James este érkezett vissza a szállodába. Mire visszaért, már lezuhanyoztam, átöltöztem. A szívem nagyot dobbant, mikor megláttam őt.

– James! – a nyakába ugrottam, boldog voltam, hogy újra mellettem van.
– Hiányoztam? – kérdezte mosolyogva.

– Igen! Hiányoztál – megcsókolt, átölelt, és már azon gondolkodtam, hogy megkérdezem, hogy mi történt, de mesélni kezdett, kérdezés nélkül.

– Az egyik tv-ben voltam, mindenféléről faggattak, főleg az új filmről, amiről nem nagyon beszélhetek, aztán rólad is kérdeztek.

– Igen? – görcsbe rándult a gyomrom ettől, de már alig vártam, hogy megtudjam, mi történt.

– Kérdezték, hogy tényleg sztriptíztáncosnő voltál-e, elmondtam nekik, hogy ez nem igaz. Azt is kérdezték, hogy mióta vagyunk együtt, ilyesmiket – mondta, majd nagyot sóhajtott.

A hideg futkosott a hátamon. Kezdtem megérteni, hogy az új világ, amibe csöppentem nem is olyan egyszerű és könnyű, mint ahogyan azt régebben hittem.

– Mi volt Mr. Mendelsohnal? Beszéltél vele?

– Igen. Az aláírásod kell, és felmondtál.

– Ennyi?

– Igen, ennyi.

– Viszont, ha felmondok, egy hónap a felmondási idő, azt tudod?

– Nincs felmondási idő.

– Dehogy nincs!

– Nincs.

– Hogyhogy nincs? Van! – néztem rá csodálkozva.

– Nem, nincs, beszéltem Mr. Mendelsohn-al és nem kell letöltened a felmondási időt.

– Mi? Miért nem?

– Csak aláírod a felmondást és kész.

Ismét furcsa érzésem támadt, mint amikor a táncot abbahagytam, egyik napról a másikra Mr. Mendelsohn elengedett, nem kellett táncolnom többé úgy, ahogyan ezt James akarta. Pedig Mr. Mendelsohn-t nem ilyennek ismertem meg, az pedig, hogy nincs felmondási idő, mégiscsak furcsa, nem?

Eszembe jutott, amit Missi kért tőlem, hogy menjünk le vacsorázni hozzájuk, úgyhogy félretettem az aggodalmaimat egy pillanatra.

– James, Missi járt itt nemrég, és arra kért, hogy vacsorázzunk velük.

– Igen? – láttam, hogy nagyon elgondolkodik ezen.

– Valami baj van, James?

– Nem, nincs semmi baj, lemegyünk, és velük vacsorázunk – mondta, adott egy puszit a homlokomra, majd elment zuhanyozni. Míg rá vártam, tovább gondolkodtam ezen a felmondási idő dolgon. Egyik szemem sírt, a másik boldog volt. Ez a munka volt az életem, most végleg lezárul egy fejezet benne. Tudtam, hogy boldog leszek Jamesszel, hasonlóan gondolkodtunk az életről, sok dologban értettünk egyet, és az is látszott, ha nem értünk egyet, azt is meg tudjuk beszélni. Az, hogy nincs felmondási idő itt, azt is jelenti, hogy nem tudom majd befolyásolni, hogy ki lépjen majd a helyemre, nem tudom betanítani majd. Ez a szállodát érintette, ami szintén sokat jelentett nekem, nem akartam ezt így… de már mindegy volt. James elkészült és elindultunk együtt az étterembe.

Most mi értünk le elsőnek, leültünk és vártuk a többieket. Missi és Steven hamarosan meg is érkeztek.

– Jól vagytok? – kérdezte Steven.

– Jól – James furcsán feszült volt, éreztem, hogy valami nincs rendben.

– A többiek is jönnek? Susan, David? – James Stevent kérdezte.

– Igen, mindjárt…

– Diána, van kedved eljönni velem holnap vásárolni? – Missi nagyon fel volt dobva, vidám volt, a kérdése hirtelen jött, azt sem tudtam, mit válaszoljak neki.

– Vásárolni?!

– Igen! Csak mi hárman, Susan, te meg én. Na, mit szólsz? – olyan lelkes volt, nem akartam elrontani a jókedvét.
– Jól van, ha Susan nem bánja, hogy veletek megyek, akkor...

Ekkor érkezett meg Susan is.

– Miért bánná?! Susan, képzeld, Diána velünk jön! – Missi teljesen természetesnek vette, hogy én is velük tartok, kicsit különös volt ez nekem, attól féltem, hogy esetleg megint csinálok valami olyat…

– Csodálatos! – Susan elég szúrós szemekkel nézett rám, és a válasza nem győzött meg a arról, hogy tényleg szeretné, ha velük tartanék.

David ért oda hozzánk utoljára. Nagyon morcos volt, rám se nézett, gondolom haragudott a tegnap esti dolog miatt.

– Jó estét! – köszönt ránk, az orra alatt mormolva.

Ma este szokatlanul nagy volt a csönd, pedig mindenkin láttam, hogy lenne mondandója. Susan, mintha meg akart volna szólalni, rám nézett, de aztán mégse tette. Missi is csendben volt, bár, ő néha Steven fülébe sugdosott, úgy láttam, egész jól elvannak.

Épp befejeztük a vacsorát, amikor megláttam Lilit az étteremben. A vendégekhez lépett, beszélgetett velük épp úgy, mint én szoktam. Láttam, hogy mindegyik asztalhoz odamegy, vártam, hogy mikor ér hozzánk, hogy beszéljek vele. Pont ez volt a vágyam, látni akartam, hogy ki tudjam kérdezni, mert biztos voltam benne, hogy az újságcikkekhez neki van köze. Amikor odaért hozzánk, olyan lenézően, flegmán nézett rám, nagyon rosszul esett.
– Jó estét kívánok! Remélem, hogy jól érzik magukat!

– Igen, köszönjük – válaszolt David.

– Látom, könnyen beilleszkedtél hozzájuk Diána – tekintete szúrós volt, mint a tüske.

– Ezt meg, hogy érted? Mit csinálsz te itt tulajdonképpen?

– Ó, hát nem tudtad? Én fogom átvenni a munkádat!

– Mi?! – felpattantam a helyemről, iszonyú dühös lettem Lilire, még, hogy ő veszi át a munkámat!

– Nagyon sok érdekes ember van itt, talán én is felszedek egy sztárt, mint ahogyan te tetted – Lili felhúzta az egyik szemöldökét, borzasztóan idegesített, hogy ennyire lekezelő volt velem.

– Neked ott van Mr. Mendelshon, ha jól tudom, nem?
– Hát, ha találok valakit, akinek több pénze van… – szörnyű volt, hogy így gondolkodik, irritált ez a nő, láttam, hogy a többieknek sem tetszik az, amiket mond.
– Hogy lehetsz ilyen? – próbáltam nyugodt maradni, láttam, hogy a vendégek az étteremben minket figyelnek.

– Lásd be, ha Jamesnek nem lenne pénze… – Lili mélyen és határozottan a szemembe nézett.

– Beszélnem kell veled, de nem itt! – jobb lett volna, ha kint folytatjuk ezt a beszélgetést, nem a vendégek szeme láttára.

– Diána… jobb lenne, ha… – James is felállt és átkarolta a derekamat.

– Jobb lenne bizony, ha szót fogadnál a barátodnak, már ha megvett téged! – Lili nem hagyta, hogy James befejezze a mondatot.

Erre aztán James is felkapta a fejét és mérgesen nézett Lilire, én úgyszintén.

– Mégis, mi a fenéről beszélsz? – nem értettem, hogyhogy James megvett engem?

– Jól van, ha annyira tudni szeretnéd, akkor öt perc múlva légy a parkban – Lili sarkon fordult és elment.

– Mi volt ez? – kérdeztem Jamest. – Mi az, hogy megvettél engem? – nagyon ideges voltam, azt se tudtam, mire gondoljak.

– Diána, ne is figyelj rá, inkább menjünk fel hozzám – próbált megnyugtatni, de úgy felhúztam magam, hogy nem tudott hatni rám, ráadásul továbbra is úgy éreztem, hogy beszélnem kell Lilivel és kész.

– Nem. Kimegyek hozzá – James mérgesen nézett rám, nem tetszett neki, hogy nem fogadok szót. A többiek dermedten figyeltek.

– Várj, veled megyek! – James megfogta a kezemet.

Elindultunk kifelé, a többiek is jöttek utánunk, gondolom ők is kíváncsiak voltak arra, mi folyik itt.

Lili kint volt a parkban. Elengedtem James kezét, megkértem, hogy maradjanak itt, majd én odamegyek Lilihez egyedül és beszélek vele. Nem akarta, velem akart jönni, de nem hagytam, s végül engedett. Közelebb mentem hát Lilihez, James és a többiek pár lépésnyire álltak tőlünk. Újra szemtől szembe Lilivel. Erősnek éreztem magam, úgy éreztem, hogy le tudom győzni, történjék bármi, nem hagyom magam.

– Szóval? Hogy értetted azt, amit odabent mondtál? – nagyon érdekelt volna, hogy van-e köze az újságcikkekhez, de az még jobban érdekelt, hogy miért mondta azt, hogy James megvett engem?

– Mi bajod van? Hát, nem ez az igazság? Te, aki olyan nagy igazság párti vagy, azt hiszed, hogy nem tudok róla?

– Miről? – fogalmam sem volt, hogy miről beszél Lili, most is olyan határozott volt, olyan idegesítő, mint mindig.

– Ó, talán te nem tudsz róla! – önelégülten húzta fel a szemöldökét, Jamesre nézett, én is felé fordultam. Láttam, hogy nagyon ideges, elfordította a fejét, a kezét ökölbe szorította.

– Nyögd már ki Lili! Tudom, hogy most már nem úszom meg, hogy megtudjam, mi folyik itt! Gyerünk, beszélj… tudni akarom – James reakciója és Lili viselkedése egyértelművé tette számomra, hogy valami bűzlik.

– Én mondjam el neked? Én? – Lili nevetett rajtam.

– Miért nem kérdezed inkább Jamest? Ő fizetett érted egy csomó pénzt Shmuelnek!

– Miért fizetett volna Mr. Mendelsohnnak James?! Miért? Válaszolj, Lili!!

– Mondjuk azért, mert abbahagytad a táncot, csak úgy. James megoldotta, kifizetett egy rakás pénzt azért, hogy neked soha többé ne kelljen táncolnod, így már Shmuelt sem érdekelte, hogy hány táncosa van. Ó, aztán most is, amikor felmondtál, a felmondási idődet is szépen kifizette, hogy ne kelljen dolgoznod. Talán, nem mesélte el? Nem mesélte el neked, hogy szépen megvett Shmueltől?

Lili szavai teljesen ledöbbentettek. Ott álltam vele szemben és úgy éreztem, mintha fojtogatna, nem tudtam hinni a fülemnek, nem akartam hinni a fülemnek. James megvett engem? Logikusnak tűnt ez, ismerve Mr. Mendelsohnt. Tudtam, éreztem, hogy valami nincs rendben, de erre soha életemben nem gondoltam volna, hogy azért nem kell táncolnom, hogy azért engedett el csak úgy Mr. Mendelsohn, mert James fizetett neki.

Lili nevetett rajtam, és ez arra késztetett, hogy tovább harcoljak vele, tovább faggassam őt.

– Te intézted el, hogy olyan hírek jelenjenek meg rólam, amik nem igazak? – Lili abbahagyta a nevetést, arca komolyra változott.

– Én. Úgy láttam az első pletyka nem volt valami hatásos. De ez, ismerd el, hogy ez már valami!

– Te beteg vagy, Lili! – undorral fordítottam el a fejemet.

– Igen? Beteg vagyok? Még mindig nem tudod azt sem, hogy ki is vagyok valójában! Hogy te ki vagy valójában! Szóval én a helyedben inkább csöndben maradnék!
– Miről beszélsz már megint!? – elképesztő volt vele szembe állni, teljesen ki tudott hozni a sodromból, az, hogy össze-vissza beszélt és, hogy ő világosított fel dolgokról egyszerűen annyira felbosszantott, hogy úgy éreztem, meg tudnám őt ölni.

– Te vagy a világ leggonoszabb teremtménye Lili! Gyűlöllek! Nem tudom, hogy miért vagy ennyire ellenséges velem, mit ártottam én neked, de egyszerűen…

Annyira dühös voltam, és akkora fájdalmat éreztem a szívemben, hogy felemeltem a kezem és megpróbáltam megütni Lilit. Elkapta a karomat, ki akarta csavarni, de nem hagytam, harcoltam vele, tiszta erőmből, minden fájdalmamat, minden dühömet felhasználtam arra, hogy támadjak és támadtam. Ő védekezett és visszatámadott, nem érdekelt már más, nem bírtam tovább, elhatároztam, hogy legyőzöm, mindenáron. Ő is, én is tanultunk egyet, s mást, profi módon mozogtunk pillanatok alatt egyik helyről a másikra, de hiába, ha ő ütött volna engem, kivédtem, felfogtam a karommal, a kezemmel, ha én ütöttem volna, ő védekezett olyan jól, hogy nem bírtunk egymással. Újra szemtől szembe álltunk. Ekkor Lili elővett egy kést. Hallottam, ahogy Missi felszisszen, és azt is, hogy a többiek azon tanakodnak, hogyan állítsanak le minket, hogy közbe avatkozzanak-e.

– Erős vagy. Nem tudsz bennem kárt tenni, mert egyformák vagyunk. Viszont ők, ők teljesen védtelenek, és nagyon jól tudom, hogy mekkora fájdalom lenne neked bármelyiküket is elveszíteni, de főleg Jamest – a barátaimat akarta bántani, valamit tennem kellett. Körbe-körbe keringtünk egymás körül, Lili kezében a késsel.

– Meg ne próbáld! Meg ne próbáld őket bántani! – üvöltöttem Lilire, remélve, hogy megfutamodik, de csak nevetett rajtam ismét.

Egy hirtelen mozdulattal aztán elhajította a kést, az James felé tartott.

A kés pörögve repült felé, szinte már láttam magam előtt, ahogy a kés eltalálja őt. Mindez a másodperc töredéke alatt történt. Ám ekkor, mintha megállt volna az idő, egyszer csak olyan erőt éreztem magamban, amilyet még sohasem, a kés és James felé nyúltam.
– Neee! – kiabáltam, s mintha már érezte volna a kést a kezemben, pedig sokkal messzebb volt, nem tudtam volna csak úgy utána nyúlni és elkapni.

A kés megállt, épp James előtt pár centivel. Még mindig pörgött a tengelye körül, el sem hittem, amit látok, a többiek is csak álltak és megdöbbenve néztek. Nem találta el, csak ez járt a fejemben, hogy meg tudtam őt menteni, hogy nem lett semmi baja. A karom még mindig abban a helyzetben volt, ahogy a kés után nyúltam, mikor leeresztettem, a kés a földre esett. Jamesre néztem, láttam, hogy nagyon megijedt, a többiek hasonlóképpen.
Még mindig éreztem ezt a hatalmas erőt magamban, amivel megállítottam a kést, nem tudom, hogy honnan érkezett, de ez az energia a testem minden egyes pontját átjárta és feltöltötte. Felemeltem a kezemet, a kés, pedig újra lebegni kezdett. Határozott mozdulatok voltak ezek, éreztem a kést, mintha csak a kezemben lett volna. Megfordultam Lili felé, és a kést az ő irányába indítottam el.  Repült felé, hatalmas erővel, de ő teljesen nyugodt maradt, kinyújtotta a késért a kezét, az megfordult a levegőben, s a markolatát kapta el. Nem hittem a szememnek, az előbb sem, amikor megállítottam a kést, és most sem, mikor felé repítettem, különös érzés volt, de teljesen ledöbbentett az, hogy ő csak így elkapta azt az éles kést.

– Még találkozunk – eltette a kést, majd elsétált.

Nem tudtam megszólalni sem, fel sem fogtam még, hogy mi történt, hogy mit tettem. Háttal álltam a többieknek, hallottam, hogy sugdosnak, hogy rólunk beszélnek. Meg sem bírtam mozdulni, Jamesre gondoltam, Lili szavaira, a késre… Pár perc múlva Steven lépett oda hozzám.

– Gyere, menjünk be Diána! – kedvesen, higgadtan szólt hozzám, de én nem bírtam válaszolni neki. Csak álltam tovább ugyanott, mit egy szobor.

– Gyere be, kérlek! – szólt ismét, de még mindig nem éreztem úgy, hogy be tudnék menni velük.

– Menjetek be nélkülem, kérlek – kimért hangon, keményen szóltam hozzá, rá se néztem.

Egy idő után csönd lett, gondoltam, hogy mindenki elment. Vártam még egy kicsit, lassan megnyugodtam, kezdtem magamhoz térni. Szörnyű dolgokat mondott Lili, de még szörnyűbb volt az, hogy úgy éreztem, meg tudnám ölni. Mi lett volna, ha James megsérül? Ha nem tudom megállítani a kést, és az eltalálja? Vagy mi lett volna akkor, ha Lilit sebzem meg vele?
 Amikor megfordultam, hogy bemegyek, James még mindig ott állt. Szomorúan nézett, közelebb lépve hozzá kétségbeesést láttam a szemében, mélyeket lélegzett. Nem tudtam hozzá szólni egy szót sem, mit mondhattam volna? Elsétáltam mellette, arra gondoltam, hogy hazamegyek, vagy megkérem Mariamát, hogy nála aludhassak.