- Szandra... - szólította meg a kislányt. A fiatal terrán szerette az álmokat, állandóan mutogatta neki a könyveket, amiket itt-ott talált a témában, így most végül úgy döntött, segítséget kér tőle, hátha tud valami hasznosat. - Ezekből az álmokból lehet tanulni valami hasznosat?

      Szandra elgondolkodott, hangosan hümmögve természetesen, hiszen ez mindig segít, majd válaszra lelve örömmel osztotta meg saját tapasztalatát a lánnyal.

      - Ha látsz egy vécét, soha ne használd! Csapda!

      Lily csak a szemöldökét ráncolta, ez a válasz több kérdést vetett fel, mint szerette volna. Ágnes is hasonló véleményen volt, ám ő visszahúzódott az ülésébe, hogy undorát kifejezve azzal a pár centivel is távolabb kerüljön a lánytól.

      Ibolya csendben hallgatta a terránok beszélgetését. Volt véleménye a témával kapcsolatban, de szerette volna megvárni, míg a fiatalok befejezik a társalgást. Nos, Szandra ezt elérte neki.

      - Ha rossz álmok gyötrik, akkor tudom ajánlani a...

      - Tudom - vágott közbe Lily. - Gyógyfű tea, hogy megnyugtassa a lelket - idézte szóról szóra a köznapi mondást. Sóhajtott. Már próbálkozott az itallal, de nem sokat segített.

      A nő meglepődött, tudomása szerint nem sok terrán ismerte a szolár gyógymódokat. Ezen a gondolatszálon elindulva elmerengett, eszébe jutott, hogy Rózsa is hasonló tapasztalatokról számolt be. A lány tudása számos angyalt is megszégyeníthetett volna, Lily úgy tűnt, a politikától kezdve a hétköznapi életig minden témakört kívülről fújja. Talán Jácint ezért ragaszkodik hozzá annyira...

      - Felettébb lenyűgöző - ejtette ki a száján a gondolni kívánt szavakat, felkeltve ezzel Lily figyelmét. Ibolya felriadt, rájött a hibára, de innen már nem volt visszaút. Elkezdte, hát be is fejezi. - Mondja, esetleg szabadna megkérdeznem, hogy honnan rendelkezik ilyen ismeretekkel Szoláriáról? Az átlag terrán nem egészen jártas ebben a témában.

      A lány csak bámult rá egy darabig. Szúrós tekintetet vetett Ibolyára, átvizsgálta, mit mondhat és mit nem mondhat el neki, majd egyedül ez után gondolkodott a válaszon. Vállat vont.

      - Hát, feltételezem akkor nem vagyok egy átlag terrán.

      - Hé! - A vékony kiáltás az egész kabint felrázta, Szandra morcosan feszengett szolárok méretére tervezett, magas ülésen. - Ne hagyjatok ki, én szeretnék többet tudni!

      Ibolya kérdően nézett rá, Lily viszont unott hangulatában lefordította neki a kislány szavait.

      - Hónapok óta meg van őrülve az angyalokért, engem és Rózsát már kikészített a kérdéseivel. Ha akarod, te is tehetsz egy próbát vele.

      - Igen, igen! Tégy próbát, Ibolya! - kacagott fel Szandra, elismételve Lily szavait. Lábai össze-vissza himbálództak, nem értek le a talajra. Nagyon izgatott lett! - Törékeny Ibolya... - tűnődött el. - Nektek olyan furcsa neveitek vannak!

      A nő már ettől összezavarodott. Körbetekintett, Lily arcán egy "Én megmondtam!" mosolyra lett figyelmes. Visszatekintett Szandrára, kinek ártatlan kíváncsisága egyértelmű jelzés volt, hogy ezt a megjegyzést valóban komolyan gondolta. 

      - Mondd, lányom, eddig mennyit tudsz te a szolár népről? - kérdezte, hogy óvatosan feltérképezze a terepet. Tudnia kell, hogy mivel áll szemben, mielőtt továbblépne.

      - Van szép nagy szárnyatok!

      - Rendben, szóval akkor az elején kezdjük - sóhajtotta Ibolya. Ami azt illeti, nem esett nehezére a lánnyal való foglalkozás. Neki is van gyermeke, hozzá volt szokva a tanítgatáshoz és meséléshez, de egy terrán fiatalra még sosem vigyázott, így nem egészen tudta, mi lesz a vége. - Szandra, a szolár nép haldoklik.

      A kislány szemei elkerekedtek, ám túlságosan megrémült ettől a kijelentéstől, hogy válaszolni merjen. Lilyre tekintett megerősítés kedvéért, ő pedig egy fejrázással félig-meddig alátámasztotta ezt a tényt. Az igazság nem ennyire drámai, de igen, egy bizonyos értelemben lehet így nevezni.

      - Nem léteznek angyal nevek. Nem létezik szolár nyelv. A szabadságharc előtti időkben nekünk semmink se volt, a terránok a hosszú évszázadok alatt a kultúránk legapróbb morzsáit is gyökerestül kiirtották. Egy alsóbbrendű faj voltunk, akiknek nem adták meg ezt a jogot. Nem maradtak hátra festmények, egyedi épületek, még csak mesék se. - Mély levegőt vett, egy kis szünet. Látta, hogy Szandra tátott szájjal figyelt, pusztán ennyitől is meghökkent. - Miután kivívtuk magunknak a jogot, hogy éljünk, és a terrán birodalom tűzben égett, rájöttünk, hogy a szolár faj igazából pusztulásra van ítélve. Terrán nyelvet beszéltünk, terrán épületeink voltak, az életünkben mindent az a hatalom határozott meg, ami akkor éppen a vég szélén állt. Nem hagyhattuk. Közbeléptünk, a saját túlélésünk érdekében a terránok jövőjét is biztosítani kellett. Hosszú idő eltelt már azóta, több mint száz év, de nem lettünk egyediek. Próbálunk kitörni, valami újat alkotni, de továbbra sem vagyunk többek, mint ahogy azt te is mondtad, terránok, akiknek csak szép nagy szárnyaik vannak.

      - É-én nem úgy értettem! - védekezett a kislány, Ibolya viszont tenyere felemelésével hallgatásra ítélte.

      - Tudom.

      Lily is becsatlakozott a beszélgetésbe, ölbe tett karjai irritációról árulkodtak.

      - Érted már, hogy miért idegesítesz mindenkit a bolond kérdéseiddel? - fordult Szandra felé, szidalmazó szemekkel. - Ez a legutolsó dolog, amiről egy angyal beszélni akar.

      Ágnes gúnyosan felkacagott, ez a kikiáltása már szerzett magának némi figyelmet. Végighallgatta a mesét, bár nem kíváncsiságból, sokkal inkább azért, mert Ibolya mellé volt bekötve egy hevederbe, ahonnan nem volt menekvés.

      - Háh, és én még azt hittem, hogy én vagyok a kényes...

      - Netán van valami baja velünk? - vonta kérdőre a nő, de Ágnes csak a fejét rázta. Unatkozott csupán, muszáj volt közbeszólnia.

      - Lehet, hogy a fél világ utál titeket, de engem ez nem igazán foglalkoztat. Terrán vagy szolár, egyszer mind ugyanúgy meghal. - Arcán rémisztően magabiztos mosoly kerekedett, ujjait rámutatta a saját ülésére. - Ami fontos, az itt ül, ebben a székben van.

      - Emlékeztess, hogy soha ne kerüljek veled egy élet-halál helyzetbe - jegyezte meg Lily, összeráncolt szemöldökkel.

      A válasz meglepően gyors volt.

      - Édesem, ha rajtam múlik, akkor soha nem is kerülünk élet-halál helyzetbe!

      Szandra nem tudta türtőztetni magát, ártatlan lelkét felkavarta a keserű valóság. Az angyalok csodaszépek! Tündérmesékből kilépett teremtmények! Az lehetetlen, hogy veszélyben legyenek!

      - De, de, de... - dadogta, felkeltve ezzel a társaság figyelmét. Mindenki ránézett, várták, hogy mit a kislány szeretne kihozni azokból a szavakból. - Még nincs minden veszve! - kiáltotta ki. kapkodott, gondolatai nem voltak rendszerezve, erre nem szánt időt. Minél előbb megoldást kellett találnia rá, hogy Ibolyáék ne tűnjenek el a föld színéről. - Hiszen van nevetek! Saját, önálló neveitek, ő, egy külön világ fent a felhők felett, és, és...

      Ekkor a nő arcán is mosoly kelt, mely még Lilyt is meglepte, hogy ritka jelenség volt. Nem tehetett róla, Szandra gyermeki idealizmusa némi reményt csepegtetett az életébe. Hamis, de jó érzést keltő remény.

      - Édes lányom, tudja, hogy mit jelentenek ezek a nevek?

      - Szép virágokat - válaszolta Szandra halkan. Túl egyszerű kérdés volt, trükköt szimatolt.

      - És milyen nyelvet beszél ön?

      - Terrán!

      - És ha terrán nyelvvel megérti e nevek jelentését, az mit jelent?

      Csend lett, Ibolya újabb válaszra várt, de Szandra elakadt, csupán eddig vezette a tudása. Gondolkodott a megoldáson, törte a fejét, de semmi eredménye nem lett.

      - Az ég szerelmére! - kiáltott fel Ágnes, megőrülve ettől a hülye várakozástól. Hogy lehet valaki ennyire értetlen!? Dühe olyan hirtelen tört ki, hogy mellette a csendben ülő Norbert majdnem kiugrott az ülésből. - A nevek terrán nyelven vannak, te szerencsétlen! Te is érted őket!

      A fiatal lány megszeppent az erőteljes választól. Szandra összehúzódott az ülésén, Lily viszont legszívesebben Ágnes arcához vágott volna valamit.

      - Nem kifejezetten terrán a neve - javította ki őket Ibolya. - A népetek három nyelvet ismer. Északi, ami még a birodalom idejében volt használatos, de mára már leginkább csak családnevek formájában jelenik meg, centrál, ami Elementárián volt elterjedt, és keleti, amit ebben a pillanatban is használunk. Akkoriban ez volt a forradalom nyelve, ezt használva utasítottuk el az elnyomó uralmat. - Szandrára nézett, újabb mese következett, hogy elterelje Ágnesről az ijedt lány figyelmét, lenyugtatva őt. - Őseim nevek nélkül születtek. Név nélkül éltek. Mielőtt kitört volna szolárián a szabadságharc, először nem fegyverekért nyúltunk. Nem. Egyediségért!

      - Elneveztétek magatokat... - ámuldozott Szandra, összeszorult szívvel, felvetése pedig igaznak bizonyult.

      Ibolya bólintott, a kislány együttérzése furcsa módon meghatotta.

      - A dédszüleim kinéztek az ablakon, és azzal a maréknyi tudással, amivel a keleti nyelvről rendelkeztek, egy szimbólumot kezdtek keresni, ami jelképezi számukra a reményt és az újjászületést.

      - Virágok - szólt közbe ezúttal Lily. Ismerte a történetet, nem kellett találgatnia, de késztetést érzett rá, hogy Szandra előtt ne maradjon le Ibolyával szemben. - És ez a tradíció azóta is tart.

      Hát, nem volt olyan jó mesélő, mint a nő, ezt mindannyian megállapították. A kislány egy hosszabb időre néma csendbe burkolódzott, próbálta értelmezni, felfogni... nem... elfogadni, azt, amit hallott. A szülei mindig azt hajtogatták, hogy a szolárok veszélyesek, hogy próbálja kerülni őket, amennyire csak lehet, s ezeket az intelmeket felidézve zavaró küzdelem indult meg a lelkében.

      - Miért nem szeret titeket senki? - kérdezte szomorúan.

      Ibolya válaszra nyitotta a száját, de Ágnes megint gyorsabb volt.

      - Mert kibírhatatlanok! - adott hangot a véleményének, mindenki mást elcsendesítve az utastérben. - A szolárok azt mondják, értünk vannak, de épp olyan elnyomó rendszert állítottak fel, mint annak idején a birodalmiak. - Felnevetett, jóízűen és kárörvendően, majd Ibolyára fordította tűzvörös szemeit. - Erről szól ez az egész háború délen! A terránok fellázadtak, mert ti seggfejek voltatok. Mondhat akárki akármit, ami most zajlik az egy az egyben ugyanaz, ami száz-mittudomén hány éve történt. Csak ezúttal, szerepcsere!

      - Maguk nem éltetek rabszolgákként! - vágott vissza felbőszülve a nő. - Talán van néhány sötét folt, amire furcsa szemmel nézek, de hiszem, hogy Szolárisz Unió a tőle telhető legtöbbet megteszi, hogy elősegítse Terra-9 jövőjét.

      Ágnes gúnyosan felnevetett, majd éles szavakkal visszavágott, ami csak tovább dühítette a mellette ülő szolárt. Élvezte ezt, a démon kizárólag a móka kedvéért táncolt szándékosan az angyal idegein. Kíváncsian várta a pontot, amikor Ibolya végül elveszíti az irányítást, hiszen azok egy élet legszebb pillanatai, ott mutatkozik meg a valódi személyiség. A káosz tűzvészként erősödött, Lily már a füleit is bedugta, hogy ne hallja a számára idétlen civakodást.

      Lehunyta a szemeit, úgy döntött, valami más gondolattal próbálta elzárni magát a külvilágtól, hogy békére leljen. Sötétséget látott, szemhéja hátsó oldalát, de bármennyire próbálkozott, elméje semmit sem vetített ki erre a természetes vászonra. Nem voltak képzelgések, eltűntek az emlékek. Egyedül az üresség fogadta őt és a rosszullét, az émelygés furcsa érzése. Elege lett, megpróbálta kinyitni a szemeit, szeretett volna menekülni, de teste nem engedelmeskedett. Csapdába esett, valami csapdája ejtette.