A mi utcánk 86.

          Nagy volt a város, és Sálikó meg sohasem járt ilyen nagy városban. Tájékozódni sem tudott, mert a városnak egyetlen épületét ismerte , ahonnan éppen most szabadult. Az utcán ha érdeklődött akkor öt megkérdezettből három azt válaszolta , hogy nem odavalósi és nem tudja, a negyedik nem beszélt sem oroszul sem ukránul, mert egy eltévedt  szökevény volt,mig az ötödik elkezdte mesélni , hogy nagyon messze van , de ha végigmegy -- és itt felsorolt hat utcanevet-- utána megy még egyenesen másfél órát és ott megkérdezi valakitől, az biztos megfogja mondani mert onnan már nincs messze. Ezzel csak az volt a baj, hogy ő egyetlen egy utcanevet sem ismert, a felsoroltak közül, és a a jóindulatu tájékoztató nem onnan kezdte a tájékoztatást, ahol éppen álltak. Nem volt könnyü helyzetben Sálikó , de rosszban sem mert elővette otthonról hozott tudományát miszerint a  célt másképp is ellehet érni.

         Megállitott egy idősebb embert akiről feltételezte , hogy helybéli, és attól kérdezősködött, hogy merre menjen ő  az állomás irányába, de ne utcákat mondjon , hanem inkább mutasson templomtornyokat , hogy melyiknek az irányába induljon. Az idős férfi megvakarta kucsmája alatt a fejét , kétszer -háromszor körbefordult a saját hossztengelye körül, majd benézte a pontos irányt. --Arra menjél testvér, amerre azt a hagymakupolás templomot látod,  három toronnyal-- ott aztán megint megkérdezed , hogy hogyan tovabb. Köszönte Sálikó és elindult a megadott torony irányába. De sajnos eltévedési lehetőség itt is adódott, mert amikor nagy házak közzé érkezett akkor, nem látta tornyot , és az utca meg nem  éppen a templom irányába tartott. Ílyenkor aztán kerülnie  kellett , de ezt egyáltalán nem bánta , mert addig is élvezte a szabad mozgás és a friss levegő jótékony hatását.

         De volt ott egyébb látnivaló is -- igaz olyat már látott-- lebombázott hatalmas házak, amelyekben ki tudja hányan lelték halálukat , de már voltak új magas épületek is amiben valószinűleg többen laktak mint az ő falujába Rubinba.

Voltak üzletek is de abban csak néhányan tántorogtak, ezért aztán ő sem gyarapitotta létszámukat. Aztán egy olyan bolt következett, ami előtt nagyon sokan álltak-- az ott ácsorgóktól azt is megtudta , hogy húst fogank árulni , és arra gyülik a nép. Neki húsra nem volt szüksége ,de egy kis kenyér és sósszalonna  az jól jött volna mert, a fogdában megspórolt néhány deka sós szalonnát-- de az már fogytán volt, mert alaposan belakott mielőtt elindult, mert nem akart majd az utcán enni-- télviz idején.Azt viszont nem tudta, hogy az állomás  öt faluhossznyival odébb van. A sós szalonna nagyon jó volt és hasznos, mert utána rengeteg vizet lehetett inni-- ennélfogva mindig úgy érezte, hogy tele a hasa. Való igaz a hasa televolt ,ám a hátizsákja, nagyon könnyünek bizonyult, amit könnyedén libbentett meg a szél a hátán Újabb érdeklődés után, egy másik templomot mutattak neki, ami szintén a vasutállomás irányába vezetett.Ezuttal megkérdezte azt is , hogy hol lehetne valami kis kenyeret, meg valami ennivalót venni.

-- Hát az nem könnyű!-- jött aválasz-- de ha nem finnyás és szereti a halat, akkor az állomás környékén kaphat a háboruból megmaradt halkonzervet, és úgyanott kenyeret is ha szerencséje van.Megköszönte a tanácsot és most már sebesebb léptekkel  próbálta megközeliteni a az állomást ,mert a délelőtti órákban indult el, és már kezdett esetébe hajolni a délután , és még mindig nem tudta konkrétan ,hogy hol van az állomás, és az ennivalója is fogytán volt.

           Nem sokára meg is találta boltot, ahol százméteres polcon sorakoztak az ugyanolyan halkonzervek. Az üzletnek a szaga sem volt biztató, mert bűzlött a halszagtól , amit Sálikó nem is értett, mert élőhalnak nyoma sem volt. Azért nem volt mert az már elfogyott, és csak az utálatos szaga maradt utána.

          A konzervek borzasztó olcsóak voltak, ezért Sálikó mindjárt vett tiz darabot-- biztos ami biztos alapon. A kereskedőtől érdeklődött , hogyan juthatna egy kis kenyérhez. A kereskedő látta , hogy Sálikó nem egy finnyás alak -- aki tiz halkonzervet megvesz, az nem lehet az-- merte ajánlani ,a néhány napos száraz kenyeret. Sálikó abból is vásárolt három darabot, amivel már úgy megtelt a hátizsákja, hogy alig maradt hely a literes vizes üvegének.

         Sálikó itt is megkérdezte, hogy messze van-e még az állomás. A kereskedő kikisérte az üzlet  ajtajáig, és egy tornyot mutatott-- ami nem is volt olyan messze-- Az a torony az állomás épületén volt. 

         Sálikó meggyorsitotta lépteit-- mégis mire az állomás épületébe ért már korom sötét este volt.

         Utasok jöttek mentek , kérdezősködtek, ismerkedtek egymással, és egyúttal tájékoztatták egymást, és a sok idegent , hogy hol vásárolható meg a menetjegy. Sálikó jegyet váltott szülőfaluja legközelebbi városába, beült egy vagonba, és egy óra múlva már száguldott vele a vonat, anélkül , hogy ő erről tudomást szerzett volna, mert amikor ő leült, pillanatokon belül elaludt és szépeket álmodott gyermekeiről és Ánjáról-- de valahonnan, sejtelmesen látni vélte ukrajnai családjának tagjait is.