Első fejezet

Furcsa napok.

Az hogy látom,ahogy az összes barátnőm lassan több éves kapcsolatban él és már majdnem a házasságon gondolkodnak.

Mind őrültek.

Azt hiszitek érdekel?

Olyan dolgok,mint a szerelem,házasság nem érdekelnek.

Szerinted hülyeség?Pedig nem az…

Anya belépett a szobámba,ezért abbahagytam a gépelést.

-Uram atyám!Hát még nem pakoltál össze? – fogta a fejét.

-Az ég világon semmit…Ha New York-ba költöznénk még rá is szánnám magam,de…

-Egy szót se többet!Azonnal kezdj el pakolni.És kapcsold ki a számítógépet.

Anya ezzel kiment.

Nem igazán szerettem,ha anya komoly.Szerencsére nem túl sűrűn.Szeret az én szintemen maradni,így jobban meg is értjük egymást.

A szobám ajtaja becsukodott,ekkor én felemeltem a fejem és körülnéztem a szobámban.Végignéztem ezeken a világos zöld falakon, a nevetség rózsaszín matracos ágyamon,az öreg,már nem tudom,hogy gyártanak-e ilyen fajta ablakokon.

Még hogy nem fogok hiányolni semmit sem innen!

-Persze,hisz itt éled le az életed! – rokkant fel anya,mikor megemlítettem neki – ki sem mozdulsz,amióta létezik számítógép.

Sóhajtottam egyet és gépeltem tovább.

Elköltözünk mert anyámnak új férje van.

Az interneten ismerték meg egymást.Hogy ez is tragédiával fog végződni,az biztos.Megértem,ha élőben ismerkednek az emberek,de úgysem egy tündermése.A végén mindig valakinek fáj.Erről szól az egész.Egymás kölcsönös kihasználása.Ha mindenketten hasonlóan használjátok ki a másikat,akkor boldogok lehetnek.Mindegy…Most megyek.

U.I.:Érdekes dolog ez a blog.Mintha saját magadhoz beszélnél…

Puszi,

Larissa.

Busszal mentünk,mert anyának nincs jogsija.

-Azért,hogy balesetet szenvedjek? – szokta mondani.

Felszálltunk a buszra,lepakoltunk a cuccainkat és leültünk a busz végére.

Imádtam utazni.Látni új tájakat,városokat.Közben anya mesélt róluk mindig:

-Én itt jártam,itt találkoztam azzal a gazdag ügyvéddel... – emlékezett vissza anya aranyéveire.

-Én is találkoztam vele... – mondtam heccből.

Anya gyorsan rám szegeszte szemeit és robbani akart.Ezekből a robbanásokból aztán nevetés szokott lenni.Jól megnevetettük mi egymást.Mindig.

Amikor abbahagyta a nevetést felém fordult újra.

-Lányom...te ugye a fiúkat szereted?

Tök komoly volt.Néha megrémísztett.Most erre mit mondjak?

Persze,hogy!Csak látván mind azt amin te túl vagy már anya,nem igazán hiszek a szerelemben.

-Ez egy vicc akart lenni,anya?  - nyögtem ki végül.

Anya kicsit mintha meglepődött volna.

-Persze! – és elfordította fejét tőlem.

Amikor ezt csinálja nem viccel.

Ő nyugodtan ült ezután,én pedig elkezdtem zenét hallgatni.

Mikor egyszer csak anya meglökött.

-Te! Az a fiú csinos! – szinte ordíbált.

Kínos mosollyal ráztam a fejem.

A további út eseménytelenül múlt el.Anya néha elkérte a fülhallgató egyik felét,hogy belehallgasson a mostani slágerekbe.Aztán tett valami „az én időben...” féle megjegyzést vagy „ez az énekesnő megőrült” és visszaadta a fülhallgatót.

Aztán végre megérkeztünk.Michael-el,anya új férjével már találkoztam egy párszor,rendes férfi,de kezdetben mind az.

Beléptünk,nagy szatyrokkal és táskákkal,az új férj épp ült az asztalnál,onnan mosolygott melegen ránk.

Kicsit hezitált,aztán felkelt,mint,aki elfelejtette,hogy fel kéne kelnie és felvezetett minket a lépcsőn.Az emeleten három ajtó volt.Balról az első az enyém,a középső a fürdőszoba,az utolsó,pedig a felnőtteké.

Remélem nem fogok semmi furcsát hallani,amikor este a fürdőszobában leszek.

Elindultam a szobám felé.

Ahogy benéztem az ajtaján,ami tárva nyitva volt egy idétlen kék plüss macit vettem észre.Hatalmas volt.

-Van barátod?-kérdezte Michael,aki szintén a kék macira nézett.

-Nincs... – mondtam,szinte büszkén.

-Akkor a macit ölelgetheted.

Fejbe rúgtam...persze csak képzeletben.

-Nyugi,csak viccből mondtam – mondta nevetve Michael.

Biztos észrevette az arckifejezésem.Ez annyira....jellemző.Mindig én szívok legtöbbet.Anya meg nyugodtan éli futó kalandos kapcsolatait.Felőlem csinálja,de ne akkor amikor még van kit,hogy eltartson.Elegem van máris.

Irány a blog.

Ráugrottam az ágyra.Mikor felhajtottam a laptomot egy kutya bukkant elő ugatva.Sáros volt,és nyálas.Azonnal kiszaladtam a szobából.

-Mi az?-kérdezte anya.

-Egy...egy dög van odabent! – mondtam,közben mutogattam a kutyára.

-Az nem dög,csak Rexy – mondta Michael,aki leguggolt,közben a kutyát simogatta.

-Bármi is az,tűntesd el a szobámból. – követelőztem.

Légyszíves.-Tettem hozzá.

-Persze,persze. – mosolygott és vezette ki Rexy-t.

Csupa öröm ez a férfi.

Anya ekkora már eltűnt,gondolom rendezkedett a szobájukba.Én is beléptem újra az enyémbe.

Szép kis szobám van,gondoltam.Egy szép nagy kék fotel helyezkedett el,pont ki lehetett látni az ablakon rajta.Ablakból csak egy,de az jó nagy.Az ágy pedig kétszemélyes,de sohasem tudtam megmondani,hogy mikor szép egy ágy.Szerintem nem igazán lehet szép...csak...ágy lehet.Na,de most írány a blog.

Mikor felnéztem elég nagy meglepetés várt rám.Egy embernek tetszik a blogom.

Soha nem hittem volna,hogy bárki egyáltalán olvassa a blogomat.Csak unalomból csináltam.De nézzük ki az,miféle?Biztos valami japán...Azoknak tetszik minden,ami amerikai..Egy 20 éves srác.Hmm....két évvel idősebb csak.

Nézzük az adatlapját.Hobbi kosarazás...de átlagos.Zenélés...oké.

Több adatot nem adott meg magáról.Na,mindegy.

Irkáltam mindenfélét a blogra,aztán lefeküdtem úgy 11 körül.

Örültem,hogy végre nem rózsaszín a matracom.

Ezután már csak annyira emlékszem,hogy anya ordíbált,hogy menjek reggelizni.Szőke hajszálaim minden felé álltak.Furcsa...de én így szerettem.A napfény....Hol vagyok?

Ja,persze...már tudom.A pokolban,ahol sok az ismerős,de sok a szívás.

Irány reggelizni!

Levánszorokogtam a lépcsőn,és leültem Michael-el szemben.A konyha,az ebédlő asztaltól balra volt.Anya állt ott a mosogatónál.

-Álomszúszék.-bújt elő az újság mögül Michael.

-Majd adok én neki alvást. – tipikus anya.

-Ne már anya.Tini vagyok,kell egy kis hanyagság a szervezetemnek.

-Majd kapsz te! – mondta anya,egy kanállal hadanászva.

Tükörtojás volt reggelire.Szerettem,mert nem mindig volt.Ezért nem untam meg soha.

-Lányom,te veled meg mi van? – szólt egyszer anya.

-Mi lenne? – hatalmas kiváncsisággal fordultam anya felé.

-Ha kérsz még akkor szólj,de ne a tányért egyed!

És tényleg.Lenézve a tányérra,már üres volt.Elszálltam.Nem is...inkább csak.Elgondolkodtam.

Mikor aludtam egyáltalán el?

Ilyeneken agyaltam,így nem csoda,hogy elrepültem a gondolatok világába.

-Larissa..a szomszédban lakik egy kedves fiú,egy idős veled – szólalt meg Michael.

-Köszönöm,nem. – vágtam közbe.

Ezzel felkeltem és elindultam újra a szobámba.Ledőltem az ágyra,a fejemet pedig betakartam egy párnával.Aaahh...Megint egy új élet kezdete.Jellemző.Anyum feljött a lépcsőn,és benyított.

-Mi a jó isten bajod van kislányom? – kérdezte anya.

-Anya...nem vagyok már kislány...Totál jól vagyok,csak... – nem voltam jól.

Nem mondtam anyának soha,de nagyon nehéz volt mindig új életet kezdeni.

-Tudom,tudom.De mostmár maradunk...menj,sétálj egyet!

Nagy mormogás közepette,anya rám nézett,de valami leírhatatlan módon,és kinyögtem egy okét.

-Na látod-ezzel anya el is tűnt.

Hol kezdjem?Menjek és sétáljak egymagamba,tök égő...Mindegy.Kimentem az utcára.Ismerkedni úgysem fogok,anya!Puszi,Larrisa!