Úgy hozta a jó sorsom , hogy átléptem a határt(apámnak , még nem kellett hozzá személyazonossági igazolvány ) és  a Szamosháton autóztunk az országuton . De mi nem az országutra voltunk kiváncsiak , hanem , a szabolcsi tanyavilágra , abból is arra részre , ahol  talán horgászni lehet. Igy aztán le is tértünk hamar  valamerre --nem én vezettem-- talán  valami olyan utra ahol valaha Rózsa Sándor portyázott. Tőle nem féltem, de ha eszembe jutottak késői utódai akkor egy kicsit elbátortalanodtam.

          A kanyar útán , ösvénynyi aszfaltcsikon vezetett az út összevissza kanyarodva -- csak feltételezem , hogy követi a Szamos egykori utjának kanyarulatait. Tudomásom van arról , hogy  ezerkilencszáz hetvenben , amikor Szatmárnémeti vizmértékbe került , akkor bizony ez a vidék is elvolt zárva egy időre a környezettől.

           Némi keresgélés után megtaláltuk utunk célját Hermánszeget, pontosabban a halastavat , és környékét. Gyönyörü látvány, minden csupa zöld , gyümölcsösök, akácosok--micsoda illat lehet itt akácvirágzás idején?--és viz. Minden együtt van amire a természetbarát vágyik. de talán mégsem , mert az időjáras  ellenünk szegül , heves szél fuj, már azzal kezdi , hogy mikor kiszálltam az autóból, és sapkát illesztettem a fejemre egyetlen rohammal lekapta fejemről, és megmutatta neki a túlpartot. Hároméves Gergő unokámat  csak azért nem köttöttük ki egy fához, mert a

nagyanyja  vállalta , hogy minden lépését nyomon követi. Szegény , mikor vállalta , még nem tudta mire vállakozik.

            A szél egyre hevesebben fujt, fehér és fekete felhőket futtatott fenemód  észak-dél irányba. A fodrozó viz, hullámzóvá vállt , megnehezitve a horgász dolgát, pedig Gergő unokám  türelmetlenül várta fogást, és ennek hangot is adott. De igazi hangerejét akkor adta ki amikor, ujomnyi

halacskát fogtam --akkor valóságos csataorditást hallatott, amitől nagyanyja megijedt , hogy majd beleesett a vizbe Ekkor a szél már olyan erős volt hogy  sirályokat könnyedén dobálta a levegőégbe,és a hullamzó viz mindenképp partra akarta vetni a  horgászladikot. Ennek ellenére szép volt ez a nap , távol a világ zajától , a természet szabad prédájának kitéve.Hazaindultunk.  Az úton   egy faluba --nem mondom meg a nevét --egy derék asszonyság , soványka férjét cibálja kifelé a kocsmából, de az , az ajtóba megakad , leragad , mintha mágnes nem engedné , hogy távozzon, minduntalan visszafordul.Úgy néz ki , hogy az asszony feladja. Éppen akkor érünk a kocsma elé.Felnézek a homlokzatra --találják ki hogy hivták a kocsmát? Ne gondolkozzanak!--meg mondom:"Asszonybosszantó kocsma."