A vallomás.

-          Talán az udvarhelyi kézilabdázással kellene kezdjem. Addig nem volt más csak titkár, az iskola titkára. A vonattal útaztunk Isticio ( vagy Déda- Bisztráig ) Ő és Sólyom is a mi fülkénkben útaztak. Ez a kilencedik osztály tavaszán történt.

-          Itt mondták azokat a zsiros vicceket,?

-          Itt.- Egy néhány másodpercig megállt, aztán fojtatta.- Innen autóbusszal mentünk tovább. Ő előttem űlt. Nekem egy pálca volt a kezemben és azzal hüjéskedtem. Nem vele csak úgy általában. Megérkeztünk Udvarhelyre s elmentünk képeslapot vásárólni. Két nagyobb éves lánnyal mentem, ő is velünk jött. Nekem nem volt tollam és ő adott egy tollat, amivel megcímeztem a képeslapot, aztán vissza adtam. Ott csinált néhány fényképet, amit láttál. Haza felé a hátam mögé került, de semmit sem csinált, és nem is szólt semmit. A vonatban aztán kezdtük küldözgetni a kaját egymásnak és ő is küldött nekünk szalámit és veknit. Valami fiuk twistezni kezdtek a folyosón és lármáztak, amiért a kalauz haragudott és szidta őket, de nem tőlünk voltak, mert más helyről is voltak versenyzők. Aztán megérkeztünk Régenbe. Az állomásnál a hátam mögé került és amikor leszálltam megszorította a kezemet. Megijedtem. Úgy éreztem ebben a kézfogásban van valami szándékos. ( Szerelmes lettem belé, jegyeztem meg magamnak.) Felmentünk az intribe. Másnap nekünk pihenő nap volt. Nem kellett menjünk iskolába. Én aki a vonaton huzatot kaptam, reggelinél nem tudtam enni csak bőgtem, hogy fáj a fogam. Telefonált a Polira, hogy van-e valaki ott, mert egy diáklánynak nagyon fáj a foga és ki kellene húzni. Én féltem, mert még nem húztak fogat tőlem, Ő megfogta a kezem és úgy húzott az utcán végig, aztán fel űllt ott az ablakpárkányra és úgy nézte ahogy húzzák a fogamat. Felmentem az intribe és nem mentem ebédelni sem. Délután egy kislány jött és mondta, hogy azt izente Tóni, hogy délután edzés lessz. Fogtam a szákost és indultam is. A többiek már levetköztek és én nem tudtam hol vetközhetek le. Mondták, hogy az osztályban. Amint benyitok, ott állt Ő az osztály közepén. Elakartam szaladni, de nem engedett. Az ajtó elé állt és becsukta az ajtót, aztán megcsókolt. Megkérdezte, tudtam-e, hogy ő hivatott? Mondtam, hogy nem... Még egyszer megcsókolt és azt mondta:,,Most rohanj.”Másnap reggel a konyha ablakánál állott és figyelt. Ölvedi Buba meg is kérdezte.

-          Mit gondolsz kit figyel? Engem-e vagy téged?

-          Engem bíztos nem, - válaszoltam, pedig tudtam, hogy engem néz. Utánna minden reggel megjelent a konyhában és figyelt szemtelenül. Aztán következtek a szűrke hétköznapok... Egy nap találkozom vele a folyosón és azzal állít meg, hogy szeretne beszélni velem. Szünet volt és szerda. Adjak alkalmat, hogy kibeszélhesse magát. Hogyan adjak, amikor reggeli után órára kell menni, utánna tréning, szilencium, vacsora és lefekvés. Minden időm kötve van. Azt mondta, hogy viszi az osztályt moziba és én ne menjek, hanem maradjak az osztályban. Ő onnan hamar visszajön és akkor csak kettesben leszünk. Én az osztályban vártam, és ahogy megigérte vissza is jött. Letérdelt elém és elmondta, hogy ő milyen szerencsétlen. Sírni kezdett és tovább mesélte, hogy a háboruban is volt és ott megsebesült, kórházba is került. Mondta, hogy meg fog vakulni és azért iszik. Nem szereti a feleségét és minden téren csak a szerencsétlenség éri. És sírt sírdogált tovább. Felemeltem a földről és simogatni kezdtem a haját és vigasztaltam. Ő átölelt és csókolni kezdett... Aztán kért, hogy szünetbe menjek be a könyvtárba és ott találkozunk. Ezután igy találkoztunk. Egyszer Ölvedi Buba hozzám jön és azt kérdi tőlem ,, Veled is kikezdett Laci bácsi? Meg azt, hogy ő is bele esett a csőbe. Elmondta hogyan hívta be az osztályban, hogyan sírta el magát, hogy ő milyen szerencsétlen, hogy meg fog vakulni, és hogy nem szereti a feleségét....Bevallottam Bubának, hogy velem is így tett. Aztán elmondtam  Bélteki Terinek is mit mondott Buba és neki az volt a véleménye, hogy Buba féltékeny és azért beszél igy. Én is erre gondoltam.

-          Te nem vetted észre, hogy a sablon ugyan az?

-          Nem, pedig Buba még az elődeinket is elsorolta, akik mind így jártak.

-          Elsorolod őket?

-          Maxim Buba, a pogácsás lánya, nem tudom milyen Ildikó,Szabó Mária, Ölvedi Buba, László Buba, akit nem tudok bíztosan...

-          És Nagy Ella – egészítettem ki a névsort.

-          Azt hiszem Bélteki Teri is.- mély lélekzetet vett, aztán folytatta. Fel küldtem Terit a következő találkozóra és megkérdeztettem miért nem Ölvedit hívja randira. Azt izente vissza, hogy semmi köze Ölvedi Bubához. Megint következtek a napok amikor semmi sem történt s egyszer csak találkozom vele a folyosón és a kezembe nyom egy kis cetlit ( majd kedden megmutatom )és ezután következett a levelezés. Teri volt a postás.

-          Hány levelet küldött?

-           Vagy hetet. Mindenik megvan, mert nem téptem el egyet sem. Majd ezt is meglátod... Emlékszem valakik jöttek az iskolába és a nevelőnő azt kérte hagyjuk ott a párnánkat a hálóban. Addig én mindig hazavittem nyáron. Most bele írta a monogramomat és ott hagytam. Most tudom, hogy ezt is ő rendezte, hogy találkozzon velem. Emlékszem Fazakas Attilát bízta meg, hogy küldjön be a könyvtár szobába. Attiláék érettségizni maradtak ott. Bementem és tényleg várt. Búcsuzkodtunk... Mondta, hogy hosszu a vakáció és lehet elfogom felejteni őt, lehet, hogy elítélem azért, mert neki felesége van, de ő nagyon szeret... Én azt válaszoltam, hogy a feleségért nem itélem el hiszen abban a korban már kell a feleség. Aztán hazamentem. A párnákért két hét mulva kellett menni, de én később mentem. Ismét talélkoztam Attilával és azt mondta, hogy Laci bácsi a kórházban van és beteg. Elgennyesedett a foga és megtámadta a szemét. Mondta, hogy leértesíti ha akarom. Felkisért a kórházig, ő bement és én az intribe mentem a párnámért. A nevelőnő ott volt és nagyon kedvesen fogadott. Elmondta ugyan azt amit Attila és kért, hogy maradjak nálla, amig ő értesíti Lacit. Ott maradtam. Néztem a képeket a falon, a képes albumot, aztán visszajött és azt mondta, hogy nem tud fogadni, mert nagyon rosszul van. Haza mentem és nem találkoztam egész nyáron. Nem felejtettem el. Tizedikben tovább leveleztünk, és tovább találkoztunk. A nevelőnő, aki általában nagyon kedves volt hozzám a szilenciumon a leg szigorubb volt. Egy nap Ölvedi Idával űltünk és nevetgéltünk s a nevelőnő rám szólt, hogy szedjem össze a dolgaimat és menjek vele az ő szobájába.Ott fogok tanulni. Örömest mentem és vittem is egy könyvet, hogy ott olvashatok nyugodtan. Előszőr azt gondoltam a felső szilencium terembe visz, de nem oda vitt, hanem az ő szobályába. Azt mondta üljek le az asztalhoz és tanuljak. Ne engedjek be senkit, csak ha ö kopog. Ezzel elment. Hozzáláttam az olvasáshoz. Egyszer csak kopognak, gyorsan elraktam mindent és kinyítottam az ajtót. A nevelőnő helyett Laci állott az ajtóban és be is jött és bezárta az ajtót. Tudtam, hogy a nevelőnő rendezte ezt.

-          Nem fél, hogy megtudják?

-          Nem tudja meg senki – mondta ő, aztán a nevelőnő dugta be az órrát, és elment.

-          Az előbb azt mondtad, hogy Laci bement és bezárta az ajtót. Akkor a nevelőnő hogy nézett be?

-          Lehet, hogy csak azután zárta be az ajtót.

-          És mit csináltatok bennt?

-          Beszélgettünk.

-          Ibi! Ne mond, hogy egy házas ember azért rendezi meg a találkát, hogy elbeszélgessen azzal a lánnyal, aki fülig szerelmes belé.

-          Esküszöm Jani senkit nem engedtem olyan közel hozzám mint téged.

-          Én nem hiszem.

-          Ha te nem hiszed amit mondok, nincs mit mondjak.

-          De te a lényeget elhallgatod. Megcsókolt?

-          Azt hiszem igen.

-          Nem azt hiszem. Igen vagy nem ?

-          Igen.

-          Tovább...?

Elhallgatott és nem akart többé beszélni. Hiába kérleltem még makacsabb lett. Kiadtam az ultimátumot.

-          Ibi vagy mondod, vagy elmegyek.

-          Én sajnálom őt és nem akarom, hogy bajba kerüljön.

-          Igen! Te sajnálod őt, nem akarsz fájdalmat okozni neki. Ez nálad sajnálat, nálam szerelemnek nevezik.- Fel állottam és vettem a kabátomat és indulni akartam. Ő ráborult a díszpárnára és zokogni kezdett. Megfogtam a vállát és mégegyszer megkérdeztem

-          Mondod tovább vagy nem.- nem szólott, én megcsókoltam a kezét, mire ő görcsösen szorítani kezdte a kezem. Nem akart elengedni. Ráborult a vállamra és tovább sírt.- Ibi tudod, hogy nagyon szeretlek és ha elmegyek nem csak nekem fáj hanem neked is. Még van egy óránk és nekem mennem kell. Azalatt az idő alatt elmondhatod amit akarsz. Tőled függ.- Hanyat feküdt az ágyon és így szólt :

-          Most nem... majd máskor...Kedden.

-          Ibi! Ha most nem mondod el soha többé nem látsz.

Leűltem, mire Ő felűlt az ágyon, megakartam csókolni, de nem engedte, hanem átölelte a nyakam és húzott magához, majd a fülembe súgta:

-          Őrülten szeretlek, nem akarlak elveszíteni. Mond miért kinozól?-sugta. – Esküszöm nem történt semmi olyan amit te gondolsz. Miért akarsz még többet ?

-          Azért, mert nem akarom, hogy halott légy számomra.

Tovább sírt, aztán én lecsókoltam a könnyeit, de mivel továbbra sem mondott semmit fel álltam, hogy megyek. Ő letérdelt elém, átölelte a lábamat és nem engedett el. Aztán símogatni kezdte a lábamat. A tükörbe néztem, ahonnan egy sápadt arcu sovány fiu nézett vissza rám. Halántékom lüktetett,és egész testem  izzott a forróságtól. Láttam Őt  lábaimra borulva sírni, éreztem görcsös szorítását, Megfájult a fejem. Szorítása égetett és éreztem, hogy ezt a kislányt nagyon szeretem. Mindent megtudnék bocsájtani ebben a pillanatban neki, csak tudnám, hogy nem csal meg soha többé. Ez azonban csak talány... mégis bízom benne. Tudtam, hogy Ő is szeret, de azt is tudtam, hogy nála a szerelem nem tartós valami.Lehet, hogy engem most jobban szeret mint a többit, mert máskép nem mondta volna el ezeket a dolgokat. Lehet, hogy minden csak azért van, mert most én vagyok a közelében. Szeretem és Ő is szeret és ez a fontos most. Az, hogy mi történt kettejük közt az a kettejük titka. Maradjon is az.Aztán fojtatta

-          Letérdelt elém, és összeszedett egy rakás bókot, amit én persze el is hittem, de azért gúnyolódva megkérdeztem : Ölvedi Bubának is elmondta? Esküdött, hogy csak engem szeret és minden mást  ami az eszébe jútott. Felemeltem a földről és az ágyra ültettem. Mivel sírt simogattam a fejét, hogy nyugodjon meg. Később bejött a nevelőnő és ő elment. Másnap kémiából felelnem kellett és nem készültem. Bejött a hírdetőkönyvvel és én odasúgtam neki hívjon ki. Nem gondoltam, hogy meghallotta, de két perc múlva bedugta a fejét és szólt, hogy telefon jelentésem van. Azt hittem kipukkadok a nevetéstől, annyira erőltetett. Kimentem, aztán megkérdeztem  most hová menjek? Bevitt a könyvtárszobába, ott megcsókolt és kérte a fizetést amiért kihívott. Megadtam, aztán a folyósón végig néztem a tablókat lassan lesétáltam a földszintre, de féltem nehogy egy lógó tanár meglásson s visszamentem az osztályba, a legkomolyabb pofát vágva. Emlékszem egyszer valami bálféleséget csináltak az ebédlőben és ő rakta a lemezeket. Azt figyeltük, hogy minden lánnyal akit a hálójába kerített táncolt egyet. Mikor mással táncolt mi figyeltük, mikor velem táncolt a többiek figyelték. Aztán következett az abafáji kukorica szedés. Nem tudom bíztosan mikor  volt, de azt tudom, hogy 21-én és vasárnap. Van egy fényképem Heilinger tanár elvtárs csinálta róla. Azon van dátum. Én nem is tudtam, hogy ő is itt van. A fiuk a másik osztályból beszélték, hogy Ölvedi Bubát elvitte motorozni a Hangel Öcsi bácsi motorjával.Az egyik fiucska mondta, hogy őt is elvitte és olyan gyorsan hajtott, hogy hol a Lacibácsi hátán, hol a sárhányón volt. Laci bácsi nagyon részeg. Egyszer csak ott áll előttem és azt mondja Ibi megígértem, hogy megmotoroztatlak, hát  itt az alkalom. Elmentem. Már csak azért is, hogy Ölvedi Bubáék irigykedjenek..Tényleg örült sebességgel hajtott. Elmondta, hogy van itt Abafáján egy növére, aki favágás közben megütötte a szemét és most a korházba van. Nem tudnám megmondani  melyik ház volt, mert nem ismerem a falut, minden esetre az első házak közül valamelyik ahogy a mezőről behajtottunk. Megállott egy vakolatlan ház előtt és bementünk. A második vagy harmadik ház lehetett. Nem emlékszem pontosan.

Közben bejött az Ibi anyja a szobába és én nagyon feszéjezve éreztem magam, mivel nagyon késő volt.

-          Ibi !- Súgtam oda neki – kérjek bocsánatot amiért  még nem mentem el?- Ibi mosolygott és csak megvonta a vállát. Kénytelen voltam hangosan is  szólni.

 – Rózsika néni ne tessék haragudni,hogy ilyen későig maradok, de egy nagyon fontos dolgot beszélünk meg és nem szeretnénk befejezetlenül hagyni.

-          Nem haragszom. Beszélgessenek csak. - mondta, de látszodt az arcán, hogy nem azt mondja amit gondol. Kiment és Ibi folytatta a beszélgetést.

-          Bementünk vizet inni. Csak a sógora volt otthon. Bemutatta, aztán bevezetett a szobába. Amint bementünk Lacibácsi megcsókolt, és le akart fektetni az ágyra. Tudod én nem szeretem a részeg embert és még fújta is az ital szagot.,, Nem tudtam, hogy valaki ilyen züllött is tud lenni – mondtam neki, - csak azt nézem, hogy fennőtt ember, aki tanárnak mondja magát, másképp felpofoznám. Azzal kiszaladtam a szobából.Odajött a sógora is és csititgatta, hogy térjen észhez. Kijött az udvarra és a legnagyobb fö-lénnyel azt mondta : ,,Na gyere ülj fel, mert hazaviszlek...”és haza vitt. Az iskola tényleg már indult haza, mire odaértünk, de a fiuk hozták a kabátomat. Másnap találkoztam vele a fojosón és azzal fogadott : ,,Nem is tudtam, hogy ilyen züllött...”- s elment. Egyszer Sólyom megkért, hogy rendezzük el a szertárt. Ott talál-tunk egy rakás fényképet a kicsengetésekről, és kicsengetési kártyákat, amik csak úgy elvoltak hányva szanaszét. Akkor határoztam el, hogy nem adok kicsengetési kártyát a tanároknak, mert úgy sem tartják meg. Ott találtam meg a Balla Attila fényképét, s elvettem. Erről te még nem is tudsz, úgy-e?

-          Nem.

-          Két évvel előttünk végzett s katona volt. Épp akkor volt otthon szabadságon. Egyszer Heilinger mutogatta a fényképeket, amiket a kukoricaszedés közben csinált.Ott volt Lacibácsi is részegen. Ahogy járt a kép kézről kézre, láttam, hogy Teri elakarja venni, elkértem, és nem adtam vissza. Beletettem a naplóba. Tudod akkor is vezettem naplót. Egy kis nótesz volt. Egy nap azzal jön Lacibácsi, hogy volt Görgényben. Van egy ismerőse és annál volt. Szeretne kimenni, csak nem tudja, hogy mikor megy a vonat. Mondtan, hogy hat után tizperccel, de jobb ha hamarabb megy mert sohasem lehet tudni, hogy mikor indul. Hamarabb is szokott indulni. Nem jár pontosan. Aztán kérdezte nem akarok haza menni? Mondtam, hogy szeretnék. Benntlakó voltam. De nem. Már a nővéremnél laktam. Babuci is jött velem. Laci bácsi már ott volt. Megvettem a jegyet, aztán beszélgettünk. Nagyon gőgös, és beképzelt volt. Mondta, hogy hamarabb jött, mert nem akarta lekésni a vonatot. Aztán kihúzta a szákosom cipzárját és kivette belőle a naplómat.

-          Honnan tudhatta, hogy naplód van? És azt, hogy az pont nálad van a szákosban?

-          Nem tudom. Talán sejtette, mivel ő is tudott a naplóról.- mondta Ibi nyugodtan. - Meglátta a két képet, kivette és az Attiláét ketté tépte.

-          Fényképet nem szoktak eltépni.

-          Megvan még az anyag s ha akarod csinálok mást helyette szívesen. – közben megérkeztünk Görgénybe, már este volt. Mondta, hogy Orsovára kell menjen népdalt gyüjteni, de sajnos nincs amivel kimenjen. Babuci kérte, hogy keresse fel. Aztán hazajöttünk.

-          Valami nincsen rendjén. – Mondtam Ibinek.- Hogy jött veled, ha te nem hívtad? Csak úgy?

-          Csak úgy egyszerüen.

-          De hát oda pofa kell.

-          Az van...- mondta Ibi, aztán fojtatta. – Megvacsoráztunk, elmesélte anyuéknak is, hogy megy Orsovára népdalt gyűjteni, de  nincs amivel kimenjen, de van valami ismerőse  és elmegy hozzájuk s ha otthon kapja akkor ott marad náluk. Tudtam, hogy Babucihoz  megy, és azt is tudtam, hogy visszafog jönni hozzánk. Anyu mondta neki ha nem találja otthon az ismerősét itt nálunk elalhat, mert a fiunk katona és az ő ágya üress. Azt is mondta anyu, hogy  11 óráig várjuk, de akkor a kaput bezárjuk. Elment. Tudtam Babucinál van. 11 órakkor anyu beakarta zárni a kaput,kértem ne zárja még be, mert biztos visszajön. Tizenegy után három perccel megjelent nagy bocsánatkérések közt, aztán kérte anyut, hogy legkésőbb hét órakkor keltse fel, mert indulni akar Orsovára. Persze mi korán keltünk és reggelit készítettünk s tudod abban az időben mindig akadt egy kis ital itthon...

-          Mint most is – mondtam

-          Nem, akkor pálinka volt. És  reggeli előtt bizony elmegy egy pohárka  ital. Tudod én tegezem aput is anyut is.

-          Én is tegezem, de csak a beszélgetéskor és a köszönésnél csókolommal köszönök.

-          Én is úgy köszönök mint te...Kocintottunk és én szervusszal köszöntöttem aput és anyut és nem tudtam mit mondjak neki.

-          Egésségére – volt az én válaszom.

-          Laci azt mondta, hogy neki is mondjam szervusz, és én szervuszt mondtam neki is. Anyuék csodálkoztak ezen, hogy egy tanár szervuszban legyen egy diákkal, aztán kijavította, hogy csak akkor amikor kettesben vagyunk. A diákok közt az iskolában magázzuk egymást... Aztán elment... Ebédnél anyu neki is készített  terítéket és vártuk, hogy jön. Látva, hogy nem érkezik, anyu kért, hogy nézzem meg az úton, hogy jön- e? Elindultam a kerékpárral és találkoztam Babucival. Megkérdeztem hová megy, azt mondta várja Lacibácsit, mert meg igérte, hogy hozzájuk megy ebédre. Ő betért az Orsovai útra és én hazahajtottam és mondtam anyunak ne várja Lacit, mert nem jön...Másnap reggel a hatos busszal mentem vissza Régenbe. Később Babuci elmondta, hogy nem jött el ebédre. Aztán Lacibácsi elmondta, hogy valami csobánokkal találkozott, azoktól irt le valami énekeket, aztán velük ebédelt és velük töltötte el a napot.

Itt megállt. Mivel láttam, hogy befejezte mondanivalóját, megkérdeztem.

-          Hogy lett vége a barátságnak? Szakítottatok?

-          Nem szakítottunk, hanem csak egyszerüen elmaradt.

Felálltam és búcsuztam az édesanyjától is bocsánatot kérve és kijöttem az udvarra. Ibi is utánnam jött.

-          Nézd Jani – szólalt meg Ibi, - nézd a holdat. Semmi felhő nem takarja.

-          Igen eloszlott minden felhő a mi életünkből is.

Ismét megcsókoltuk egymást, aztán elkészítettem a gépet, mert a szelepgumi elszakadt és mivel nem volt új a régit kellett felhasználnom, de sikerült. Aztán még egy búcsu csók, ez már fájóbb, mert éreztem, hogy nemsokára itt a vég... nekem nem szabad szeretni...

-          Megyek Ibike, igy is késő van, aztán a mamád is megharagudhat.

-          Menj – mondta, és én elindultam. A kapuban mivel közel volt hozzám még egy rövid csókkal búcsuztunk, megszorítottuk egymás kezét és egyszerre mondtuk :

-          Kedden...- Eljöttem. A kanyarnál mégegyszer visszafordítottam a fejem, láttam Őt és integettem neki és Ő is vissza integetett, aztán eltüntem a sötétségben...