1964 szeptember 19. Szombat

Délelőtt találkoztam Dódival, Ibi növérével, aki kért, hogy ha kimegyek Görgénybe, vigyem el a tejeskannát, mert az anyja ottfelejtette. Az IRUM-nál bál van és a fiuk hívtak menjek velük a bálba. Úgy éreztem nem tudnám felcserélni a legjobb mulatságot sem egy Ibivel való találkozásért. Mondtam más programom van. Kiss Bandi, az unokaöcsém megkérdezte mi az a más program, mire én azt feleltem megyek Görgénybe. Szólt, hogy akkor ő is eljönne velem, s ha lehet mutassam be őt is valakinek, csak szép legyen. Mondtam neki ezt csak Ibi tudja elintézni mivel én nem ismerek nagyon lányokat rajta kivül.

Megérkeztünk Görgénybe. Ibi kék bársonynadrágban volt és mondta, hogy most jött a szénából. Segítettem neki súrólni a tornácot, addig elküldtük Bandit sétálni Görgénybe. Ibi át akart öltözni és bekötötte a szememet, hogy ne leskelődhessek és így játszodt velem.

-          Mi van Jani! Ez a leányka megint játékbabát csinált magából?- kérdezte az anyja nevetve, aztán bement a konyhába és ott foglalatoskodott. Ibi átöltözött, a pirosbársony ruháját vette fel.

-          Azt akarom, hogy úgy emlékezz rám mint csütörtökön. Legyen annak a folytatása.- Közben megjött Bandi és mesélte kalandjait persze mindent kiszínezve és bámulta Ibit, aki olyan volt mint egy kis tündér. Megfésülködött elrendezte az én hajamat is aztán szaladtunk a csorda elé, mert már esteledett. Bandi búcsuzott és elment, azt mondta megy az IRUM bálba. Mi moziba készültünk. A ,,La vîrsta dragostei’’ cimű román filmet vetítették. Mivel még korán volt bementünk a cukiba, elfoglaltuk a régi helyünket, et-tünk egy egy tésztát és feltankoltunk karamellával, hogy legyen a moziba. Jött Rozsika néni is és a kályha mellé ültettem őket, mert ott meleg volt. Miután vége volt a filmnek, bementünk a vendéglőbe sört inni, de mivel nem volt, megelégedtünk egy egy pohár borral. Ibi nem tudta meg inni a borát és kért igyam meg az övét is. Én megittam. Az anyja csodálkozott, mert megittam az Ibi szerelmét. Hazafelé menet beszélgettünk a férfi és a női erkölcs kü-lömbségeiről. Mondtam, hogy nem ismerem Ibi szerelmi ügyeit, de ha ő is szeret engem úgy mint én, meg mernék indulni vele egy életre. Ő csak hallgatott, az anyja beszélt helyette. A film hatása alatt voltunk.

Haza értünk és mondtam Ibinek, hogy holnap közmunkánk lesz Adriánon és nem tudok még egyszer visszajönni Görgénybe.(Kukorica törés)

-          Nem számít, hogy vagy felöltözve. Úgy jössz  ahogy  vagy. Engem nem a ruhád érdekel, hanem te. Adriánról hozzánk jössz, nálunk ebédelsz és aztán eltöltjük az időt itthon.

Búcsuztam és kijöttünk az udvarra.Sokáig beszélgettünk a kapuban.

1964, szeptember 20. Vasárnap.

12 óra után indultam görgénybe. Útközben talélkoztam Fábián Lajossal és Sándórházi Árpival, akik fogadtak, hogy Ibihez megyek.

-          Vigyázz nehogy gyerek tartást vagy agglegény adót kelljen fi zess. – viccelt Lajos. Egész úton az volt a fejemben, hogy olyan menyasszonyom van, hogy bárki meg irigyelheti. Nagyon szerettem Ibit ebben a percben. Megérkeztem. Ibi a tükör előtt  űlt a báránybőrön és olvasott. Anyja az ablakon bámult ki, várta Jóska bácsit, aki nem jött haza a templomból.

-          Ibike  nem kéne  megnézni apád hol van? Kéne ebédelni. Remélem nincs a kocsmában. – Alig indultunk el máris találkoztunk vele. Nem akartuk, hogy észrevegye, hogy őt keressük és ezért megfordultunk a kerékpárral és a falu vége felé hajtottunk. Ibi nagyon hallgatag volt, és meg is kérdeztem:

-          Valami baj van Ibi?

-          Nincs semmi.

-          Miért vagy olyan hallgatag?

-          Nem vagyok az.

Olyan lassan ment, hogy már idegesített,

-          Miért nem hajtasz gyorsabban?

-          Lassusági versenyt csinálunk.

-          Vegyük úgy, hogy ezt a versenyt Te nyerted meg, és most gyorsasági versenyt csinálunk.

-          Nem csinálunk semmit.

Igy mentünk tovább. A cél az a bizonyos híd ahol a görgényi lányok randiztak a hodáki és a libánfalvi fiukkal. Jöttek lányok is és

-          Látod? Találkára jönnek.

-          Lehet.- mondta Ő és pont akkor jött egy zöld ruhás lány és köszönt nekünk.

-          Bár kezit csókolommal köszöntem volna.- mondtam nevetve Ibinek.

-          Menj utánna és köszönj... Futás...- mondta Ibi durcásan, aztán megfordultunk, és ugyanolyan lassan jöttünk visszafelé is ahogyan  mentünk. Az anyja az ablakban volt és várta, hogy mikor jövünk. Látva, hogy szótlan jövünk, megkérdezte:

-          Mi van Jani? Megint baj van? Veszem a botot és kikapnak mind a ketten ha megint veszekednek!

Mosolyogni próbáltam, ami azt hiszem sikerült is, azonban nagyon  fájt, hogy Ibi ma is szótlan, és én nem tudom mi lesz ennek a vége...

Bementünk az udvarra. Ibi elsétált a hátsó udvar kerítésig és ott meg állt. Nem követtem. Megálltam a küszöbnél és csak néztem a semmibe. Ibi a szölöhöz ment levett két szemet aztán bement a konyhába.

-          Nem jössz be?- kérdezte.

-          Nem. – Bement a konyhába és egy tál tésztával tért vissza.

-          Parancsolj.

-          Köszönöm nem kérek.- Mondtam rá se nézve. Egy darabig állt mellettem, aztán bement és letette a tálat. Az anyja észrevette a dolgot és látva, hogy Ibi kijött a tornácra és szemelgetni kezdte a szölőt, kijött ő is és hozta a tésztát és megkinált.

-          Vegyen Jani tésztát.- Vettem, megköszöntem. Láttam Ibit, amint rám néz sértődötten, amiért tőle nem vettem, aztán az anyja is rá szólt – Ibi te minden gerezdet megtépászól mielőtt megérne. Nézze Jani egy ép gerezd se nincs.

-          Mit csináljak, ha nem érik egyszerre?

Bementem a szobába és az ablak elé álltam. Bejött Ibi is utánnam és hozta Ő is a tésztát. Arra számított, hogy nem veszek, de  tévedett, mert vettem a tésztából.

-          Ne félj, nincs megmérgezve.

-          Gondolom. – mondtam s ránevettem.  Helyre állt a béke.- A nyugodt  agusztus  megszeretné hódítani a bolondos áprilist, pedig  tudhatja, hogy itt az ősz, szeptember, a halál, a vég, és mégis vergődik, küzd a túlélésért. Sajnos ilyen az ember.

Ibi nem tudta mire vélje a képes hasonlatot, rámnézett, átölelte anyakamat, és megcsókolt. Majd hátrafordulva a tükörbe néztük egymást. Gyönyörű volt Ibi a pirosbársony ruhájában, ahogy ráfonódott a két karja az én fehér ingemre. Elhúzódtam tőle.

-          Ibi! Nekem nem szabad szeretni Téged. Félő, hogy nincs jogom. Te fiatal vagy és szép, előtted az élet nyitva áll, bármit elérhetsz. Én, börtönviselt ember, csak a megaláztatás részese lehetek, nekem nem nyilnak meg a szerencse kapui, előttem egy kínos, nehéz küzdelmes élet áll. Én ezzel kell eléd álljak és megmondjam, úgy válaszd a velem való életet, hogy az küzdelmekkel van tele.

-          Már értek mindent... ez a kifogás...- tenyerébe hajtotta a fejét és sírni kezdett.

-          Ibike! Tudod, hogy csak téged szeretlek – megakartam csókolni, de csak a könnyező szemét tudtam megcsókolni.

-          Tudod, hogy mennyire szeretlek téged, és ezt akarod kihasználni? Mond meddig kinozól?- mondta és átölelte a nyakamat olyan szorosan, hogy fájt a szorítása. Szólani akartam, de nem engedte, még szorosabban tartott. Nagyon boldog voltam. Éreztem, hogy szeret. Éreztem, hogy a négy év keserves bőrtön után engem is szeret valaki, amire én annyira vágytam, most bekövetkezett, és én is szeretem ezt a kislányt tiszta szívemből.

-          Csak azért mondtam el neked ezt, mert eszembe jútott a tegnapi mondásod: ,,...Azzal fogom enni az életedet, hogy nincs mit felvegyek...”- fejeztem be a mondókámat.

-          Esküszöm sohase fogom mondani – válaszolta könytől csillogó szemekkel. – Csak téged szeretlek s azt akarom, hogy az enyém legyél. Csak is az enyém... csak az enyém...

Ezután ismét viharos csókok következtek, majd bekapcsoltuk a rádiót, de nem kaptunk jó zenét és így folytattuk a beszélgetést.

-          ,,Tudom a Te dolgaidat. Az a neved, hogy élsz, halott vagy.’’ Egy bibliai idézettel akartam kezdeni a Rólad szóló naplómat, de aztán rájöttem  nem szabad nehezen érthető dolgokat belekeverni a mi lelki életünkbe. Senki nem értené meg. Én pedig azt akarom írni, ami a szép, ami a jó, ami kedves  volt az életünkben.Olvastam egy könyvben, aminek az volt a címe,,Te vagy az élet”. Ebben a könyvben is a sok féreértésnek az lett a következménye, hogy a fiatalok elválltak, hogy aztán a legizgalmasabb  körülmények között újra találkozzanak és rájöjjenek, hogy minden csak féreértés volt s ők újból boldogan vidáman éltek tovább. Ilyen a mi Laci ügyünk. Ha mindent elmondanál úgy ahogy volt, én megérteném, és a mi egünk is tiszta és felhőtlen lenne.

-          Megigértem Jani és megfogod tudni mi volt kettönk között, de nem most,- mondta és símogatni kezdte a csipkét a rádió tetején.

-          De én most szeretném lezárni ezt az ügyet. Most mindent megtudok bocsájtani.

-          Nem. Most nem.

A szobában hüvös volt a nyitott ablak miatt s így kimentünk a konyhába, mert ott meleg volt. Az anyja bement a szobába rádiózni és mi a konyhában játszodtunk. Felvettem Ibi pongyoláját, aztán az ölében űltem, lehúztam a cipőjét és az én lábamon kellett a cipőéig menjen.

-          Megyek elrendezni a disznókat – mondta az anyja és elment. Mi tovább játszodtunk és eszegettük a tésztát, amig elfogyott. Miután bejött az anyja, hármasban beszélgettünk tovább.

-          Ibi este van és a Bimbó eltekereg?

-          Igaz, Bimbó iskolában jár. A multkór is az iskolában találtam rá.

Felűltünk a kerékpárra és elhajtottunk a csorda elé. Visszafelé gyalog jöttünk, mert már nagyon fújt a szél és Ibi fázott. Feljött a Hold. Egyetlen felhőn küzdötte át magát és teljes pompájával ragyogni kezdett. Tele hold volt.

-          Nézd Ibi telehold van. Holnap már kissebb lessz. Emlékszel mit ígértél?

-          Nem ígértem semmit – mondta nevetve.

-          Én úgy emlékszem azt mondtad:,, Mielőtt elmegyek remélem lessz egy holdas éjszakánk s akkor megtartjuk az eljegyzést.” Remélem emlékszel.

-          Igen.

-          Többé nem lessz tele hold amig elmész. Itt az alkalom. Vagy legalább mond el mi történt Laci és közted?

-          Jó! Ma este elmondok mindent. Légy türelmes és mindent meg tudsz elejétől végig.

Felűltünk a kerékpárra,a  csorda már jó előre haladt, mivel mi andalogtunk, de mire a Bimbó hazaért mi is otthon voltunk. A szobába érve rögtön rágyújtottam megkináltam Ibit is és Ő is rágyújtott, aztán

-          Remélem nem felejteszki semmit?

-          Mire esküdjek meg, hogy mindent őszintén elmondok?

-          Nem kell esküdj. Mondjad.

Kezét a térdemre tette, szemét kissé összehúzta, látszodt rajta, hogy gondolatait szedi össze, hogy emlékeit sorrendbe szedhesse, leverte a cigarettáról a hamut körös körbe a hamutálcán, aztán megszólalt. Egyenletesen, tagoltan szépen, nyomatékot adva  a beszédnek. Csodáltam előadó képességét. Bámulatban ejtett, milyen dallamosan szálltak a mondatok az ajkáról.Az egész szoba megtelt áhítattal, melegséggel. Én éreztem, hogy ez a barátság tele van szerelemmel. Ahogy Ő beszélt minden a szerelemről árulkodott. Ez tette varázslatossá az elbeszélést.