Egyik magányos sétám közben eszembe jutott legjobb barátom, és a vele megesett, nem éppen kellemes történet. Hazaérve fel is hívtam, megkérdeztem, jól van-e, majd rátértem telefonálásom valódi okára: meg szerettem volna kérni, hogy elmesélhessem történetét úgy, ahogyan megesett. Barátom először kissé vonakodott, végül belátta, jobb, ha megírom, hátha mások is tanulhatnak az ő hibájából. Ami, mellesleg, manapság sajnos népbetegségnek számít.

Tehát, barátom (aki kérte nevének elhallgatását, ezért most egymás közt nevezzük csak Nagy Baleknak) súlyos betegség áldozatává vált. Szerelmes lett. Legalábbis úgy gondolta. A lány, akivel megismerkedett, álmai nője volt – mesélte néhány hónapja nagy lelkesedéssel –, ráadásul az ellenkező nem első tagja, aki nem nézte őt levegőnek. Sőt, amikor meglátta, oda is ment hozzá, kérdezett tőle valamit, amire Nagy Balek illetlenségnek tartotta volna, ha pusztán igennel vagy nemmel felel, ezért bővebben kifejtette nézeteit arról, hogyan érdemes az aktuális munkát (címkeragasztás) úgy végezni, hogy a papír lehetőleg ne vágja el az ujjunkat, és a matrica se álljon ferdén. Miután ezt elmagyarázta, a lány (akit most csak így nevezek, nem szeretnék senkit megbántani) mosolygott egy sort, majd üdén belibbent az étkező ajtaján.

Ezt követően, az ebédszünetben a lány ismét megszólította Nagy Balekot. Barátom azt sem tudta, hová legyen örömében. Egy lány, aki kíváncsi rá… Erre várt egész életében, és most a sors, mintha olyan nagyon megérdemelné, tálcán kínálja neki a lehetőséget. Természetesen igyekezett fenntartani a kommunikációt, sőt, amikor visszamentek dolgozni, odament a lányhoz, váltottak pár szót arról, mennyire várják már azt az átkozott csengőt, ami a műszak végét jelzi. A főnök persze szúrós szemmel nézte őket, főleg Nagy Balekot, akit viszont nem érdekelt a góré. Hadd élvezze már ki a nem mindennapi pillanatot!

Kirúgni nem rúgták, de a főnök ezentúl jobban szem előtt tartotta, mint korábban. Nagy Balekot ez sem érdekelte. Néha, amikor már elege volt a dobozpakolásból, megállt, önkényesen szünetet tartott, feltűnés nélkül a lány mellett termett, és megszólította. A lány szépen, szelíden mosolygott rá. Nagy Balek úgy érezte, jó úton jár. Ha másért nem, hát ezért a mosolyért már megérte egy kicsit túllépni saját árnyékán.

Ettől kezdve Nagy Balekot mintha kicserélték volna. Tudom, hiszen gyakran beszélgetünk. Nem győzött áradozni ennek a lánynak a szépségéről, magával ragadó mosolyáról, csengő-bongó hangjáról. Na meg persze azon nem mellőzhető tulajdonságáról, hogy „szemet vetett” rá, aki eleddig néhány kivételtől eltekintve még csak nem is beszélt nővel.

Nagy Balek boldogan járt be dolgozni. Napról napra azt várta, mikor találkozhat újra a lánnyal. Amikor találkoztak, remek hangulatú beszélgetés vette kezdetét. Mondhatni, nagyon jó barátok lettek. Nagy Balek annyit nevetett, mint életében addig sohasem. Jól érezte magát. Azonban tudta jól, ha el szeretné érni valódi célját, hamarosan lépnie kell. Ugyanis ő nem érte be szimpla barátsággal. Meg akarta kaparintani a lányt, testestől-lelkestől.

Egy napon végre összeszedte bátorságát, odaállt elé, és megkérdezte, van-e kedve a lánynak találkozni vele munkahelyen kívül. Nagy Balek felkészült a legrosszabb eshetőségre (kemény, határozott „nem”-re), ám a lány meglepően könnyedén, már-már lelkesedve mondott igent.

Megbeszélték, hogy másnap munka után találkoznak, és sétálnak egyet a lakótelepen.

Nagy Balek majd’ kiugrott a bőréből örömében. Annyira várta a találkozót, mint gyerekkorában a karácsonyt. Még annál is jobban. Amikor azonban eljött az időpont, kissé inába szállt a bátorsága. Mi van, ha elront valamit? Lehet, hogy a lány végleg megutálja, ha kiderül róla egy-két nem túl tolerálható tulajdonsága. Például fény derülhet sötét múltjának azon pontjára, amikor otthon, a szobája félhomályában pornóvideókra elégítette ki szexuális vágyait, és nem törődött semmivel és senkivel a világon. De lehet, hogy a lányt az is csalódással töltené el, ha kiderülne, hogy Nagy Balek régebben órákat töltött azzal (ami azt illeti, még a mai napig is), hogy gúnyverseket írt az ismerőseiről, rokonairól. Nem is akármilyeneket… Nagy Balek tele volt félelemmel.

A találkozás azonban a vártnál jobban sikerült. Rengeteget beszélgettek, nevettek, ábrándoztak a végtelenről. Nagy Balek mindig is ilyennek képzelte el álmai nőjét. Akivel lehet álmodozni a végtelenről, és meg tud vitatni olyan apró, furcsának tűnő dolgokat, amiket mással nem.

Nagy Balek belül örömtáncot járt. Végre megtalálta az igazi lelki társat, akivel minden szép és jó. Már alig várta, hogy újra találkozzanak. Mint kiderült, a lány is szeret vele lenni. Egyre többször volt ő ezeknek a találkozóknak az indítványozója.

Kapcsolatuk csak mélyült és mélyült. Nagy Balek meg egyre áradozott nekem a telefonban. Nem tudom, hogy bírta a számlát, de – nem akarok hazudni – havi húsz órát egészen biztosan tárgyaltunk. Őszintén szólva, kicsit már untam a dicsekvését, de ezt nem akartam neki megmondani, annyira jólesett, hogy végre boldog. Megérdemli mindazok után, amin keresztülment.

Azt mondják viszont, minden csoda három napig tart. Némi túlzással, szegény barátom esetére is igaz lett ez. Ahogy teltek-múltak a hetek, Nagy Balek néha elpanaszkodta, hogy a lány mintha ábrándozna egy másik fiúról (nevezzük Paprikajancsinak, Nagy Balek barátom kifejezésével élve). Paprikajancsi Nagy Balek elmondása alapján hivatásos semmittevő volt a munkahelyén. Naphosszat ült a számítógép előtt, és a Facebook-adatlapját vagy Youtube-videókat nézegetett. Gyakran odament a lányhoz beszélgetni. Jól elvoltak, sokat nevettek. Nagy Balek eleinte úgy érezte, nincs mitől tartania. A lány mintha meg akarta volna erősíteni a hitét azzal, hogy állandóan Paprikajancsihoz hasonlítja őt, mondván: „Paprikajancsi túl vékony nekem, bezzeg ha rád nézek, tök normális a testfelépítésed”, meg „Paprikajancsi olyan fárasztó tud lenni, nem úgy, mint te, akivel mindig jól érzem magam”, vagy „Elegem van már Paprikajancsiból! Állandóan odajön hozzám a munkahelyen, és beszélgetni akar. Úgy érzem, kicsit rám hajtott. Jaj, bárcsak ott lennél, akkor talán nem jönne állandóan oda hozzám…”.

Igen ám, de a dolgok hamar megváltoztak. Néhány héten belül Nagy Balek azt vette észre, hogy Paprikajancsi és a lány között egyre mélyebb viszony alakul ki. Nem akarta magának beismerni (vagy csak kereste a kifogásokat, ki tudja…), de úgy látta, fülig szerelmesek egymásba. Egy idő után már nem is leplezték érzelmeiket.

Nagy Balek egyre inkább elkedvetlenedett. Úgy érezte, ha hamarosan nem vall szerelmet a lánynak, örökre elveszíti a reményt. Összeszedte hát bátorságát, és odaállt elé, ezúttal sokkal nagyobb félelemmel a szívében, mint amikor az első találkozójukra hívta el. Nagy nehezen sikerült kierőszakolnia magából a vallomást. A lány szemmel láthatóan meglepődött. Mondta is, egyáltalán nem gondolta volna, hogy Nagy Balek ilyesmit érez. Azt hitte, csak barátok. Továbbá közölte, Paprikajancsival már régebb óta alakul valami, ami mostanában egyre erősödik. Sajnálja, de Nagy Baleknak semmi esélye jelenleg. Talán, ha korábban megismerkednek…

Inkább nem szeretném leírni Nagy Balek érzéseit. Szegény barátom azt gondolta, megtalálta az igazit, a nagy Ő-t, akivel egymásnak szánta őket az ég. Lehetetlen is lenne azt a csalódottságot szavakba önteni…

Nagy Baleknak ezek után még több lett a telefonszámlája. Nekem öntötte ki szíve bánatát, mint egyetlen, őszinte barátjának. Én pedig, mint megértő társ, biztosítottam, minden rendben lesz, nem kell letörnie annyira, blabla… Magam sem gondoltam komolyan, amit mondtam. Hogyne lenne letört szegény barátom?

Néhány hónap múlva elmentünk Nagy Balek barátommal sörözni. Úgy tűnt, teljesen túltette magát a történteken, bár amikor nőkről kezdtünk beszélni, látszott rajta, nem kellemes számára a téma. Meg is értem. A látszat sajnos néha sokat csal, különösen akkor, ha elménk nagy része azt akarja, hogy csaljon.