- Látod azt a lányt?

- Melyiket?

- Azt, amelyik olyan izgatottan matat a táskájában. Szerinted hová készül?

- Vagy valami fontos hivatalos dolgát intézi, vagy randevúra megy. De miért olyan fontos ez?

- Szóval, nem tudnád elképzelni, hogy ez a lány csak úgy, hétköznapi rutinból csinos ruhát vesz fel, kilakkozza a körmeit, megmossa, kivasalja a haját, és egy rakás festéket visz fel az arcára?

- Nem, azt hiszem, ez a lány nem ilyen.

- Én is így gondolom. Akkor mégis miért teszi?

- Hát… Gondolom, fontos neki, hogy tetsszen annak, akivel találkozik.

- Miért olyan fontos ez?

- Nyilván el akar valamit érni az illetőnél. De mire fel ez a sok kérdés? Csak egy lány a sok közül…

- Nincs semmi különleges oka, csak egyszerűen kíváncsi vagyok a véleményedre az emberekről. De most nézzük más szemszögből a dolgot. Szerinted, ha ez a lány átlagos ruhában, haját egyszerűen lófarokba kötve, mindenféle festék és cicoma nélkül találkozik azzal az illetővel, nincs esélye elérni, amit szeretne?

- De, gondolom, ezek nélkül is lenne sansza.

- Akkor miért, kérdem én, miért fáradozott annyit a kinézetén?

- Mert az ember már csak ilyen. Fél, hogy rossz véleménnyel lesznek róla. De siessünk egy kicsit! Azt hiszem, mindjárt ideér a vihar.

- Én ugyan nem sietek, te mehetsz, ha akarsz.

- Szeretsz megázni?

- Ami azt illeti, egy kicsit igen. Azt hallottam, hogy az esővíztől szép csillogó és egészséges lesz az ember haja.

- De téged a külső ugyebár nem érdekel…

- Az nem, viszont az egészség fontos.

- Na mármost, tegyük fel, hogy hiszek neked. Nincs így, de tegyük fel. Szóval, ha elhalad melletted egy csodaszép lány, nem mozdul meg benned semmi, viszont ha egy száz kilós, igénytelen lány kedvesen megszólít, máris repdes a szíved. Jól értelmezem a helyzetet?

- Azt nem mondtam, hogy én nem vagyok ember. De mit gondolsz, miért nem közeledek fizikailag az ellenkező nemhez? Épp ezért. Mert utálom azt a vonzódást, amit az emberek éreznek a másik iránt.

- De hiszen nemrég még azt mondtad, a jó és rossz dolgok egyaránt hozzánk tartoznak, mindkettőt el kell fogadni. Az emberben van egy ösztön-lény és egy e felett álló valami. Nevezzük civilizáltságnak. E kettőnek valamiképpen összhangra kell jutnia.

- A gondolataim szabadon csaponganak.

- Értem. Tehát azt mondod, magadban te mindazt elintézed, amihez az embereknek fizikai kontaktus kell?

- Igen, nagyjából így van.

- És nem érzed úgy néha, hogy ez kevés?

- Mivel én is ember vagyok, szoktam így érezni. De leküzdöm.

- Jaj nekem… Hiszen épp az előbb beszéltünk arról, hogy az a lány, aki randevúra vagy hová készül, feleslegesen küzd a külsejével. Nem azt akartad ezzel mondani, hogy túl szűk kötöttségeket szabunk magunknak? Te is épp ezt teszed.

- Az más. Ez az enyém egy spirituális dolog.

- Jól van, nem vitatkozom. Viszont most már tényleg szedjük a lábunk, mert csúnyán megázunk.

- Én nem sietek sehová.

- Azt tudom. Engem viszont vár otthon anya és a barátnőm. Megígértem nekik, hogy ebédre ott leszek. Ne nézz így! Ez a kötöttség a jó fajták közé tartozik.

- Szóltam én egy szót is?

- Csak irigy vagy, mert neked senkid sincs.

- Hidd el, távolabb nem is állhatnál a valóságtól.

- Pedig én ezt gondolom. Hiányzik neked a párkapcsolat, csak még magadnak sem akarod bevallani. Makacs vagy, mint egy öszvér, ezért inkább kitalálsz mindenféle ostoba indokot, amiért nem kell neked senki. De én átlátok ám a szitán.

- Tényleg nem irigyellek. Sőt, boldog vagyok, hogy végre találtál valaki olyat, aki mellett igazán ki tudsz teljesedni. Ez jó dolog. Innen már csak egy lépés kell, hogy jó útra lépj. Hogy szabadon élj, lélegezz, kötöttségek nélkül.

- Azt meg hogyan? Munkahelyemre be kell járnom, ez már eleve lefoglalja a mindennapjaimat. Aztán ott van a barátnőm, a hétvégéket vele kell töltenem.

- Kell?

- Hát, ami azt illeti, nem mindig akarok vele lenni. Csak nem szeretném, hogy kihűljön a kapcsolatunk.

- Miért nem?

- Hogyhogy miért nem?

- Mi azzal a baj, ha két ember között kihűl a kapcsolat?

- Például… Hm… Nem is tudom.

- Ez a te legnagyobb bajod. Mindent túlaggódsz. El sem tudod képzelni, hogy a dolgok éppen jól is történhetnek anélkül, hogy te görcsösen tennél értük.

- Mit javasolsz? Dőljek hátra a fotelban, és reménykedjek?

- Nem. Az én javaslatom, hogy próbáld meg akarni azt a kapcsolatot. Úgy értem, valóban.

- Hiszen én akarom.

- Dehogy akarod! Mondd csak, szereted a töltött káposztát?

- Utálom.

- Akkor múltkor mégis miért etted meg nálam?

- Mert nem akartalak megsérteni. Ja, meg persze éhes is voltam.

- Itt van a kutya elásva. Ha éhes vagy, eszel. Ha szomjas vagy, iszol. Mégis, ha mélyen magadba nézel, nem mindig akarsz enni. Nem mindig akarsz inni.

- Te talán nem így teszel?

- Egyáltalán nem. Én szeretek enni, ezért eszem. És akarok is. Ami azt illeti, most is jólesne egy tál étel…

- Rendben, az evéssel így van. De mi a helyzet a munkával? Ne mondd, hogy azt is lehet élvezettel csinálni.

- Miért ne?

- Mert az ember nem ilyen.

- Ez a lehető legrosszabb válasz, amit adhattál. „Anyámmal élek még harminc évesen is, mert sokan ezt teszik.” „Elmegyek a menő buliba, mert minden ismerősöm ott lesz.” „Nem akarok még gyereket, mert a mai fiatalok későn érnek, sokáig szeretik kiélvezni a fiatalságukat, meg különben is: a mai világba gyereket szülni?” Csupa-csupa kifogás. És hol van itt az, hogy én mit szeretnék?

- Igazán tetszik az eszmefuttatásod, de most már tényleg mennem kell.

- Akarj menni!

- Akarok.

- Hát jó. Csak remélni tudom, hogy egy nap tényleg így lesz. Ja, és mondd meg anyádnak, hogy üdvözlöm.

- Miért nem mondod meg te magad?

- Mert nem akarom.

- Ja, értem. Akkor vigyázz magadra, apa! Majd még találkozunk.

- Szervusz, fiam!