A mi utcánk 73.

           Vászja, az Ánja levelét olvasta a kocsma pultjánál, mert a levél úgy volt aláírva. Nagyné tudta , hogy Vászja csak ezen a néven ismeri , már amennyire lehet valakit ismerni akit sohasem látott , sohasem hallott, és akit csak a testvére elbszélései után tudott elképzelni.Sálikó viszont nagyon szépen írta le Vászjának Nagynét-- akit Vászja , jó testvérhez illően azonnal elfogadott, úgy és annak ahogy azt Sálikó lefestette. A levelet olvasva azonnal átérezte , hogy nagyon nagy a baj , és ő is akár érintett lehet, de ezen túl kutya kötelessége minél többet megtudni az öccse jelenlegi tartózkodási helyéről. Nem voltak kétségei az ukrán-orosz igazságszolgáltatás anomáliáiról, ezért úgy döntött , hogy azonnal lépni kell , mert nem  hagyhatja , hogy ösccse ártatlanul szenvedjen az ország valamelyik börtönébe.Mert azt is tudta , hogy hasonló esetekben , nagyon hamar hoznak itéletet , akár olyat is aminek semmi köze nincs az igazsághoz.Mert tulajdonképpen a cél nem az igazságszolgáltatás volt, hanem a megfelemlités, olyan példa statuálása , hogy senkinek se legyen kedve ellenszegülni diszhidálni, kétségbe vonni a hatalom erejét. Úgy érezte magát , hogy egyedül áll szembe a nagy orosz medvével--akivel állitólag rokonságba vannak , de akkor is erőszakkal lettek annektálva a nagy Szovjetunióhoz.Márpedig testvérrel rokonnal ilyesmit tenni, nem illik. Mert a felszin hiába mutatta az oszthatatlan, megbonthatatlan barátságot, valahol a szivűk mélyén vágyták a szabadságot az elszakadást.

         Vászja nem is értette, hogy hogyan is szálltak ilyen messze a gondolatai , amikor arról van szó , hogy meg kell keresse testvéröccsét , beszélnie kell vele , és mindent elkövetni, hogy mielőbb szabadlábra helyezzék. Elgondolni egész könnyű volt , de már előre érezte  azt  a nagy hatalmas falat amibe belefog ütközni.

         Először Maruszjával közölte a hírt-- aki nagyon kiborult mert még nem halványult el eléggé a Sálikó íránti vonzalma, majd annak hugával Valériával. Édesanyjának egyszerüen nem merte elmesélni-- legalábbis addig ameddig, nem talál ki valami okosat, vagy nem tud meg valami konkrét dolgot öccséről, ami némi vigaszt nyujthat az édesanyjuknak.

         Visszaidézte az események sorát, elbeszélgetett Maruszjával, és emlekeibe idézte mindazt amit Sálikó neki elmesélt egész aprólékosan,a szökéséről Nagynéről a gyerekekről, és a háborúban való viselkedéséről. Vászja mindent tudni akart , mindenből felakart készülni, hogy  amikor elindul öccse kiszabaditására, akkor semmi kétség, és hatalom ne tudja őt megállitani. Ez a nap nagyon közel volt, mert tudta , hogy a legkisebb késedelem is a Sálikó büntetésenek a meghosszabitásával jár.

         A következő nap kihallgatást kért parancsnokától, aki-- értékelte példás magatartását és a falujában tapasztalható  teljes nyugalmat--ezért  nemsokára fogadta őt. Nagyon katonásan és magabiztosan  jelent meg parancsnoka előtt, és vázolta az öccsével való történteket. A parancsnok megvakarta a fejét , megpiszkálta az orrát, és kijelentette , hogy ő személyszerint mindent elhisz Vászjának ,mert egyáltalán nem adott okot olyasmire -- hogy elvesztette volna hitelét parancsnokánál, és ha tőle függne akkor rövid tájékozódás után kiszabaditaná.Majd igy folytatta--Egyáltalán nem biztos , hogy az én felleteseim, úgy megbiznak bennem , vagy benned , mint ahogy megbizok én benned. Ezért nagyon alapos  kérelmet kell megfogalmazni, dokumentálni, amihez majd én is irok egy kellő nyomatékkal megfogalmazott átiratot, amivel alátámasztom az általad leírtakat. Én ennyit tudok  megtenni, na meg azt , hogy megérdeklődjem a kijevi kollégáktól , hogy jelen pillanatban , hol tartják fogva Sálikó testvéredet.

         Vászja, minden tudását, tapasztalatát, és információit felhasználva megirta kérelmi folyamodványát, csak éppen azt nem tudta , hogy kinek címezze. Ezt a részt kihagyta , és két nap múlva rohant parancsnokához, de nem múlasztott el , hogy vigyen valami jóféle sziverősitőt, az ügyintézés meggyorsitása érdekében. Ezuttal várni kellett a parancsnokra , mert házon kivül volt. A helyettese, azt mondta , hogy néhány órán belül visszatér.Vászja egy sétát tett a városban-- mert hiába járt elég gyakran ott, alkalma nem nagyon adódott városnézésre mert mindig sürgették a hivatali ügyei. Most viszont semmi egyéb dolga nem volt, ezért elbámészkodott az elég mozgalmas városi  életen-- ami a háború végeztével egészen felgyorsult miközben rövid időre  el is feledkezett gondjáról  bajáról.

         Délre járt az idő, amikor visszament a parancsnokságra. A parancsnok szivesen fogadta, különösen amikor megkapta a hamisitatlan fertőtlenitő szert pálinka formájában, majd a Vászja vállára csapott egy nagyot és azt mondta: Öcsédet idefogják hozni a városi börtönbe-- most tudtam meg egy kollégától!DE most még Kijevbe van.

          Vászja, odaadta a  Sálikó kiszabadulását kérő folyamodványát, majd katonásan elbucsúzott parancsnokától.