norbert éppen egy pohárért nyúlt volna, amikor pulóverének gallérjába vörös körmű ujjak martak, s nagy erővel elrántották őt a székről.

      - Helyet! - kiáltott ki Ágnes, és már át is vette a barátnője melletti, immár szabadon maradt ülést. Kifáradt, mondhatni ágyúgolyóként zuhant rá az ülőhelyre, minden nemű energiától megfosztottan. Na, így kell partizni!

      - Nem tartott sokáig - szólt hátra Lily, meghallva a lány erőteljes hangját.

      - Csak megszomjaztam - magyarázta, majd gyanús mosoly kerekedett az arcán. - Különben is, úgy hallottam, hogy most következik a fő műsorszám.

      Szavai azonnal igaznak bizonyultak, a ritmus minden figyelmeztetés nélkül félbeszakadt. Csend következett, melyet hangos léptek zaja tört meg, miként egy apró alak kapaszkodott fel a fa asztalsor tetejére. Rövid, aranyszőke haja elég szépen kiemelte, lehetetlen volt nem rá nézni.

      - Rajta! - kiáltotta, egy dobozos üdítőt szorongatva az arca előtt. Rögtönzött mikrofon!

      Lily teljesen meghökkent. Úgy felpattant a székéről, hogy az Ágnes mellett egy nem éppen halk csattanással fel is borult. Bárhol felismerte volna ezt a hangot!

      - Szandra!?

      A lány engedelmesen hallgatott a nevére, Lily felé fordult, válaszra viszont nem volt ideje, csupán vigyorgott. Elindult az új zeneszám, erős ritmussal csapva bele a légkörbe, ettől pedig Szandra kényszeresen is ugrálni kezdett. Most csak ő volt és a színpad, a fellépés, amire egész életében vágyott! Kellemes hang kelt életre, a fiatal lány angyali éneke már az első szótagokkal mindenkit a hatalmába kerített. Energikus dal volt, egy életre szóló kalandról, és egy hősről, aki megmenti őt a bajtól.

      Eszméletlen tapsvihar csendült fel, a közönség soraiból többen is elismerték maguknak, hogy a hiperaktív kiscsaj műsora messze felülmúlta az eredeti énekes munkáját. Még Lily is tátott szájjal nézte, az viszont nem kerülte el a figyelmét, hogy akárhányszor felmerült az a bizonyos hős, Szandra őrá tekintett, mintha csak tőle várná, hogy megmentse.

      - Én megmondtam! - szólalt meg Ágnes, visszarántva Lilyt a valóságba. Kacsintott, majd felidézte azokat a régen kimondott szavakat. - Egy hajszín, ami kifejezi, hogy kit tisztel a világon a legjobban.

      A szám végére érve Szandra boldogan meghajolt a közönsége előtt, kik örömmel visszavárták volna egy ráadásra. Az éljenző tömeg ezen kívánsága sajnos nem teljesült, a lány leugrott az asztalokról, és karjait széttárva teljes gőzzel megindult Lily irányába. A szőke bestia nem kért az ölelésből, kivárta a legutolsó pillanatot, majd ellépett, hagyva, hogy imitálója keményen a falnak szaladjon. Még Ágnes is összerándult a látványtól, bár a fiatal lány látszólag sérülés nélkül pattant vissza hozzájuk.

      - Valóban igaz a mondás, miszerint agyrázkódáshoz kéne agy is - sóhajtotta Ágnes, de halk szavai süket fülekre találtak.

      Az elvárásokkal szemben Szandra nem foglalkozott Lily tettével, remek tréfának vélte, amit ő is könnyedén elsüthet a jövőben. A lány elé lépett, körbefordult, hogy barátnője alaposan végignézhesse új külsejét.

      - Hogy nézek ki?

      - Sárgán. - A válasz meglepően gyors volt, Lily már előre felkészült, eléggé ismerte Szandrát, hogy tudja, miket fog kérdezni.

      - Most már hivatalosan is testvérek vagyunk! - kacagott fel a lány. Mérhetetlenül boldog volt, szerelembe esett a hajfestés által nyújtott lehetőségek tárházával, és már alig várta, hogy Lily is láthassa a vadonatúj énjét.

      - Már van egy húgom.

      - Lesz még egy!

      Rendben, tévedett, mégis képtelennek bizonyult szembeszállni a fiatal lány elmejárásával. Összezavarodott, nem találta a kellő szavakat, így inkább a hercegnőhöz fordult.

      - Nem segítenél?

      - Ó, kizárt dolog! - tiltakozott Ágnes, arcán pedig csak még szélesebbre húzódott az a kárörvendő mosoly. Keresztbe tette a lábait, majd rákönyökölt a térdére. - Ennek a felettébb intellektuális társalgásnak minden egyes képkockája aranyat ér.

      Szandra ekkor Norbert felé fordította a figyelmét. Régen találkoztak már, ezeregy kérdése volt, amikre itt helyben szeretett volna választ kapni, ezt kihasználva pedig Lily szélsebesen elhúzódott tőlük, s ült vissza Ágnes mellé. Ilyenkor tudott volna hálát adni a lány alacsony figyelemkészségének.

      Barátnője unottan fujjogott, többet remélt ebből a találkozóból. Mégis milyen egy pocsék világban élnének, ha mindent ilyen könnyedén le lehetne zárni? Hol a dráma? Hol az idegtépés?

      Szavai ismét telibe találtak, gondolatainak végére érve kitárult a bejárat két ajtaja. Az eddig kizárt szélvihar dühösen körbeszaladt a termen, felkavarva mindent, ami mozdítható volt, így állva bosszút, amiért nem vehetett részt az ünneplésen. Mire a terrán fiatalság feleszmélt, az étkezdét szolár katonák tucatja lepte el, fegyvercső végre kapva mindenkit, aki ellenszegülni mert. Hófehér páncélzatuk minden lépésnél megremegett, ez volt az új zene, amit a társaságnak hallgatnia kellett. Ijedelem tört ki, egyesek olyannyira megrémültek a számukra felfoghatatlan rajtaütéstől, az ordítozástól, hogy az ablakokon keresztül próbáltak kiszökni, sikertelenül.

      Lily és Ágnes közömbös magatartással nézte, miként egy szolár őket is célba vette. Széttárta sötétbarna szárnyait, ezzel igyekezvén meggátolni, hogy a tinik elfuthassanak mellette, azonban a lányok még csak erre sem reagáltak különösebb képpen, továbbra is békésen ültek a helyükön. Lily szemöldöke kérdő ívbe görbült, elképzelése sem volt róla, hogy mit akarhatnak megint ezek a szerencsétlenek, míg Ágnes száját irritált sóhajtás hagyta el, hiszen számára is túlságosan ismerős volt helyzet.

      - Miért kell minden jó bulinak pont így véget érnie?

3. Fejezet: Az utolsó tánc

Vége