l

                          Amikor hallgatni volt muszáj 2.

            Lassan a köd mőgül előlépett a nap, és a december  ellenére  meleget sugárzott,  én igyekeztem,összeszedni a gondolataimat, tájékozódni a kihalt vidéken. Először a férjemre meg a fiamra gondoltam, majd magamra néztem és erőt vett rajtam a sirás. Ekkora kitaszítottságot meg soha de soha nem éreztem.Percekig álltam bénán, Nem tudtam,merre induljak, pedig az autó nem jött velünk  egy félóránál többet azt is lassu tempóban.

            Nagysokára  emberek mozgását véltem felfedezni a távolban , még alig láttam őket és máris vegyes érzelmekkel viseltettem irántuk. Nem tudtam hogy barát vagy ellenség. Annyira megzavart   az előző napi eset. Tétováztam hogy elbujjak , vagy álljak ki, és kérdezösködjek. Lassan közeledtek, és én  előjöttem , rájuk köszöntem és megkérdeztem hogy hol vagyok. Furcsán néztek rám és az öltözékemre, de megmondták. A szomszéd falu végén voltam. Megköszöntem, és elidultam a saját falum irányába ami nem volt, távolabb mint  hat kilométer de olyan rossz volt az ut, hogy  idejövet autóval is legalább egy félórát tartott. Igaz korom sőtét volt.

              Két óra alatt jó lesz ha megteszem mert nagyon lassan tudtam csak menni, az egyenlőtlen mezei uton Minden lépésre erős fájdalmaim voltak. Igy araszoltam hazafelé, anélkül hogy találkoztam volna valakivel.

Gyakran megnéztem a füzetet amit magammal hoztam,mert attól vártam a reményt, hogy megbecstelenitőimet utólérjem. Azon is gondolkodtam hogy a férjem mit fog szólni, ha meg mondom az igazat. Nem tudtam elsem gondolni,mert minduntalan visszatértek az átélt  események. Tudtam azt hogy a férjem, nem feltételez rólam félrelépést - mert nem adtam rá okot- viszont azzal is számoltam hogy ez olyan váratlanul érte őt is,  hogy bármire képes lehet.. 

              A szomszéd faluba vagyok - ahol már jártam - de a mostani bombázás teljesen "átalakitotta". Azért nem ismertem fel. Most már célirányosan haladtam, lassan úgyan, de tartva az irányt. Hát nem haladtam tul gyorsan mert már déli tizenkét óra volt amikor befordultam az udvarunkra . Nem találkoztam senkivel, csak a füzetet szorongattam erősen, mert azt akár bizonyitékként is felhasználhattam. Az uram jött felém. Nagyon mogorva és kimért volt.

- Hát te meg hol jártal?- már voltam a szomszédban, voltam a milicián, és egész éjszaka kerestelek, a  fiammal együtt.

- Csak annyit várj, hogy megmosdjak, és utána minden aljasságot ami velem elkövettek, szórol szóra elmesélem. Csak intett , és én elvonultam a furdőszobába, ahol alaposan megmosdottam, és atöltöztem, valamint tiszta bugyit vettem fel.

              Jól esett a meleg viz, és jó esett megtisztulás , bár még sokég magamon érezetm az idegen férfiszagot. A konyhába ropogott a tűz, fiam és férjem várta az elszámolásomat. És nem tudtam hogy kezdjen el. Aztán hozzákezdtem: A tegnep este amikor átmenten Manciékhoz - nem maradtam sokáig csak húsz -húszonöt percet.- Ám amikor kijöttem, és Manci bement, a semmiből előugrottkét ember, az egyik a számat fogta be a masik az alsó testemet szoritotta, Segitséget kérni, kiabálni esélyem sem volt. 

- És hava vittek ?

- Őbecsére , de ezt csak ma reggel tudtam meg, amikor kivilágosodott.

- És...

- És...   kisfiam légy szives menj ki egy kicsit !

- És meg vertek megerőszakoltak és ott hagytak a koromsötétben...

- És nem tudtál sehogy sem elszabadulni?

- Nem mert volt egy harmadik is, a soför egy Zaporozseccel -  de őt már reggel nem láttam ott. Látod ezt a füzetet, nézdd meg mivan rá irva  Mirko Szavics, ezt azért hoztam el mert ott találtam, és ez bizonyiték is lehet a vég elszámolásnál. Ennyit tudtam mondani  de akkor már sirtam zokogtam. Erre bejött a fiam, és a férjem is hozzám lépett.