Bementem a szállodába, megkerestem Mariamát, majd elmeséltem neki mindent. A ma éjszakát nála tölthettem, de a lelkemre kötötte, hogy beszéljek Jamesszel. Hiába mondtam neki, hogy Lili szerint James megvett engem, és ebben van igazság, Mariama őt védte. Szerinte csak jót akart azzal, hogy kifizette a felmondási időt, és elintézte azt is, hogy ne kelljen táncolnom egyik napról a másikra. Minden felfordult megint, az álmom jutott eszembe a hajóról és a hullámokról, vajon ezt a hullámot is kibírjuk? Sértődött voltam, nem akartam, hogy úgy kezeljenek, mint valami tárgyat, amit meg lehet venni. Jobb lett volna, ha James megbeszéli ezt velem, nem intézkedik egyedül, biztosan találtunk volna valamilyen más megoldást. Rosszul esett, hogy titkolózott előttem, hiszen az őszinteség minden kapcsolat egyik fontos alapja. Ha ezt a dolgot sikerülne is valahogyan lezárni, még mindig ott van az is, hogy Lili megpróbálta megölni Jamest. Ez már valószínűleg neki is sok, nekem mindenesetre az volt. Kisírtam magam Mariamának, fogalmam sem volt, mi lesz most, hogyan tovább. Olyan sokszor éreztem már ezt a bizonytalanságot, a jövőtől való félelmet, kicsit elegem volt már. Nehezen aludtam el, tele volt a fejem mindenféle gondolattal, alig tudtam megnyugodni.

Éjfél körül kopogtattak Mariamánál, ment, hogy megnézze, ki az. James állt az ajtó előtt.

– Itt van?

– Itt.

– Jól van?

– Jól.

– Megnézhetem?

– Inkább ne.

– Mariama, muszáj őt látnom, kérlek!

– Jobb, ha most elmész és kipihened magad, majd holnap beszéltek. Most úgyis alszik, hagyd őt, kérlek.

– Segíts nekem, Mariama, én igazán nem akartam rosszat, tényleg nem akartam rosszat… kérlek, segíts nekem!

– Segítek, de majd csak holnap, most nem tehetek semmit, menj, és pihend ki magad!

– Jól van – mondta szomorúan, majd elindult a szobája felé.

Nyolc óra körül ébredtem föl Mariama szobájában, ő még békésen szunyókált. Egyből Jamesre gondoltam és arra, ami történt. A sértődöttségem kezdett alábbhagyni, eszembe jutottak a barátnőm szavai, hogy ő csak segíteni próbált. Annyi minden járt a fejemben, Lili, a kés, hogy James majdnem meghalt… Teljesen üresnek éreztem magam, kábult voltam, még fáradt, álmos, de aludni már nem tudtam volna. Bámultam magam elé, csöndben maradtam, nehogy fölébresszem Mariamát. Nem tudtam eldönteni, hogy beszéljek-e Jamesszel, vagy sem. Abban sem voltam biztos, hogy ezek után látni akar-e még. Ki tudja, hiszen majdnem megölték, végül is érthető lenne, ha azt mondaná, hogy elég. Mikor Mariama fölébredt, elment reggeliért, mikor visszajött, akkor mesélte el, hogy James itt volt az éjjel, és engem keresett. A barátnőmet kérdeztem arról, hogy mit gondol most erről a helyzetről, és egyáltalán kettőnkről Jamesszel. Bizonytalan voltam, nem akartam elhamarkodott döntést hozni, kíváncsi voltam, hogy ő vajon mit mond. Ebben a pillanatban úgy gondoltam, hogy ő sokkal reálisabban lát mindent, mint én, aki még mindig a történtek hatása alatt voltam.

– Diána… én úgy látom, hogy talán még jó is, hogy James pénzt adott Mr. Mendelsohn-nak. Másrészt, ezek a dolgok, a motorok, meg a kés, a látomások, álmok, számomra egyszerűen félelmetesek. Ő elfogadja, rám a frász jött ettől, mikor mesélted is, tiszta libabőr lett mindenem. James viszont kitart melletted, akkor is, ha meg tudsz állítani egy kést a levegőben. Hol tudnál még egy ilyen férfit találni? Ráadásul te is szereted őt, ne mondd nekem, hogy nem, mert úgysem hinném el. Látszik rajtatok. Szóval, én azt mondom, hogy beszéljétek meg, aztán úgyis elmentek innen, és akkor Lili sem fog piszkálni, tőle is megszabadultok.

– Úgy gondolod?

– Igen – bólogatott.

– Veled, mi lesz? Megkaptad a budapesti állást?

– Igen, már a felmondásomat töltöm, nemsokára itt hagyom a szállodát. Most, hogy Lili is itt van, nekem sincs már maradásom.

– Komolyan?

– Bizony. Ezt javaslom neked is. Beszélj Jamesszel.

Kopogást hallottunk, Mariama kinyitotta az ajtót, majd bejött hozzám, szólt, hogy James van itt. Kérdezte, hogy beengedheti-e, beszélek-e vele most. Nagyot sóhajtottam, majd azt mondtam, hogy jó, legyünk túl rajta. Mariama egyedül hagyott minket, így aztán nyugodtan át tudtunk beszélni mindent.

James elé álltam, alig tudtam a szemébe nézni.

– Ne haragudj rám. Nem akartalak megbántani, esküszöm neked. Úgy alakult, hogy egyszerűen, ezt láttam jó megoldásnak… – mondta halkan.

– Miért nem beszélted ezt meg velem? Azt hiszed, hogy azért, mert gazdag vagy, bármit megtehetsz? Dönthetsz a sorsom felől is? – még mindig bennem volt a tüske, de már nem fájt annyira, mint tegnap, jót tett, hogy aludtunk egyet erre az egészre.

– Nem, nem, én nem akartam… Nem hagyhattam, hogy… nem tehettem mást.

– Miért nem mondtad el?

– Nem akartam, hogy tudj róla. Mégis, mit mondhattam volna neked?

– Nem is tudom… talán az igazat?

– Nem akartalak megbántani, tényleg. Csak az járt a fejemben, hogy valahogy kiszabadítsalak innen, bármi áron.

– James… – alig tudtam megszólalni.

– Én is tartozom egy bocsánatkéréssel. Nem lett volna szabad ennyire felidegesítenem magam, nem lett volna szabad hagynom, hogy idáig fajuljon a helyzet Lilivel.

– Gyakorlatilag megmentettél, megmentetted az életemet és már nem először – komoly arccal nézett, egyáltalán nem volt mérges rám, ezen nagyon meglepődtem.

– Nem tudom, hogy voltam képes rá. Fogalmam sincs, hogy mi történt pontosan!

– Azért, ha lehet, ezzel inkább ne kísérletezzünk – mosolygott kedvesen, és megfogta a kezemet.

Nem tudtam tovább haragudni rá, már minden dühöm elszállt. Megbeszéltük, amit meg kellett beszélnünk, Lili akárhogy próbálkozott, nem tudott minket szétválasztani.

Ebédelni már együtt mentünk, ott voltak a többiek is. Mikor odaértünk hozzájuk, abbahagyták a beszélgetést, ránk figyeltek. Éreztem, hogy velük nem lesz olyan könnyű dolgom, ők biztosan máshogy látják azt, ami történt. James szeret engem, elfogad, de őket biztosan nagyon megijesztette az, amit tegnap történt.

– Megjöttetek? – Susan hátradőlt a székén.

– Sziasztok – köszöntem nekik.

Azt hittem egész ebédidő alatt nem fognak hozzánk szólni, de aztán végül Missi megtörte a csendet.

– Mi volt az, amit tegnap láttunk? Hogy csináltad? Hogy tudtad megállítani azt a kést?

– Épp időben, James meg is halhatott volna – tette hozzá David.

– A motorokkal, mi is a helyzet? Azokat is leállítottad – Steven is csatlakozott a többiekhez.

– A látomásokat se felejtsük el – Susan is közbeszólt.

– Mi bajotok van tulajdonképpen? – förmedt rájuk James.

– Az, hogy ez nem normális, James, az a bajunk. Egy ember nem képes ilyesmire, nem és nem – David most is csípős volt, dühösen csapott az asztalra.

– Azt akarjátok mondani, hogy Diána nem ember? Mégis, mi ütött belétek? – James nagyon mérges volt rájuk, az pedig, hogy nem tekintettek embernek többé, nagyon rosszul esett.

– Nem, csak azt mondja, hogy ez nem normális dolog – jegyezte meg Susan.

– Diána megmentette a látomásával az életeteket! Ezt ne felejtsétek el! Inkább köszönettel tartoztok neki, miért támadjátok hirtelen? Nem is értem… – James hátradőlt a székén és keresztbefonta a karját maga előtt.

– Igazuk van, James, nem vagyok normális – motyogtam az orrom alatt.

– Diána! – James újra felült, és rám nézett.

– James, tényleg nem normális dolgok ezek – összezavarodtam, hirtelen az jutott az eszembe, hogy a többieknek igazuk van, nem kellene nekem Jamesszel maradnom, jobb lenne, ha bármennyire is fáj, szakítanánk… mert a végén még tényleg megsérül valaki.

– Mit akarsz ezzel mondani? Mire gondolsz? – James most már tényleg nagyon ideges volt.

– Talán, jobb lenne, ha… – egyszerűen képtelen voltam befejezni a mondatot. Nem tudtam kimondani.

– Ha, mi? – kérdezett James ingerülten.

– Hogyha… – ránéztem, és még inkább nem tudtam kimondani azt, hogy jobb lenne, ha szétválnánk.

– Felejtsd el, amire most gondolsz. És ti is felejtsétek el azt, amik itt történtek. Kezdjünk tiszta lappal, rendben?

– James, ha ezeket el is felejtjük, mi lesz, ha újabb ilyen dolgok… jönnek majd? Akkor is majd mindig… elfelejted, és tiszta lappal indítasz? – ez Susantól most nagyon rosszul esett, ránéztem félénken, ő határozottan, komolyan, keményen nézett. Tudtam, hogy igaza van.

– Ne foglalkozzatok ezzel. Felejtsétek el, amik történtek és felejtsetek el minket is, ha nektek úgy könnyebb. Szeretjük egymást. Én kitartok mellette, és ha ez nektek nem tetszik, akkor egyszerűen ne barátkozzatok velünk!

– De James! – szólalt meg Missi.

– Ez van, Missi! Tudom, hogy furcsa dolgok ezek, de nem érdekel, megvédem őt, bármi áron, még ha megutáltok ezért, akkor is!

James felállt, és felém nyújtotta a kezét.

– Indulhatunk?

Megfogtam a kezét, ő segített nekem felállni és otthagytuk a többieket. Nagyon rosszul éreztem magam. Nem akartam, hogy James elveszítse a barátait miattam. Szinte húzott maga után, olyan gyorsan lépkedett, hogy alig bírtam tartani vele a tempót. Mikor felértünk a szobájába becsapta az ajtót, egy ideig fel-alá járkált.

Ő le tudna mondani a barátairól is értem, ha erre van szükség. Azt mondta, megvéd engem bármi áron, és kitart mellettem. Lassan lecsillapodott, de azért érezhetően más volt most, mint megszoktam. Tegnap még úgy gondoltam, hogy nem hagyhatom itt a szállodát, amikor megtudtam, hogy Lili veszi át a helyemet, de most, látva az ő reakcióit megváltozott bennem minden. Ez csak egy szálloda, bár nagyon megszoktam, és szerettem itt lenni, össze sem hasonlítható vele, aki tele van érzésekkel, belső értékekkel, egy új és teljesen más világ, egyedi és megismételhetetlen. Ráadásul szeret engem, úgy, mint még soha senki. Eltűnt minden kétségem és félelmem, ha ő ennyire elszánt, kitartó és ennyire szeret, akkor miért is félek? Néztem őt, és lassan mosolyra görbült a szám a gondolataimtól, végre megértettem, mennyire fontos ő nekem és én neki. Rájöttem, hogy az emberi kapcsolatokat nem lehet összevetni földi dolgokkal, a szerelem égi adomány, hogy is lehetne itt bármivel összehasonlítani? Nem értette, miért mosolygok.

– Mi az? Mi történt? – James izgatottan figyelte, ahogy ábrándozva mosolygok rá, a mosolyom az ő arcára is mosolyt csalt.

– Szeretlek James – kimondtam, kimondtam azt a szót, amelyet még soha, és úgy éreztem, rajta kívül soha senki másnak nem is fogom.

Ő is nagyon jól tudta, hogy mit jelent ez nekem, mit jelent az, hogy kimondtam, hogy szeretem. Innentől kezdve voltunk igazán egy pár, képesek az együttműködésre, egymásért bármikor bármit feladni vagy bármiről lemondani, harcolni a világgal is, ha kell egymásért, megvédeni a másikat bármitől és bárkitől. Éreztem, hogy ebben az összefogásban hatalmas erő rejlik, együtt minden könnyebb, gyorsabb, jobb, a világ sem annyira félelmetes, ha összefogunk, bármire képesek vagyunk, bármit el tudunk érni.

James arca teljesen kisimult, minden bosszúsága elillant, tiszta boldogságot láttam a szemeiben. Átöleltük egymást, a szívem, a lelkem megtelt vele. Minden seb, fájdalom és bánat eltűnt onnan, csak ő maradt.