Beszállt az öreg furgonba, aminek a motorja felbőgött, ahogy a nő gázt adott, és Shane farmjáig meg sem állt. Látta, hogy a traktor még nincs a helyén, vagyis Shane még nem ért haza. Felrohant a szobába, lerúgta a cipőjét, az ágyra vetette magát és zokogni kezdett. Így talált rá a férfi, aki legalább tíz percig csitította, mire ki tudta szedni belőle, hogy mi bántja.

- Az ostoba némber! – dühöngött a férfi és csörtető bikaként robogott le a lépcsőn, Natasha hiába próbálta megállítani. Shane-t nem érdekelte más, tudta, hogy meg kell védenie a szeretett nőt.

Mrs Connelly jóízűen nevetgélt a pénztárgép mellett állva, mikor a dühödt férfi betoppant a boltba. Sokan voltak bent, minden szem Shane-re szegeződött.

- Mit képzel maga vén pletykafészek? – kiáltott rá a férfi és a hangjából eltűnt a kedvesség, udvariasság, amit ez idáig a nővel szemben tanúsított.

- Hozzám beszélsz, te taknyos? Ha apád hallaná ezt, forogna a sírjában! – vágott vissza az öregasszony.

- Ha apám hallaná ezt, elszomorodna bizony – felelte. – De nem attól, ahogy magával beszélek, hanem attól, ahogy maguk bánnak másokkal! Apám mindig az igazságot kereste és igyekszem követni a példáját. Nem volt joga úgy beszélni Natashával, ahogy tette…

- Csak az igazat mondtam neki! – védekezett ismét Mrs Connelly.

- Az igazság? Mi az igazság? Az hogy Natasha és én szeretjük egymást egy dolog. Helyes-e vagy sem, nem a maguk dolga eldönteni. A másik, hogy John McDonald észre sem vette, hogy a felesége létezik, éveken át nem törődött vele, emberszámba sem vette, úgy tartotta, mint egy cselédet. Natasha lemondott érte az álmairól, a vágyairól, mindent félretett, hogy jó feleség legyen. És miért? Mit kapott érte cserébe? Két nagy pofont, amitől bedagadt az arca, belilult a szeme? Ez az a John McDonald, akit ennyire védeniük kell? Aki mintaférj és apa? Aki a gyerekével szemernyit sem törődött az elmúlt évek során? Minden érmének két oldala van, ezt jól jegyezzék meg, maguk elvakult, ostoba, szemellenzős őskövületek! Hamarosan eljön majd az idő, mikor megbánják, amit ma tettek!

Az üzletben lévők néma csendben hallgatták Shane találó szavait. A férfi megfordult és elindult kifelé, mikor megpillantotta az ismerős alakot a zöldségeknél.

- Maga pedig Lizzie Robertson mélységesen szégyellheti magát, hogy nem áll ki a tulajdon gyermeke mellett. Ha most nem hozza rendbe, amit elrontott, lehet, hogy többé nem lesz rá lehetősége!

A nő nem felelt, csak fülig vörösödve elfordult.

- Aki még egyszer szóval vagy tettel bántja Natashát ebben az ostoba városban, annak velem gyűlik meg a baja, ezt jegyezzék meg! – azzal bevágta a bolt ajtaját maga mögött.

- Mit tettél, Shane? – kérdezte a rémült nő az ajtón belépő férfit. Mióta elment, fel s alá járkált a házban, a szíve a torkában dobogott. Nem akarta, hogy Shane összevesszen miatta másokkal. Épp elég volt mára a rosszból.

- Semmit sem tettem… megvédtelek – jelentette ki, mintha ez természetes volna. – Ez a kötelességem, Natasha. Nem hagyhatom, hogy bajod essék.

- Mind ellenünk fordulnak – szipogta a nő. – Mihez kezdek ezután? Munka nélkül? Még a boltba sem mehetek el egy kiló kenyeret venni!

Shane óvatosan leültette a kanapéra, megfogta a remegő, hideg kezet és a nő kék szemébe nézett.

- Nat, figyelj rám, kérlek. Először is, holnap bemegyünk Montgomerybe bevásárolni, és soha többé nem tesszük be a lábunkat ahhoz a banyához. Ő jár rosszul, mert két jól fizető vevőtől esik el.

Natasha halványan elmosolyodott.

- Másodszor. Megbeszéltem egy találkozót Ray-jel és Sarahval, meg az ügyvéddel. John „Tulok” McDonald nem fogja ezt ilyen könnyen megúszni! Az ügyvéd kitalál valamit, akár be is perelhetjük az iskolát, amiért így elküldtek. Biztos, hogy John keze van a dologban.

- Nem akarom beperelni őket – vágta rá a nő ijedten. – Elegem van már a harcból! Téged és Lillyt akarlak és elfelejteni ezt az egészet.

- Tudom, hamarosan így is lesz. Most azonban még erősnek kell lenned, hogy megvívjuk ezt az ütközetet. De nem vagy egyedül, én melletted állok és bebizonyítom, hogy mekkorát tévedtek veled kapcsolatban! Annyira várom már, hogy láthassam a képüket, mikor eléd állnak és bocsánatot kérnek…

- John azért csinálta ezt, hogy elvehesse tőlem Lillyt – hajtogatta egyre. – Nincs jövedelmem, mit adhatok én neki vele szemben?

- Művész vagy, a képeidért sokkal többet fogsz kapni, mint John egy mocskos ügyért.

- A képeimért még egy fillért sem fizettek, ezt nem hozhatjuk fel a bíróságon.

- Tudom, de Sarah mindent el fog követni, hogy segítsen neked és eljuttassa a művészeted az emberekhez. Addig pedig itt vagyok én. Ami az enyém, az a tietek is. Emiatt ne fájjon a fejed. A gazdaság jól működik, a tenyészprogram is beindult, lesz mit a tejbe aprítanunk.

- De hivatalosan ez a tied Shane, érted? – egy szemtelen könnycsepp keresztülszelte bánatos arcát és a nő majdnem szétrobbant belülről a tehetetlenségtől.

- Nem így és nem most akartam ezt felhozni – sóhajtotta a férfi. – de szeretném, ha feleségül jönnél hozzám és melletted öregedhetnék meg. Amint kimondják a válást, el akarlak venni!

Natasha szívén a jégcsapok olvadni kezdtek Shane őszinte szavaitól, s most a meghatódottságtól kezdett sírni.

- Rosszat mondtam? – kérdezte kétségbeesetten Shane.

- Nem – szipogta a nő. – nem is értem, mivel érdemeltelek ki téged? Annyira csodálatos vagy!

- Akkor ezt vegyem igennek? – próbálta tréfával elütni a dolgot Shane.

- Mire is? – mosolyodott el halványan a nő.

- Szeretlek Natasha Robertson, megtisztelnél azzal, hogy a feleségem leszel? – közben fél térdre ereszkedett a nő előtt.

- Igen – suttogta Natasha, és tenyerei közé fogta a boldogságtól sugárzó arcot és megcsókolta Shane-t.

Arra az estére elfeledkeztek a rájuk váró megpróbáltatásokkal tűzdelt harcról és csak szerették egymást.