A mi utcánk 82.

          Az ezredes figyelmesen olvasni kezdte a moszkvai véleményezést. A legutólsó lapon volt  , és ennek még örült is egy kicsit, mert ettől a véleménytől szabályosan félt. Azzal nem volt ajánlatos szembe szállni, mert annak komoly, akár életreszóló következményei is  lehettek. Márpedig az ezredes, most segiteni akart, mert szimpatikusnak találta a fíút, és nem talált vele kapcsolatban semmiféle ellentmondást, ezért megerősödött benne az az érzés , hogy ez az ember megérdemli a segitséget.Ráadásul egyre jobban tudatosodott benne , hogy ő már látta ezt legényt és minden,valószínüség szerint beszélt is vele. És ha ez így van akkor egyetlen, legmegbizhatóbb megoldás, ha magához parancsolja és elbeszélget vele. De előbb átkell tanulmányozza ezt véleményezést:...... Sálikó leszerelt közkatona a háború végén tiltott határátlépést követett el, egy szövetséges ország határán. Mivelhogy az illető ország nem ellenséges , ezért nem gyanusitható kémkedéssel. Ezen kivül a román hatóságok véleménye egyértelmüen arra utal , hogy Romániában normális életet élt, és nem követett el semmi olyan dolgot, ami a két ország jó viszonyát befolyásolhatná. Ezért a fogvatartott személy ügyének elbirálását, a  területi hatóságok hatáskörébe utalom.

        -- Hurrá!-- kiáltott fel az ezredes , de olyan hangosan , hogy titkára , vagy pucerja-- kopogtatás nélkül robbant be az irodájába, mert  ezt az erőteljes hurrázást legutóbb a háború befejezésekor hallotta  ezerkilencszáz negyyvenöt májusában amikor bejelentették, hogy Németország kapitulált.

-- Jó hogy itt vagy !-- mondta  az ezredes -- hozzátok ide a nekem... ..Sálikó nevü fogvatartottat.

         Sálikó, a kétségek határán lépett be a parancsnok írodájába,mert  fogalma sem volt arról ,hogy miért hivatják-- életének, már jó ideje nem volt egy jó napja, ezért arra gondolt , hogy ismét valami kellemtlenség éri, hiszen teljesen elszokott,  annak még a gondolatától is, hogy vele valami jó is történhet. Az viszont megfordult a fejében , hogy ha Szibériába akarják küldeni , akkor azt nem személyesen közli vele a parancsnok , hanem valamelyik csicskásával intézteti el.

-- Ülj le!-- mondta a parancsnok parancsoló hangon, arca viszont barátságos volt-- bár azt nem lehetett ráfogni, hogy füléig ért volna a szája.

-- Ismersz te engem?-- kérdezte, de úgy hogy szinte szuggerálta Sálikót, hogy mondjon igent-- tette ezt egyre derüsebb arccal. Sálikó meg nem  tudta eldönteni , hogy melyik a jó válasz , ha azt mondja , hogy igen , vagy ha azt mondja , hogy nem. Válaszolni muszáj-- egy ezredes kérdését nem lehet nem szabad, sőt veszélyes válasz nékül hagyni.Ezért Sálikó egy köztes megoldást választott, és azt válszolta , hogy: Nagyon ismerősnek tetszik lenni csak nem tudom, hogy honnan.

-- Na látod, pont igy vagyok én is--most meg, hogy megtudjuk, hogy honnan is merjük egymást, addig beszélgetünk ameddig ez kiderül , mert ha hiszed , ha nem, de én is rettenetesen kiváncsi vagyok.

-- Mondd, hol is szöktél te Romániába?

--A Pruton keresztül.

-- Aztán mit csináltál?

--Vonatra szálltam, és elutaztam Kolozsvár felé , mert tudtam , hogy az közel van az én Ánjámhoz. Ekkor már Sálikónak is gyanus kezdett lenni az ezredes hangja de nem merte szóbahozni.

-- És a vonaton mi volt?--kivel utaztál? Sálikóban meghült a vér, mert egyből beugrott neki a kapitány képe aki azóta már ezredes és itt ülnek egymással szembe.

--Nem merem megmondani , de gyanitom , hogy önnel, de akkor kapitány volt , s most ebben a pillanatban ismertem fel a hangjáról , pedig már jó ideje motoszkál bennem a kérdés , hogy honnan is merem az ezredes elvtársat.

--És hogy viselkedtem?

--Hááát-- ezredes elvtárs, ne tessék tőlem ilyet kérdezni mert én nem szivesen mondanék rosszat az ezredes  elvtársról , de akkor én nagyon féltem magától, mert ott volt a pisztolya, és sok pálinkája volt , ivott és engemet is kinált , és én is ittam mert nem mertem megtagadni a parancsot.

-- Igen,tudom magamról,hogyan viselkedek ittas állapotban, és biztosan elmeséltem a bánatomat is.

--Igen.--eltetszett mesélni, hogy kedves felesége megszökött valakivel Kolozsvárra és akkor pontosan oda tetszett utazni.

--Kedves?-- egy büdös kurva, aki akkor hagyott el amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá. De megoldottam , elmentem Kolozsvárra, három napig kerestem ki a  harminchét Kovács közül a csábitóját-- igaz a hatóságok mindenben támogattak-- és amikor megtaláltam, rendőri intézkedést kértem, és kaptam, miután bemutattam személyi igazolványomat és a fiamét is. A lehető legsimábban hoztam haza fiamat, és hagytam ott hűtlen feleségemet. Azóta már a fiam is hadnagy-- Moszkvában szolgál.

-- Tudtam én hogy ismerlek valahonnan, csak azt nem tudtam honnan.

-- Nekem is gyanus volt ezredes elvtárs-- de nem mertem megmondani.

-- Legyél nyugodt, a jövő héten már megláthatod édesanyádat tesvéredet , és mindenkit akit akarsz , Itt Ukrajnában. A többi mega te dolgod!-- kezet nyujtott Sálikónak, ami egyáltalán nem szokás , hogy fogoly és parancsnok kezet fogjanak.