Itt az előzmény: http://amatorirokklubja.network.hu/blog/amator-irok-klubja-hirei/a-karmazsin-egbolt-alatt-a-szokeveny

Violet a galambdúc padlóján kuporgott egy rongyos pokróc alatt. Rettenetes vihar dúlt kint: a szél ide-oda csapkodta a léghajót, akár ha papírból lenne. Estefelé járhatott, de ha nincs sötét, sem lehetett volna sokat látni a függönyszerűen lezúduló esőtől. Az ég akkorákat dörgött, hogy Violet szíve majd’ kiugrott a helyéről.

A lány nem sok mindentől félt, de a vihartól igen. Pláne így, bezárva tizenöt, hangosan „burukkoló” galamb közé. Teljesen megkergültek: összevissza röpködtek és fülsiketítő zajt csaptak. Violet a fejére húzta a takarót, hogy védje magát a madarak végtermékétől.

A következő pillanatban kivágódott a kicsiny, kerek ablak, ami kiszakadt a keretéből.

Metsző, hideg szél süvített be, és az eső egy szempillantás alatt eláztatta őket. Violet remegve felpattant, de a léghajó oldalra dőlt, és elveszítette az egyensúlyát. Kétségbeesetten hadonászott, de nem talált kapaszkodót és elvágódott a padlón. Érezte, ahogy az üvegszilánkok belemélyednek a térdébe és tenyerébe. Iszonyú fájdalom járta át, és felordított. A vér vörös folyamként bugyogott elő vékony bőre alól. A kint tomboló vihar, a mardosó kín és a vér látványa túl sok volt neki, de nem ájult el, csak megszédült. Amikor legjobb barátja meghalt, elhatározta, hogy soha többé nem fog sírni. Most azonban úgy bömbölt, akár egy kisgyerek.

- Mi ez az éktelen lárma?! - csapódott ki az ajtó. Vicarios kapitány állt ott, a maga teljes és fenyegető valójában egy hosszú, fekete köntösben. Violet sohasem hitte volna, hogy örülni fog a férfinak, de elérkezett a pillanat. Villám cikázott át az égen, így láthatóvá vált egy szemhunyás erejéig a helyiség és a vérében fetrengő lány.

Vicarios kapitány habozás nélkül felkapta Violetet, aki előtt fehér pontok táncoltak a fájdalomtól és ijedtségtől. Olyan gyorsan sietett vele, amennyire csak az ide-oda hánykolódó léghajó miatt tudott sietni.

Benyitott egy szobába, és ráfektette a lányt az ágyra. A plafonról petróleumlámpa függött, aminek a lángja ide-oda imbolygott.

- Nyugodj meg, te lány - szólt rá Vicarios magához képest kedvesen. Violet immár csak nyöszörgött, abbahagyta az ordítást, de szeméből még mindig patakzottak a könnyek.

A férfi matatott valamit a szekrényben, majd leült mellé az ágyra.

- Ez most fájni fog - közölte, azzal elkezdte egyesével kiszedegetni csipesszel a lányból a szilánkokat… Violet csak ordított, ordított és ordított, amíg elméjét úgy elborította a fájdalom, hogy minden elsötétült előtte.

*

Arra ébredt, hogy egy pihe-puha ágyban fekszik, és egy éjfekete szempár nézi őt. Hirtelen azt se tudta, ki az, és hová került, de aztán minden eszébe jutott. És ezzel egyidejűleg szörnyű fájdalom hasított mindkét tenyerébe és térdébe. Lenézett magán, és látta, hogy valaki gézbe bugyolálta fájdalomtól lüktető testrészeit.

- Kapitány… - suttogta bágyadtan, laposakat pislogva.

- Szép reggelt, jómadár! - mosolyodott el a férfi. - Na, te aztán jól elintézted magad!

- Az ablak… Kitörött az ablak, és én beleestem a szilánkokba.

- Fogadd gratulációmat, ehhez már tehetség kell! Még be sem gyógyultak teljesen a sebeid, te máris szereztél magadnak újabbakat! Ejj, ejj, mi lesz így a csinos pofiddal?
- Foglalkozz inkább a sajátoddal! Fogadjunk, nem árultad el az embereidnek, hogy én bántam el így az arcoddal!

- Már bánom, hogy megmentettelek. Ott kellett volna hagynom téged a földön!

- Na persze, megmentettél! Nagyon hősies volt! Csak azért tetted, mert kell a segítségem!

- Mégis, mit gondoltál, miért? A két szép szemedért tettem? - nevetett Vicarios cinikusan, és felült az ágyon.

- Na még csak az hiányzik, hogy belém szeress! Igazad van, jobb az eredeti verzió.

- Hihetetlen, hogy te még azok után is képes vagy pimaszkodni, hogy szétszabdaltak a szilánkok!

- Miért, sírnom kéne?

- Nehogy meg merd próbálni!

Vicaros felállt, és sorban kihúzkodta a szekrény fiókjait, amiknek a tartalmát beöntötte egy hatalmas vászonzsákba. Violet felült, és érdeklődve figyelte a műveletet.

- Mit csinálsz?

- Biztonságba helyezem előled a személyes tárgyaimat.

- Miért? Félsz, hogy szétverem őket kalapáccsal? - kérdezte Violet ártatlanul.

- A kis képességed miatt féltem őket.

- Ne aggódj, nem érdekel különösebben a beteg lelkivilágod.

Vicarios felhördült, megfogta az éppen keze ügyébe akadó tőrt, és elhajította. A fegyver a lány fejétől alig három centire fúródott falba. Kikerekedett a lány szeme és megdermedt egy pillanatra. De gyorsan visszanyerte a bátorságát és így szólt:

- Nos, igen. Pontosan erről beszélek.