Mindenkinek, ami jár

            - Alkalmasnak érzi magát erre a munkára?

            - Már hogy ne! –vakarásztam az orromat, tágra meredt szemmel figyeltem őket. Próbáltam igazán érdeklődő fejet vágni.

            - Van valamilyen szakmai tapasztalata?

            - Már kétszer kapott el a kaller a buszon. Tudom hogyan kell kitölteni a papírokat. Vagy ez nem számít annak?

            - Valami nyakatekert módón vehetjük annak is. –nézett rá a nagyokos fószer a kolléganőjére, akinek jól ki voltak pakolva a mellei. Jó kis teszt, de engem nem tudnak elbuktatni rajta. –Nos, Tompkins úr…

            - Kérem, maradhatunk a Roy-nál? Az ilyen barátias. –erre megigazgatta megát a székben az interjúvezető, türelmetlenül sóhajtozott.

            - Roy, ha nem is vennénk figyelembe, hogy semmilyen szakmai tapasztalta nincsen, akkor is itt vannak ezek az esetek, hogy összekülönbözött a törvénynél. Bolti tolvajlás, közszeméremsértés, még egy bolti tolvajlás, sőt még egy, betörés, rongálás. Ráadásul ezt pont az egyik buszunkon követte el. Ezek után gondolja, hogy alkalmaznánk magát?

            - A betörés csak egy félreértés volt, ejtették a vádakat, ott van a papíron az is, olvassa csak el.

            - Miért kéne magának adnunk a munkát, Roy?

            - Hát tudja, ez igazán nekem való meló, ezt igazán jól el tudnám végezni, mert nem kell hozzá matek, meg ilyenek, érti. Ráadásul, hogy egy közhellyel éljek, kurvából lesz a jó feleség, nem igaz? Sokat blicceltem és rongáltam, tudom, hogy mire kell figyelni, ki a gyanús személy. –ráadásul kell a pénz a heroinra. Muszáj tisztességes úton pénzt szereznem, ha véletlen elkapnának valamiért, akkor nem is a börtöntől félnék, hanem az elvonótól. Rettegek attól a szenvedéstől, amit a leszokás nyújt. A heroin az élet, az öröm és boldogság, egy varázslatos szer, ami csak jót kínál, és nem lehet csalódni benne. Nélküle nincsen létezés.

            A melót végül megkaptam, és a próbaidőt is sikeresen teljesítettem, pedig azok a nagyképű alakok, egy hetet sem néztek volna ki belőlem, én meg azért is oda tettem magam. Persze az idő alatt rájöttem, hogy ez nem is olyan egyszerű munka, mint amilyennek elsőre tűnt. Vannak igazán nehéz esetek. Például a muszlimok, az ördög tudja, hogy kinek milyen kedvezmény jár. Hogy már az országban született-e, vagy egy menekült. A menekültek ingyen utazhatnak, de őket talán már be sem engedik a határon. Volt, aki megjátszotta, hogy fogyatékos. Mindig ezekre hivatkoznak az emberek, de a papír, ami igazolná az állításukat, az persze véletlen otthonmaradt. Ahogy sokak bérlete is, én elhiszem, hogy egy emberrel előfordul, de hogy szinte mindenkinek akkor marad otthon, amikor én jövök leellenőrizni. Nagyon nehéz megállni, hogy ne verjek be valakinek. Vannak szabályok, miért olyan nehéz betartani őket? Azt a hülye seggfejt is felképelném, aki azt mondta, hogy a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket. Mi a fenének találna ki valaki szabályokat, hogy nyugodtan megszeghetjük őket. Vagy ha megszeged, viseld el a következményeket, és rinyálj a büntetések miatt. A szabályok nincsenek tekintettel, korra, nemre, hovatartozásra, be kell tartani őket, ilyen egyszerű. Ezek persze a könnyű esetek, vannak még az agresszívak. Múltkor volt, hogy egy faszitól kértem a menetjegyét, amire ő felkínált nekem két lehetőséget. Vagy leszállok a következő megállónál, vagy leszúr. Pont az ilyen dolgok miatt lövöm magam, olyankor nem létezik semmi ilyesmi, semmi baj. Béke van és gyönyörű boldogság. Mondhatják az emberek, hogy gyáva vagyok, elmenekülök… Most ki, miben leli meg a boldogságát, amíg nem árt vele másoknak, addig semmi akadály, én azt mondom.

            Egy délelőtti járatra szálltam fel, a kedvenc időszakom, elfogynak a diákok, a munkába sietők, öregek. Csak pár arc teng-lengett, nem voltunk sokan. Cassie-t szemeltem ki az egyik ülésen. Le is ültem mellé.

            - Szia, Roy! Most bajban vagyok, ugye?

            - Hagyd csak, majd én megveszem neked a jegyet, rendben? –nem tudom, mi lehet a titka, de valami nem oké, ezért megérdemli, hogy segítsek neki. Igazán rendes lány. – Ray hogy van? Tim mesélte, hogy be akarta lőni magát.

            - Most nála lakom, ő pedig Finnel. Örült sztori, tudom, nem menjünk bele. A lényeg, hogy Ray egyre jobban van.

            - Remélem te is jól vagy, régen láttalak már valami fiúval. Minden nap más, ez kicsit erős, remélem észhez tértél azóta.

            - Na, csak nem féltékeny lettél, egy kis halvány reménysugár felvillant?

            - Nem, nem, szó sincs ilyesmiről. –két megállóval odébb leszállt, én pedig folytattam a munkámat. Egyedül egy kamasz lány szállt fel, és ült le a busz hátuljában. Oda álltam az ülése mellé, ő meg beképzelt módon nézett rám.

            - Mit akarsz? Nincs jobb dolgod, mint engem bámulni?

            - Én nem az a srác vagyok, akinek bejössz. Nem akarok tőled mást, csak a bérletedet.

            - Itt van a táskám legalján, most muszáj elő vennem? –tipikus trükk. Elkezdi kipakolni a táskáját, keresgél, aztán a következő megálló pont az, ahol le akar szállni. A buszon fel kell mutatni, miért tenné nehezen elérhető helyre.

            - Inkább a személyes irataidat vedd elő, fel kell írnom az adataidat. Ez a trükk már idejét múlt, nem is értem miért próbálkoznak még vele az emberek. –felugrott az ülésről, ahogy közeledett a megálló, megpróbált ellökni, majdnem sikerült is neki, de visszataszítottam, hogy üljön le. Hülye beképzelt picsa, örömmel írtam fel az adatait, kár, hogy nem kapott nagyobb bírságot.

             Másnap egy pihentető alvás és egy igen kellemes lövés után, bementem a munkahelyre. Megittam egy kávét a portán és jól elbeszélgettem az öreg Markkal. Csörögött a telefonja és fel is vette. Végig engem bámult, amikor letette, így szólt:

            - A főnök volt az, és őrjöngött. Azt mondta, amint bejelentkezel, vagy ha már itt vagy, küldjelek fel hozzá, hogy szétrúgja a hülye seggedet. Mi a fenét csináltál, Roy?

            - Semmit, Marky, az égvilágon semmit. –félelemmel indultam fel a lépcsőn a főnök irodájához. Féltettem a hernyóra szánt pénzemet. Kopogás után beléptem hozzá, ahol ő, két másik ismeretlen tag, a tegnapi lány és az anyja fogadtak. Ő jól fel is pofozott, mielőtt leülhettem volna az íróasztal elé.

            - Kérlek, Julia, tudom, hogy nagy lelki erőfeszítésbe kerül, de szeretném, ha elmondanád még egyszer így, hogy Roy is hallja. –mondta a főnök. Tippelni sem tudtam, miről lehet szó.

            - Rendben… Meg… Megpróbálom. –nagy levegőt vett a mesélés előtt. - Tegnap délelőtt senki sem volt a buszon rajtunk kívül. Ő pedig arra kért, hogy mutassam meg a bérletem, de nem volt nálam, mert otthon felejtettem. Ki akartam helyben fizetni a bírságot, de nem engedte. Erre azt mondta, tudja egy jobb módját hogyan lehetne elintézni az ügyet. Ekkor… Ekkor leült mellém, és fogdosni kezdett, először csak a melleimet, aztán kigombolta a nadrágomat és benyúlt a… benyúlt bugyimba… Nagyon féltem, féltem, hogy bántani fog, ha ellenkezek. Sajnálom… Nem tudok róla beszélni. –ekkor elfordult és az anyja ölébe hajtotta a fejét. Úgy tett, mint aki sír. Egy pillanatig el is hittem, hogy így történt, csak a hernyó miatt felejtettem el, de ez akkor sem én voltam, én nem teszek ilyet.

            - Mit mond erre, Roy? –kérdezte a főnök, a tollát a két végénél fogva forgatta a kezében. Először csak kínomban kúszott ki belőlem egy értetlen kacagás, utána már rendesen felnevettem, végül már annyira röhögtem, hogy az íróasztalt csapkodtam. A lány és az anyja is szájtátva bámultak.

            - Ez jó, ez jó! –mutogattam a kiscsajra. - Nagyon trükkös! De ez nem történt meg, nem is történhetett volna, hisz én meleg vagyok. Még véletlen sem nyúlok a lányokhoz. Itt a mobilom, Főnök, hívjon fel bárkit belőle, és kérdezze meg!  –egy ideig csak bámulta a telefont, mélyen elgondolkodott, de csak rászánta magát és elvette. Nézegette a neveket majd tárcsázott egyet, kihangosította a készüléket és az asztal közepére helyzete azt. Fint hívta.

            - Ray vagyok! Mi van?

            - Ray? Miért veszed fel mások mobilját? Hol van Fin?

            - Franc tudja, itthon hagyta a telefonját.

            - Üdvözlöm, Ray, Keith Vines vagyok, a barátja főnöke. Roy szexuális beállítottságáról szeretnék érdeklődni, ha nem veszi tolakodónak a kérdést.

            - Hogy meleg-e? De még mennyire, uram, az a dilinyós már kétszer is lesmárolt, amikor részegek voltunk. Ugye nem rúgják ki miatta?

            - Nem, pontosan ez mentette meg az állását.

            Hihetetlen a világ, hogy milyen könnyen tönkre tudja tenni egy nő egy férfi életét. Másra sincs szüksége, csak hogy szépen pityeregjen, és már hisznek is neki. Nekem irtó nagy mázlim volt, de vajon hányan ülhetnek ártatlanul, egy bosszúvágyas nő miatt. Ha egy férfit nemi bántalmazással vádolnak meg, esélye sincs, hogy ártatlanul kikerüljön az ügyből.

            A főnök pert akasztott a lány családjának a nyakába, amiért rágalmazták a vállalatot. Ezek után már mindent őszintén bevallott az a hülye picsa, így a tárgyalás gyorsan lezajlott. A kapott kevéske összegből egy kicsi kijárt nekem is, ami jó pár lövésre futotta. A főnöknek bevallottam, hogy egyszer kivételeztem, ezért kifizettem Cass büntetésének az árát. Nem hivatalosan intéztük, zsebből zsebbe ment a pénz, de értékelte az őszinteségemet. Így a hónap dolgozója is én lettem, egyetlen bűnöm volt, hogy jól végeztem a munkámat, amit úgy szeretek:

            Megbüntetni a hülyéket.