Ez az egyik regényemből kiragadott kis részlet, amit csak úgy írtam, ne tessék komolyan venni :) Afféle pardóiának szántam.

- Drága Teo, kérlek, áruld el, hová viszel - nézett Zorack dühösen Teóra, aki csak sejtelmesen vigyorgott.

- Nem mondom el. De már meg is érkeztünk - mutatott Teo egy három emeletes épületre. - Egyedül kell menned, második emelet, négyes ajtó. Szia! - köszönt el a lány a meghökkent férfitól.

Zorack megcsóválta a fejét, és mivel érdekelte, Teo mit forgat a fejében, eleget tett a kérésnek. Fölment a lépcsőn, és bekopogott az ajtón, amin a „Dr. Keith” felirat állt. Egy magas, őszes hajú férfi nyitott neki ajtót.

- Jó napot kívánok, a nevem Dr. Keith.

- Üdv. Zorack - köszönt a férfi hűvösen. 

- Ó, hát eljött! Nagyon örvendek. Fáradjon beljebb - invitálta Dr. Keith az irodába.

- Mégis mit jelentsen ez? - kérdezte Zorack gyanakvóan. - Ön miféle orvos?

- Pszichológus, más néven elmeorvos. Teo nem említette?

- Egy szót sem mondott arról, hová megyünk. De még mindig nem értem. Nekem nincs szükségem elmeorvosra! 

- Talán nincs - hagyta rá Dr. Keith. - Kérem, foglaljon helyet, Mr. Zorack.

- Zorack a keresztnevem, így kérem, mellőzze a „Mr.” jelzőt - felelte kimérten, és helyet foglalt a férfival szemben. Dr. Keith előtt egy füzet hevert, amit kinyitott, és írt bele valamit.

- Sokat hallottam már önről, ezért örülök, hogy személyesen is megismerhetem.

- Átkozott Teo… - dörmögte Zorack. - Miket mondott rólam?!

- Szakmai titok, nem árulhatom el - felelte Dr. Keith, és ismét jegyzetelt a füzetébe. „Indulatos, hirtelen haragú. Könnyen fölkapja a vizet. Gyermekkori trauma?”

- Kérem, meséljen magáról!

- Nincs mit mesélnem - fonta keresztbe Zorack a karját maga előtt.

- Hány éves?

- Elég sok ahhoz, hogy efféle, ostoba kérdésekkel zaklasson.

- Tehát szégyelli a korát - állapította meg a doktor hümmögve.

- Nincs semmi szégyellnivaló benne. Csupán nem értem, miért fontos ez.

„Nem meri bevallani, hány éves.” - jegyezte le.

- Én csupán érdeklődtem. Nos, hogy telt a napja?

- Teo szánalmas fecserészését és az ön faggatózását leszámítva, köszönöm, jól - bólintott Zorack, és megvetően nézett a doktorra.

- Meséljen kettejük kapcsolatáról. Hol ismerkedtek meg?

- Egy arborétumban találkoztunk először, ha erre kíváncsi.

„Gőgös, önérzetes, cinikus. Zárkózott személyiség, valamit elfojt magában.” - jegyzetelt Dr. Keith.

- A lány szülei hogy viszonyulnak önhöz? Támogatják a kapcsolatukat?

- Miféle kapcsolatra céloz? Teóval a viszonyom nem érzelmi természetű.

„Érzelmek nélküli szexuális kapcsolatot ápol Teóval, kihasználva a lány iránta érzett szerelmét. Uralkodó típus, mindig megszerzi, amit akar, és nem riad vissza az erőszaktól. Dühkezelési problémák?”

Nem is érez semmit iránta?

- De, néha heves késztetést arra, hogy fölpofozzam.

„Dühkezelési problémák duplán aláhúzva.” 

- És mi tartja vissza?

- Egy úriember sohasem emel kezet egy hölgyre. Miféle barbárnak néz?!

- Úgy vélem, nem célravezető a vádaskodás.

- Én nagyon is annak találom.

- Nos, beszéljünk inkább a hobbijairól. Mivel szokta elütni az idejét?

- Főként zenéléssel és olvasással.

- Milyen hangszeren játszik és miket olvas?

- Csellón, zongorán és orgonán. Könyvekben a szimbolista írók műveit, illetve drámákat részesítem előnyben.

„Kultúrsznob” - írta a férfi a füzetbe.

- Ön igen tanult ember! Hol szerezte a tudását? Élvezett tanulni?

- Tudásomat könyvekből szereztem, és igen, kifejezetten szerettem tanulni. Minden érdekelt, és mindent meg akartam tudni.

- Mi az, ami önt foglalkoztatja? - kérdezte a doktor.

- Az, hogy vajon meddig kell még elviselnem a bosszantó kérdéseit - mondta Zorack gúnyosan.

- Akkor távozik, amikor akar. Én nem tartom vissza. Örültem a beszélgetésnek.

- Részemről a szerencse - felelte Zorack, azzal távozott. Megfogadta magában, hogy soha többé nem fog Teóra hallgatni.

Eközben Dr. Keith szorgosan jegyzetelt a füzetébe: „Diagnózis: dühkezelési problémák, szexuális frusztráció, passzív agresszió, kóros önkép. Gyógyszeres kezelés javallott.”