Megjegyzés: a dölt betűs részeket még mindig Agatha Keyguard írta... (ha minden igaz)

Via-dal Gyök IX.

Minefield:
Ím itt állok a síkoson,
nincs oly lélek, ki itt oson…
csupa hulla s ében holló,
kiszáradt föld, szélben kóró…

Behaj-tónak vize méreg,
ha iszok, bíz sírba térek…
Tán azért puszta a puszta,
mert elhull itt, aki lusta…

Lesve néz a gyilkos dögvész,
vendégem majd az ördög lész…

Egy haldok-ló:
Rossz hallgatni ezt a meló-drámát,
játszasz itten úri hölgyet, dámát…
S ha nem körbe-körbe járnád a csatateret,
utat és vizet lelnél… meg lehet…

Minefield:
Micsoda?! Ha-halucinálok?
A ló beszélt? Te voltál, te álnok?

(s a fehér ló feldobta patáit)

Egy hosszú pillanatig nézte a kiterült lovat. De sokáig nem gondolkodhatott ezen, mert hívta a kötelesség… no meg a szükség.
Ahogy végzett, ment mendegélt tovább, mígnem elért egy gáthoz, aminek közelében egy kis viskó állt, mellette egy legénnyel.

Minefield: Oh, jó napot!
Torkom vizet rég kapott…
Testem száraz… elesett…
Kérhetnék egy keveset?

(a legény elmegy a gáthoz a pohárral)

Minefield: Látom maga ember a gáton,
Nem rémíti se lyuk, se zátony…

(A legény leugrik a düledező lyukas gátról és egy homokzsákon egyensúlyozva hozza a poharat…)

Minefield:
Köszönöm! Szúrja a szemem, nagyon bánt…
Hogy hívják ezt a tákolmányt?
A legény:
Ma-gát.
Minefield:
Kedves barát…
Engem Minefield-nek. De a gátnak mi a neve?
Oly rozzant, mint egy döglött teve…
A legény:
Ma-gát.
Minefield:
Oh kedves barát…
Nem engem! A gátat,
amit ledöntött a bánat…
A legény:
Ma… gát! Hát nem érti?
Még hányszor kérdi?
Minefield:
Áh… és holnap mi lesz belőle?
Ne mondja! Tudom előre…

(Minefield elgondolkodik)

Minefield:
Minden szerszámom vértől bordó…
Kellene nekem egy fegyverhordó…
Te elég erős vagy és bátor,
ha van kedved, te lehetsz az mától!
A legény:
Szívest örömest…
Nem leszek rest…
Baltazár a nevem.
A fegyvereket jól ismerem…
Minefield:
Jer velem Baltazár,
úgyis elmossa a gátat az ár!
Én a Ran Dómot keresem!
Baltazár:
Hozzánk nem ért el a híre sem…