Túl kell élni

            - Van egy ötletem hogyan rendezhetnénk a számlát, Cass.

Shaunt nem lehet igazán a barátunknak nevezni, néha eljövünk hozzá, amikor venni akarunk tőle valamit, jól elszórakozunk a társaságában, de nem nevezném barátnak, se havernak, se semmi ilyesminek. Ő csak a díler, muszáj vele megtartani a jó viszonyt. Azért jöttem fel hozzá, mert amióta nincs hová mennem, esélyem sem volt felszippantani egyetlen csíkot is. Az egyetemen jó dolgom volt, szinte mindig volt valaki, aki megkínált. Vagy ha nem, lenyúltam egy kicsit a szobatársamtól. Most, hogy megszűntek azok a szép idők, kissé nehezen viselem az elvonást.

            - Kapd be, Shaun! Összekeversz valaki mással.

            - Figyelj, tudod, hogy bírlak téged, de ingyen én sem osztogathatom az árut, oké? Én is csak alkalmazott vagyok. Van pár felesleges tablettám esetleg, neked adom őket. Plusz egy csíkot feltolunk ketten.

            - Füved nincs, inkább ellazulnék.

            - Viccelsz velem, ez itt Anglia, drogkereső kutyákkal mászkálnak a rendőrök, ha kiszagolják, akkor nekem annyi. Ráadásul hő kamerával repkednek felettünk, inkább eladtam az ültetvényemet. Szokták is mondani, hogy azért nevezik a szakmát bűnüldözésnek, mert mindig egy lépéssel a rendőrök előtt járunk. Könyörögöm, ha ezek olyan hülyék, hogy az összes trükkjüket büszkén mutogatják a tv-ben, akkor jó, hogy előttük leszünk egy lépéssel.

            - Jó lesz a bogyó, köszi! Ha nem gond kérnék a por helyett valami mást, pontosabban három valamit. Szeretném használni a zuhanyzót, és kérem azokat is. –mutattam az asztalára, ahová ki volt készítve egy kis fémtányér, mellette egy zacskó instant tésztaleves. Még Shaun előtt is szörnyen szégyelltem magam, sosem gondoltam volna, hogy egyszer még, nem csak élelemért, de tányérért is könyörögnöm kell.

            - Rendben, megkapsz mindent. Csak kérlek, gyorsan intézd el a teendőidet, mert el kell mennem.

            Három nap után újra felfrissülten térhettem vissza a lépcső alá, ahová befészkeltem magam. Szerencsére esett egy kis eső, most először örültem neki, mert meg tudtam tölteni a tányéromat vízzel. Korábban gyűjtöttem még apró faágakat és sok papírt, amiből raktam egy kis tüzet. Összetörtem a tésztát, és miután felforraltam a vizet, beleszórtam a fűszert és a kis olajt is. Kézzel ettem a tésztát, aztán megittam a levest. Még nem jött el a nyári idő, hűvös volt, jól esett valami, ami felmelegít. Miután befejeztem a vacsorát, ledőltem, hogy aludjak. Az esőcseppeket figyeltem, hallgattam, ahogy kopogtak a földön, az ereszcsatornán, redőnyökön. A kocsikat, ahogy elsüvítettek a vizes talajon. Hallgattam a zenéjüket. Az ujjammal elzongoráztam Ozzy Osbourne-tól a Dreamert. Magamban énekeltem. „Csak egy álmodozó vagyok, csak az életemről álmodok. Ma csak egy álmodozó vagyok, ki jobb napokról álmodik.” Gyönyörű hangja van a fickónak. Emlékszem tél volt, amikor először halottam, a tv-ben szólt és kellemes melegséget árasztott a kályha az ágyam mellől. Odakint szakadt a hó, közben meleg teát szürcsölgettem. Ezekkel a gondolatokkal sikerült is álomba ringatnom magam.

            Másnap elindultam munkát keresni. A boltos vagy pultos állásokra már mind lecsapott valaki, egy pékségbe viszont pont kerestek valakit. Oda azért mégsem mehettem, így hogy a mocsokban fekszem. Máshová azért nem vettek fel, mert nincs bejelentve állandó lakhelyem. Így nem tudnék a megfelelő állapotban megjelenni. Átnéztem az újságban az albérleteket is, hátha találok egy olcsót, de nem volt semmi, mind sokba került. Kevés pénzem maradt, nem akartam mind egyszerre elkölteni, inkább beosztottam, hogy el tudjam magam látni némi élelemmel. A reménytelen kísérleteim után haza tértem. Messziről láttam, hogy valaki, egy koszos csöves fészkelte be magát a helyemre, ami nem is lett volna baj, ha nem hagytam volna ott a cuccaimat.

            - Hé, ez az én helyem volt!

            - Elférünk itt ketten is, babám. Gyere csak, van itt bőven hely.

            - Kösz, inkább nem. A cuccaimat viszont elkérném. –undorodva tekintettem rá.

            - Ezekre gondolsz itt. –kivette egy bugyimat a szemetes zacskóból és szagolgatni, nyalogatni kezdte. –Ezek már az enyémek.

            - Legalább a vásznaimat, hadd vigyem el.

            - Micsoda? Azokra az értelmetlen maszatolásokra gondoltál, azokat kidobtam abba a kukába. Arrafelé megtalálod. –mutatott mögém. Mit tehettem volna, felborítottam a kukát, mert azóta más is pakolt rá. Nem okoztam nagy felfordulást, miután kivettem a képeimet, azt a megmaradt hármat, minden zsákot visszapakoltam a szemetesbe.

            Az elkövetkezendő napokban sikerült eladnom a festményeket. Először a metró állomásokon csücsültem, aztán a forgalmasabb utcákon, végül az elitebb környékeket céloztam meg. Egy smucig kövér fószer tizenegy fontot adott az egyikért. Nem úgy nézett ki, mint akit érdekel a művészet, valami nővel volt, gondoltam neki akart imponálni, hogy milyen segítőkész alak. Még aznap megvették egy másik képemet is egy kávézó teraszáról intett le egy lengyel nő. Húsz fontot kértem tőle, végül tizenhétben állapodtunk meg. Ideje volt már, hogy rám mosolyogjon a szerencse. A következő két napban, nem sikerült eladnom, és én is egyre pocsékabbul voltam. Ráadásul az sem jött meg. Valamilyen szinten még örülni is tudtam neki, megkímélt egy-két kellemetlenségtől. Ez az egyetlen pozitív dolog a drog elvonásban. Shaun bogyóit figyeltem, magam elé tartottam a zacskót és pöckölgettem őket. Még nem jött el az ideje, még bírom, majd ha igazán rosszul leszek, beveszek egyet.

            Sikerült találnom egy kávézót, ahol igen szép, amatőr képek voltak kirakva. Nem is kevés. Az utolsó képembe, a törött szárnyú pillangóba magamat láttam visszatekinteni, pont úgy esett szét az életem, mint az ő szárnyai. Mintha a jövőmet festettem volna le. Igazán közel áll hozzám, nem akartam olcsón adni.

            - Harminc fontot adok érte. –mondta a pultos srác, aki saját bevallása szerint társtulajdonos.

            - Harmincöt?

            - Nem tudom, igazán szép kép, meg minden, de ennyit… Rendben, megkapod a harmincötöt, ha eljössz velem randizni az este. –elöntött a méreg, kedvem lett volna jól felképelni a srácot, hogy ő is meg akar vásárolni magának, de valami mégis bevillant. Ha nem akarok félni, nekem kell a félelem tárgyává válnom, ha nem akarom, hogy kihasználjon, nekem kell kihasználni őt.

            - Ezt megbeszélhetjük.

            - Komolyan, ilyen könnyen?

            - Nem lesz ez ilyen könnyű, ne aggódj. Vacsorázni akarok valahol, elég egy gyros is, nincsenek nagy igényeim. 

            - Kilenckor végzek, érted megyek…

            - Majd én eljövök ide, úgyis a környéken leszek addig.  

            Miután túlestünk a történelem legbénább párbeszédjén, elmentem egy olcsó üzletbe venni két új bugyit magamnak. A felkészülést a randira egy pláza mozgássérült WC-jében intéztem el. Bezártam az ajtót, és reménykedtem, hogyha véletlen akad is egy kerekes székes az üzletházban, és ha véletlen pont hívja a szükség, nem ezt a mellékhelységet fogja választani. Vettem egy tusfürdőt is, és ahogy tudtam megtisztálkodtam. Felengedtem a csapot vízzel, és belemártottam a fejem, hogy megmossam a hajamat. A későbbiekben már visszatérő vendég lettem, mindig ide jöttem tisztálkodni, vagy kimosni a ruháimat. A kézszárítóval sikerült megszárítani valamennyire.

             Este a megbeszélt helyen találkoztam a Jack nevű pultossal, akinek persze álnéven mutatkoztam be. Elmentünk vacsorázni, ahogy terveztem gyrost ettünk, Jack csak csodálkozott, hogy kettőt is bebírtam nyomni. Az elmúlt hétben csak kifliken és zsömlén éltem, igazán jól esett valami komolyabb falat. Plusz kellett valami, ami felszívta az alkoholt, hogy ne legyek részeg, csak megjátszhassam azt. Persze úgy is teljesen észnél szoktam lenni, csak ha valami balul ütne ki, ne legyenek letompulva az érzékszerveim. Szóval átmentünk egy bárba, ahol ittunk egy kicsit, fejenként négy korsó sört, amit két pohár röviddel kísértünk. Megjátszottam, hogy kezdek kikészülni, és le akarok lépni erről a helyről, fel Jack lakásásra. Amint beléptünk a lakásába leültem a kanapéra, majd hanyatt dőltem. Az álmosságomat szerencsére nem kellett megjátszanom. Addig viszont nem aludtam el, amíg Jack fel alá mászkált. Hallottam, hogy zuhanyozott, valamit matatott a konyhában, majd eloltódott minden lámpa, mielőtt még bezárult volna a szobája rám terített egy takarót, és közölte, hogy jobb lesz, ha reggelre nem fog hullaként rám találni, mert megfulladtam a hányásomban. Ez a veszély nem fenyegetett. Sokkal jobban voltam, mint gondolta. Végre úgy aludhattam el, hogy egy otthon illatát lélegeztem be.

            Reggel elnézést kértem tőle az este miatt, megköszöntem mindent, és azt mondtam, hogy majd keresni fogom. Persze csak hazudtam, attól a naptól kezdve, mindig kerestem valakit, akinél bevetettem ezt a trükköt. Volt, amikor a részegségre fogtam, volt amikor a fáradtságra, vagy arra, hogy éppen megjött. Voltak szerencsés esetek, ahonnan el tudtam lopni egy-két ruhát magamnak, egyszer egy táskát is lenyúltam, de pénzt, vagy egyéb ilyen dolgot sosem. Persze voltak húzós esetek is, az erőszakosabb fajták, akik nem voltak rá tisztelettel, hogy milyen állapotban is voltam. Ezeknek az alakoknak aztán muszáj voltam kiverni, hogy lehiggadjanak. Úgy gondoltam ez az a dolog, amit legkevésbé lehet szexuális együttlétnek nevezni. Csak azon járt az eszem, hogy valahogy túl kell élnem. Meg kell hoznom az áldozatokat. Ilyenkor annyira rosszul éreztem magam, hogy muszáj volt beköltöznöm egy-két hétre egy-egy barátnőmhöz. Magamba zuhantam és pityeregtem, ők azt hitték, valami szerelmi bánatom van, így nem kellett magyarázkodnom. Egy kis ideig náluk dekkoltam, aztán újra vissza az utcára. Próbáltam a város különböző pontjairól összeszedni a férfiakat, nehogy összefussak kétszer ugyanazzal. Ezzel el a trükkel sikerült átvészelnem a nyarat, de komolyan elkezdtem aggódni a tél közeledte miatt. Az örökkévalóságig nem lehetett ezt csinálni, anélkül, hogy be ne mocskolnám magam.

            Novemberre viszont megjött a változás. Ray-t megverték az utcán, és olyan ramaty állapotba került, hogy még a saját árnyáktól is megriadt. Az volt a tökéletes lehetőség, hogy szimbiózisban éljünk. Ahhoz hogy ápolni tudjam, ott kellett laknom. Ráadásul úgy tűnik, hogy ő az egyetlen a fiúk közül, aki nem nyomul rám a nap minden órájában. Innen minden csak jobbra fordult. Másnap Fin a lehető legjobb ötlettel állt elő a leglehetetlenebb időpontban. Elvitte magához Ray-t.

            Egyedül maradtam a lakásban. Hónapok óta először egyedül voltam, nem kellett megjátszanom magam, nem kellett senki farkát ráncigálnom. Bevágtam magam a fotelba és bekapcsoltam a tv-t. Egy műsort néztem a fakitermelőkről és szörnyen élveztem, ha gondoltam, kimentem a konyhába és töltöttem egy pohár tejet. Az asztalra támaszkodva boldogan néztem körül Ray egyszerű, fehér színű, minimálisan berendezett lakásában. Feltettem egy kis muzsikát, a Day One-tól a Bad Before Goodot. Boldogan táncoltam át magam az egész lakáson, ugráltam az ágyakon. Énekeltem, hogy sok rosszat kell kiállnunk, mielőtt eljönnek a jó dolgok. Ahogy véget ért a zene, a jókedvem is oda lett, térdre rogytam az ágyon, és egyszerűen nem mertem örülni, nem mertem boldog lenni.

            Féltem, hogy akkor újra valami rossz dolog fog történni.