1964 szeptember 13. Vasárnap

Miért ne lennék őszinte. Nagyon izgatott voltam  már reggel. Azt sem tudtam mivel töltsem el az időt. Elsőnek elküldtem Öcsémet Ödikét csináltassa meg a kerékpáromat, mert a Dedrádszéplak-i úton tropára ment.

Elítéltem Ibit azért amit tett, de valójában így is szeretem. Hiába mondanak Róla bármit, mindent megtudok bocsájtani, mert nem vagyok Isten, nem ítélhetek, és nem is akarok ítélni csak szeretni. Sokszor féltékenységi rohamok gyötörnek, hogy az a kislány aki most az én karomban van és azt mondja, hogy szeret, csak engem szeret, nem is olyan rég még más karjaiban mást csókolt és másnak mondta, hogy csak őt szereti.Nem tudom elképzelni, hogy Mán Laci egy felnőtt férfi megelégszik azzal, hogy csókolózik egy kislánnyal aki fiatal, szép, és nagyon csinos, kedves és vonzó, hanem meglátta benne a nőt. Neki felesége van, akivel élhet szerelmi életet,de ha van lehetősége diáklányokat szédíteni és azok majdnem verekednek a kegyeiért, miért ne tenné meg. Pláné ha még a nevelőnő is besegít. Féltékeny voltam és nagyon fájt, hogy már más is bírtokolta azt a lányt, aki nekem a mindenséget jelenti. Ez a féltékenység már betegség számba megy. Nagyon rossz, mert nincs orvosság rá.

Elmentem a templomba, mivel azt gondoltam ott lelki megnyugvást kapok s erőt tudok gyüjteni a délutáni találkozásra. Istenem Reád bízom magamat. Legyen meg a Te akaratod....

... Megérkeztem Görgénybe. Jóska bácsi az Ibi apja aludt a konyhában a heverőn, a Hercegnő az elsőszobában tanult. Köszöntem és Ő alig hallhatóan fogadta. Álltam az ajtóban és próbáltam erősíteni magam kimondani a szót:

                           Búcsuzni jöttem...

Nem sikerült, mert féltem kimondani, tudtam nekem jobban fog fájni mint neki, nekem nincs aki pótolni tudná Őt. Még nincs. Ledobtam a szemüvegem és a sapkám az ágyra, aztán hozzámentem. Megfogtam a kezét és segíteni próbáltam, hogy felálljon.Úgy állott fel, mint aki nem is akarná. Megakartam csókolni, de nem engedte. Mi történt vele? Ő haragszik a csütörtöki esetért? Ha minden, amit róla beszélnek igaz, akkor nincs amiért haragudjon, hiszen csak a jógomat kértem eddigi hűségemért.Néztem ezt a lányt, aki most előttem áll, valamikor nem is olyan régen a Laci karjaiban ficánkolt a nevelőnő szobályában, neki is azt mondta, hogy te vagy az első. Nekem az fáj, hogy azt mondta ,, senkit sem engedtem ennyire közel magamhoz.”- mint téged. Egyszerüen hihetetlen. Mégis a

Búcsuzni jöttem  szó  nem akart kiszaladni a szájamon. Egy darabig szótlan álltunk  egymással szembe aztán visszaűlt az ágyra. Nem tudtam mivel kezdjem a beszédet.

-          Ibi nekem ígérted azt a képedet ahol komoly vagy. Megkaphatom?

-          Már beragasztottam a naplómba.- s kinyította a naplót arra a helyre ahol a kép volt. Tényleg beragasztotta. Ismét kértem, de nem adta nekem. Leűltem mellé az ágyra.

-          Miért szomorkodsz?- kérdeztzem. Úgy éreztem mondani akar valamit, láttam is amint az ajka megmozdul, de szó nem jön ki rajta. A tenyerébe hajtotta a fejét és egy nagyot sóhajtott. Átöleltem, megfogtam a fejét s úgy emeltem hozzám s megkérdeztem:

-Mi van veled?

-   Semmi.

-   Valami bánt? Van valami mondanivalód?

-   Nem . Semmi.- Pedig én vártam egy vallomást, ami eloszlassa az én kétejeimet, de Ő mást mondott. – Csütörtökön nem voltam teljesen őszinte hozzád.

-   Na  és? Most itt az alkalom elmondhatsz mindent. Hallgatom és ha kell mindent megbocsájtok. Szeretlek. – Megcsókoltam, Ő elfordította a fejét, majd levette a kezem a válláról és az ablak mellé állt és bámult ki az ablakon. Levettem a kabátom és a szekrényre  akasztottam, aztán hozzá léptem. Nem nézett rám. Megfogtam az állát, magamfelé fordítottam gyöngéden, simogatón, a kétszemébe néztem s megkérdeztem:

-   Mi történt? Mi van veled?

-   Semmi.

-   Valami csak történt? Miért nem mondod el amit csütörtökön nem mondtál el.

            Csak hallgatott és a semmibe bámult az ablakon keresztül. Egy darabig néztem szótlanul, aztán elengedtem az állát és kisétáltam az udvarra. Elkészítettem a kerékpárt az útra és visszamentem a sapkámért és a szemüvegemért, meg azért, hogy elbúcsuzzak. Csak kezet szorítottam és gyorsan kijöttem. Ő is utánnam jött azzal a fájó távolbanéző tekintettel. Nem szólt, nem marasztalt. Az apja hajtotta ki a libákat, aztán bement.Én elindultam, de a kapuba egy pillanatra megálltam.

-            Ibi, hidd el őszintén és becsületesen szerettelek. A csütörtöki eset is ezért történt.- Egy pár pillanatig vártam, azt gondoltam békíteni próbál ,mint máskor, de nem szólt semmit s így én zártam le a beszédet – Szervusz.

-          Szervusz,- mondta röviden Ő és én bosszankodtam, hogy csak ennyi, pedig azért jöttem, bejelentem mindennek vége. Búcsuzni jöttem ...Ő csak állt a kapuban a naplóval a kezében addig, amig a kanyarban el nem tüntem a szeme elől, aztán ellépegetett a libák után magához szorítva a naplóját.

Már majdnem elértem a központot amikor eszembe jútott  Baróthy Jóskáné üzenete az Ibi szomszédjának. Visszafordultam. Mikor meglátta, hogy jövök, nem lepődött meg. Megfordultam a kerékpárral előtte és

-            Azért jöttem – mondtam elszorult szívvel, - mond meg annak az öregasszonynak  Keressen mást, aki leértesíti a krumpli szedést, mert én már többet nem jövök ide.- Ő csak állt s merőn a szemembe nézett minden pillantásomat kutatva. Láttam a naplót a kezében. – Elmondod mit nem mondtál el csütörtökön? – Kinyitotta a naplót, olvasni kezdte aztán hozzám jött felém nyújtva a naplót.

-           Olvasd el innen - mutatta meg azt a részt, amit nekem szánt olvasás végett.- Mikor látta, hogy én meglepődök és nem figyeltem meg a mutatott helyet, - megtaláltad?- kérdezte.

-          Azt hiszem igen – mondtam, de Ő közelhajolt hozzám és mégegyszer megmutatta, mivel én leszálltam a kerékpárról és elveszítettem a megjelölt idézetet.

-          Itt. – A következőket írta:

,,...Hogy visszatérjek a délutánhoz, még annyit le írhatok, hogy úgy éreztem letünőben lévő érzelmeink újra felélénkülnek, s talán örökké tartóak lesznek. Túl korai volt ez az öröm, ami a késöbbiek során be is bizonyosodott.

         Nem! Nem tudnám leírni  milyen  helyzetben voltam, de talán nem túlzok ha azt mondom,  hogy közel álltam az örülethez. Próbáltam elhessegetni  fejemből ezt az örjöngető gondolatot: Hogy mindennek vége köztünk. Nem voltam elég erős ahhoz, hogy kimondjam, amit érzek. Inkább hallgattam, uralkodni próbáltam érzelmeimen. Végül is arra gondoltam, hogy ő áll legközelebb hozzám,  egy indulatos pillanatáért eldobom magamtól a már megtalált boldogságot, s talán mindkettönk boldogsága elszállt volna, - habár szavai szerint könnyen át esik mindenen – ( Nó, de azért nem hinném, hiszen Neki is van szíve Ő is érez )...”

         Miután elolvastam a megjelölt helyet nem adtam vissza a naplót, hanem tovább akartam olvasni.

-          Add ide légy szíves. Nem neked  írtam.Vagy még azt sem akarod, hogy magamnak őszintén írjam a naplómat?

-          Nézd eddig nem volt alkalmam női naplót olvasni. Most kihasználom az alkalmat.- megfeledkezve, bementünk a kapun.

-          A kerékpárodat kinn hagyod?

-          Nem tudom mit csináljak, - álltam meg, észrevéve, hogy elfelejtettem, miért is tértem vissza.- Nem baj amig elolvasom a naplódat beteszem a kapun belül.

-          Hogy gondolod, kifogod olvasni a naplómat?

-          Már nem csak gondolom, hanem  bíztosan tudom.

-          Na ne tudd olyan bíztosan. Jó?

Bementünk a szobába és leültünk az ágyszélére, aztán tovább olvastam a naplót. Kezdetben gyerekes csacsogások szerelmi fellángolások voltak, aztán kezdte a csütörtöki esetet. Én ol-vastam és kérdeztem  Tőle olyasmiket, amiket  nem írt le csak emlékeztetőül megjegyzett dolgokat, amikre Ő válaszolt. Elmesélte, hogy Ági mivel ment vissza az iskolába, elhívta Őt is a bálba, és el is ment. Kezdetben Cipler Jóska táncoltatta, aztán Árpi, az unokatestvére, Öcsi a bátyja. Volt egy hodáki fiu, akivel ötszőr táncolt  de nem tetszett...

A rádióban jó tánc zene volt és kértem jőjjön táncoljunk egyet, mivel én nem voltam a bálba és nem volt lehetőségem megtáncoltatni...Egész jó dolog a tánc. Az ember akarva, akaratlan összefogózik, átveszik egymás testének melegét, feltöltődnek, és következik a kisülés. Ez történt velünk is. Észre sem vettük és egy egy sóhaj mindkettönk ajkáról, egymásra nevettünk és elmult minden bajunk bánatunk. Sétálni mentünk, mintha mi sem történt volna, aztán moziba mentünk. Mozi után haza.Segítettünk elrendezni az álatokat, aztán Ibi megszagolva egy lábost elnevette magát.

-            Nézd meg apu mit csinált. Azért volt olyan jókedve, hogy még énekelt is újságolvasás közben. Szagold meg Te is. Jó bórszagu. – közbe bejött az öreg is. – most tudom apu miért volt neked jókedved.- mutatott a lábosra Ibi.

-          Leszürtem az egyik korsót s megkostoltam – mondta Jóska bácsi nevetve, aztán kiment hogy hozzon nekünk is a bórból.

-          Jani! Neked is lessz egy feladatod ma este. Akarod?

-          Ha Te így akarod.

-          Vigyázni fogsz apura, hogy ne menjen a kocsmába.

-          Megpróbálom, de ez nem az én tisztem. Én nem parancsolhatok neki.

-          Úgy oldod meg ahogy tudod. Nem könnyű, de ez a te feladatod.

Közbe bejött az öreg egy liter borral, töltött és ittunk, aztán dicsérte a borát, ami nem is volt  rossz. Elmondta, hogy egy korsóval eltesz karácsonyra, egyet újévre, egyet meg húsvétra. Addig  jól beérik. Ibi bement a szobába átöltözni, miután Ő is megivott egy pohár bort, mi az apjával addig cigarettáztunk és beszélgettünk. Megkérdeztem mi a véleménye  rólam, meg van-e elégedve velem, elfogadna-e vejének? Közben Ibi elkészült. Rakott szoknyát vett fel és a pirosbársony kabátkáját, mert már hüvös volt az este. Hallotta a beszélgetést, de nem értett belőle semmit se. Meg ivott ő is még egy pohár bort és sétálni mentünk. Jó hangulatba voltunk. Alig hagytuk el a házat kiváncsian megkérdezte, hogy mit beszélgettünk az apjával.

-           Azt, hogy engedi-e, hogy udvaroljak neked?

-          S mit mondott?

-          Azt, hogy ő rendes embernek ismer, ha mi szeretjük egymást neki nincs semmi kifogása, de  minden tőled függ. Aztán azt is említette, hogy mindketten iskolába kell menjünk és végezzünk valamit, mert igy semmit sem érünk. Ma a középiskola semmi.

-          Látod ő is azt mondta, hogy minden tőlem függ. Tőlem megkérdezted?

-          Az nem fontos. Téged ezutén foglak  megnyerni. Előszőr a fát is gyökeréből vágják ki és azután az ágakat.

-          Hátha én nem akarom?- mondta csicseregve.

-          Majd meggyőzlek Téged is.

-          Hátha nem tudsz?

-          Akkor majd meglátom.

-          Igen, de te olyan lobbanékony vagy és mindig elakarsz menni. Úgy nem lehet megnyerni engem.

Sétáltunk, köszöngettünk az ismerősöknek, aztán

-          Ibi! Elmondanád kik udvaroltak  eddig neked?

-          Sórjában, vagy általában.

-          Ahogy akarod, csak ne felejts ki egyet sem közülük, mert akkor én segítek gondolkozni.

-          Jó jó, de ha te jobban tudod, akkor miért kérded tőlem?

-          Azért, mert csak azt hiszem el, amit tőled hallok.

-          Hát – mondta nevetve – kezdjük elölről – és felsorolt egy párat az osztálytársak közül. Nagy Gyula, Cornel, Ionica, Nicu, Fekete János ( aNéptanácsnál dolgozott.Előszőr Ibinek udvarolt, aztán Nagy Ellának.) Ez mind a VIIIés IX. osztály. Rá akart térni a X.-re, de nem engedtem.Mondtam neki, hogy gondolkozzék jól,  mert még volt valaki, akit nem említett. – Ha te jobban tudod, akkor  mond te.- vágott közbe gőgösen.

-          Például  Mán Laci, a tanárod. Szerelmes voltál belé? Volt köztetek szerelmi kaocsolat?- Rá néztem és láttam meglepődik.  Erre Ő nem számított. – Mert az, hogy tanár diák kapcsolat volt köztetek azt nem hiszem.

-          Nem szerelemből származott a kapcsolat, hanem sajnálatból. Hogy miért sajnáltam azt most nem mondom meg, de egyszer elmondom.

-          Volt az osztályban egy Bélteki Teréz nevezetü lány, akinek Öcsi a bátyád udvarolt. Ő volt a postás köztetek. Igaz?

-          Igaz.- Mondta gőgösen.

-          Tehát leveleztetek is.Érdekes a tanár elvtárs levelez egy tacskó diáklánnyal, mint egy nebuló, mint egy kis diák. Miért nem mondtad? Szégyelted, vagy féltél?- Csak vont eggyet a vállán, s aztán ment tovább.- Te azt mondtad nekem, hogy Görgényben kerültetek  tegező viszonyban, Laci meg azt mondja, biztosan tudja, hogy Udvarhelyt, amikor kézilabdáztatok.

-          Most is azt mondom, Görgényben lettünk tegező barátok.

-          X.- be voltatok kukoricát szedni az abafályi kollektivában?

-          Igen.

-          Elvitt Laci motorozni, és te a kukorica földben felejtetted a piros bársony kabátodat. Ezt hagytad el?

-           Ezt. Milyen jó értesüléseid vannak?

Közben elértünk a templomig és kért, hogy menjünk be egy kicsit a mise végére legalább. Nem éreztem semmi áhitatot, mint máskor. Egy darabig álltunk szótlan, aztán én játszani kezdtem egy kis gyerekkel amig kijöttünk, aztán megkérdeztem:

-          Merre motoroztatok?

-          Abafálya felé.

-          Megálltatok valahol?

-          Igen.

-          És ott nem történt semmi?

-          Nem történt semmi.

-          Jó. Arról is tudomásom van, hogy Laci randira hívott a nevelőnő szobályába, és te a randira el is mentél. Igaz ez?

-          Igaz. És mi közöd hozzá?- mondta Ibi felcsattanva fölényesen és haragosan. Talán igaza is van. Mi közöm nekem az ö elmult életéhez. Nekem csak annyi, hogy nem volt őszinte hozzám.

-          Nézd Ibi! Ha így viselkedsz azt hiszem  itt hagylak. Igaz semmi közöm a Te multadhoz, de azt elvárom, hogy amit mondasz az igaz legyen.- Elmentem a kerítésig és háttal nekitámaszkodtam. Körülöttünk élt és mozgott minden. Fiatalok sétáltak el mellettünk és megbámulva minket tovább mentek. A mozi ajtajában egy csapat fiatal ember állott és beszélgetett nevetgélve. A kocsma előtt is férfiak és nők beszélgettek. Mindenki boldognak és jókedvünek látszott. Lassan esteledni kezdett. A nap utolsó sugarai is elhalványultak az égen, és egy hamar elindult szellő jelezte, hogy közeleg az este. A hideg este. A mi megfagyott esténk.

-          Nem értelek,- jött közelebb Ibi hozzám.- Jani édes! Én sohasem kértem számon a te viselt dolgaidat, ha volt ilyen, és sohasem számoltattalak el kivel és hogy töltötted az elöző életedet, én úgy érzem neked sincs jogod kutikálni az én múltam után. Vagy elfogadsz így vagy keress magadnak mást. Hidd el nem csaltalak meg. Mindig őszinte voltam hozzád. Minden szavamért és tettemért felelek. Amióta együtt vagyunk megcsaltalak legalább egyszer?

-          Ezt nem tudhatom. Annyit tudok amig együtt voltunk nem csaltál  meg. -  eszembe jútott a Fekete Árpi esete, és szóvá is tettem.- A Fekete Árpi esete... és az az eset, amikor én vártalak a fodrászüzlet előtt és Te eltüntél egy órára?

-          Megmondtam mi történt. Ha hiszed jó, ha nem nincs mit csináljak. A te dolgod, hogy elhiszed  vagy  nem.- Közbe jött a csórda és mi elindultunk a tehén után hazafelé. Út közben minden mintha nem is veszekedtünk volna elmult. Beláttam neki is igaza van és kéz a kézben ballagtunk haza. Segítettünk mindent elrendezni, és fél nyolcra kész is lettünk mindennel. Ibi mégegyszer megkért vigyázzak az apjára. Hogy őszinte legyek jobban szerettem volna, ha bennt ragad, hogy egyedül lehessek Ibivel, de ha megkért megcsináltam. Elhívtuk az apját is a moziba és eljött. Ibi egész úton nyafogott, hogy fázik. Mind a két kezével belém karolt.,,A gyilkos gyógyszer’’ címü német filmet vetítették és nagyon szép volt. Hazafelé azt tárgyaltuk mit csinált jól és mit nem a fiu, a főhős. Hazaérve megkértek vacsorázzam velük és én szivesen el is fogadtam. Asztalt terített és bement a szobába, hogy asztali zenét keressen. Én is utánna mentem

-          Ibi te tudtad, hogy Lacinak felesége van. Hogy tudtál levelezni és randizni vele. Te  is nő vagy. Nem gondoltál arra, hogy egy másik nőnek fájdalmat okozól?Tudtad, hogy Pipi néni mennyire szereti a férjét...- Csak nézte a rádiót, nem szólt semmit és én álltam mellette. - Hidd el – folytattam tovább – én szeretlek téged, jobban mint bárki mást, úgy ahogy még nem szerettem senkit, és talén Téged sem szeretett senki, mégis elítélem azt az Ibit, aki mindezt megtudta tenni. – Haragosan megnézett, aztán elment mellettem a konyhába, ahol az apja már kitette a levest. Elszerettem volna menni, hiszen megsértettem és azt hiszem ez lett volna a leghelyesebb, de az apja szólt

-          Na jöjjön Jani, mert a leves csak úgy jó ha meleg.- Szégyeltem visszautasítani, mivel már egyszer megigértem, hogy velük vacsorálok. Nem mutattam haragot s nevetgélve ettünk és beszélgettünk. Ibi nem szólt semmit csak a tányérját nézte. Alig evett valamit. Nagyon letörtnek látszott. Második fogást nem is tett magának, mire én is keresztbe tettem a kést és a villát.

-          Ha Te nem eszel akkor én sem eszem. Hogy néz ki az, hogy meghívsz  vacsorára és te nézed, hogy én hogy eszem. Egyél csak Te is. – Tett magának is, de nem evett. Vacsora után az apja kiment borért és mi kettesbe maradtunk.

-          Ibi megbántad, hogy  meghívtál vacsorázni?- Nem szólt csak elszedte az asztalt és kiment szótlanul. Bejött az apja a borral és Ibi poharakat szedett elő, aztán Ő is leült az asztalhoz. Amig az apja bort töltött én cigarettát vettem elő és megkináltam Ibit is.

-          Vegyél innen, - mondta az apja, - vagy ez neked ez már nem  tetszik? Csak az úri szivarak tetszenek?- Ibi tőlem vett cigarettát, rá gyujtottunk és addig ittuk a bort amig elfogyott, aztán megköszöntem a szíves vendéglátást és búcsuztam. Ibi kikisért, de én nem vettem észre, hogy ott van. Odajött hozzám átölelte a nyakamat és én nem tudtam mire vélni ezt a változást. Ölelt és csókolt

-          Csak akkor vagyok boldog  amikor itt vagy mellettem. Akkor érzem, hogy az enyém vagy, akkor érzem erősnek magam, - mondta Ibi ölelve.- Mond miért tudlak annyira szeretni?

-          Talán azért, mert én is nagyon szeretlek Téged.

-          Tudd meg nem engedlek el.- Ölelt és csókolt és úgy szorított magához, hogy én azt hittem összeforrunk. Bementem a sapkámért láttam, hogy az apja már alszik, ( az anyja Régenbe volt Dódinál) és nem tudtam mitévő legyek. Ha ott maradok...? Istenem mit csináljak? Éjjel 12 óra volt. Csókoltuk egymást, öleltük egymást önfeledten, mintha soha se akarnánk elvállni. S abban a percben talán egyikünk sem akart elválni... talán...