AMOR

  Titusz lehajolt s a kezébe vette az íjásztokot, melynek csodálatos aranyszínű bevonata volt.   Ahogy forgatta a kezeiben, egy írást látott rajta, melyet legalább háromszor-négyszer is elolvasott, de hiába, nem tudta értelmezni.

 -Mi van rá írva? -kérdezte dadogva Tamás, mire Titusz felállt, majd barátjára nézett s így szólt. 

 - Amor -felelte mit sem sejtvén.

 - Mi van? - vonta fel a szemöldökét Gotfrid. - Annak semmi értelme! 

 - Pedig valóban ez áll rajta! - emelte a tokot a barátai szemei elé Titusz, ahol valóban ezzel a négy, vastag aranyszínnel jelzett szóval találkoztak. - Fogalmam sincs mit jelenthet, vagy hogy miért van felírva.

 - Bizonyára így hívhatták a faszit - vonta meg a vállát Gotfrid.

 - Jó legyen, de miért pont Amor? - nyugtalankodott Tamás. - Meg egyébként is, mi ez az egész, valami kandi kamera, vagy mi? 

- Ez valóban érthetetlen! - csóválta a fejét Titusz. - Felsétál a családom háztetőjére egy fehér ruhás alak, akit Amornak hívnak és ész nélkül nyilazni kezdi az utcánkat! Ennek van értelme?

Tamás és Gotfrid némán a fejét csóválta.

 - Rendben, elmondom mi legyen! - emelte fel az ujját Tamás. - Most szépen bevisszük ezt az íjat és a tokot a rendőrségre és el...

Gotfrid hangos nevetése szakította félbe Tamás mondanivalóját. 

 - Te ezt komolyan mondod öregem? Kajak el akarod ecsetelni azt, amit láttál a sünöknek? Szerinted beveszik? Elég, ha annyit mondasz, Amor és már kattan is a csuklódon a bilincs! Ne légy már hülye!

- Én vagyok a hülye? - fordult felé bosszúsan Tamás. - Kilőtte le a tetőről? 

 - Még szép hogy én! - húzta ki magát büszkén Gotfrid. 

 -Jólvan, akkor bevisszük a rendőrségre - tisztázta le az ügyet Titusz, mire Gotfrid elégedetlenül a combjára csapott s elfordult. - Tamás, te velem jössz?

 - Naná! - biccentett a fiú, akinek tekintete még mindig a bosszú lángjában égett. 

 Tamás azon nyomban lépett is oda Tituszhoz és átvette tőle a nyíllal teli tokot és az íjat és a kapu felé fordult.  Nem vesztegették az időt.   Titusz bevitte a házba a poharakat, majd pillanatok alatt útra készen meg is jelent.   Amint kiléptek a kapun, Tamás megbotlott egy kisebb kődarabban és a tok kiesett a kezéből.   Miközben mérgesen szitkozódni kezdett, Gotfrid felvett a földről egy nyílat, amely a zuhanáskor esett ki a tokból. Alaposan szemügyre vette a hosszú, fából készült lőszert, majd ismét támadt egy remek ötlete, melyet elhatározott hogy véghez is viszi.  Látta, hogy a szemközti ház előtt, egy idős pár álldogált.  Bizonyára a férj munkába indult, éppen készült volna felülni a kerékpárjára, miközben a nejével búcsúzkodott, aki többször is kérdőre vonta férjét, hogy valóban elrakta-e az ennivalóját. 

    Gotfrid egy villámgyors mozdulattal kikapta Tamás kezéből az íjat és elfutott vele jó néhány méterre, hogy amíg a tervét véghez viszi, ne zavarhassák őt a barátai.   Úgy gondolta, ha a csúzlit könnyedén kezeli, akkor egy közönséges nyilazás nem okozhat neki nehézségeket.  S valóban így is lett.    Amint az íjat a kezébe vette, máris érezte annak rugalmasságát így a nyilat gondolkodás nélkül bele tudta illeszteni a húrba. Itt már hallotta barátai trappolását, így sietnie kellett.   Az egyik szemét behunyta, míg a másikkal a nyílra, aztán pedig az idős bácsi fenekére koncentrált.     Amikor aztán elengedte a nyilat, az olyan egyenesen és pontosan suhant a célpontja felé, hogy csak na! A nyíl pontosan fúródott a bácsi farpofájába, aki nyomban a találat helyére kapott ijedtében.   A legkülönösebb dolog ami történt,- amit még a három barát sem nagyon akart elhinni - , hogy a nyíl nem okozott maradandó sérülést a bácsinak, sőt, nem is maradt benne, hanem egyik pillanatról a másikra, felszívódott.    Azonban mégsem maradt annyiban az egész, mivel a bácsi olyan nagy lendülettel hajította el magától a kerékpárt, mintha az megsütötte volna a kezeit.    

    Ezután pedig lassú mozdulatokkal elindult a neje felé, aki immár kissé ijedten nézett ki szemüvege mögül, s hiába is próbálta volna feltartani őt, nem tudta. A bácsi a karjaiba vette feleségét s dacára annak, hogy milyen idősek, olyan szenvedéllyel csókolta szájon, hogy olyat még egy romantikus filmben sem látni.  Az idős néni kézzel-lábbal próbált volna védekezni, de nem tudott.   Mikor azonban a bácsi elfáradt a csókolásban, ő addig gyorsan kiszabadult a szorítás alól és hanyatt homlok menekülni kezdett.   Csak úgy csattogott a papucsa az aszfalton.

- Azt a mindenit - meredt az íjra Gotfrid, majd ragyogó szemekkel nézett barátaira. - Ezzel megütöttük a főnyereményt!