AMOR

 - Azt a mindenit - meredt az íjra Gotfrid, majd ragyogó szemekkel nézett barátaira. - Ezzel megütöttük a főnyereményt!

Ám ekkor Titusz és Tamás olyan erővel ragadták meg barátjuk grabancát, amilyen erősen csak tudták s beráncigálták a ház udvarába.  Gotfridot azonban korántsem ijesztette meg a srácok ingerült viselkedése, ő továbbra is jókedvűen kacagott.

 - Teljesen elment az eszed! - torkolta le Tamás. 

 - Ne itt, inkább menjünk a szobámba! - intette le barátait Titusz, aki ezzel sarkon fordult s a házba indult.  Barátai szó nélkül követték, persze csak Tamás, mivel a hosszú copfos hajú fiú még mindig hosszan nevetgélt magában.  

 - Nagy szerencsénk hogy a nagyszüleim ilyen mélyen alszanak! - sóhajtotta Titusz, azzal a kezét nyújtotta Gotfrid felé, aki egy pillanatig értetlenül pislogott az üres tenyérre, majd megvonta vállát és kezet rázott. - Nem ezt akarom, hanem hogy add ide az íjat és a  tegezt!

 - Szó sem lehet róla! - huppant le az ágy szélére Gotfrid, magához ölelve a különleges fegyvert. - Még a végén elrontod!

 - Gotfrid, ne szórakozz, ez már nem játék! - vicsorogta Tamás, aki szorosan ott állván Titusz mellett, vastag karaival és duzzadt mellkasával teljesen kitűnt barátja mellett. 

 - Láthattátok, nem történt semmi komolyabb baja az öregnek, csak felállt a dákója, ennyi! - magyarázta nagy szemekkel a fiú, azonban barátait  korántsem sikerült meggyőznie.

 - Éppen ez az! - jegyezte meg hallkan Titusz, majd Tamásra nézett. -A nyílvessző, egyszer csak eltűnt a bácsi testéből, és még csak sebet sem ejtett rajta. Te láttál már ehhez hasonlót?

Tamás némán a fejét rázta, ezután pedig Gotfrid pattant fel az ágyról.

 - Uraim! - emelte magasba az ujját, mintha egy kemény katonatisztet próbált volna utánozni. - Ettől a naptól fogva kijelentem, hogy mágikus fegyver tulajdonosai lettünk! A célunk, hogy összehozzuk az embereket, közelebb egymáshoz! Ezzel a csodálatos eszközzel itt a kezemben, két ember között életre kelthetünk egy virágzóan új szerelmet vagy akár újrakovácsolhatunk egy veszni látszó kapcsolatot!

 - Azért ne hamarkodd el! - tette maga elé a tenyereit Tamás. - Lehet hogy ez az egész csak egy átverés! 

Gotfrid felvonta szemöldökét, s a fejét csóválva nagyot sóhajtott.

 -Öregem, neked honnan rendelték a szemeidet, a Parlamentből? Tisztán láthattad, hogy az az öreg bácsi, totál rágerjedt a nénire! Lesmárolta, megmarkolászta...

 - Rendben, elég hagyjuk! - szólt közbe Titusz, akinek az undortól már össze is rándúlt az arca. - Ne menjünk bele a részletekbe, de Gotfrid te is értsd meg, hogy azzal, hogy te ilyen gyorsan felfogtad a dolgokat, nekünk még attól nehéz!

- Gyerekek, ti tudjátok a legjobban, hogy még soha életemben nem volt a kezemben íj és nyílvessző! - győzködte a barátait Gotfrid. - Most mégis milyen pontosan céloztam vele? Eltaláltam a bácsit? Némi túlzás! Pontosan oda lőttem vele, ahova akartam! A farpofjába! Jó, vicces, nevettek rajta, de oda szántam, a nyílvessző pedig egyenesen oda röppent! Ebből is látszik hogy ez mögött mágia van! 

  Titusz tanácstalanul nézett az aranyszínnel bevont tegezre.  Csak úgy ragyogtak rajta Amor betűi.   Roppant nehéz helyzetbe kerültek, azzal hogy belebotlottak egy ilyen, ahogy Gotfrid is említette, mágikus fegyverbe. Olyan érzése támadt, mintha valaki valóban viccelődne velük.  Először egy ismeretlen alak mászkál a háztetőjükön, majd lezuhan és egyik pillanatról a másikra, eltűnik. Itt hagyja a fegyverét, amiről kiderül, hogy a nyílvessző hatása, erős érezlmi vonzalmakat kelt abban, akit eltalálnak vele. 

- Mi van skacok, áramszünet? - szakította félbe türelmetlenül Gotfrid, barátai csendes merengését. - Gondolkozzatok már! Titusz, te mondtad nemrég, hogy fontosabb dolgokra szeretnéd kihasználni a hétvégét! Itt az alkalom, ilyen senki másnak nem adódhat, csak nekünk!

Miközben Titusz kételkedvén pislogott az ágyon fekvő nyíllal teli tegezre, Tamás újfent fennhangon szólt barátjára.

 - Mi lenne, ha nem rángatnál bele minket, az őrült ötletedbe? Mégis hogy képzelted? Szerinted senkinek sem fog feltűnni, ha három félnótás, íjjal és nyílvesszővel a kezében rohangál az utcán? Mi lesz ha valaki mégis megsérül tőle? Erre nem gondolsz?

 - Felesleges olyan dolgokra gondolnom, melyek csak talán, hogy megtörténnek! - csóválta a fejét Gotfrid. - Ez itt, viszont maga a valóság! Jó, érted, én sem most nyilvánosan terveztem lövöldözgetni, hanem alaposan kidolgozott haditerv alapján cselekedni.

 - Na és mégis hogy gondoltad?!

 - Először is, kellene egy egyenszerkó, de ha lehet, olyan gumis vagy nem tudom milyen, amilyen a mostani marvel filmekben feszül a szuperhősökön, tudjátok! Mellé kellene maszk, hogy ne bukjunk le! Aztán, mondjuk minden hét szombat és vasárnapján olyan délután öt óra körül állnánk szolgálatba, hiszen akkor élvezi mindenki a kaja utáni csendes pihenőt, a férfiak a tévé előtt lazulnak, a nők meg mit tudom én hogy mit csinálnak, de nekünk kedvező az időpont!

Titusz és Tamás hosszasan elgondolkodva a hallottakon, végül Gotfrid legnagyobb csalódására a fejüket rázták.

 - Szuperhős szerkó? - nézett rá szörnyűlködve Titusz. - Nekem már ez nem tetszik! Mégis mi a fenének? 

 - Mert zakkant, egyszerűen nem veszi komolyan a helyzetet! - morogta Tamás. - Tudod mi lenne a vége, ha kimennénk az utcára, passzos ruhákban? Fél percen belül az internet legnevetségesebb oldalain lennénk fent, persze jobbik esetben! 

 - Kit érdekel, de legalábbmások jót nevetnek rajtunk! - tárta szét karjait Gotfrid. - De az öröm minket sem kerülne el! Gondoljatok csak bele, reménytelen fiúk és lányok álmait valósítjuk meg! Akik titkon szerelmesek az osztály legelegánsabb lányába vagy fiújába de még csak álmodni sem mernek róluk! Biztos ti is voltatok már ilyen helyzetben! Nem elkeserítő? Bizony az, de itt jövünk mi! Rászállunk a kiszemelt áldozatra! Nem lépünk vele kapcsolatba, nem beszélünk vele, jóformán még csak rá ő ránk néz, nekünk még csak vissza sem szabad néznünk! De lesben állva, az árnyékaként mozogva, követnünk kell őt, s abban a szent pillanatban, amikor a reménytelen találkozik élete szerelmével, azon nyomban a farpofába célozni! Voila! 

Tamás gondterhelten felsóhajtott.

 - Titusz, te döntsd el, én itt feladtam!

Azzal lehuppant az ágyra s a falon lévő posztereket bámulta.

 Titusz azonban még mindig csípőre vágott kezekkel állt a szoba közepén, miközben az ajkát harapdálta.   Gotfrid pedig továbbra is fáradhatatlanul vigyorgott rá, remélve hogy egyik barátját talán sikerült meggyőznie.

 - Sajnálom Gotfrid, ez tényleg őrültség! - felelte végül Titusz. 

Gotfrid arcáról lassan lehervadt a mosoly, karjait pedig élettelenül lóbálta a combjai mellett.

 - Ez a baj veletek! - jegyezte meg kedvtelenül. - Nem bírtok szembenézni a változással!

Azzal a kezébe vette a tegezt, az íjat pedig a vállára akasztotta s a kifelé vezető ajtó felé vette az irányt, Titusz azonban megállította.

 - Kérlek, azokat ne vidd magaddal!

 - Mégis miért ne? - fordult felé kissé felháborodottan a fiú. - Attól hogy ti nem akarjátok, én még akarom!

 - Nézd Godfrid, ezeket egy őrült használta, aki az én háztetőmön mászkált! Azt szeretném, ha nálam lenne, ha ne adja az ég, eljönne érte valaki, akkor vissza tudjam neki adni!

Gotfrid hosszú időn keresztül nézett Titusz szemébe, aki ebből tisztán le tudta szűrni, hogy igazából barátja most nagyot csalódott benne. 

 - Legyen ahogy akarod! - akasztotta le a válláról az íjat, majd ledobta az ágyra a nyílvesszővel teli tokot is. - Mondhatnék most valamit, de inkább nem mondok! Holnap találkozunk!

Azzal felemelvén tenyerét intett mindenkinek, majd szó nélkül kiment a szobából.  Ezután Titusz és Tamás tehetetlenül állt egymással szemben. Egyetlen hang sem jött ki a torkukon, mivel még mindig attól tartottak, hogy hatalmas átverés áldozatai lettek.  Még mindig nem tudták elhinni, ami ma történt velük.