Újonnan köszöntök mindenkit, s egyúttal elnézést kérek a pár hetes kihagyásokért! Mostanra egy számomra igen szokatlan, de reményeim szerint, annál is inkább érdekes történet pattant ki a fejemből, melyet megírtam és szeretném ha elolvasnátok és véleményeznétek! Mit mondhatnék még? Lesznek benne eltések, fogalmazási hibák, hiszen ismertek, - vagy aki nem, majd megismer - természetesen átolvastam, az esetleges hibákat javítottam, de ahogy mondani szokás, több szem többet lát!

Kellemes olvasást kívánok!   

                                 AMOR

  A kora délutáni órákban, Nyíregyháza csendes utcáin, három ifjú versenyezett egymással.

  Olyan gyorsan tekerték kerékpárjaikat, mintha egy hatalmas fenevad elől menekültek volna.   Azonban mégsem a félelem hajtotta őket, hanem a gyorsaság iránti szenvedélyük.   A három ifjú, akik a nap utolsó órájának a kicsengetése után, elsőként hagyták el az iskola területét,  mostanra szélsebesen vették az irányt hazafelé. 

   Ez a három fiú, akik teli energiával és lelkesedéssel a gyorsasági sportok iránt, még nem is sejtik, hogy azt a napot élik, melyet soha nem fognak elfelejteni, s melynek kezdete, mindhannyiuk sorsát megváltoztatja.  

    A kis csapat egyik tagja Titusz volt, aki a tiszta szívéről és talpig becsületes tetteiről volt híres.   Nem tartozott a népszerű fiatalok közé, bár ez a tudat korántsem gyötörte őt.   Akikre számíthatott, azok mindig ott voltak mellette, s akinek tudott, azoknak mindig segített és ez éppen elég volt a számára.   A csapat második tagja Tamás, aki legalább olyan szenvedélyesen űzte testének kondiban tartását, mint egykor az amerikai filmcsillag, Arnold Swarzenegger.   Az ifjú vízilabdázó, magas és erős fizikumának köszönhetően, mindig is kitűnt barátai közül, de még az osztályából is.   Őszinte és egyenes srác volt, emellett segítőkész és türelmes, egy igazi sportember.   Végül, a csapat harmadik tagja, Gotfrid volt, a mókamester.   A mindig vidám, nyugodt természetű fiú jellegzetességei a zsebre vágott kezek s az arcon látható széles vigyor volt.   Soha senki sem tudta őt kihozni a sodrából, pedig bőven voltak már, akik megpróbálták.   Nem mintha Gotfrid kereste volna valaha is világ életében a bajt, de nem telt el nap, hogy ne ütközött volna bele.   Azonban barátai segítségével, mindig sikerült, kilábalnia belőle s ép bőrrel megúsznia. 

  Titusz házának irtó hosszú utcájába befordulva, mindhárman gyorsabbra vették a fokozatot és olyan sebesen hajtottak, hogy csak úgy susogott a szél a fülük mellett.   Gotfrid, aki érezte, hogy kezdett barátaitól lemaradni, ezúttal is rafinált trükkel rukkolt elő.   Az út szélére siklott, majd hosszan kinyújtotta oldalra a lábát ahol egymás után borította el a környező házak kukáit.   A hangosan elboruló műanyag szemetesek azonban felverték az utcában lévő kutyákat, kiknek hangos ugatásaikra szinte minden lakos felháborodottan nézett ki az ablakon.  Gotfrid már szinte a fél utca kukáit felborítgatta, ám amikor, a tőle legközelebb álló házból kirohant elé egy fehér trikós, alsónadrágot viselő férfi, egy íves kanyart végrehajtván kikerülte s barátai után eredt.   Ő mindezen jót nevetett, s még ráadásul el is érte, amit szeretett volna.   Titusz és Tamás lelassított és egymásra nézve, keserű arcképpel megcsóválták a fejüket.   Majd Titusz megfordult a kerékpárjával és visszaindult, hogy felállítsa az összes elborított kukát. Persze elővigyázatosan tette, s éles szemekkel figyelte a házakat, nehogy ő hozzá is kirohanjon egy fél őrült lakó aki még ráadásul öltözködni is elfelejtett.   Szerencséjére azonban senki sem zavarta meg a jeles cselekedetét. Miután sikeresen talpra állította az összes kukát, felpattant a kerékpárjára és útnak indult.

 Gotfrid egész úton, Tituszon nevetett és az ijedt arcán, amit vágott, amikor megpillantotta az összes földön heverő kukát.  A szép nagy kertes házhoz érve, leszálltak kerékpárjukról, majd Titusz előre sietvén, kaput nyitott nekik és előre engedte barátait.   Tamás ismét a fejét csóválta, mikor Gotfrid szándékosan elé tört s elsőként lépett be az udvarba. Letámasztották a ház fala mellé a kerékpárokat, majd hanyatt feküdvén a fűben, kinyújtóztatták végtagjaikat.   Kellemes illata volt a frissen lenyírt gyepnek azonban az apró szálak csiklandozták a fiúk nyakát így nem sokáig hemperegtek rajta. 

- Kértek inni? - kérdezte Titusz, mire válaszul barátai fejbólintással jeleztek. Felpattant és a házba sietett, majd hamarosan két teli pohár kólával a kezében érkezett, melyekben jégkockák ütköztek egymással.  Odanyújtotta a hideg üdítőt barátainak, majd visszaindult a házba és nemsokára még egy pohárral a kezében jelent meg, amibe már ő kortyolt bele. Leült barátaival szembe és a csodaszép kék eget bámulta.

- Ti gondoltatok már arra, hogy be kellene rúgni hétvégén?- tette fela nagy kérdést Gotfrid és nagy barna szemeivel érdeklődve meresztette barátaira. 

 - Mindenre gondoltam, csak erre nem - felelte Titusz, aki még mindig a kék eget bámulta. - Valahogy úgy érzem, fontosabb dolgokra kellene kihasználni a hétvégét!

Tamás egyetértően bólintott, míg Gotfrid a levegőbe fújt, majd kelletlenül a combjára csapott.

 - Öregem, nem tudjátok ti hogy mi a jó! 

 - Miért, Gotfrid, mi a jó? - kérdezte tőle akaratosan Tamás, mire a hosszú barna copfba fogott hajú fiú csak néma vigyorral az arcán, barátjára kacsintott.

 - Hétvégén lesz a Slágerben buli, ott lesznek Reniék is, nem hagynám ki a helyetekben!

Titusz és Tamás tekintete ismét találkozott. Nem kellett megszólalniuk ahhoz, hogy megértsék egymást és elítéljék barátjuk véleményét. Sok közös volt bennük, de a legkülönlegesebb dolog az volt, hogy többször elég volt, ha egymásra néznek s máris ki tudtak sok mindent következtetni egymásról. 

 - Szerintem gondoljátok meg, nem jártok vele rosszul! - folytatta Gotfrid, aki miután kiitta pohara tartalmát,óvatosan a fűre helyezte maga mellé. - Ott lesz Reni is! A suli legjobb csaja, akinek ha már csak egy kicsi is van a fejében, rögtön hanyatt fekszik minden fiúnak! 

 -Na, és neked pont egy ilyen lány kell, aki boldog-boldogtalannak megfekszik? - kérdezte kissé szemrehányóan Tamás.  Gotfrid ismét néma vigyorral az arcán bólintott, mostanra azonban sokkal, gyorsabb fejmozdulattal.

 - Én nem hagynám ki! De ti tudjátok! Ennek a "megvárom, míg az igaz szerelem rám talál" felfogással soha nem lesz rendes csajotok! És ha azt vesszük, manapság már a csajok sem így gondolják! Csak falazás nekik a szerelem, közben meg ők is a dugásra várnak, ezt jobb, ha tőlem tudjátok! 

Titusz felnevetett, mire Gotfrid a szemöldökét felvonva nézett rá.

 - Nem hiszel nekem? Tudod hányszor mentem már át Renin?

 - De, hiszek neked! - bólintott Titusz. - Tudod mit? Azt mondom, hogy tedd azt most hétvégén is, amit szeretnél! Rúgj be ismét, fektesd hanyatt Renit ismét és kelj fel másnap iszonyatos fejfájással és kellemetlen hányingerrel, úgy, mint eddig életedben! Végtére is, 18 évesen ez a tuti kikapcsolódás! De én sajnos nem érek rá, mert Tamás vízilabda meccsén leszek! 

Gotfrid a fejét csóválva vette le tekintetét Tituszról, majd Tamás felé fordította, aki már tudta is hogy mit mondjon barátjának.

 - Nem gondoltál még arra, hogy megkomolyodj? 

 - Most hülyéskedsz, velem?- tárta szét vékony karjait Gotfrid. - 18 éves vagyok, ez a jó, ha most éli így az életét az ember, mert később erre már nem lesz lehetőség! Ti mikor akartok majd jókat bulizni? Amikor már gyerekeitek lesznek és az asszonyaitok, fakanállal kolompolva a fazékon, kiabálnak, hogy igyekezzetek haza a kocsmából? Ugyan már srácok, azt ne mondjátok már, hogy fiatalon nem így kellene élni!

 - Nem arról van szó, hogy nem így kellene élni! - tisztázta Titusz. - Én csak azt akartam mondani az előbb, hogy valami fontosabb dologra kellene kihasználni a hétvégét!

 - Mint például? - tette fel a kérdést Titusz, aki kényelembe helyezte magát a füvön. 

Titusz azonban habozni kezdett.   Ismét feltekintett a csodálatos kék égboltra, ahol csupán néhány kósza felhő volt, s ahonnan a nap ragyogó fénye tekintett le rájuk. 

 - Látod, fogalmam sincs, de mégis úgy érzem, hogy így fiatalon így egészen másra vágyom, mint hétvégi bulizásra!

Tamás egyetértően mosolygott barátjára, míg Gotfrid az arcába temette a tenyereit és hosszan kinevette Tituszt.  

 - Öregem, ne bánkódj! - hajolt oda hozzá Gotfrid. - Majd szombaton jössz velünk te is és ígérem, összehozok egy jó kis randit Renivel! Kitornázod magad, benyúlsz egykét lány bugyijába és esküszöm, úgy fogod érezni, mintha kicseréltek volna!

 - Rendben, akkor hozok neked még egy pohár jeges kólát, hogy lehiggadj! - rugaszkodott el a talajról Titusz.

 - Néha eléggé fárasztó tudsz ám lenni! - jegyezte meg Tamás.

 - Azt ne mond már, hogy te szívesebben markolászod a labdát, mint egy jó kemény női mellet! - vihogott Gotfrid, miközben Titusz már meg is érkezett egy újabb pohár üdítővel, amely jóval több jégkockát tartalmazott, mint az előbbi. 

 - Igaza van Tamásnak, néha igen fárasztó tudsz lenni! - bólintotta egyetértően Titusz, majd miután barátja elvette a kezéből a poharat, szemei újból az égre irányultak. Tekintete azonban mintha megfagyott volna, s bele értve, egész teste mozdulatlanná dermedt. Tamás és Gotfrid értetlenül pislogtak egymásra, majd többször is csettintgettek barátjuknak, de így sem sikerült magukra terelni a merengő fiú figyelmét. Titusz úgy állt ott előttük, mintha hirtelen szoborrá változott volna. 

- Öregem, jól vagy? - ütögette meg a bokáját Titusz, mire válaszul a fiú, csak az ujját emelte, méghozzá tekintete irányába, ami a háztetőjük felé vezetett.

Amikor Tamás és Gotfrid is észrevette azt, amit nem sokkal ezelőtt Titusz is, nem akartak hinni a szemüknek. Mindhárman nagyra nyílt szemekkel s leeső állal bámultak egy fehér ruhás, hosszú hajú alakra, aki mezítláb lépkedett a háztetőn, kezében egy nyíllal, melynek nyílát hamarosan el fogja lőlni, méghozzá a nyílt utca felé. 

 - Ez meg ki a jó franc? - hüledezett Tamás.

 - Nem tudom, de szerintem hívjátok a rendőrséget! - suttogta Titusz.

 - Nagy fenét kell ide rendőrség! - legyintett a levegőbe Gotfrid. - Titusz, hozd a kamrátokból a légpuskát, leszedem!

 - Neked elment az eszed? - förmedt rá Tamás. - Le akarsz lőlni egy embert?

 - Ez nem ember, hanem valami szélhámos, nézzétek a passzos fehér ruháját, és a hippi szembelógó haját, biztos megszökött a dili házból!

 - Különben sincs légpuskánk! - tiltakozott Titusz. - Na jó, nyugodjunk le, Tamás, ti menjetek be a házba, addig én felhívom a rendőrséget! 

 Tamás egyetértően bólintott, esze ágában sem volt ellent mondani, hiszen feltűnt rajta, hogy nagyon felzaklatta őt ez a helyzet.  Ellenben Gotfriddal, aki ezúttal is csak a széles vigyorával az arcán és felvont szemöldökével állt barátai között, mintha mi sem történt volna.

 - Te miért nem jössz be velünk, és ott hívnád fel a sünöket? - nézett rá vigyorogva Gotfrid, amire Titusz azonnal válaszolt.

 - Mert szemmel kell tartanom ezt az őrültet! Nem látod? Az utcát célozza, mi történik ha lelől valakit? 

 - Akkor figyeljünk oda rá mindhárman! 

 - Hallgass már Tituszra! - morogta Tamás, akinek vastag karjai már rángatóztak az idegességtől.

 - Miért, ki ő, az apám? - tapasztotta mellkasára a tenyereit Gotfrid. - Különben is, miért vagytok annyira odáig, be ne tojjatok már, majd megunja aztán hazamegy!

  Miközben Tamás és Gotfrid továbbra is vitatkozott, közben Titusz alaposabban szemügyre vette a háztetőjükön ácsorgó férfit, vagy éppen fiút.   A hosszú aranybarna haja miatt, szinte már aligha lehetett megállapítani, hogy valóban férfi nemű-e, mivel testének vékony alkata és a hozzá simuló fehér ruha is sokkal inkább a női alkatra hasonlított. Annyi azonban biztosnak látszott, hogy az íjat nem először használta.  Miközben arccal az utca felé nézett, egyik kezével hátranyúlt az íjtartó tokjába, ahonnan mesterien húzott elő egyet a sok közül, majd ugyanolyan precízen illesztette az íj húrjába, és biztosította be célzásra.   Mindezt egyetlen röpke pillanat alatt hajtotta végre.   S már lőtt is.   Tituszban csaknem megfagyott a vér, amikor látta, hogy a nyíl szélsebesen repült az utca felé.  Valakit biztosan eltalálhatott. 

 - Lelőtt valakit! - suttogta, immár reszketve a félelemtől. 

 - Mi van? - nézett rá nagy szemekkel Tamás. - Ezt komolyan mondod?

Miközben Titusz néma bólogatásokkal adott választ, ujja ismét a magasba lendült, s immáron a barátai is szemtanui lehettek annak, amint a fehér ruhás alak, ismét az utca felé lőtt. 

 - Jóságos ég, csináljunk már valamit! - kapott az arcához kétségbeesetten Tamás. 

 - Be ne csokizzatok itt nekem! - válaszolta flegmán Gotfrid, akinek ezúttal csak egy nagyon halvány vigyor látszott az arcán. - Komolyan mondom, mint a tini lányok a Twilight premierjén! Majd én szólok neki, hogy hagyja abba!

Amikor elindult volna, egyik oldalról Titusz, míg a másikról Tamás kapta el a karjait s magukhoz húzták.  Nem kellett hozzá nagy erőt kifejteniük, mivel Gotfrid alapjáraton olyan könnyű volt, akár egy karó. 

 - Mégis hogy képzeled? - meredt rá Tamás, akinek nagyra nyílt szemei is úgy reszkettek, mint ahogy a karjai.  - Gondolkozz már te marha, mi lesz ha téged is lelől?

- Jólvan baszod, csak találjátok ki hogy mi legyen, mert már lassan röhögő görcsöt fogok kapni tőletek, olyan képet vágtok! - kuncogta a két barát között szorongó Gotfrid.

Titusz elsöpörte hosszú szőke haját a homloka elől, majd csípőre vágva kezeit, Tamásra nézett. 

 - Nem terelhetjük magunkra a figyelmét,még a végén minket is megtámad! - magyarázta neki Tamás, attól tartván, hogy barátjának is hasonló őrültség fordulna meg a fejében, mint Gotfridnak. 

 - Akkor mit tegyünk? - kérdezte tanácstalanul Titusz.

 - Gondoljatok a lányok lábai közé! - vetette oda Titusz, aki egy csúzlit húzott elő a nadrágja szíjja mögül, majd lehajolt s a kezébe vette a hozzá legközelebb lévő kavicsot.   Titusz és Tamás azon nyomban rugaszkodott is el a helyétől, hogy megállítsák barátjukat, de már elkéstek.   Gotfrid legalább olyan könnyedén kezelte a csúzlit, mint ahogy a háztetőn gubbasztó célpontja az íjat, így pillanatok alatt bebiztosította s messze ellőtte a kavicsot.   Mire Titusznak és Tamásnak a háztetőre irányult volna a tekintete, már csak azt látták, hogy az eszelős lövöldöző immár eszméletét vesztve gurult lefelé, majd éppen azon a ponton ért földet, ahol néhány perccel ezelőtt a három barát a kóláját szürcsölgette.

 - Ez furcsa,pedig a bokáját céloztam! - vakargatta meg a fejét Gotfrid, miközben barátai kétségbeesetten felkiáltottak.

 - Mit csináltál te őrült? -rángatta meg a grabancát Tamás. - Nézd meg mit tettél, megölted, végünk van!

 - Elmondanád, miért kiabálsz? - lökte le magáról az izmos karokat Gotfrid, majd a lábuk előtt szétterült alakra mutatott, akinek még a nyaka is alaposan kifordult a zuhanástól. - Elhiszem, borzasztó látvány, de rendbe jön! 

 - Már nem jön rendbe! - mutatott rá Titusz. - Gotfrid, eltaláltad, azért zuhant le! 

 - Ugye milyen meglepő? - tárta szét karjait, s immár olyan széles vigyor jelent meg az arcán, hogy még a fogait is kivillantotta. - Még soha életemben nem találtam el ilyen jól senkit! Ez az első!

 - Most miattad, mi hárman fogunk felelni ezért! - bömbölte Tamás, akinek már minden porcikája remegett. - Van fogalmad róla mi fog történni velünk?

 - Atyaég, hagyd már abba a rimánkodást, még a végén felkelted a szomszéd gyerekeket! - nézett rá tartózkodóan Gotfrid, ám Tamás ennél jóval nagyobb hangerővel folytatta.

 - Tudtam én hogy eszelős vagy, hogy valami történhetett veled kisbaba korodban, biztos leejtettek vagy tej helyett mustot adtak neked, de azt nem gondoltam volna hogy tényleg ennyire őrült vagy!

 -Elég, nézzétek! - kiáltott fel Titusz, akinek vérvörös szemei, a földre szegeződtek, ahol már semmi mást nem lehetett látni, egy nyíl és egy íjjakkal teli tokon kívül.   A három barát elnémultan tekintett a földre, majd utána egymásra.

 - Gyerekek, ez kajak elsétált, amíg mi tanakodtunk - húzta a száját Gotfrid, aki egy cseppet sem volt olyan idegállapotban, mint barátai. - Lehet hogy itt lesz a Buborék kocsmában, ha sietünk még elérhetjük!

Titusz lehajolt s a kezébe vette az íjásztokot, melynek csodálatos aranyszínű bevonata volt.  Ahogy forgatta a kezeiben, egy írást látott rajta, melyet legalább háromszor-négyszer is elolvasott, de hiába, nem tudta értelmezni.

 -Mi van rá írva? -kérdezte dadogva Tamás, mire Titusz felállt, majd barátjára nézett s így szólt. 

 - Amor -felelte mit sem sejtvén.