Jártam már ebben a lakásba, néhány évtizeddel ezelőtt .Akkor is ilyen tiszta , ilyen pedáns , és barátságos volt.Csak mozgalmasabb, lányok voltak a háznál, sürögtek forogtak. Igaz az a látogatás egy húsvéti  locsolódáshoz kötődik. Kedveltük egymást , szimpatikusak voltunk egymásnak , de az élet , úgy döntött , hogy más, és más irányba terel bennünket.Azóta sok viz folyt le a Szamoson , és hajfürtjeinkben meg-meg csillan az őszülés ezüstje. De Katinak ez kimondottan jól áll.

           Most itt ülünk egymással szemben, és amint nézem jólápoltságát, fiatalos mozgását, derűs hangulatát, egyszerüen nem hiszem el , hogy mennyi mindenen ment keresztűl.Hát  persze , jut eszembe , hiszen kozmetikus, és nyugodtan letagadhatna tiz évet , ha nem tudná, hogy pontosan tudom , hogy hány éves , illetve hány évesek vagyunk.

          Életünk, úgy futott egymással párhuzamosan , mint  egy sinpár , amelyik állitólag --matematikusok szerint --csak a végtelenbe találkoznak. Csak nagyon ritkán találkoztunk össze, rövidke beszélgetésekre futotta az időnkből.Ezekből a beszélgetésekből csak az derült ki , hogy fiatalon férjhez ment, egyetlen lánya van, aki szintén fiatalon ment férjhez, és külföldön élnek.

          --És a férjed ?

          -- A férjem?--sóhajtott egy nagyot-- a férjem nyolcvannyolcban kiakart szökni az országból , de a határon lelőtték. Tekintete elborúl , magába néz , vagy valahova nagyon messze -- nem tudom eldönteni.

           Ülünk az emlékezéstől  ellágyultan, és most , hogy egy kicsit kibeszélgettük magunkat , könnyebbnek és felszabadultabbnak  érezzük magunkat. Talán az a sinpár is keresztezhetné  már egymást. Mintha sejtené , hogy mire gondolok , megkérdezi : --Iszol valamit?--érzem hogy a torkom száraz , és válaszolok: Bármit ami alkoholmentes!Forró kávét kapok.

          A rádióban zene szól, Bárhogy lesz , úgy lesz...Bár hogy lesz , úgy lesz mondom magamba , és megsimogaton Kati arcát, miközben mélyen a szemébe nézek . Keze rátapad az enyémre, és igy időzünk, hogy lássuk , hogy érezzük egymást , úgy ahogy még sohasem.

          Egy kicsit belefeledkeztünk egymásba , mert mikor újra a kávémhoz nyúlok , az már hideg. --Talán mi is igy elhülünk, kihülünk , mint ez a kávé?

          --Én, nem !--mondja Kati kicsit szégyenlősen , de határozottan.

          --Akkor?

          -- Akkor táncoljunk!

Lemezt tesz fel a lemezjátszóra: Szeretlek én , jöjj vissza hozzám... bugja egy női hang. Kedves bágyasztó tangó.A tangó dallamára átöleljük egymást , és egymás fülébe dudoljuk az ismerős melódiát. Testünk is beszélget ,ismerkedik az új kellemes helyzettel. Egy ideje táncolunk már, és érzem Kati testének hevülését, ami már engem is melegit. Birtokába van a nőiesség minden kellékének, szerelmesen bujik hozzám, mint aki kárpótlást keres az elvesztegetett évekért. Nekem melegem van, rajta a fáradság jeleit vélem felfedezni.Nem olyan mindennapi fáradtság ez, hanem olyan amelyik akkor jön elő, amikor az ember megpihen , vagy nyugalmat talál, esetleg valakinek a karjaiba , akit valaha szeretett és most újra szeretheti , és aki a jelek szerint viszontszereti .

            Leűlünka kanapéra , át fogom vállát, másik kezemmel bluzát gombolgatom kifelé. Kezét , kezemre teszi , de nem azért mintha megakarna gátolni, csak úgy ösztönösen. Magam felé forditom , számat szájára illsztem. Kicsit keressük a tapadást, de megtaláljuk. Hosszúra nyúlik a csók , úgy tünik , hogy nem tudunk betelni vele , vagy valami  régen elmulasztott, minőséget , és mennyiséget szeretnénk bepótolni ,  ha valami ilyesmi egyáltalán lehetséges. Ruhadarabjaink érzik , hogy most teljesen fölöslegesek , ezért szinte maguktól--na jó egy kis segitséggel--hullanak le rólunk, mi meg ölelkezve , csókolozva dőlünk végig a kanapén. Két karom a karjai alatt fonodik hátára simogatóan ,miközben arcommal kebleit  cirógatom. Érett asszonnyi kebel, szép  és kivánatos. Ő sem tétlenkedik,  combomat simogatja és az alsóbb régiókban keres, és talál amit simogatva  magába vezet.

            Az évtizedeken keresztül  egymással  párhuzamosan futó sinpár keresztezi egymást, és egy rövid időre összeforr,majd lassan mozdul, mint a vonat induláskor. Hajába turok , és a szemébe nézek , közben mozgok belsőnk diktálta ütemre. Érezzük a szerelmet , a boldogságot szeretném látni a szemébe ,hogy tudjam , hogy úgy érzi, hogy nem csak adott , hanem kapott is, igazi szerelmet.Megfogjuk a pillanatot , feledjük  a multat, a rosszat , a kellemetlent,a fájdalmat , egy kis szeretet oázist teremtve,ebben a szeretethiányos  világban,amelyik tele van csalódásokkal ,bántásokkal, hazugságokkal.Kati mozgása lankad, túl van már a csúcson , innen már csak lefelé vezet az út. Ajkát csókra nyujtja és hosszan csókolózunk, nem törődve az idővel , ami talán a legigazságosabb dolog ezen a világon mert egyformán telik mindenkitől

         --  Emlékszel?-- akkor is táncoltunk.

          -- Ígen!

          -- De azt a táncot csak most fejeztük be!

          -- Jobb később, mint soha!