1964 szeptember 14. Hétfő.

Hazajöttem a munkából, aztán kerékpárral mentem vissza jelentést adni Lacibácsinak az elvégzett munkáról. A hídnál találkoztam Bereczkivel, a soförrel, aki hívott menjek ki vele Görgénybe, mert tudta, hogy nem fogom visszautasítani. Feltettem a kerékpárt a dubába és pillanatok alatt Görgénybe voltunk. Ibi nem volt otthon. Jóskabácsi az udvaron tevékenykedett és mondta, hogy Ibi elment vásárolni az üzletbe. Csodálkozott, hogy nem találkoztunk. Ő nem tudta, hogy én autóval jöttem. Alig tettem le a gépet, megjelent Ibi is a kerékpárral. El akartam bujni, de észrevett és boldogan, nevetve fogadott. Az anyja még nem jött vissza Régenből. Bementünk és Ibi hozzálátott az ebéd főzéshez. Az apja elrendezte a disznókat, aztán lefeküdt, mert éjszakás volt. Miután odatette Ibi az ebédet, kihajtottuk a libákat a rétre és a patakra és ott meglátott Lázár Jancsi, aki kollegám volt, és valamit felmérni jött Görgénybe, mondtam neki, hogy nem látott engem, nem akartam, hogy a Lacibácsi gúnyolódjon majd velem, hogy ezek után is kitartok az Ibi mellett, aztán a kertben töltöttük az időt délig. Ebédeltünk, aztán a szobában ütöttük fel a tanyánkat. Bejött az apja is és gyönyörködött, hogy milyen szépen táncolunk. Behajtottuk a libákat és az udvaron maradtunk mivel az apja visszafeküdt pihenni. Gyönyörü szép napsütés volt és mi élveztük a nap melegét. Ibin egy világoskék szoknya volt,és az ölembe feküdt és úgy játszodtunk. Mondtam Ibinek, hogyha én akarom elaltatom ha Ő nem akarja is. Tényleg elaltattam és úgy játszodtam vele...

Később felkelt az apja és hívott menjünk vele az állomásra. Mi kerékpárral ő meg gyalog. Mire odaért mi már megvásáróltunk mindent, és jöttünk hazafelé.Azt mondta, ha eléri a vonatot elmegy dolgozni, ha nem éri el akkor hazajön. Elérte a vonatot... Mi hazahajtottunk és élveztük a szabadság édes ízét. Csókolóztunk, beszélgettünk és heverésztünk az ágyban. Néztem ezt a szép lányt és az ördög ismét belém bújt.

-            Ibi hogyan kerültél össze Mán Lacival és mi fűzött össze benneteket?- Nem szólt semmit, csak feküdt az ágyon az egyik kezét a feje alá téve a másik kezét maga mellett lelógatta. Csak nézett, aztán elnevette magát és így szólt:

-          Szeretem a kalandokat

Meglepett a vallomása. Úgy éreztem  én is csak egy kaland vagyok az életében.

-           Ez az. Szereted a kalandokat. Talán én is egy ilyen kaland vagyok a számodra... futó kaland... álmodozz kis kalandozó lány.- Megfogtam a kezét, megcsókoltam és  készültem elmenni. Felugrott átölelte a nyakamat és visszahúzott az ágyra.

-          Azt gondolod, hogy elengedlek? Nem szabadulsz meg olyan könnyen tőlem. Látom mindent félre értesz te kis buta.- Belefektetett az ölébe s hagytam simogassa a hajam, a homlokom, az arcom, csókolja a homlokomat a szememet az arcomat, de amikor a szájamig ért, átöleltem, magam alá gyűrtem és egymáson feküdve folytattuk a csókolózást.- Látod Jani olyan lobbanékony vagy, hogy most megint elhagytál volna. Ez hányadik eset?

-          A harmadik. Nézd Ibi! Tudod érzékeny ember vagyok, éppen ezért ne csinálj velem ilyen vicceket.- Kimentünk az udvarra, hogy megnézzük nem-e jön az apja vagy az anyja, mert a nagymama álandóan az udvaron  nyüzsgött. Ibi a kerítésre állt és úgy nézelődött, de nem jönnek az volt a véleménye. Én az ölembe vettem és úgy vittem be a házba.

-          Mit csinálnál velem, ha meghalnék ? – kérdezte aztán.

-          Haljál meg és akkor meglátod. – volt a válaszom.

-          Menj ki és mire bejössz meghalok. – kimentem és játszodtuk a halálosdit. Ennek is  önfeledt csókolózás lett a vége. A heverésnek az lett a vége, hogy nagyon összegyürtük a ruháinkat, s egyszer csak megjelenik az anyja az ajtóban. Alig tudtunk szétrebbenni. Olyan zavarba jöttünk, hogy szólani sem tudtunk. Az ágy árulkodott helyettünk.A rosszra gondoló mamát megnyugtattam, hogy semmi rosszat nem tettünk és ő el is hitte, mert megbízott bennem. Ibi hálás pillantást vetett rám, és ezzel helyre is állt a rend.

-          Remélem is Jani! Rendes fiunak ismerjük és nem szeretnénk csalatkozni, mert akkor mind a kettöjüket elzavarnánk.- zárta be a mondandóját Rózsika néni, és mi kézenfogva elmentünk a csórda elejébe.

-          Na mit szólsz Ibi! Jól elintéztem az ügyet? Láttam anyádat mint aggodó anyát, hát megnyugtattam.

-          Fasza gyerek vagy – mondta Ő és én meglepődtem, hogy Ibi ezt mondta. Soha ilyen szavakkal nem élt. Miután hazahoztuk a tehenet, az anyja készült  a moziba és mi elkisértük,de mi nem mentünk mivel már láttuk a filmet. Arra gondoltam nem volna rossz még két órát csak kettesbe lenni Ibivel. Útközben találkoztunk Öcsivel az Ibi bátyjával, megszünt a munkájuk és haza jött. Ibi mind a két kezével belém karolt és úgy hüjültünk hazafelé. Aztán a vállamra hajtotta a fejét és egy néhány lépés után azt mondta:- Futó kaland...- talán visszaemlékezett a délutáni beszélgetésre, de én félre értve rázendítettem a Laci história boncolgatására. Megharagudott és szerintem is jógosan. Egy lezárt ügyet csak a bolondok folytatnak ha kell ha nem. Elvette az egyik kezét, és a feját sem hajtotta a vállamra, mire én egy olyan mozdulattal vettem ki a cigarettámat, hogy a másik kezét is elkellett vegye rólam, többé nem fogott meg. Így ballagtunk lassan haza felé. Hogy tetézzem a haragvásomat vagy két méterre távolodtam tőle. Lépéseket hallottam mögöttem és nem akartam, hogy lássák ami összezördülésünket közelebb mentem hozzá békülési szándékkal.Az anyja volt aki közeledett hozzánk, mivel nem volt vetítésa moziban. Átölelt midkettönket s így szólt:

-          Na mi van gyerekek? Megint veszekedtetek?

-          Ibi kezdte – szóltam én durcásan.

-          Én kezdtem? Nem te vetted le a kezemet rólad?- fakadt ki Ibi is.- az anyja jót kacagott rajta. Mikor a ház elé értünk hallottuk, hogy Öcsi az Ibi lemezét hallgatja: „ Ha az a másik számonkéri ki voltam néked én, Futó kaland volt – mondod majd és legyintesz könyedén.”

-          Milyen jó kedve van Öcsinek – mondta Ibi. Felfújtam a kerék-párt, mert lassan leereszkedett az első kereke. Ibi mellettem állt mig a munkát elvégeztem, jelezve, hogy nem akar elhagyni csak a haragszom rádot játsza el. Lassan sétált előttem amig bementem a sapkámért, aztán kikisért és kinyitotta a kaput, hogy ki tudjak menni.

-          Nem akarsz elbúcsuzni? Máskor mindig mellettem álltál. Vagy azt akarod, hogy elmenjek?- hozzám jött, én megcsókoltam, de Ő csak vállamra hajtotta a fejét – Mi van veled? Nem te kezdted? Én nem haragszom, de bocsánatot sem kérek, nem szokásom.- Ő letérdelt elém mint egy jó katolikus, rám nézett és azt mondta:

-          Bocsáss meg Gramesz  úr!- és ott térdelt előttem sokáig összekulcsolt kézzel, áhítatosan lehajtott fejjel, amig meg nem sokaltam. Felemeltem a földről, aztán a nyakamat átölelve a fülembe súgta – Miért teszed ezt velem?- Magához szorította a fejem. – Nem tudom az életemet elképzelni nélküled...- mondta, és  csókolt, csókolt szünet nélkül.

-          Nézd Ibi! Én is nagyon szeretlek téged. Ha te is szeretsz úgy ahogy mondod, akkor megkérdezem akarsz a feleségem lenni?

-          Csak téged szeretlek, csak a tied akarok lenni.

-          Édes kislány! Őrülten szeretlek. Úgy érzem Te vagy az akit kerestem és vártam az élettől. Akkor veszlek el amikor akarod, csak szólj – aztán ismét következett a csókok és az ölelések rohama. Tehát itt a kibékülés. Minden nap kell egykis veszekedés, hogy aztán annál szebb legyen a kibékülés.- Nekem fáj ugyan, hogy annyi időt elfecsérelünk a haragszom ráddal, de  ha ez  az ára annak, hogy békében éljünk, akkor minden mindegy. Azok szeretik igazán egymást, akik ki tudnak békülni. Állt és hagyta, hogy megsimogassam mindenét, kicsit megrezzent, aztán

-          Csak a tiéd leszek, mindenem a tied lessz, csak légy türelmes. – Búcsuztam, és elindultam. Visszanéztem és integettem neki és Ő viszonozta az integetést...

1964 szeptember 17. Csütörtök.

Délután háromkór indultam Görgénybe. Hamar odaértem. Az anyja az udvaron mosott. Köszöntem, aztán

-            Ibi?

-          A kertben van. Tanul.

El indultam a kert felé, a csürben megálltam, de az ajtó nyikogásra felfigyelt és észrevett.

-           Gyere, mert úgy is látlak, - mondta nevetve. Rövid sötétkék nadrág és egy lilás bluz volt rajta. Egy kabáton feküdt és  körülötte a sok könyv hevert.Mezítelensége izgatóan hatott rám, de türtőztettem magam. – Képzeld úgy elfáradtam a tanulásban, hogy elaludtam. Akkorát aludtam, hogy az árnyék elhaladt és én ottmaradtam a napon. Úgy megégetett, hogy most nagyon ég az arcom. Mikor felébredtem  négy négylevelü lóherét találtam.

-          Igen, te nagyon szerencsés vagy. Nekem sohasem volt szerencsém, csak most, hogy megtaláltalak Téged.- kinyította a könyvét és megmutatta a lóheréket.Elvettem a füzetét és nézegetni kezdtem. Kiesett a füzetből egy levelem. Fel akartam venni, de  Ő ügyesebb volt és elkapta előlem.Tovább forgattam a füzetet, tudva azt, hogy a diákok széljegyzeteket szoktak  írni azokról a dolgokról amikre emlékezni akartak, vagy bele rajzoltak a füzetbe és  találtam is az egyik lap sarkában ,,Dragă Ionel” kb. A brassói fiunak írt, vagy csak rágondolt, vagy levelet kaphatott tőle. Elszerette volna venni a füzetet,de nem sikerült. Szaladt utánnam, de mivel mezítlább volt nem tudott megfogni és nem is tudott vissza menni, mivel szúrta a lábát a tarló. Ölbe vettem és visszavittem a kabátra. Hálás volt érte és csókot kaptam. Gyönyörű meleg napsütéses délután volt. Belefeküdtem az ölébe, de mivel így nem tudott tanulni, megfordult. Észrevette, hogy az ösvényen jön az unokatestvére.

-          Vigyázz, mert jön Ági. Ne nagyon fetrengj, mert még féreérti a dolgokat. – Később kijött az anyja megnézni mit csinálunk. Ibi kérte hozzon egy kis vizet. Hozott is egy vederrel. Mire jött, Ibi már tornászott, cigánykereket vetett és megcsinálta a hídat. Aztán kézre állt, én fogtam a lábát, a végén megcsinálta a spárgát. Miután ittunk, Ibi bokszolni kezdett. Ő ütött én védekeztem. Utánna a birkozás következett. Ibi szaladt én elkaptam és keresztül emeltem a fejem fölött és letettem a földre. Az anyja figyelte a játékot.

-          Nem is gondoltam, hogy ilyen mozgékony Jani,- dícsért meg.Az anyja kérésére ismét megcsinálta a spárgát.

-          Gyere húzzál fel anyu olyan lusta vagyok felkelni.

-          Leöntlek egy kicsit vízzel aztán elmúlik a lustaságod.- A szót tett követte és máris sikítás lett a vége. Tettszett Ibinek a játék.

-          Látod milyen vagy anyu? Most csupa vizesek vagyunk.

-          Nem baj megszáradtok a napon, - válaszolta az anyja és bement a vederrel az udvarra. Még tanult egy keveset, aztán bementünk a házba. Rózsika néni kért menjünk bevásárólni és leírta mit, Ibi felvette a pirosbársony ruháját és kerékpárral elhajtottunk az üzletbe. Nagyon sokan voltak, és én segítettem a ládákat vinni, ami az emberek ügyetlensége következtében a lábamra esett. Mindenki sajnált, pedig nem is fájt. Ott volt Rózsika is. Viccelődtünk, amig megkaptuk az árut. Hazafelé menet megálltunk a mozi előtti táblánál, hogy megvárjuk a csordát. Hűvösen fújt a szél, de mi nem törődtünk vele.

-          Irtam megint egy verset Neked. Az a címe:

 Őrzöm emlékedet.

Mint korán kinyilt fehér rózsaszálat,

Úgy ismertem meg az én madonnámat.

Csillogó zöld szeme, mely megszédített,

Adta nekem a reményt és hitet.

            Első esténkre, ha néha emlékezem,

            Érzem boldog akkor az én szívem,

            S e boldogság álomba ragad

            Az álom édes, kár hogy megszakad.

Köröttem minden hang zenélt,

És minden minden csak Rólad beszélt.

Szavad kisérte a muzsika szó,

Amely oly édes andalító.

            És vége lett a szép álmodozásnak,

             Odaadtad a szívedet másnak.

            Oh, ha éreznéd fájdalmamat

            Enyhülni nem tudó bánatomat.

Igy marad meg szívemben a képed,

S elmondani nem lehet már néked.

Idegenné tetted előttem magad,

S a mi szerelmünk végleg megszakadt.

            Őrzöm emléked, mint szent Madonna képet,

            Őrzöm zöld szemedet, azt a csoda szépet.

            Őrzöm mosolygásod, mely maga a vész,

            Melynél minden ifjú megáll és elvész.

Őrzöm emlékedet, mely még szívemben él,

Minden még köröttem csak Rólad beszél,

Pedig rég elhagytál, veszve minden már,

Emléked őrzöm, pedig óh be...

-            Kár – mondta Ő helyettem, mivel én megállottam az utolsó szónál. – Ezt írtad?

-          Ezt.

-          Akkor szervusz – mondta Ő és adta a sértődötted, de csak tette magát. – Gyere be az üzletbe, mert fázom. Nagyon fúj a szél. Valyon a patakon átmehetek a kerékpárral?

-          Próbáld meg. -  És miután Ő átment én rágyujtottam és én is követtem. A csordával mi is hazafelé indultunk. Útközben találkoztunk Mózes Árpival, aki a munkából jött haza és csodálta Ibit, hogy milyen aranyos.

-          Úgy nézünk ki mintha mi lennénk a csórdapásztorok.

-          Hát igen, csak motorizált álapotban, modernizálódva tereljük a csórdát. Látod Ibi! Mindjárt este van és mi nem veszekedtünk.

-          Hát ez így van, ha te nem kezded azokat a dolgokat...

-          Pedig pont most akartam kérdezni valamit.

-          Kérdezz.

-          De nem haragszol meg érte?- Mikor láttam nem válaszol, megkérdeztem. Mond mikor kerültél Lacival barátságba? Meddig tartott? Vagy még most is tart?

-          Azt mondtad pontos értesüléseid vannak és tudod, hogy ő is ott volt Vásárhelyt. Nézd Jani! Nem szép, hogy elmondjam azt amit kérsz. Hogy esne neked, ha rólad is így beszélnének?

-          Nem szégyelném magam, mert nem tettem olyant, hogy szégyelni való legyen. A naplóban pedig nem szeretnék csak azt írni, amit Te mondasz, hogy az hiteles legyen.

-          Hát nem lessz hiteles.

-          Akkor mást kérdek. A nevelőnő szobályában csak ketten voltatok?

-          Ketten, de volt benn a nevelőnő is egy kicsit.

-          Hányszór zavart meg?

-          Ne kérdezz tovább, - mondta sértődötten és bedugta a fülét.

-          Nézd Ibi! Az hogy Laci randit adott a nevelőnő szobályában előre kiszámított, kiterveld dolog volt. Csak azt nem tudom, miért mondta nekem, hogy tűzbe teszi a kezét érted. Miért ő orvos? Vagy próbálta? Miért mondtad, hogy senkit sem engedtél ennyire közel magadhoz? Laci közelebb került. Az nem is baj, ha egy tanár szerelmes a diákjába. Van annak is módja, hogy kifejezze a szerelmét. De ha a tanárnak felesége van aki nagyon szereti a férjét, aki csak lopva tud szerelmeskedni a nevelőnő szobályában, ez már elitélendő dolog. Nem tudom elhinni, hogy csak azért hívott a szobában, hogy láthasson. Azt, hogy nem történt semmi sem hiszem, mert nem te voltál az első diáklány az életében. Miért nem hívott ki ő a szilenciumról és a folyosón elmondta volna mondanivalóját? Tudom, hogy az óráról is hívott ki.

-          Az óráról csak egyetlen egyszer hívott ki, de akkor még nem volt semmi köztünk.- jegyezte meg Ibi.Láttam, hogy duzzog, de azért folytattam.

-          Aztán a másik etetés, hogy Görgénybe jött népdalt gyűjteni. Milyen alapon gyűjtött. Minek kellett neki a népdal, hiszen Abafáján több népdalt tudnak mint Hodákon vagy Libánfalván. Ők is odajárnak tanulni.

-          Magának gyűjtötte, mert most végzi a tanárit magán úton.

-          Jó, de akkor miért nem a néptanácsoknál kért elszállásolást?

-          Jaj, neked az fáj, hogy nálunk aludt?

-          Hogy őszinte legyek nem csak az, hanem minden, ami vele kapcsolatos. – Tovább már nem fojtattuk, mivel hazaértünk. Azonban amikor az anyja fejni ment, Ibi végigdölt az ágyon, én mellé feküdtem és folytattam. – Azért szeretnék tudni mindent, mert nem szeretném, ha kapcsolatunk csak mint kaland maradjon az életünkben.

-          Futó kaland... szeretem a kalandokat...- gúnyolódott velem.

-          Már megint kezded? Itt hagylak?

-          Futás...- mondta, de csak azért, mert az volt a szavajárása és most viccre akarta fordítani a beszélgetést. Bíztosan már Ő is unta ezt a témát

-          Nézd Ibi! Gondolom lehet veled komolyan beszélni?

-          Most komoly vagyok! – mondta  komolyan aztán  elkezdett nevetni.

-          Azt szeretném tudtodra adni, én úgy érzem benned megtaláltam azt a nőt, akivel eggyütt szeretném eltölteni az életemet. A többi, ami eddig volt csak egy szép álom volt amiből felébredtem. Az a kérdésem vajon Te eltudnád-e mondani az esküt, hogy ,,szeretem, vele megelégszem,vele türök, vele szenvedek és őt sem betegségében sem boldog, sem boldogtalan álapotában hitetlenül el nem hagyom. Vele tűrök, vele szenvedek..?.”-  kinos volt a csend és Ő nem válaszolt – semmi baj nem történik, ha te nem tudod elmon-dani hittel ezeket a szavakat. Ha nem tudsz úgy szeretni mint az elődeimet, válassz ő közülük. Nem fontos, hogy engem válassz. A Te boldogságod előbbrevaló nekem. Én  is megleszek valahogy, ahogy megvoltam eddig is. Ahogy kibírtam négy évet ezt is kibírom. Már megszoktam a szenvedést. Annyit azért kérek Tőled, hogy mond meg nekem is, hogy ne járjak potyára hozzád. Nem akarok ötödik kerék lenni az életedben. – Közbe bejött az anyja a fejésből és mi a szobában kötöttünk ki. Én a rádió elött álltam meg Ibi az ablakhoz ment. – Ibi tudni akarom: érdemes eljőjjek vasárnap?- Ibi az ablakhoz érve megfordult és

-          Megint így kérded: ,,Érdemes, hogy jöjjek?” Nézd Jani! Ha te nem tartod érdemesnek, akkor ne gyere.

-          Jó. Akkor elmegyek. Nem csak ezért a kijelentésedért,de azért is mert már késő van.

-          Érdekes. Máskor ez nem volt probléma.

A rádió előtt álltam, néztem  Őt, szerettem volna kiolvasni gondolatát, lassan közeledett felém, aztán ráborult a rádióra. Azt hittem megsértődött, de más történt. Sírni kezdett. Nem szerettem volna haraggal elvállni, éppen ezért magyarázkodni kezdtem

-          Ibike! Tudod  jól csak téged szeretlek. Azt is tudod, hogy nem szélhámoskodom. Most még szeretsz, mert melletted vagyok, de mi lessz ha elmész és más – befogta a számat, hogy ne mondjam tovább.

-          Csak téged szeretlek – mondtam könnyes szemekkel – Csak a tied akarok lenni. Itt elcsuklott és keserves zokogásba kezdett.

Én álltam  mellette sután, nem tudtam mihez kezdjek. Attól féltem bejön az anyja és nem szerettem volna, hogy sírni lássa a lányát. Fel emeltem  a rádióról és csókolni kezdtem az arcát, a könnyező szemét, a száját, aztán átölelte a nyakamat, a vállamra borult és tovább sirdogált. Úgy éreztem itt fojnak el az álmodozó lánykönnyek, tele emlékekkel, kalandokkal, álmok varázsával, boldog és kevésbé boldog percek sorával, bűnbánattal és feloldo-zással, hogy aztán megkönnyebbülve új erővel, új elhatározással induljunk el eggyütt, kéz a kézben meghódítani  új életünket, ami ezután csak egy és csak a mienk.

-          Ibi, szeretnék kérdezni valamit. – Felnézett rám könnyező szemekkel és várta a kérdést elszántan, becsületesen. – Akarsz-e a feleségem lenni? – Nem tudott szólani mivel még mindig sírt, csak fejével intett igent. Látva, hogy én nem elégszem meg ezzel megszólalt:

-          Csak a tied akarok lenni.

-          Nem szeretném, hogy elhamarkodd a válaszodat. Elég nagylány vagy ahhoz, hogy dönteni tudj. Tudnod kell, hogy itt vége lessz az álmodozásnak, a kalandoknak, ez egy más harc, meghódítani az életet, az életünket, hogy az szép és kellemes legyen számunkra. Itt te leszel a vezérlő csillag. Ebben a harcban én is melletted leszek nem kell félj.

-          Minden úgy lessz, ahogy  te akarod. A tied akarok lenni.

Egy csókban összeforrtunk, ami egyben pecsétje is volt elhatározásunknak. Aztán,

-          Most azt hiszem hazamehetek, mert már késő van.

-          Menj – szólt Ő is beleeggyezve elhatározásomban.

Kiment a konyhába, de  úgy,  hogy az anyja ne láthassa az arcát, könnyező szemét. Kinyította a szekrény ajtót és kivett onnan egy zsebkemdőt, úgy tett mintha az orrát fujná, de a szemét törölte le. Az anyja háttal állt és nem láthatta a könnyező szemét. Búcsuztam és kimentem elrendezni a gépet. Mellettem állt és fogta a cigarettámat,amiből néha szívott egyet, hogy nehogy kialudjon. Miután elkészültem, hozzáléptem, megöleltem és megcsókoltam.

-          Édesanyádéknak szóljunk az elhatározásunkról?

-          Nem. Maradjon a kettönk titka, mert másképp nem engednének az iskolába.

-          A gyürüket megvegyem?

-          Minek azt? Nem a gyürü köti össze az embert, s aztán azzal elárulnánk mindent. Mielőtt elmennék lesz talán egy holdas esténk, amikor megtartjuk az eljegyzést, de csak kettesben.

Ráborult a vállamra s úgy pihente ki az utolsó percek izgalmait. Én símogattam a fejét, az arcát, nyakát, vállát és gyönyörködtem benne. Figyeltem miként úsznak a felhők az égen, s a holdat, amint  harcban áll a felhőkkel. Egyszerre csak világosság lett. A felhők elvonultak s a hold ezüstösen csillogott az égen.

-          Nézd Ibi a holdat. Megküzdött a felhőkkel, akárcsak mi. A felhők elvonultak a mi életünkből is, és most boldogsággal telítve ússzuk át az élet  tengerét. Nevettünk és megcsókoltuk egymást.

-          Nézd megint egy felhő áll a hold előtt és mindjárt eltakarja.

-          Ilyen a mi életünk is. Tele van kissebb nagyobb felhőkkel. Mi kicsi holdak tanulhatnánk a nagy holdtól. Ahhoz, hogy ragyogni tudjunk harcolnunk kell  az ilyen felhők ellen. Búcsuztunk...

-          Imátkozzál Ibikém, hogy vasárnap szép idő legyen, hogy eljöhessek hozzád.

-          Imátkozni fogok.- mondta, és ezzel elválltunk...