Egy újsághír elé…

„Bassza meg!” Csúszott ki a száján, és nagyon remélte, hogy nem hallotta meg senki, de aztán nem sok ideje maradt ezen rágódni, mert a villamos iszonyúan fékezni, majd őrült módjára csikorogni és recsegni kezdett a hídon. Az emberek a félelmetes zajban elképesztő erővel préselődtek egymásba. Azt hitte, hogy még megúszhatja  és nem kenődik fel senkire, de nem bírta tovább, a keze szinte kiszakadt a fogantyúból, és tehetetlenül belepréselődött az előtte álló nőbe.

Először csak egy finom szövetből készült kabátba nyomódott az arca, aztán valami szőrgallér kezdte el csiklandozni az orrát, de a java csak ezután következett. Miközben érezte, hogy az összeakadt lába alól végképp kicsúszik a villamos padlója és teljes testsúlyával előre borul, valami körülírhatatlanul finom, friss és egészséges illat bódította el. Soha nem érzett még ilyet. Egyre mélyebben és mélyebben igyekezett belélegezni. Egy életrevalónyit akart belőle megszerezni, annyira elbűvölte. Közben a recsegés egyre erősödött, de számára már megszűnt a külvilág. Kit érdekel... „Ez az illat, ez az illat…” Sziszegte a fogai között. „…ez mindenért kárpótol majd”. Lusta elégedettséget kezdett el érezni magában, ahogy szétáradt benne ez az ismeretlen békesség.

Miközben többször is átfordult az összegabalyodott embertömeggel, szorosan belekapaszkodott a kabátba és még jobban magához húzta. Pont időben, mert egy nagy darab fekete cipő az arca és a kabát közé kezdett furakodni. A szabad kezével ellökte, és újra jó erősen belefúrta magát az illatba. Többé nem is akart másra gondolni, de aztán a villamos hirtelen hatalmasat reccsent és lelket rázó forróság robbant szét mindenütt. Megpróbált körülnézni, de nem igazán sikerült neki. A valóság igyekezett közelebb merészkedni hozzá, de gyorsan megküzdött vele, és az arcát teljes erejéből megint a kabátba nyomta. Olyan jó most itt, mint… mint még soha, sehol…

…és akkor megérezte az arcán a jéghideg víz januári valóságát. Minden erejét össze kellett szednie, hogy kinyissa a szemét. A látvány katasztrofális volt. A híd nagyon messze és nagyon ostoba szögben magasodott a villamos ablaka felett. A korlátján félig lelógva egy tartálykocsi égett. Hirtelen minden sikamlóssá vált. Megpróbált az ablak felé vergődni, de a beömlő víz szinte szét nyomta az arcát. Elkapta az üveg szélét és iszonyú erőfeszítéssel kipréselte magát. Kár volt. Az olajos szagú örvény röhejes suttyanással rántotta magával.