A mi utcánk 8O.

           A városi parancsnok személyesen hajtatott ki Vászja  falujába ,hogy hírt vigyen Sálikóról miszerint remény van a szabadulásra.Legalábbis az ő meglátása szerint, és ha a moszkvaiak nem irtak rá valami nagyon súlyos vádat. Ha kikerül Kijevből, a parancsnok fennhatósága alá akkor, már egész könnyen kiszabaditható lesz. A látogatást és a jó hírt Vászja nem fogadhatta el ingyen, ezért aztán csomagolt egyet s mást a hozzájuk kiruccanó parancsnoknak. Aztán rögtön szaladtak a mamához, hogy megvigyék a jó hírt, de az megmakacsolta magát , és azt mondta , hogy ő nem hiszi ameddig nem látja szabadon a kissebbik fiát , meg hogy csak ő lehet  olyan szerencsétlen , hogy az egyik fia befút, megbecsült ember lesz, mig a másik külföldre nősül, szökik, börtönbe kerül-- most meg várhatja , hogy mikor fog kiszabadulni. Nem beszélve a két kis unokájáról, amelyek már biztos nagyok , és még sohasem látta őket , még fényképen sem. Biztosan még beszélni sem  tudna velük , mert azok valami más nyelven beszélnek.

         Sálikó mamát nem nagyon értették a fiatalok-- nem is érthették mert még soha életükben nem kerültek olyan helyzetbe, mint amilyenbe  Sálikó mama már közel másfél évtizede. Férjét már nagyon régen elvitték hogy a hazát szolgálja -- a haza már régen rendbe van-- ő mégis csak nagy ritkán egy-két- évenként, kap valami kósza hírt felőle amit sokszor már el sem hisz , mert nem tudhatja , hogy mi és mennyi az igaz belőle. Annyi öröme van , hogy dolgozik a kocsmában, emberek között van, és a menye társaságában nagyon jól érzi magát, akit nagyon szeret , és úgy érzi Maruszja is szereti. Az nem is csoda hogy szeretik egymást, hiszen  kárpótlásul szolgáltak egymásnak,mert Sálikó mamának sohasem volt leány gyermeke -- ami hiányzott neki -- Maruszjának meg a mamája ment el idejekorán , óriási űrt hagyva maga után.Igy aztán kölcsönösen kiegészitették, szebbé tették egymás életét. De azt is tudták , hogy sem férjet , sem anyát maradéktalanul pótolni nem lehet.

         A kijevi parancsnok eljátszotta a nagyon szigorú  ezredest, pedig nem is volt ő annyira szigorú, mert a harctéri csaták , a gyakori életveszély a körülötte elhúlló harcostársak megtanitották néhány dologra. Például arra , hogy csak akkor tegyél rosszat másnak, ha muszáj , de ezt a harctéren úgy kellett érteni , hogy egy tizedmásodperccel hamarabb lőjj mint az ellenség, és védtelen emberre ne támadj!De azt is hogyha segiteni tudsz, akkor segits! Ez az ezredes nem volt feledékeny, mert élesen élt az emlékezetében, amint kollégája néhány száz méteren vonszolta  maga után a sötétben, miközben vérző sebeit is kötözgette ha kénytelenek voltak megállni pihenni.

        Visszaérkezése után, a parancsnok összehivta beosztottjait és megérdeklődte , hogy hogyan állnak az iratokkal, és hogy megtalálták e ...... Sálikó papirjait.Egy kapitány lépett elő: Jelentem,--igen.

--Kérem a papirokat, -- mondta az ezredes-- de egy héten belül minden fogolynak a papirjai, a foglyok érkezési sorrendjébe legyenek dosziézva, és rendezve!  Lelépni!

       Az ezredes tanulmányozni kezdte az iratokat. Szinte betüről betüre haladt,mert jelen esetben azokba  a tényekbe akart belekapaszkodni ami lehetővé teszi, hogy Sálikót szabadon engedhesse.De ahogy tanulmányozta az iratokat, valamit furcsálott, csak nem  tudta , hogy mit, mert neki olyan ismerősnek tünt  a fogoly. De elhessegette magától a gondolatot-- persze hogy ismerős , mikor napjában lát százakat , sőt ezreket-- ilyeneket ,vagy ehhez hasonlókat.Tovább olvasta a papirokat, a leszerelőlevelet, az elfogatási parancsot, a román hatóságok, véleményezését-- ami nem tartalmazott semmi rosszat, semmi terhelőt, elitélendőt, csak a puszta valóságot miszerint Sálikó romániai tartózkodása alatt nem követett el semmi törvénybe ütköző cselekedetet. Azt viszont tartalmazta , hogy illegálisan tartózkodott az országba és két leánygyermek apja, akiknek az édesanyja egy román állampogár akivel együtt élt ott tartózkodása idején.Egyre  jobban belebonyolódott gondolataiba, amint a dátumokat olvasta a Sálikó papirjain. Megpróbálta időrendi sorrendben rakosgatni saját tevékenységét a háború végétől egészen a kijevi parancsnokságra való kinevezéséig.Emlékezett-- volt feleségére, felidézte a múltat amikor gonosz  szándék vezérelte, és elindult , hogy megkeresse feleségét és csábitóját.  Emlékezett arra is hogy gyilkos szándékkal indult el, de utközben rájött , hogy annak semmi értelme, hogy tovább bonyolitsa saját helyzetét, és megelégedett azzal , hogy visszaszerezze fiát.

         Ahogy olvasta és elmélyült a Sálikó papirjaiba egyre inkább meggyőzödött arról, hogy valahonnan ismeri Sálikót, és hogy nem ugrik be neki pontosan , hogy honnan, az annak köszönhető , hogy  akkori utját végig itta-- bánatában, keserűségében. Elhatározta , hogy még egyszer elbeszélget Sálikóval, hátha megtud valamit tőle amit  kimosott agyából az idő , és az alkohol. Az utólsó lapon volt Sálikó tettének moszkvai meg itélése.