Második fejezet

Az utcán sétálva egy csomó ember rám nézett,nem szerettem,ha bámulnak.Ki szereti?

Mintha valami földönkívülí lennék.Nem zöld az arcom.

Így duzzogtam,lehajtott fejjel,azt sem láttam szinte,hogy merre megyek.

Hirtelen egy hangra lettem figyelmes.

-Hé,te ott!

Mentem tovább,de újabb leszólítás hangzott el.

-Te ott,te lány!

Megfordultam,és nekem szóltak.

Mi az,hogy hé te ott?

Ez a legbénább amit valaha hallottam.Végülis tovább szerettem volna menni,de ekkor a fiú már valahogy elébbem került.

-Szia,új vagy itt?

-Igen – ezzel indultam is volna tovább,de követett és tovább bombázott a kérdéseivel.

Én meg csak magamban:Nem érdekelsz,nem érdekelsz,kopj le,szia,puszi,cső.

Mivel még mindig nem akart lekopni,ezért bevetettem egy béna lekoptatos dumát.

-Mindjárt jön értem a pasim az új verdájával,és nagyon féltékeny típus. – mosolyogtam élénken.

-Jó kis duma,de nem hiszem el. – mosolygott ő is.

Nem rossz a csákó,de ellenem nem győzhet.

-Akarod,hogy bebizonyítsam?

-Akarom,de úgysem tudod. – mégjobban elkezdett mosolyogni.

-Azt hiszed ilyen szép lánynak nincs pasija?

-Hisz,most mondtad,hogy új vagy...

Tényleg...Jajj,istenem szabadíts meg ettől az átoktól,csak most az egyszer.

Hirtelen egy piros Porsche állt meg mellettünk.Egy szemüveges pali vezette.

-Csá bébi,beugrasz? – csábítónak akart hangzani,de nem volt az.

-Naná! – és már ültem is be a kocsi hátsó felébe.

Isten,tudod hogy imádlak,cserébe ma este imádkozok.

Ahogyan beszálltam az idegen autójába a leszólítós csákó arca,mintha kicsit szomorkás lett volna.Bye,bye szívem.

Beletellett pár perc mire rájöttem,hogy egy idegen autójában vagyok,és pont beleegyeztem,hogy elvigyen.De vajon hová visz?Ideje valami duma.

-Köszi,hogy hazaviszel.

-Haza?Na,neem.Még korán van,elmegyünk egy tuti helyre,a világ legjobbja.

Na,Larissa megvolt a napi kaland,anya remélem örülsz,és mindenki aki valaha örült,annak amikor az élet megszívatott.

Hirtelen az előző fiú motorral a kocsi mellett termett.

-Ugye,hogy nincs pasid?

Csak rámosolyogtam,olyan kínos mosollyal.

Ekkor ő intett,hogy szálljak át a motorjára.

Azt meg hogy?!

De valahogy csak sikerült.

A fickó,aki elrabolt szerencsére nem vette észre a nagy szökést.Ahogy a motor hangját meghallotta,mintha hátrafordult volna,de már nem néztem meg.

Hallgattam.

-Ismerem a csávót,minden nap valami másik csajjal van.Vigyázz vele. – szólalt meg.

-Oké.

-Ezért eljössz hozzám egy kávéra – szólt a fiú.

-Természetesen miszter másik idegen,ma valahogy földönkívülinek érzem magam,annyi idegen vesz körül.

-Mondd,honnan szeded ezeket?-kérdezte miközben nevetett.

-Csak jön,mint a...na ezt most nem mondom ki.

Nem szólt semmit erre,mentünk tovább,gondolom a háza felé.

Igen,úgy öt perc múlva a háza előtt is voltunk.Ez a szomszéd srác!

-Bocsi,sajnos mégse mehetek el hozzád...van...dolgom...otthon.Szia!

Ezzel be is szaladtam a házunkba.Ez nagyon kínos volt.Többet sem hagyom el a házat!

A szobámban feküdtem,párnával a fejemen.

-Aaaaaaaaaaaaaa…. – nyögtem,sajnos túl hangosan.

Anya bettopan.

-Na,de kislányom,te mégis mit csinálsz? – ült le az ágyra.

-Fekszem... – még mindig a párna alól.

-Máris letámadtak a pasik? – szinte örömmel kérdezte.

-Dehogy…vagyis…dehogy,csak furcsa most minden.

-Megértem…új hely,új barátok,új iskola.

-Iskoláról nem volt szó! – ekkor kibújtam a párna alól.

-Jól tudod,hogy iskolába járnod kell tovább,különben mi lesz belőled?

-Sztriptíztáncosnő. – mormogtam.

-Ne viccelődj!

Michael is bettopant.

-Zavarok lányok? –szólt oda.

-Dehogy Mike….

Nem bírtam folytatni,mert anya rögtön közbevágott.

-Akarod mondani Michael.

-Vagy az,csak anya épp szekál.

-Az jó,kell egy kis szekálás mindenkinek,ne vedd zokon,engem…

Anya ekkor csúnyán ránézett Michael-re aki láthatólag megijedt,és tovább mondta,egy mély levegő vétel után.

-Na mindegy,hoztam pizzát,ha akartok...– a háta mögül előhúzta a pizzát.

-Nem,nem.Most szépen lemegyünk és együtt,az ebédlőben eszünk.

Aztán anya mondott egy olyat,ami sértette kicsit a fülem.

-Mint egy család.

Ez a pillanat mindig eljön.Mikor el kell kezdenünk családként viseledni.Ilyen hirtelen.

Mert ez tényleg így megy.Csak egyszer eldöntsük,hogy család vagyunk és már úgy is kell viseledni.

Anya felkelt és elindult az ajtó felé.

-Gyere kislányom – fordult meg az ajtóhoz érve.

-Mindjárt... – mondtam.

Kimentek és én magamhoz szorítottam a párnám.Ha tényleg ilyen könnyen menne,ez az egész család dolog.