- Te Ágnes szobatársa vagy, nem? - hadarta reményteli szemekkel, mire a lány megszeppenten bólogatott. - Akkor gyere, telefonálnunk kell!

      Azzal a srác észveszejtő rohanásba kezdett az étkezde másik vége felé, nyomában a tehetetlenül botorkáló lánnyal, akinek hirtelen fogalma sem volt arról, hogy mi történt.

***

      Kellemes, meleg napfény itatta át a levegőt, a kék égbolton egy felhő sem volt, mely útját akadályozta volna. A virágos mező gyémántszőnyegként csillogott, miként a növények levelein pihenő reggeli harmat magába szívta, majd száz meg száz irányba küldte tovább a sugarakat. Próbáltak kapaszkodni, de a vízcseppek jelentős része képtelen volt ellenállni a lágy, simogató szellőnek. Mozgásba lendültek, összefolytak, lecseppentek a földre, ahogy instabil otthonuk megadta magát a természet erejének. Mégis, csillogásukat nem hagyták fel, hullámzott a gyémántszőnyeg.

      Egy lány feküdt a természet lágy ölén. Csupán lehunyta a szemét, szerette volna nyugodt lélekkel élvezni a madarak csicsergését, azonban a frissen nyílt virágok illatkeveréke alig pár perc alatt mély álomba zavarta őt. Már hosszú ideje feküdt a fűben, legurulva a kikészített, selymes lepedőről, de ez sem ébresztette fel. Arcát fűszálak csiklandozták, aranyszőke haja magába szívta a növények harmatát.

      - Liliom. Liliom!

      Édes hang ébresztette őt, vállára lágy kéz simult, mely gyengéden kirázta az álomvilágból. Kinyitotta smaragdzöld szemeit, fáradt pislogásba kezdett. Bal orcájára minden lehetséges dolog rátapadt, fűszálak, földdarabok, de vakítóan citromságra ruházata sem úszta meg új mintázat nélkül. Írisz elmosolyodott, a fejét rázta, s ha nem fogja vissza magát, még fel is kacagott volna. Még sosem látta húgát ilyen aranyosnak, ilyen ártatlannak.

      Gondos kezekkel leszedte hát a felesleges dekorációt, gyorsan, még mielőtt a morcos tinilány eléggé magához térne, hogy ellent mondjon a törődésnek.

      - Írisz? - ismerte fel Liliom a nővérét. Felnézett az ismerős arcra, a nap erős fénye miatt viszont gyorsan elkapta a tekintetét. Ekkor a nő kitárta barna szárnyait, óvó árnyékot keltve, hogy védelmezze az értékes szempárt.

      - Ki más? - kérdezett vissza, ezúttal bosszankodó hangon, amiért húga csak úgy könnyelműen elfeküdt a földön. Bár lenne egy tükör, amivel megmutathatná neki ezt az emlékezetes látványt.

      - Nem úgy volt, hogy elmész vízért?

      - Az egy kerek órája volt, édes kis húgom! - nevetett fel Írisz, s rámutatott pokrócon pihenő, vízzel telt flakonokra. Ekkor már Liliom is észrevette, hogy rossz helyen ült. - Elaludtál.

      A lány tiltakozni akart, hiszen ő csak a szemeit hunyta le, de egy ásítás beléfojtotta a szót.

      - Hol van anya és Jázmin? - nézett körbe Írisz.

      - Jázminnak megtetszettek a virágok, így anya elvitte őt szedni párat.

      - Mikor?

      - Pár perce? Nem tudom.

      Liliomnak valóban nem volt fogalma. Ő is körültekintett, nem-e látja őket valahol. Igaz, mindenhol voltak virágok, de kishúgának természetesen a legritkább szálak kellettek, amiből itt csak kevésre lelt. A lány nem ment velük, itt maradt őrizni a piknikhelyet.

      - Itt vagyunk! - hallatszott a vékony hang, valahonnan a fák vonala felől.

      Jázmin lépett elő a bokrok közül, kezében egy egész csokor illatos, színes zsákmánnyal. Őt Flóra követte, az angyal asszony viszont inkább az ösvényt használta. Mosolygott, örült lánya boldogságának. Íriszre nézett, szívéről pedig hatalmas kő esett le, hogy idősebb gyermeke épségben visszaért.

      Liliom menten hátradőlt, ahogy húga szó szerint nekiütközött egy öleléssel. Segítséget kért Írisztől, nővére azonban csak nevetett, magára hagyta őt fojtó a szeretettel. Jól van, határozta el az egyedül maradt lány, ha harc, hát legyen harc! Óvatosan kivette a fiatal angyal kezéből a virágokat, lehette azt a pokróc egyik biztonságos sarkába, majd azonnal csiklandozni kezdte a kis bűnözőt.

      Önfeledt birkózás kezdődött, melyben kétség kívül Liliom volt előnyben, de azért a tini hébe-hóba visszavett az erejéből, hogy alig nyolc éves húga is támadásba lendülhessen.

      - Oké, oké - szakította őket félbe Írisz, nevetve, mikor a páros már majdnem mindent feldöntött a lepedőn. - Kényszeres tűzszünetet hirdetek!

      Húgai összenéztek, pajkos mosolyt váltottak egymással, s ott helyben ráugrottak nővérükre, hogy őt is belerángassák a háborúba. Írisznek nagy előnye volt, teste jobban tűrte a csiklandozó érintéseket, de minden ellenkezése ellenére végül sikerült gyenge pontot találni a védelmén. Erre a nő is ijedten rájött, amikor Liliom fogása alatt a cipő lerepült a lábáról!

      A csata hosszú percekig zajlott, hangos nevetés és gyerekes szitkozódás töltötte meg a levegőt, mialatt Flóra zavartalanul szendvicseket készítgetett a pokróc még érintetlenül hagyott részén. Lányai hamarosan úgy is farkaséhesek lesznek a sok mozgástól!

      Meglepő módon először Liliom dőlt ki, kimerülten kapkodva levegőért. A fáradtság még jelen volt a szervezetében, de úgy gondolta, néhány falat majd úgy is feltölti energiával. Anyja felé fordult, ekkor viszont Jázmin hangja csendült fel, ami visszahívta a figyelmét.

      - Ő ki? - kérdezte a fiatal angyal, a fák irányába mutatva.

      Liliom tekintete kíváncsian követte húga ujját, egy idegen személy állt tőlük pár méterre. A lány vörös öltönyruházatot viselt, nyitott zakóval, mely alatt hófehér póló fénylett. Hosszú, vörös haja mozdulatlan volt, még az egyre erősödő szél ellenére is, világoszöld szemeiben pedig furcsa vágyakozást lehetett látni. Liliom nem ismerte fel az arcot, soha életében nem látta, mégis, valami furcsa bizsergést érzett a tudatában, mely minden pillanattal csak erősebb lett, minél tovább nézte a hívatlan vendéget. Arilyn, ez a szó villant be a szemei előtt, mint valami emlékkép.

      Elsötétedett a világ. A nap vastag felhőréteg mögé rejtőzött, ijedten menekült. Árnyak kúsztak elő a sötétből, Liliom pedig térde zuhant a fejét elözönlő képek erejétől. Önmagát látta, ezt a lány itt előtte és még egy fiút, majd váltás, robbanás, sebek és fájdalom. Káosz. Kiáltozások, egy közös út, fegyverek és könnyek. Aeris, Katona Kölykök, harc, Ter'aer, Fantom, adatok, Risra, Tornádó Völgy... Szavak áradata, melyek közül egynek sem volt értelme a számára. Felkiáltott, békét akart.

       Kívánsága megadatott, üvöltésére a tudata ismét a sajátja volt. Vége lett. Feltekintett, smaragd szemei viszont ijedten elkerekedtek, amikor meglátták a terjedő, vérvörös foltot a lány fehér pólóján. Még jobban elsötétedett, már-már éjszaka volt, de ezt nem a felhők okozták. Fekete, gomolygó köd árasztotta el a rétet, látszólag a sérült lány testéből eredve, ki továbbra is mozdulatlanul állt, mosolyogott.

      Egy fáradt hang szólította meg hátulról.

      - Lily...

      A lány hátrafordult, és ekkor látta csak, hogy családját a köd teljesen lebénította. Megfagytak az időben, mindhárman rémülten tekintettek az idegenre, számukra viszont ott abban a pillanatban véget is ért a történet. Liliom talpra ugrott, először Íriszhez. Megragadta a vállát, szólítgatta, de a nő nem reagált, meredten nézett előre. Anyja hasonlóképpen viselkedett, egyedül a hisztérikus állapot szélén járó tinilány maradt érintetlen. Utolsó reményként Jázmint próbálta magához téríteni, könnyek közepette térdelt le hozzá, viszont ez a szobor sem hallgatta meg a szavát.

      Reccs!

      A furcsa hangra Liliom felkapta a fejét. Felsikoltott, Jázmin keményre fagyott arcán egy éles repedés jelent meg, melyen keresztül a sötét, pulzáló köd behatolt a testbe. Ráhelyezte a tenyerét, nem tudta mi történik, de meg akarta akadályozni! Újabb repedések, Írisz karján, Flóra testén, a köd kívülről-belülről emésztette fel őket, Arilyn mosolya pedig egyre csak szélesebb lett. Majd minden felgyorsulni látszott, Liliom tehetetlenül nézte végig, ahogy a törésvonalak behálózzák a testeket, mindaddig, amíg...

      Egy éles hang volt csupán, semmi több, húga szilánkokra tört, összeomlott a kezei között. A lány még fel sem fogta, hogy mi történt, következő szívdobbanására az őt körülvevő világ volt az, ami megszűnt létezni. Egyedül a sötétség maradt, a köd óceánja, melyben Liliom élettelen teste lebegett. Hagyta, hadd vigye az ár, amerre csak kedve tartja, napok, hónapok teltek el így, nem mozdulva.

      Tekintete üressé vált, elméjében nem éltek tovább gondolatok. Készen állt. A köd ledobta magáról, elmerült, zuhanásba kezdett, de nem foglalkozott vele, egy lélektelen test volt csupán, mely semmit sem érzett. Nem voltak emlékei, nem volt semmi, ami meghatározta volna a létezését.

      Egy hang szólalt meg a fejében, de nem a sajátja, Arilyné.

      - Hozzám tartozol...

      Kemény puffanással landolt, egy test ölelésében ért véget az útja, mely hátulról átkarolta. A vékony kezek végigsimították a testét, egyik a derekára tapadt, másik viszont felvándorolt a nyakára, hogy uralmát kifejtve hátraszegje a fejet.

      Puha ajkak közelítették meg a fülét, selymes, mégis megtört hangon szólítva meg őt.

      - Én hófehér angyalom!

***

      Lily egy hangos kiáltással felriadt. Teste katapultként ugrott fel kényelmes pozíciójából, még szerencse, hogy az ülés szíjai megakadályozták, hogy a padlón végezze. Pislogni sem mert, levegőt alig kapott, hosszú másodpercekig azt sem tudta, mi veszi körül őt. Ösztönösen menekülni akart, bárhova, csak el innen, el ebből a szorításból, de Szandra arca életet lehelt a lelkébe, emlékeztette rá, hogy hol van.

      A kislány közvetlenül mellette ült, a biztonság kedvéért hasonló módon hevederbe szíjazva. Hosszú az út Terráig, de már csak ez az egy repülőút választotta el őket a céltól.

      - Egy rossz álom? - érdeklődött Szandra. Szomorú hangulata volt, Lily már egy ideje enyhe remegésbe kezdett, így tudta, hogy barátnőjének ismételten rémélménye van... De hát mit tehetett volna? Tilos felébreszteni egy rémélményben lévő terránt, mert akkor a lelke örökre ott marad az álmok világában!

       - Valami olyasmi... - nyögte a lány, mihelyst magához tért, s kimerülten visszadőlt az ülésébe. Mikor aludt el?

      - Háh! - Ágnes felettébb élvezte a műsort. Ő Lilyvel szemben ült, Ibolya és Norbert között, de már akkor röhögni támadt volna kedve, amikor először meglátta, hogy a szőkeség tátott szájjal dülöngél ide-oda. - Rémálmok, mi? Ismerős szitu. Hidd el, szívesen lábon rúgtalak volna, hogy felkelj, de sajnos nem érek el addig.

      Lily álmos pillantást vetett rá.

      - Kössz a törődést.

      - Erre valók a barátok - vont vállat a lány.

      Lily nem is foglalkozott tovább a társasággal, próbálta összegyűjteni mindazt, amire emlékezett az álomból, még mielőtt az összes foszlánynak nyoma vész. Ismét megjelent a köd, a sötétség, de ezúttal egy másfajta érzést keltett benne. Gyanakodni kezdett.

      - Szandra... - szólította meg a kislányt. A fiatal terrán szerette az álmokat, állandóan mutogatta neki a könyveket, amiket itt-ott talált a témában, így most végül úgy döntött, segítséget kér tőle, hátha tud valami hasznosat. - Ezekből az álmokból lehet tanulni valami hasznosat?

      Szandra elgondolkodott, hangosan hümmögve természetesen, hiszen ez mindig segít, majd válaszra lelve örömmel osztotta meg saját tapasztalatát a lánnyal.

      - Ha látsz egy vécét, soha ne használd! Csapda!