A mi utcánk 79.

           Azonnal értesitették Nagynét-- aki lóhalálában kipirult arccal érkezett, az alig száz méterre   lévő házhoz, ahol Nagy Jánost a férjét , már legalább három órája ápolták, élet és halál között.Nagyon meg volt lepve , hogy ilyen körülmények  között , és állapotban látja viszont  törvényes férjét, akivel Isten , és ember előtt esküdött meg, már több mint tizenkét esztendeje. De nem törődött semmivel hanem ráborult férje mellére és fájdalmasan  zokogni kezdett, könnyei csorogtak , hang nem hagyta el a torkát. A ház gazdái emelték fel férje kebléről, mert attól tartottak , hogy pontosan ő fogja okozni a halálát--nagy fájdalmában.Szólni sem tudott, a viszont látás öröme, a látvány szörnyűsége egyszerre keritette hatalmában, és ez meggátolta abban , hogy bármi szó is kijöjjön a torkán.Percek teltek el, hogy a jelenlévők néma csendben-- hol a beteget, hogy meg egymást nézték. Cselekedetre még nem volt erejük, talán a csodára vártak , hogy Nagy János kinyitja szemét,  felismeri Nagynét, megszólal, és akkor már mindannyian megnyugodhatnak, hogy még pislákol az élet szikrája benne, és akkor csak élesztgetni kell benne azt a szikrát, amelyik képes újrainditani minden élet funkcióját.

          Ezekben a percekben, Nagynénak nehéz volt elképzelni , hogy férje , még egyszer az a daliás fiatalember legyen aki volt , aki nem vetette meg a munkát, és sohasem hagyta hogy más  végezze el helyette a nehezebb feladatokat. De most nem azt a Jánost látta maga előtt akiről régebben még álmodott , hanem egy egész más embert. Embert ? Nem, János  már nem volt ember, legfeljebb  emberroncsnak lehetett nevezni. Nem várt tovább-- segitséget kért , és átvitték a saját lakásukba, és Nagyné, minden tudását és tapasztalatát bevetett , hogy férje még egyszer megszólaljon , hogy eltudja neki mesélni-- és az meg is értse-- hogy mi történt a több mint egy évtized alatt amit kénytelen volt végig csinálni-- sokáig teljesen egyedül.

        Nagyné , most nem tudott semmi egyébre gondolni, csak arra , hogy visszahozza Jánost az értelmes emberek sorába , hogy mindent megmagyrázhasson neki, teljesen őszintén, semmit el nem takarva előtte. Azt is elszerette vona mondani , hogy nem lett hütlen, nem azért van ez a két gyerek mert hütlenkedett , hogy nem tudott várni eleget , hanem azért mert azokban az időkben teljesen reménytelen volt, és mind ennek a tetejébe , még egy irást is kapott , amiben azt közölték vele-- a legfelső katonai parancsnokság , hogy férje , kötelessége teljesitése közben meghalt a harcmezőn.Sokáig nem akarta elhinni, és állandóan érdeklődött minden hazatérőtől , és hogy évekig járt az állomásra, ha olyan hirt  kaptak , hogy vonat érkezik  a Szovjetunióból. Ezeket akarta elmondani, miközben langyos vizzel törölgette János csupacsont testét. De a legnagyobb sajnálatára, János nem reagált semmire , csak alig emelkedő, és  sülyedő mellkasa jelezte , hogy az élet még jelen van , még van remény-- ha kevés is-- de van , és ő mindent elfog követni,hogy visszahozza ebbe az életbe , hogy megtudja az igazat az otthon maradt  asszonyok igazát, hogy az sem volt egy leány álom,és csak végső elkeseredésében adta oda magát Sálikónak , aki , nehéz küzdelmek árán végülis segitő társa lehetett, mert tüzön vizen át visszajött hozzá, hogy némi boldogságot hozzon az akkor éppen kilátástalan mindennapjaiban.

         Ezeket szerette volna elmondani Nagyné , de sajnos nem volt kinek. Az egész éjszakát ágyamellett töltötte el és próbálkozott ,teával tejjel, cukorral és mindennel amit eltudott képzelni, hogy kizökkentheti élőhalotti állapotából. A két kislány a másik szobába az igazak álmát aludták,mert nekik sejtelmük sem volta rról ,hogy milyen dráma játszódik le édesannyjuk szivében lelkében.

         Reggel lett -- anélkül hogy Nagyné észrevette volna -- csak arra lett figyelmes , hogy a doktor érkezik. Tekintete kiváncsi, és máris kérdezgeti Nagynét -- hogyan telt az éjszaka? Nagyné alig tud megszólalni, de nem csak a fáradságtól , hanem attól  is hogy nem érti , hogyan került oda a doktor. 

        Aztán elmondja  , hogy János , nem reagál semmire nem nyitja ki a szemét,nem válaszol a kérdéseire. A doktor megméri a pulzusát , és meg hallgatja a szívét-- Jó lenne ha tudna magához venni valami élelmet.Ha nem tud , én adok neki valami erősitő injekciókat, amitől talán erőre kap annyira , hogy a táplálékot elfogadja a  teste, és szervezete befogadja azt.

-- Nem kellene kórházba vinni?-- kérdezte Nagyné a doktort.

-- Semmi értelme.-- ott is csak azt kapná, amit én is megtudok neki adni. A doktor elővette fecskendőjét, majd sokáig tapogatta beteget , hogy hol talál annyi izmot ahova az injekciós tüjét beszúrhatná. A doktor, megjelent  délbe is este is, és mindent elkövetett , hogy János mégegyszer tudomást szerezzen erről a világról.