Meglepetés adok-kapok

            - Karaoke bár?

            - Úgy bizony, cimbi, mekkora ötlet, nem igaz? –Fin álmos tekintete semmit sem változott. Nagyon morcos kedvében volt, biztos az is közre játszott, hogy reggel fél hatkor hívtam fel, hogy szaladjon át, amilyen gyorsan csak tud.

            - Emiatt hívtál fel? Emiatt rángattál ide hajnalok hajnalán, munka előtt, hogy ezt elmond? Szórakozol, vagy mi van?

            - Ó, te kis hálátlan. –megpöcköltem az orrát, a fejemmel biccentettem, hogy kövessen. El akartam dicsekedni neki, hogy végig igazam volt, és a tervem tökéletesen bevált. Tegnap este Cass beállítottam hozzám, ahogy kinyitottam az ajtót, rögtön le is smárolt, aztán egy bitang keményet szeretkeztünk, mielőtt álomba merültünk volna. Korábban keltem fel, mint ő, és mivel jó cimborája vagyok Finnek, ezért lehúztam a takarót Cass egyik csöcséről, hogy megpillanthassa Isten eme remek munkáját. Beálltunk az ajtóba, megfogtam a kilincset és vigyorogtam, mint a tejbe tök. Egy laza mozdulattal belöktem az ajtót, Fin pedig sokkal jobban elképedt, mint gondoltam.

            - Mi? –kérdezte erőtlenül.

            - Most biztos azon töröd a fejed hogyan juthatott eszembe a karaoke gondolata, igaz? Hát magam sem tudom, cimbi. Ez a csaj szinte rám törte az ajtót, minden egyéb szóváltás nélkül egymásba gabalyodtunk. Aztán már csak arra emlékszem, hogy vadul keféltünk, ott lovagolt rajtam, fogtam a derekát, néztem a melleit, ahogy le-fel ugrándoztak, és… És… Ekkor valami bevillant, a karaokéról. Valami isteni sugallat, vagy valami ilyesmi… Mi van, mi a baj? –nagyon dühösen meredt rám, valami nagyon kikészíthette, azt hittem egy hófehér kebel látvány jókedvre deríti majd. Ehelyett két kézzel lökött egyet rajtam, amitől ráborultam a mögöttem lévő kanapéra, arról pedig le a földre.

            - Rohadj meg! –mondta, majd mérgesen felszívódott.

            - Fin! –kiáltottam utána a földön fekve. – Mi a baj, Finley? Hétre gyere a bárba, oké? Fin! –a zajokra Cass is felébredt, felkapott magára egy pólót.

            - Itt volt? –kérdezte.

            - Most rohant el, nem tudom, hogy mi baja van, még fel is lökött.  –Cass is utána rohant úgy, ahogy volt, pólóban és bugyiban. Felkeltem a földről, és megmikróztam a tegnapi kávét. Próbáltam rájönni, hogy vajon mit vétettem. Azt tudtam, hogy Fin is odáig van Cass-ért, de rá még Roy is rámászna, ha buzi, ha nem. Hallottam, hogy becsukódott az ajtó, Cassie visszajött. Érdeklődve tekintettem rá, ahogy leült mellém. Tenyereit a térde közé fogta és csak lefelé bámult.

            - Nem értem utol. Mi a fenét mondtál neki?

            - Nem tudom, csak eldicsekedtem neki, hogy te meg én… Szóval érted.

            - De nagy barom vagy te, Ray!

            - Ja, ö is mindig ezt mondja.

            A munkahelyen csak ez a tökfilkó járt az eszemben, el sem hittem, hogy ilyet művelt velem. Volt elég szép emlékem is az éjszakáról, de ez a reggeli incidens teljesen beárnyékolta. Máskor ellustálkodom a munkaidőt, de most szorgosan felpakolgattam a targoncával a raklapokat. Mivel nem volt több meló, kikönyörögtem a főnöknél, hogy ereszen útnak, mert készülnöm kell az estére. Énekelni fogok.

            Miután körbe telefonáltam a bandát, hogy vetkőzzék le minden szégyenérzetüket és jöjjenek el este énekelni, vettem egy hatos csomag sört, és be kopogtattam Fin ajtaján. Ismerem már, ha bármi apró gondja van, nem megy dolgozni, és ami reggel történt, nem csak egy apróság volt. Hiába kopogtam, csengettem, nem jött válasz. Zenét persze hallottam kiszűrődni, valami szerelmes szám volt. Ha nem is nyitotta ki, reméltem hallotta, hogy elmondtam, bármit is követtem el, bármivel is bántottam meg, igazan sajnálom. Hogy szörnyű lelkiismeret furdalásom van, amiért tettem valami baromságot, ami miatt idáig fajult a dolog. Bármi is volt az, megérdemeltem, amit kaptam. Arra kértem, hogy beszéljük meg, de a szavaim süket fülekre találtak. A söröket azért ott hagytam a lábtörlőn. Szomorkásan fordultam sarkon, pár lépcsőfokot haladtam csak, amikor hallottam, hogy elhalkult a zene. Résnyire nyitódott ki az ajtó, Tim dugta ki a fejét.

            - Fin bent van? –kérdeztem.

            - Nincsen, haver. Felhívta Joe-t, aztán leléptek együtt valahová, csak én vagyok. Készülök az estére, majd ott találkozunk. –visszahúzta a fejét, és becsukta az ajtót. Egy picit még ácsorogtam, merengtem valamin. Mit művelhetnek Joe-val? Ekkor az ajtó újra kinyílt, megint csak Tim volt az, kinyúlt a sörökért.

             Otthon Cass várt rám, kissé feszült volt, de megnyugtattam. A Finnes dologról viszont nem kérdeztem semmit, fent akartam tartani az érdektelenségem illúzióját. Abban bíztam, hogy elmondja magától, ha nem kérdezősködöm. Ez sajnos nem történt meg. A továbbiakban elkezdtünk készülődni, mindketten hívogattuk Fint, de nem vette fel. Hasonló sikerrel jártunk, amikor Joe-t akartuk elérni.

            Este Cassie-vel karöltve léptem be a karaoke bárba. Tim a bárpultnál álldogált, egy csajt fűzött, ahogy elnéztem, pont annyira sikertelenül, mint amennyire nyeregben érezte magát. Imádom ezt az alakot. Shaun természetesen nem jött el, mindig van valami teendője, nem is lepődött meg rajta senki. Azon viszont már igen, hogy nem volt sehol, se Fin, se Joe. Fin egy nagy gyerek, komolyan aggódtam miatta, és bántott is kicsit, hogy így eltűnt Joe-val, nem pedig velem. De ha egyszer nem mondta el senki, hogy mi a baj, nem tudtam segíteni. Roy és Tom az asztalnál ücsörögtek, ahogy Mel és Deb is. Mindannyian be voltak pörögve, észre sem vették, hogy leültünk közéjük.

            - Az emberiség, az egy kurva elképesztő dolog! –mondta Tom. Úgy köpködte a szavakat, mint a géppuska, a többiek meg csak bólogattak folyamatosan.  - Szabad akaratunk van, és mire használjuk? Hogy hazudjunk másoknak. Hogy egymás háta mögött beszéljünk mindenkiről. Felvágjunk egymásnak. Csak magunkkal törődünk. Mi vagyunk az egyetlen állatfaj, amelyik élvezi a másik szenvedését. Ezt jelenti az öntudat, komolyan? Miért van ez, miért nem tudunk szeretetben és békességben élni? Vajon rendesen használjuk, vagy ez akkora hatalom, hogy képtelenek vagyunk kezelni? –a választ senki sem tudta, nem is firtattuk. Inkább rendeltünk egy kör bátorítót, amikor már Tim is csatlakozott. Szükség volt rá egy színpadi fellépés előtt.

            - Amióta láttam a Kívülállókban, hogy a felügyelőtiszt elénekelte a Power of Love-ot, azóta ez lett az életcélom, hogy én is előadjam. –mondta Tim. Szóval ez volt az, amit délután hallottam. Ő hallgatta. Akkor tényleg nem volt otthon Fin.

            - Nem túl nagy falat az neked? –kérdezte Deb. - Mármint, nem hiszem, hogy ez illik a te hangszínedhez. Válassz inkább egy Ramones-t.

            - Azt mondod? Végül is te lány vagy, nem? Csak jobban tudod. –ezzel mind egyet is értettünk. Amúgy is tudtuk, hogy le fogja égetni magát, de a Power of Love, akkor is erős lett volna neki. Csak azt sajnálom, hogy Fin lemarad róla.

            Az este haladt előre, a fellépők egymás után vallottak szégyenteljes kudarcot, mindenkinek csak a saját baráti köre tapsolt. Hagytam, hogy Tim előttem menjen, a legjobb produkciót tartsuk a végére. Amikor fellépett a színpadra, ujjongtunk, biztattuk. Bekiabálta az egy-két-há’-négyet, és már kezdte is. Már itt elhasalt, a Time Bomb elején pont nem kiabálják be.

            - I’m gonna brag about it, I’m not gonna stay in school. I’m gonna rob and steal, gonna break every rule. I’m a time bomb, baby. I’m a time bomb, baby, yeah, yeah! I’m gonna brag about it, gonna kill my mom and dad. I won’t be sad about it, ’cause they treat me so bad. –vegyes érzelmekkel fogadta a közönség Tim dalát. Volt, aki őrjöngött, de akadt, aki meghökkenve bámult rá. Mi csak röhögtünk rajta, próbáltunk rájönni hogyan juthatott el egy szép szerelmes számtól, egy ilyen dalig. Amennyire ismerjük a hangját, ahhoz képest nem is volt olyan rossz a produkciója. Mire visszatért közénk, Mel kiszórt egy kis kokót mindenkinek, sokan voltunk, így csak kis fejadagokra futotta. Gyorsan szippantottuk fel, mert nem valami óvatos módszer így, mindenki szeme láttára.

            Tovább haladt az este, kezdtem elég bátornak érezni magam, hogy megcsillogtassam a tudásom. Fel is álltam az asztaltól, mert egy idő után elfogyott a bátor jelentkező. Ekkor viszont váratlan dolog történt. Fint láttam felsétálni a színpadra, Joe kísérte fel egy akusztikus gitárral a kezében. Amikor elhelyezkedtek, Joe megpendítette a húrokat, Fin angyali, suttogó hangon kezdett el énekelni Elliott Smith-től a Between the bars-t.

            - Drink up baby, stay up all night. With the things you could do, you won’t but you might. The potential you’ll be that you’ll never see. The promises you’ll only make. Drink up with me now, and forget all about the pressure of days. Do what I say, and I’ll make you okay, and drive them away. The images struck in your head. –kevés olyan dolog volt az életemben, ami miatt elakadt volna a lélegzetem, de ez most sikerült, szó szerint. Fin hangja fájdalmasan gyönyörű volt. Oda fordultam Cass-hez, akinek a szemei könnyektől csillogtak. Ezt a többiek is észrevették.

            - Ezt neked énekli? –kérdezte Mel.

            - Mesebeli hangja van, ezzel örökre a szívembe lopta magát, Finley. Még sosem láttam ilyen szépnek azt a hülye fejét. –szólt Roy is.

            - Drink up baby, look at the stars. I’ll kiss you again between the bars. Where I’m seeing you there with your hands in the air. Waiting to finally be caught. Drink up one more time and I’ll make you mine. Keep you apart, deep in my heart. Separate from the rest, where I like you the best, and keep the things you forgot. –a közönség döbbent csendben figyelt, megfagyott az idő, egy árva szisszenést sem lehetett hallani. Mindenki Fint figyelte, amikor befejezte, olyan hangosan ünnepelték, hogy a földi is beleremegett. Ránézett Cassie-re, aztán távozott a színpadról, Cass pedig utána rohant.

            - Ti most együtt vagytok, vagy mi? –kérdezte Deb. - Mert én utána mennék a helyedben. Valószínűleg ez volt a leggyönyörűbb ajándék, amit egész életében kapott.

            Fura ez az élet, fene sem érti. Egyszer kegyes hozzám, és a kezembe löki Cass-t. Aztán felfordul minden. Fin egész életében nem lepett meg ennyiszer, mint most, egyetlen nap alatt. Arra vettem az irányt, amerre ők is mentek, a hátsó vészkijárat felé. Megálltam a folyosón, mert hallottam, hogy odakint, az ajtó előtt beszélgetnek.

            - …értsd meg, Fin. Kihaltak belőlem az érzelmek, képtelen vagyok szeretni, nem merek boldog lenni, mert félek, hogy akkor újra tönkre menne az életem. Nem akarok kapcsolatot, nem akarok megfelelni, nem akarom, hogy kihasználjanak.

            - Na és Ray? Miért vagy együtt vele?

            - Ray nem szeret engem, nem is vonzódik hozzám, nem érdekelem őt. Így biztonságban érzem magam mellette, tudom, hogy nem árthat nekem, nem fog fájni semmi. Nem kell tőle tartanom, hogy becsap, átver, tönkre tesz… Sajnálom, Fin, de vissza kell mennem a többiekhez. –ajtó pedig ki is nyílt rögtön, szembe találtam magam velük. Ugyanolyan döbbent volt a tekintetünk, egymás tükörképei voltunk. Kínomban elnevettem magam, nem tudtam mit mondani. Cass elviharzott mellettem, egyedül maradtunk Finley-vel, így a kínos pillanat, még kínosabb lett.

            - Sajnálom, bármi is a baj, de ez Cass döntése volt, hogy velem akar lenni, nem én találtam ki. Igaz barátom vagy, Fin, miért nem örülsz a boldogságomnak?

            - Mert nem tudsz róla semmit, Ray, szóval jobb lenne, ha elmondanád neki az igazat, mielőtt még tönkre tennéd. Azt hiszi rólad, hogy te vagy a jó fiú, pedig pont te vagy az, aki átverted és kihasználtad, hogy magadhoz csald. –kilépett a folyosóról, mielőtt az ajtó becsukódott volna, egy dolgot még mondott, ami azóta is a fülemben cseng.

            Mondjam el neki!