Van egy olyan mondás, hogy ahol ketten jól megvannak, oda harmadik ne dugja az orrát. Milyen igaz, de a mi esetünk más volt. James barátairól volt szó, és elég rossz érzés volt az, hogy ők miattam vesztek össze. Érthető volt a reakciójuk, védték a barátjukat egy olyan valaki ellen, aki csak galibát okoz.
 Annak viszont örültem, hogy James kiállt mellettem. Megvédett engem, akkor is, ha a barátait veszítette el miattam. Reméltem, hogy nem marad ez így sokáig, hogy majd valahogyan elsimítjuk ezt a dolgot is. 

A felmondásomat aláírtam, majd elterveztük Jamesszel, hogy elmegyünk valahová vacsorázni, nem maradunk a szállodában. Készülődtünk a közös esténkre, mikor kopogtattak nálunk. Susan, Missi, Steven és David voltak azok. Sejtettem, hogy történni fog valami, hiszen senkinek sem jó az, ha haragban vagyunk. Kicsit tartottam attól, hogy esetleg tovább győzködik majd Jamest, hogy hagyjon el, de bíztam abban, hogy csak beszélgetni, békülni jönnek. James először ellenségesen nézett rájuk, ő sem tudta, hogyan viszonyuljon hozzájuk. Missi kedves mosolya, és a többiek bűnbánó tekintete azonban arra engedett következtetni, hogy békülni jöttek, nem pedig tovább vitatkozni. 

James beengedte őket, Susan azonnal rá is tért arra, miért vannak itt.

– Diána, James… szeretnénk tőletek bocsánatot kérni, főleg tőled Diána. Nagyon jól látjuk, hogy mennyire összeilletek, hogy mennyire szeretitek egymást. Ti elfogadtátok egymást úgy, ahogy van, és ez nagyon szép, és így helyes. Nekünk, úgy látszik, egy kicsit több időbe telt mire ezt megértettük és elfogadtuk. Kérlek, ne haragudjatok ránk – míg Susan beszélt, a többiek hevesen bólogattak. James megfogta a kezemet, egymásra, majd rájuk mosolyogtunk.

– Nem haragszunk rátok, gyertek ide! – mondta James, majd megöleltük egymást.

Örültem, hogy megértették, hogy bármi áron kitartunk egymás mellett, akármilyen nehéz idők jönnek. Tisztában voltam azzal is, hogy az, hogy azt mondják, hogy elfogadnak engem is, azt, hogy James párja lettem, nem biztos, hogy azt jelenti, hogy nem fognak tartani tőlem, vagy attól, hogy Jamesnek baja esik mellettem. Vigyáznom kell a jövőben, az ilyen hókuszpókuszokat valahogyan leállítani. Normális, emberi életet szerettem volna élni Jamesszel, én sem örültem volna, ha esetleg miattam bántódása esik.

– Készültetek valahová? – kérdezte Missi.

– Az az igazság, hogy igen – válaszolt James.

– Akkor mi megyünk is – mondta kedvesen Steven.

– Várjatok csak egy picit, üljetek le! – James marasztalta őket, én pedig helyeselve bólintottam.

– Jól van, ha ezt szeretnétek – Susan már le is ült a kanapéra, a többiek is helyet foglaltak.

– Az elmaradt vásárlást bepótolhatnánk… – mosolygott Missi kedvesen, Susanra néztem, ő is örült az ötletnek.

– Jól van Missi, bepótoljuk! – válaszoltam.
– Szeretnék mondani valamit – szólt Steven, majd mindenki rászegezte a tekintetét – Azt hiszem, ez az egész jó lecke volt arra, hogy megtanuljuk elfogadni egymást. Nincs is a világon két egyforma ember, mindannyian különbözőek vagyunk, ettől szép az élet, színes a világ. A te képességeid, Diána, adományok, és úgy látom, hogy megpróbálod jóra használni, ez pedig becsülendő – Steven szavai igazán megleptek, és nagyon jólesett, hogy tényleg el akarnak fogadni.

– Köszönöm, Steven – motyogtam meghatódva – Tudjátok, épp azon gondolkodtam nem is olyan rég, hogy soha többé nem jósolok senkinek semmit. Ez már egy régi elhatározás volt, nem akartam többet tenyérből jósolni, mert úgy éreztem, úgy láttam, hogy nagy bajt tud okozni. Ez után jött az álom, a motorok, a kés, és nem azért, mert én úgy akartam, hanem csak jött, nem tudom a mai napig, hogy voltam képes ezekre. Számomra is felfoghatatlan ez az egész. Legutóbb, mikor James felé repült az a kés, olyan erőt éreztem magamban, amilyet még sohasem. Úgy éreztem, hogy bármire képes lennék, bármit meg tudnék tenni, amit csak akarok. A kés pedig megállt a levegőben. Ez, megdöbbentő. Nem csodálom, hogy megijedtetek, mert én is megijedtem magamtól, nem tudtam hová tenni ezt úgy hirtelen.

– Szeretnénk, ha ezt titokban tartanátok. Nagyon jó lenne, ha rajtunk kívül senki más nem tudna ezekről a dolgokról. Kérlek, ígérjétek meg nekünk, hogy nem fogtok erről senkinek sem beszélni! – James komoly tekintetéből mindenki tudta, hogy ennek így kell lennie, ez nem játék.

– Persze, ez csak természetes. Én megígérem! – Steven bólogatott.

– Én is megígérem, egy szót sem szólok senkinek! – mondta Missi, majd csatlakozott hozzájuk Susan és David is.

Boldog voltam, hogy James nem veszítette el a régi barátait, és annak is, hogy ő és én egyre közelebb kerültünk egymáshoz.
Beszélgettünk még egy kicsit a többiekkel, aztán elindultunk Jamesszel vacsorázni.
Minden jól alakult, már csak Lilit kellene valahogyan megfékezni, és nem lenne semmi bajom!