Forróság. Perzselő hő égette a földet, a mezőt, s a távolban még maga a horizont is szédelgő táncot járt. Ez jutott ki neked, eme sorsa kárhozott az élet. Pedig milyen könnyű is volt, mily' élvezetes pillanatok öleltek, és mégis, csupán egyetlen egy fogadás; mind odaveszett. Itt ülsz a puszta közepén, egy soványodó árnyék menedékében, és másra sem tudsz gondolni, hogy mi módon történhetett volna másként.

      Egyáltalán hogyan kerültél ide? Tisztában vagy ezzel? Nem hibáztathatod a környezeted, a jelen helyzet a saját döntéseid eredménye. Körömlakk, smink, csini ruha; ez vagy te, ez voltál te. Hova lett az önbizalom, hova lett az a széles mosoly? A fiúk öltönyben, a zene ritmusa a szívedben, a szalagavató utáni parti hangulata a fellegekben. Mint éhes farkasok ők úgy néztek, te és barátnőid voltak az ártatlan bárányok, 'kikre vadászni lehetett. Bátor voltál, egy kicsit talán illuminált, ám eme őrült lavinát egyetlen egy kérdés feltétele indította el, s az nem volt más, mint "Felelsz, vagy mersz?"

      De ennek már vége, elméd legalábbis ezt állítja, és ő nehezen téved. Veszítettél, több mint egy értelemben, és nincs visszaforgatás. Egykoron a nyáj tagja, most te vigyázol a bárányokra! Milyen érzés? Megfosztottan, elszakítva, ily' mértékben megszentségtelenítve. Mint bodobács a nyár végén, eltaposva és megszégyenítve. Aszalódsz a Nap alatt, lassan dobhatod is ki a legjobb ruháidat. Hát hol a kegyelem? Talán az a távoli mirázs? A hamis ígéretet nyújtó délibáb? Vízzel kecsegtet, ehető ételt és hűs plázát kínál. Tudod, hogy nem valós, de lehet, hogy mégis ez a megoldás. Tán ez sem más, mint egy illúzió. Egyszer csak felébredsz, kényelmesen és kipihenten, és rájössz, hogy a korábbi szenvedések mind csupán ábránd.

      Órák telnek el, már az ördögszekerek is unják a várakozást. Elgurulnak, nem, sokkal inkább menekülnek innen. Szíved szerint te is követnéd őket, ha kell, akár a világ végére is rohannál a nyomukban. Bármerre, csak el innen, a lehető leghamarabb pillanatban. Érdekes ötlet, de vajon mi lesz a kivitelezéssel? Nehezen mozogsz, hiszen fáradt vagy, ezt megértem. De legalább keresed a kiutat, és még ha az első lépés nehezen is megy, ez mindenképpen elismerést érdemel. Esetleg próbálj kiáltozni, hátha meghallja valaki. Egy kedves lélek, egy kocsis, egy szent, akárki, aki el tud innen vinni. Úgy sem foglalkozol a bárányokkal, ők sem veled, tehát mi értelme ennek?

      Állati vonyításra leszel figyelmes; farkas falka tesz bevásárló körutat a nyáj kereteiben. Friss húst keresnek, édes kebleket, és bár érdeklődően nézel, sejted, hogy túlságosan is ismerős a helyzet. Vicsorognak, löködik egymást, egytől-egyig végignézik, hogy mit rejt kedves báránykáknál a fülszám. Javasolnám a menekülést, de te élvezettel nézed. Miért? Netán van valami jelentősége? Szóval nincs válasz. Értem. Sebaj, talán legközelebb.

      Lábaid ekkor megremegnek; a ragadozók megelégelték az átlag felhozatalt, s immár nem mást akarnak becserkészni, mint téged. Arcodról lehervad a mosoly, s ezúttal ténylegesen futásnak eredsz, ám a testedben nincs elég erő, szédülten esel össze. Esetleg kevés folyadékot ittál, vagy netán maga az ital a hibás? Egy laposféreg erejével küszködsz előre a földön, a porban, a koszban, de ez nem elég. Mint hercegnő a mesékben, fogságba esel a szörnyetegek kezében. Belédmarnak, egymást felváltva támadnak, s közben vonyítanak. Mozdulatlan vagy, de nem tehetetlen, itt a legjobb idő, hogy hangot adj a nemtetszésednek. Felkiáltasz, már amennyire a tested engedi, de egyedül csak a bárányok hallgatnak, őket viszont nem érdekli. Körbeállnak, érdeklődnek, farokgyűrűt hát mindegyikre, amiért nem segítenek!

      Így ér hát véget a történeted.

***

      De amikor egy fejezet lezárul, akkor egy új lap fordul, s rövid szünet után a szavak ismét megindulnak. Mert forog a világ, halad az idő, és mi sem maradhatunk le, hiszen húz az ár, bármennyire is küzdünk ellene. Felnyílnak hát a fáradt szemhéjak, s velük együtt a rémálom is szertefoszlik, békére lel az agy.

      Üzenet érkezett a telefonon, nyilván ez hozta hátán az ébrenlétet. Időpont emlékeztetés, minden nap így kezdődik, nem de? Sajnos egyetlen óráról sem maradhatsz le. Felnyög az ágy, miként a tested lefordul róla, majd az erőtlen lábaid utat keresnek a fürdőbe, halkan, minden nesz nélkül lépegetve. Ijedten. Hosszú az út, és bár a cél minden reggel ugyanaz, ez a séta neked sosem unalmas, mindig látsz valami újat. Ajtó záródott; tiéd a kis, fehér szoba, és senkinek sem engedsz ebből a magányból. Gyógyszerek, segélydobozok, egy pár gumikesztyű vész esetére... Itt minden eshetőségre van gondolat és terv, még azokra is, melyek a valóságtól messze esnek.

      Mint minden alkalommal, a tükörből ismételten egy másik személy arca köszönt vissza rád. Rövidre vágott haj, mely a sértett fejet keretbe foglalta; sebhelyes bőr, amin színes foltok voltak... Ki ez? Még mindig nem ismered? Sebaj, azt legalább tudod, hogy te ki vagy, s eme gondolattal a kezeid a még lapos hasadra simulnak. A szelíd bárány, aki a farkasok között elveszve meg lett áldva a teherrel. Legalábbis ezt mondják neked, ugye? Kik mondják? Csak a szavakat hallod. Szavakat, melyek nem szolgálnak értelemmel a számodra. "Felelsz, vagy mersz", emlékszel? Ez az egyetlen kérdés, melyre választ adni bármikor képes vagy.

      Hogy milyen választ?

      ...

      Tudod, mit? Ne gondolj rá túl sokat. Bevesszük gyógyszereket, és máris jobban fogod érezni magad.