Én is felálltam , és hallgattuk a Himnuszt.

               Most utólag , hihetetlennek tünik, hogy milyen nehéz volt megállapitani, hogy egy  ropogós sárga egylejes , négy  vagy öt huszonöt banissal volt egyenlő. Valahonnan innen kezdődnek emlékképeim szüleimről, a Toldi utcáról, s egyáltalán a városról.

                Anyám  kézenfogva vezetett ,templomba , temetöbe, és egyáltalán mindenhova, miközben mesélt. Ha nem mesélt akkor  én árasztottam el mindenféle kérdésekkel. Ő mindig válaszolt. Látod , itt volt édesapád mühelye  , mutatott egy redőnyös, utcára nyiló ajtora--bezárták--nem édesapádat , hanem a mühelyt. Látod, ott azt a lebombázott házat  meg a másodikat meg a sokadikat, ott a németi  templom  hátánál a Weselényi iskolával szemben?

__________________________________

                 A Láncos templomba ülünk. Boros Jenő tiszteletes prédikál. Tekintetem  a mennyezeten egy  nagy foltra terelödik, Anyám észrevesz , hogy elkalandoztam ezért fölém hajol és sugva mondja:--bombatalálat érte a templomot , de a bomba nem robbant fel. Ujra próbálok a prédikációra figyelni, de a tekintetem minduntalan  visszakanyarodik a plafonon leledző foltra.

__________________________________

                  Ezt az utcát Kazincy utcának hivták. Egy bácsi siet a Kazincy utcán, vállán fűrész , kezében valami  szerszámos láda , aminek súlya alatt  válla kissé lecsüng. Ahogy megy , mások számára is jól hallhatoan beszél--néha gesztikulál is egyik szabad kezével: --úgy jöttek, csak úgy jöttek, szálltak az ólommadarak.Kérdően nézek anyámra. Anyám rámnéz meleg tekintettel --mintha latolgatná , hogyan, hogyan magyarázza el nekem a szomorú valóságot.--A bácsi nem rég jött haza a háboruból, szegény légnyomást kapott , és egy  kicsit meghibbant. Azóta magában beszél, vitatkozik, meséli háborus élményeit, zavarosan , olykor teljesen összefüggéstelenül.

_____________________________________

                  A tejet Biróéktol hordtuk.Mint a család legkisebbik tagja-- ez az én feladatom volt. Este nyolc órakor mentem a tejért --nyáridőben -- mert a csorda  hét órakor érkezett haza a legelőről. Biró néni megmosta tehén tőggyét, és máris fejte a sajtárba,  a finom friss illatos tejet. Amikor már két liternyi volt a sajtárba , egy szürőn keresztül az én kis kannámba töltötte.Minden hónap első napján, pénzt vittem Birónéninek. Egy alkalommal, amint kiléptem a Biróék kapuján,  kiskannámat lóbálva, Pogyina néni nekem támad: -- te aljas,, te gazember, te nem engedted haza az uramat a háboruból, és sietni futni kezd utánam. Nem tudom miről beszél, de én is futni kezdek, egyre gyorsabban. A tejeskanna imbolyog a kezembe, a tej ki-kiloccsan ,fehér csikot hagyva maga után a járdán. Otthon elmesélem a történteket. Anyám elmosolyodik   és máris elmeséli, hogy Pogyina néninek nem jött haza az ura a háboruból,  ebben megzavarodott, és most pöröl az egész világgal. Tiszteljétek, de óvakodjatok tőle.-- teszi még hozzá. Közben  kezébe veszi a tejes kannát és arca  elkomorodik-- alig liternyi tej lötyög a kannába--Mondd fiam , ezt most hogy osszam el, négyőtöknek? Pedig öten voltunk, saját magát már eleve nem számolta.

_______________________

                  Én a Román Népköztársaság ifju pionirja , elvtársaim elött fogadom...--fogadkoztam a pionir avatáson. A tanitónéni  fiatal és szép., de nagyon szigorú. Annakelőtte egy idösebb hölgy tanitott bennünket, Krisztina nővérnek kellett szólitani. Nagyon kedves és jóságos volt. Szépeket tudott mesélni a Jóistenről, az angyalokról, az emberek  jó és rossz tulajdonságairól. Az uj tanitó elvtársnő, Sztálinról és a nagy Szovjetunióról beszél. Ujévre--úgy mondta-- szeretetcsomagot fog küldeni nekünk  Sztálin elvtárs. A csomagot  január végén kaptuk meg --volt benne három dio, három keksz, meg egy rothadásnak indult alma.Volt aki elhitte , hogy onnan jött. A Tiszaújlaki utca sarkán , édes tejet osztogattak a gyerekeknek . Ingyen! Állitólag , ezt is Sztalin elvtárs küldte --utána meg nem győztünk elég gyorsan a vécére szaladgálni. Volt aki le is késte --mármint a vécét.

____________________________

                   Hétvégén, ócskavasgyüjtés, üveggyüjtés, papirgyüjtés.Ezek a foglalkozások mindig szigoruan egybeestek az istentiszteletek, és vallásorák időpontjával!

                   Egyik tavaszon a tanitóelvtársnő , megparancsolta, hogy most szomorúaknak kell lennünk--meghalt Sztalin elvtárs!. Apám egy kacskaringós káromkodás  kiséretében, csak annyit mondott, a piszkos Dzsugásvilli. Csak néhány évvel később tudtam meg , hogy egy és ugyanazon személyről van szó. Apám akkor már, egy vasgyárba dolgozott, betanitott lakatosként--de Ő csak úgy mondta lakatos napszámosként. Nagyon vegyes volt a társaság, voltak ott papok ,tanárok , könyvelők és egyébb elit szakmabeliek is , hasonló státusban. Mondták is apámnak , hogy ő szerencsés helyzetben van , mert a cipész az mégis csak használja a kalapácsot , ők viszont  csak most kerültek közelebbi kapcsolatba ezzel a szerszámmal, szégyenszemre  azt sem tudták, ilyen nagyméretü változata is van. Esténként apám csavargatta a  kicsi rádió gombját, és számunkra ismeretlen nyelven hallgatta a hireket. Nekünk szigorúan megvolt tiltva, hogy bárkivel ,bármit beszéljünk arról, ami otthon történik. A hirek meghallgatása után néha  bizakodóbb, máskor szomorúbb lett. Ilyenkor csak annyit mondott: velünk mindenki kitol, a kelet is a nyugat is.

                    Eljött az év vége, vele együtt a szilveszter éjszakája. Ezen az estén nekem sem kellett lefeküdnöm, fennmaradhattam addig amig a nagyok. Éjfélkor megkondultak, az ismerős harangok,és a gyárak dudái is--hangjuk összekeveredett- és elszállt a sötét, hideg  éjszakába. Anyám megállapitotta , hogy megint öregebbek lettünk egy évvel, apám bort töltött öblös poharakba, de azt csak később ittuk meg. A rádióból --sürü recsegések közepette--kilehetett venni a Himnusz dallamát. Apám , anyám, nagyobb testvéreim, felálltak. Apám vigyázzállasba merevedett, és egy pillantást vetett rám. Én is felálltam, és hallgattuk a Himnuszt. Anyám, szótlanul, mozdulatlanul állt, arcán könycseppek  gördültek alá, amit nem is törölt le csak azután, miután megcsókolta családja minden tagját. Utána emeltük poharunkat  a remélt boldog uj esztendőre. A falióra , egyet ütött!