Amikor odaértek, Sansa körbenézett. A fákról lampionok és égők függtek le, amiknek a fénye bevilágította a hátsó udvart. Egy rock zenekar játszott a színpadon - már ha azt „játéknak” lehet nevezni. Sansa fülsiketítő ricsajnak hallotta, de a sok, táncoló, bulizó embert látva rájött arra, hogy valószínűleg ő lehet egyedül ezen a véleményen. Bátyja, Robb szavai jutottak eszébe: „Alkohol nélkül az összes buli szar.” Most kezdett rájönni állításának igazára. Egy pillanatra átfutott a fején, hogy el kellett volna fogadnia Sandortól a bort - vagy bármi is volt abban az üvegben. Észrevette a tömegben Aryát, aki épp sört vedelt nagyban a haverjaival. Sansát roppantul érdekelte, hányan lehetnek józanok rajta kívül. Volt egy olyan sejtése, hogy ő, egyedül. Ettől kissé kellemetlenül érezte magát. Ő mindig, mindenből kimaradt, csak azért, mert” jókislány”. De most végre meghívták buliba, sőt, mi több, Joffrey észrevette őt, és járni akar vele!

- Olyan ez az egész, akár egy valóra vált álom! - sóhajtott fel álmodozva.

- És a java még csak most jön! - vigyorodott el Joffrey.

- Mit kell tennem, hogy bizonyítsak?

- Énekelned kell nekem. - Sansa egy pillanatra meglepődött Joffrey kérésén, már azt hitte, szerelmet kell neki vallania nyilvánosság előtt, vagy valami hasonló.

- Boldogan! - egyezett bele csillogó szemmel. - És mit? - kérdezte készségesen.

- Amit csak szeretnél! Rád bízom.

- Én… én egyszer írtam neked egy dalt - vallotta be a lány pirulva. - Elénekelhetem?

- Mi sem lenne megtisztelőbb!

- És… és akkor utána járni fogsz velem? - kérdezte az izgatottságtól elcsukló hangon.

- Ígérem!

Sansával madarat lehetett volna fogatni, annyira örült a fiú válaszának.

- Akkor kezdem - sóhajtott fel, de Joffrey leintette.

- Ne itt. A színpadon!

- De… - fehéredett el az arca. Gyűlölt szerepelni.

- Azt mondtad, szeretsz, teljes szívedből, nem? Hát ennyit se vagy képes megtenni értem?

- De… de igen. Érted bármit! - nyelt egy nagyot.

- Akkor gyere! - fogta kézen a lányt, és felvezette a színpadra, miután a zenekar befejezte pár perc múlva a koncertet.

- Egy kis figyelmet kérek! - ragadta magához a mikrofont. Sansa zavarba jött, amikor meglátta azt a sok embert, akik csak őket bámulják. - Ő itt Sansa Stark, aki szeretne elénekelni egy dalt. Nekem írta személyesen!

Hangos üdvrivalgás tört ki a fiú szavaira.

- Át is adom neki a terepet - nyomta a kezébe a mikrofont. Sansa olyan zavarban volt, hogy majdnem kiejtette a kezéből. Próbált nem arra gondolni, hogy mindenki őt nézi, és csak Joffreyra koncentrálni. „Megígérte, hogy utána járni fog velem!” - Ez erőt adott neki, és belekezdett a dalba. A szemét lehunyta, hogy még jobban beleélje magát a dalba, és kizárja a külvilágot.

- „Egy nap szembejöttél velem,

köszöntem, de te nem köszöntél nekem.

Észre sem veszel, de én téged szeretlek,

ver a szívem érted, és soha nem feledlek!

Mert te vagy a hercegem…” - kezdett bele a refrénbe, ám ekkor valaki megdobta. Erre egyáltalán nem számított, ezért elcsuklott a hangja, és kinyitotta a szemét. Látta Joffrey kajánul vigyorgó arcát, aki egy tojást tartott a kezében.

- Nesze! - hajította el. A tojás egyenesen a homlokát találta el. Sansa érezte, ahogy az orrfacsaró szagú nyálka végigfolyik az arcán. Az emberek visítottak a nevetéstől, Joffreyval az élen, akinek még a könnye is kicsordult.

Sansának földbe gyökerezett a lába, nem akarta elhinni, hogy mindez vele történik. „Ez csak egy álom, egy rossz álom!” Megrázta a fejét, hogy felébredjen, ám a következő pillanatban elkezdtek rá záporozni a záptojások és rothadt gyümölcsök. Egy világ omlott benne össze.

„Joffrey nem szeret! Csak azért hívott el a buliba, mert meg akart szégyeníteni nyilvánosság előtt!” Könnyek szöktek a szemébe, és zokogva lerohant a színpadról. De nem jutott messze, mert valaki elgáncsolta, és elterült a füvön.

- Joffrey… - nyöszörögte, amikor meglátta a fiút.

Lángoló szerelme egy pillanat alatt alakult át izzó gyűlöletté. Még sohasem csalódott ekkorát. Őrlő haragot, szégyent, szomorúságot és fájdalmat érzett. A fiúról, akit egykor szeretett, kiderült, hogy egy alávaló, gonosz féreg, akit senki sem érdekel saját magán kívül és gátlástalanul átgázol mindenkin, még azokon is, akik szeretik.

- Koszos vagy, fürödj meg! - nevetett hajdani szerelme kárörvendően. Sansát két erős kar ragadta meg a vállánál és lábánál fogva, és vinni kezdték, akár egy zsákot. Ő kétségbeesetten, riadtan sikítozott és rúgkapált, de hiába. A medencénél megálltak, és jó nagyot lendítettek rajta. Sansa hatalmasat csobbant a vízbe. Ki akart mászni, de Joffrey rálépett a kezére, amire felordított fájdalmában.

- Miért… miért teszed ezt velem? - zokogta hisztérikusan. A könnyek és a klóros víz elhomályosították a látását.

- Mert megtehetem - közölte Joffrey fölényesen. - Ugye nem gondoltad komolyan, hogy járni fogok veled?! Én vagyok a polgármester fia, te meg csak egy stréber, ostoba liba! - A fiú gonoszul nevetett, ahogy a körülötte lévő csatlósai is.

- Én… én azt hittem… - suttogta Sansa elfúló hangon.

- Hát te tényleg olyan hülye vagy, mint amilyennek látszol! - ragadta meg Joffrey a haját, ám a következő pillanatban valaki őt ragadta meg a karjánál fogva, amit hátrafeszített. A fiú felordított kínjában.

- Engedj el, engedj el! - visította vörös fejjel. Sansa látta, ahogy kicsordul egy könnycsepp a szeméből.

- Kívánságod számomra parancs - recsegte mély hangon a férfi, azzal behajította a medence közepére.

Sansa felnézett a könnyei fátyolán át az elé tornyosuló, hatalmas alakra, akinek még sohasem örült ennyire.

- Sandor! - kiáltott fel, de nem tartott sokáig az öröme, mert hárman is rárontottak a férfira.

- Ne!  - kapta a szája elé a kezét, de Sandort nem kellett félteni.

Fél percbe sem telt, támadói ott fetrengtek a földön összetört csontokkal, vértől csatakosan.

A férfi egy szót sem szólt, csak köpött egyet megvetően, majd kihúzta Sansát a vízből. A lány belecsimpaszkodott a nyakába, és hálásan pislogott fel rá. Már nem is látta olyan csúnyának az arcát.

- Kö- köszönöm - szólalt meg elhalón.

- Érted bármit, madárka - mondta, meglepően gyengéden, és letette a földre.

Azonban nem jutottak sokáig, mert Joffrey kikecmergett a medencéből, és Sandorra támadt. Egy követ szorongatott a kezében, amivel valószínűleg le akarta ütni, de nem jött össze neki. A férfi erősen megragadta a karját, és megcsavarta. A kő hangosan koppant a gránitlapon, ami megrepedt a rá eső súlytól.

- Ne, ne, ne bánts, kérlek! - rimánkodott kegyelemért. Sandor ajka fenyegető, kegyetlen mosolyra húzódott, majd teljes erőből nekilökte egy fának. A fiú nagyot nyekkent, és megroggyantak a térdei, de Sandor erősen fogta a vállát, hogy ne essen össze.

- Ne ölj meg, ne ölj meg! - zokogta Joffrey egész testében remegve. Igazán szánalmas látványt nyújtott. Sansa nem értette, hogy lehetett szerelmes belé. „Vak voltam eddig? Mindenki mondta, hogy Joffrey csak kihasznál… Hallgatnom kellett volna Aryára. Ő megmondta előre, hogy ez lesz! Most biztosan jót mulat rajtam.”

- Még egy ilyen, és kitépem a beleidet, kölyök! Megértetted?! - ragadta meg a nyakát, amire a fiú fulladozni kezdett.

Sansa ugyan gyűlölte Joffreyt, de azért nem kívánta a halálát. „Még a végén megöli!” - ijedt meg.

- Hagyd abba! - szólt rá a férfira. - Megfojtod!

Sandor azonban ügyet sem vetett rá, bár az is lehet, hogy meg sem hallotta.

- Elég! - sikított, amikor látta, hogy Joffrey arca teljesen ellilul. Odarohant Sandorhoz, és belecsimpaszkodott a karjába.

A férfi arcán felismerés suhant át, és elengedte Joffreyt, aki élettelenül terült el a földön. Sansa leguggolt mellé, és ráhajtotta a fejét a mellkasára.

- Él - sóhajtott fel megkönnyebbülten, majd Sandor elé állt.

- Majdnem megölted! - nézett rá vádlón.

- Megérdemelte volna - felelte Sandor gyűlölettől fröcsögő hangon. - Most gyere, kismadár, hazaviszlek - ért hozzá a hátához, és egy hatalmas, fekete chopperhez vezette.

- Nem mehetnénk inkább gyalog?

- Nem bízol meg bennem? Azt hiszed, el akarlak rabolni? - nevetett fel érdesen.

- Részeg vagy.

- Mint egy disznó! - Sandor előhúzott a fekete bőrkabátja egyik zsebéből egy laposüveget és jó nagyot kortyolt belőle. - Na pattanj fel az ülésre és induljunk!

- Igazán… kedves ajánlat, de én inkább gyalog megyek - fordított hátat neki Sansa, azzal elindult.

Sandor azonban utánament és erősen megragadta a csuklóját.

- Nem mehetsz egyedül. Hazakísérlek - recsegte azon a durva, nyers, mégis magához képest gyengéd hangon.

- Ez olyan lovagias! - mondta Sansa elragadtatottan. „Hát mégis van szíve! Félreismertem. Ugyan állandóan morcos és mindenért morog, de ha kell, tud udvarias is lenni. Ha választanom kéne közte és Joffrey között, én őt választanám.”

- Fogd be! - közölte mogorván. „Na jó. Talán mégsem olyan udvarias.”

Egy darabig csendben mentek, csak a cipőjük koppanása hallatszott, ami visszhangot vert a házak falain. Sansa Sandor mögött sántikált, jó két méterrel. Amikor kigáncsolták, beütötte a lábát, és alig bírt járni. A férfi amúgy is hatalmasakat lépett, de így esélye sem volt a nyomában maradni.

- Jönnél végre?! - förmedt rá.

- A lábam… Nagyon fáj - nyögött fel Sansa, és megállt. Nem bírta tovább.

- A kismadár csak csipogni tud, repülni már nem? - kérdezte, és odament a lányhoz. Könnyed mozdulattal felkapta, majd leültette egy padra egy játszótéren. Fél tizenegy körül járhatott az idő, így senki sem tartózkodott ott rajtuk kívül. Minden teljesen kihalt volt, sehol egy teremtett lélek. Sansa megborzongott.

- Tessék - húzta le a férfi a bőrkabátját és ráterítette. Alatta egy egyszerű, fekete inget viselt.

- Köszönöm, uram - hálálkodott a lány félszegen, és fázósan összehúzta magán a ruhát. Alkohol-és bőrszaga volt, egyáltalán nem olyan finom parfümillata, mint Joffrey ingjének. „Joffrey biztos, hogy nem adta volna oda a kabátját. Sandor olyan figyelmes!”

A férfi lerogyott mellé és megvetően felhorkantott.

- A franc essen beléd az „uramjaiddal”! Nem vagyok „úr”!

-  Sajnálom, én csak… - csuklott el a hangja, és riadtan pislogott.

- Neked mindenre van udvarias kis szavacskád, mi, leány?

- Csak… próbálok kedves lenni.

 Nekem nem kellenek a betanult szövegeid! Joffreynak viszont egész szépen elcsipogtad azt a dalt. Hol tanultad?

- Nem tanultam, én találtam ki - mondta szégyentől vörös fejjel. „Nem érdemelte meg!”

- Nekem bezzeg nem írtál dalt, mi?! Na énekelj szépen, kismadárka!

- Boldogan írok neked is egy dalt - mondta bizonytalanul, ingadozó hanglejtéssel.

- A férfiról, akitől mindenki retteg és még ránézni se mer?! - köpött egyet.

„Olyan, akár egy acsargó kutya.” - állapította meg magában. Sansa megsajnálta, és rátette a kezét a hatalmas vállra.

- Nem. A férfiról, aki mindenkit gyűlöl, de azt akarja, hogy szeressék. A férfiról, aki nem riad vissza az erőszaktól, de csak akkor támad, ha oka van rá. A férfiról, aki megmentett engem - nézett kerekre nyílt szemmel Sandor szemébe, akinek ellágyult az arca egy pillanatra. Majd felhúzta az orrát, és felmordult.

- Micsoda ostoba dal!