1964, szeptember 21. Hétfő.

Szerettem volna találkozni Mán Lacival, hogy beszélgessek egy kicsit vele. Amint keresztül vágok a főtéren kit látok Lacit, aki a DEDA falatozóba ment be. Utánna mentem és hozzá szegődtem. Nagyon örült a találkozásnak, legalább nem lessz egyedül.Beszélgettünk mindenről, de engem az érdekelt, hogy mi történt a nevelőnő szobályában. Elmondtam neki azt amit hallottam az ügyről, úgy ahogy én elképzeltem, teletüzdelve az Ibitől hallottakkal. Zavarba jött, mivel sok mindent tudtam amivel vádólni lehetne őt, de megnyugtattam, hogy nincsen szándékomban feljelenteni őt.

-          Maga is volt fiatalember, vagy talán most is az, - mondta zavartan és én nevettem magamban, hogy ő felnőtt embernek néz, pedig ő idősebb.

-          Uram én úgy tudom őn 35 éves.

-          Nem csak 32.

-          Na és én 25 éves vagyok, agusztusban töltöttem 19. – én.

-          Éppen ezért elképzelheti a helyzetemet. Kettesben vagyok egy lánnyal, aki fiatal, szép és még tettszik is nekem, mit tehettem volna. Nézze emberi becsület szavamat adom, nemi kapcsolat nem volt köztünk.

-          Az előbb még azt mesélte, hogy őn azért ment, mert a nevelőnő mondta, hogy Ibi rendetlenkedett és őn rendre akarta utasítani, megnevelni. Erre is emberi becsület szavát adta. Most mit higyjek.

-          Mire esküdjek meg, hogy elhigyje ? Semmi nemi kapcsolatom nem volt vele. Nem mondom, hogy nem próbáltam, de mindig kisiklott a kezem közül. Ügyesen ellenállt.

-          Nézze titkár elvtárs. A becsület szót egyszer lehet elvestíteni, hogy többé ne higyenek az embernek. – Láttam reszketni kezd a szeme, majd rángatózik az arc izma egész a szája széléig. Azt gondoltam sírni akar.

-          Bement a szobában ahol Ibi volt, aki meglepetten kérdezte : Nem fél, hogy megtudják? Őn becsukta az ajtót és mikor látta, hogy a kulcs az ajtóban van bezárta. Igazam van? Ne ellenkezzék kérem, mert nincsen annak értelme, s jobb ha őntől tudom meg mint más idegentől.

-          Igen.

-          Aztán megölelte és megcsókolta egyszer kétszer. Igaz ez ?

-          Igen.

-          Letérdelt elé és minden bókot, amit csak olvasott eddig életében, mind elmondta az imádott lánynak. Igaz-e ?

-          Igaz, de nem térdeltem le. Még egyszer esküszöm nem volt nemi kapcsolat köztünk.

-          Ezt már hallottam. Inkább mondja tovább, hogy mit csinált?  Vagy azt várja, hogy én folytassam?

-          Nem ! Nem voltam letérdelve. – Húzta ki magát férfiasan, mivel szégyelte ezt a módszert. – Úgy látom maga  egy értelmes ember aki mindent tud. Csodálom képességeit, erejét és tudását.

-          Semmi képesség. Megismertem egy lányt, aki tetszik nekem és akiről kitudódott, hogy kapcsolata volt egy tanárjával. Ennyi. Ezt szerettem volna tisztázni.

-          Ne szerénykedjék. Maga egy okos ember, akitől nagyon sokat tanultam... Higgye el nagyon megbántam mindent.

-          Most ne ezt fejtegesse, hanem mondja el mi történt?

-          Miután leültetett az ágyra megállott előttem. Én megfogtam a kezét s magamhoz húztam. Engedelmeskedett. Lefektettem az ágyra és ráfeküdtem és csókoltam tovább, de amikor próbáltam magamévá tenni nem engedte. Hiába csókoltam és mondtam neki, hogy csak öt szeretem, mindennek vége volt.Esküszöm emberi becsület szavamra, hogy nem történt semmi ennél több.

-          Azt gondolja elhiszem ? Fogadni mernék, ha tovább boncolnám az ügyet minden kiderülne, és minden ki is fog derülni csak nehogy akkor túl késő legyen. Higgye el minden kiderül egyszer. Hogy hagyta ott Ibit ?

-          Mikor láttam nem megy, felálltam és elmentem.

-          S az abafái eset a kukorica szedés közben a motorozás, a növére lakásán,- láttam meglepődik látva, hogy milyen tájékozott vagyok, - ott mit csináltak?

-          Bementünk vizet inni. Nem volt otthon a növérem, csak a sógor, és miután megittuk a vizet, én ledöltem az heverőre, mert egy kicsit piás voltam. Ibi leült mellém, én érezve a közelségét ismét próbálkoztam,de most is sikertelenül.

-          Ekkor mondta Ibi, hogy nem is tudtam, hogy ilyen züllött.?

-          Igen ! De ön nagyon jól értesült.

-          Persze ön összetépte a ruháját sőt az alatta lévőket is. A nevelőnő tudott ezekről az esetekről?

-          Alig ha, de gondolom sejtette.

-          Azért, mert tudomásom szerint Szász Gyula igazgató elvtárs is tudott az esetekről és még sem tett lépést az ügyben.

-          Mi a szándéka velem ? Remélem úri ember és nem csinál ügyet belőle.

-          Nem tudom mit teszek, mert egyelőre a magam megnyugtatására érdekelt  minden, pedig nem ártana egy kis leckét adni az olyan tanároknak mint ön, és az olyan nevelőnőnek, aki mint egy jó keritőnő a tanárokkal összejátszva romlásba visznik dolgozó népünk legszebb hajtásait. Ezért nem csak én ítélem el hanem az egész  világ. Vagy nem igaz, hogy a nevelőnővel közösen fundál-ták ki az Ibi odavivését? Vagy 1962 nyarán, amikor ott tartatta az Ibi párnáját, hogy kéthét múlva jöjjön érte ? Önök elfelejtik a hivatásukat. Elfelejtik, hogy a gyerekeket nevelés céljából bízták önökre és nem a megrontásukra,

-          Tudom, hogy ön elítél engem, és meg is értem. Csodálom önt és sokat köszönhetek önnek. Most már tudom hol rontottam el mindent .Túl közel engedtem magamhoz a diákokat.

-          Nem. Őn ment túl közel a diákokhoz. Nem csak közel, hanem a csábítási szándékkal. Emlékezzék vissza az udvarhelyi kézilabda meccs után, amikor a vonatból való leszálláskor megfogta és megszorította egy kislány kezét valami okból és nem  nevelési szándékkal, ha a szexet is tantárgynak nevezzük akkor aláhúzom, hogy tanítani akarta, és nem csak őt hanem még más lányokat is. Azt hiszem a két kezem nem lenne elég a felsoroláshoz. Tanultam lélektant és tudom, mit jelent egy serdülő lánynak egy bizalmas kézfogás. Mennyi álmot, vágyat ébrerszt egy fiatal szívben, amit aztán nehezen lehet elfelejteni.

-          Talán igaza van. Nagyon, nagyon értelmes ember. Meg is szidom Hangel Öcsit, hogy miért nem hozta hozzánk nevelőnek. Ilyen emberekre lenne szüksége az iskolának. Elfogadna egy nevelői állást itt a mi iskolánkban?

-          Hogyne fogadnám el ! Csak az a baj, hogy nekem nem lehet, mivel  politikai fogoly voltam. Nem bízzák rám a  dolgozó népünk gyerekeinek nevelését. Én másképp látom a világot. Az a világ amit én szeretnék megvalósítani az nem olyan mint amit önök képviselnek.

-          Nagy kár, hogy nem találkoztunk hamarabb. Tudom, hogy megvet, mert hibáztam, de igérem és fogadom önnek többé nem fog előfordulni ilyesmi. Erre esküszöm.

-          Igen, ha maga mellett lenne mindig valaki aki figyelmezteti ha valami baklövése lenne.

-          Szeretném, ha mindig mellettem lenne, ha barátom lenne. Persze ha maga is akarja.

-          A barátság nem olyan erény amit csak úgy megkötnek, hanem szívből jövő érzés, amit az emberek értékelnek és megtartanak. Nem mondom megpróbálhatjuk, de akkor önnek arról az útról, amin eddig haladt, le kell mondani.

-          Igérem, - mondta és megszorítottuk egymás kezét. – Minden esetre megpróbálom elintézni, hogy felvegyék nevelőnek hozzánk. Most megyek, mert órám van. Csütörtökön, ha akarja 10-11-ig szabad vagyok és nagyon szeretnék találkozni önnel.

1964 szeptember 22. Kedd.

Esős napra ébredtem, de azért úgy határoztam, hogy elmegyek Görgénybe. Reggel találkoztam Lacival, aki úri módon előre kö-szönt de nem beszélgettünk semmit, mert nekem nem volt időm. Csak a hivatalos hogy s mint vagy? S azzal mentünk is tovább. 12 órakkor indultam el. Nagyon fújt a szél. Hideg volt. Találtam Ibi apját a malomba volt őrölni, kérdésemre, hogy Ibi otthon van-e azt válaszolta, hogy otthon kell legyen, mert ő otthon hagyta. Mikor kinyítottam az ajtót és megláttam az anyját mosolyogva, minden szorongásom elmúlt, mivel azt hittem, hogy haragszik. Bementem az elsőszobába, de nem találtam Ibit. Kerestem nem – e bújt el. Amint megfordultam, hát látom Ibit a konyha ajtóban áll és élvezi amint keresem. Fekete halásznadrág és az a fekete bluz, amit Ödinek adott fel  agusztus 23-án. Nagyon édes volt igy. Megcsókoltuk egymást és lesegítette rólam a balonomat, mert át volt ázva, még a kicsikabátomat is levetettem, mert át ázott. A konyhában meleg volt és mi leűltünk a heverőre. Ibi végigfeküdt és féloldalra fordulva mondta.

-          Itt tanultam mostanig. Sokat vettem át a felvételi tantárgyakból.

Közben hazajött az apja is és,

-          Na megtalálta Ibikét?- kérdezte mosolyogva.

-          Meg. – mondtam és bementem a szobába cigarettázni. Ibi elrakta a fűzeteit és ő is bejött hozzám és leűlt mellém.

-          Na hol vannak a levelek?

-          Elégette.

-          Miért égetted el?

-          Azért,mert már végét akarom vetni ennek a sok félreértésnek.

Nekem nem tettszett az egész bonyodalom, de azért szerettem volna tudni milyen gondolatai voltak Lacinak. Hogyan bolondította  el Ibit, sok mindent megtudhattam volna a szerelmükről, aminek most vége. Tudtam bíztosan, hogy nem égette el, de el kellett higgyem amit mond, ellenkező esetben ismét csak a duzzogás lenne. Azzal, hogy azt mondta, hogy elégette többé nem kérhetem hiszen elégette, azt jelenti nincs. Azért készítette elé Lacinak a képét, hogy azt higgyem látod milyen őszinte vagyok hozzád? Megmutatom azt a képet, amit nem adnék oda senkinek. Előszőr csak az ő kezéből engedte nézni, de később átadta, hogy megvizsgáljam közelről is. Figyeltem a képet. Laci hanyatfekve a földön, arca balfelé dölve úgy, hogy nem nagyon lehetett ráismerni, csak a vonásai voltak ismerősök. Úgy feküdt mint egy halott. Ballába   a jobb térdig van felhúzva. A hasán egytáska hevert. Megnéztem a másik oldalon ez állt :

1962.X. 21. Vasárnap.

                                 Egy különös nap

Tényleg különös nap lehetett az életében. Közben bejött az anyja s én a fényképeket a zsebembe tettem. Láttam, hogy Ibi meglepődik, de ahogy kiment az anyja,rögtön vissza adtam a képeket, és elmondtam mindent amit Lacitól hallottam a találkozásokról.

-          Többet nem mondok semmit, mert te úgy sem hiszel nekem.

-          Én azt akarom hinni amit te mondasz, de láthatod a Laci meséje más mint amit te mondtál és talán elfogadhatóbb. Minden esetre a kettőből a harmadik az igaz, s ezt én döntöm el, hogy mit veszek igaznak.- Ibi fel állt  és az ablakhoz ment. Én nekidöltem az ágyfejének és onnan figyeltem mit csinál. Kiment a konyhába és behozta a kinai körömvágót és a körmét kezdte piszkálni.- Ibi megengeded, hogy azt a részt amit elolvastattál velem kimásóljam a füzetedből?- Rám nézett, lassan kihúzta a fiókot és kivette belőle a naplót.

-          De csak az én kezemből.

-          El van intézve.- Ő tartotta a naplót és én írtam. Mivel nem ment gyorsan, diktálni próbálta. Aztán mikor látta, hogy lassan megy azt kérte adjam oda neki a lapot és ő majd leírja nekem.

-          Ezt is?

-          Mindent.

-          Nem akarod, hogy az egész naplót leírjam? Én gondolkozzam a te naplód számára?- megfogtam a vállát és úgy figyeltem mit ír. Mindent leírt.- Azt hiszem már kivülről tudok mindent, - mondta aztán. Én szerettem volna olvasni tovább a naplót, de nem enged te. Nem neked írtam hanem magamnak.Vagy már magamnak sem írhatok öszintén?

-          Csak azt engedd meg olvassam el mit írtál vasárnapról.

-          Még nem írtam semmit.- Kinyította a naplót vasárnaphoz és tényleg alig volt írva valami. Észrevettem, hogy két lap össze van ragasztva

-          Mi ez?

-          Nem tettszett és leragasztottam.

-          Mi nem tettszett?

-          Titok. Nekem is vannak titkaim.

Levettem a kezemet a válláról és ki akartam menni,de a lábával nem engedte. Át léptem rajta és kimentem. Miután visszajöttem láttam, hogy a naplóban képek is vannak.

-          Te rajzoltad a képeket?

-          Nem.- mondta, és én rögtön tudtam nem lehet más mint Ionika, a brassói fiú, mert ő az aki művész lélek. Leűltem mellé úgy, hogy most ő űlt az éjjeli szekrény mellett.Egyszer csak keresztül teszi az egyik lábát az enyémen és én éreztem, hogy a vér elönti az agyamat. Mit akar ez a kislány? Nem tartott sokáig csak egy néhány másodpercig, aztán levette a lábát és legugolt a rádió elé és tánczenét keresett, majd kért hogy táncoljunk. Bejött az anyja és beszélgetett Árpiról, a szomszédról, akit ver és terorizál a felesége, aztán Jóska bácsiról a férjéről, hogyan ismerkedtek meg, hogyan udvarolt, a házasságukról, a háborus évekről. Emlékszem, hogy egy cetlit írtam, választ várva néhány kérdésre. Azonban amikor hallottam, hogy nincs levél és hogy ne beszéljünk többet Laciról, összetéptem a levelet és a zsebembe morzsólgattam apró darabkákra. Tudtam úgyis mindent, de az ő szájából akartam hallani, mert az ő szájából kellemesebb a szó, mellette mámorítóbb a levegő és én azt hiszem nekem tetszik az a fájdalom, amit azért érzek, mert úgy érzem elveszítem őt.Miután kiment az anyja, megkérdeztem.

-          Tudod mi ez ?- kivéve a zsebemből a papir szeleteket.

-          Nem.

-          A Neked szánt levél, amit már nem fogsz megkapni. Ezzel azt hiszem mindenre fényt derítettünk volna.

-          Ha ezt elolvastam volna?

-          Igen.

-          Akkor miért nem adtad ide ?

-          Már nem tartottam érdemesnek.

Ismét elővette a naplóját és mutogatta a leveleket, amit tőlem kapott mind bevoltak ragasztva a naplóba.

-          Volt nekem egy naplóm, amibe még a csokoládé papírokat, a vonat jegyeket, az autóbusz jegyeket, a mozi jegyeket egyszóval mindent bele ragasztottam.

-          Akarsz még egy levelet a naplód számára ?

-          Akarok.

Vettem a nóteszemből egy lapot és elkezdtem írni :

Én édes kis Virágom !

Egyetlen egyszer hadd szólítsalak így. Az életemnél is jobban szeretlek Ibi ! Elhiszed ?...

Tovább már nem emlékszem a levél tartalmára szó szerint, azért nem is idézem. Azt tudom, hogy őszintén és komolyan írtam mindent, és nagyon édes volt, amint olvasta mohón szerelmesen. Aztán Ő is írt választ, de nagyon későn lett kész. Sokat gondolkozott  minden szónál.

-          Minden esetre én nem tudok olyan hosszú levelet írni és olyan gyorsan nincs ehhez tehetségem. De ha türelmesen kivárod lessz belőle valami.- Rá gyujtottam és sétálni kezdtem a szobában, aztán a konyhába mentem és onnan vissza. Zenét kerestem a rádióban, aztán megcsókoltam.- Hagyjál, mert így sohasem fejezem be.- mondta  nevetve és mivel én ismét rágyujtottam – Jó lenne ha elhagynád a cigarettázást.

-          S akkor mit csináljak ? Cukorkát szopogassak, hogy cukorbajos legyek ? Vagy fütyüljek ?

-          Inkább fütyülj.- Majd elkészült a levél írással és átadta a levelet. Leültem az ágyra és olvasni kezdtem a levelet.

Te Édes Rosszaságom !

Úgye mily furcsa már a megszólítás is? Hát igen ilyenek az áprilisi lányok. Furcsák, szélhámosak, szeretik a kalandokat.

Irod, hogy az életednél is jobban szeretsz. Nem kétlem! De hidd el én sem maradok adós érzelmeimmel. Nem tudom érzed- e, hogy mennyire egymáshoz tartózunk? Úgy érzem, hogy az az erő ami minket öszetart egy csodálatos valami, amely soha nem szünhet meg kettönk között. Igen Janikám édes,szívembe zártalak... Azonban ne feledd el, hogy amiben te kételkedtél az a női büszkeségembe gázólt bele. Minden esetre az irántad érzett szerelmem mindent elfelejtetett velem, s talán most én vagyok a legboldogabb ,,LÁNY’’ a világon.

Nó de hagyjuk, lehet nem is érdekelnek érzelmeim. Majd inkább arról szólok egy pár szót, hogy nem félek összekötni az én nyomorult életemet a te hasonló életeddel. Ketten talán felforgatjuk a földet is, de egymás nélkül porszemek vagyunk csupán. Ezért édesem bízzál bennem és én neked adom életemet.Vigyázz rá nagyon.

Utolsó szavaid, hogy mit ohajtok tőled! Csak azt, hogy: Szeress, hogy én is szerethesselek. Mindig gondolj rám, mert én csak rád gondolok. Értem élj, mert az én életem már csak a tied. Sok mindent  tudnék  felsorólni, de minek? Egy igazán szerető szív mindezt megérzi.

Millió és még egy puszit küld,

                                                                        Ibi.

Görgényszentimre, 1964.IX. 22.

                        U.I. BOLDOG NAP !

Minnél több ilyent az élettől és Tőled kivánok én, Ibi

Egy másik papirra azt írta:

Minél előbb hagyj fel a cigarettázással! Jó ? Remélem megigéred ezt nekem és minél hamarabb be is tartod. Hidd el, akkor én lennék a legboldogabb  . . . . . .g a világon.

Miután elolvastam, megöleltem és megcsókoltam.

-          Köszönök neked mindent. Köszönöm a szép nyarat, az őszt, egyszóval köszönök mindent amit Tőled kaptam. Azt hiszem a válaszod tökéletes.- Mégegyszer megcsókoltuk egymást, aztán megkérdeztem.- Ibi ! Azt mondtad, hogy a 2-es számuban jártál.

-          Igen !

-          Melyik osztályban voltál ?

-          Emlékszel?- kérdezte s a tollamat amivel írt a szájába vette s úgy gondolkozott, aztán folytatta.- Még a régi rend volt az iskolában. Az udvar felöli osztályban.

-          Érdekes én is abban az osztályban jártam. Melyik padban ültél ?

-          Az utolsó padban a fogas felől.

-          Én is ott űltem. Érdekes. Egyszer a padban találtam egy fűzetet, és mikor mentem haza elvittem a fűzet gazdájának, mivel a címe fel volt írva a fűzetre. Igy ismertem meg Baki Babát és az osztálytársaim nevettek rajtam, hogy egy ilyen kislánynak akarok udvarolni. Nem udvarolni akartam csak jót tenni valakinek. Közben bejött az anyja, mert megkezdődött a Szabó család és Ő hallgatta. Igy félbe szakadt  ami beszélgetésünk is. Egész idő alatt Ibi minden megjegyzésemet feljegyezte:,, nem hiszem”,,igazán”

,, csakugyan”...stb.

-          Ezt is beteszem a naplóba, - mondta aztán, - Várj csak, mert valamit kifelejtettem a levélből.- El olvasta, de nem tudta beletenni.- Várj van még egy papirszelet – s arra írta rá a levél második  részét, s aztán tele firkálta  minden féle ének részlettel, ami oda talált. Szavaival élve : Találnak a mai naphoz.- Átölelt  szorosan, csókoltuk egymást boldogan, majd azt súgta :- Ez volt egy élmény dús nap.

-          Igen, veszekedés nélkül. A hold áttőrt egy felhőn, hogy aztán birtokába vegye a kék eget, hogy uralkodjék a mindenség felett.- Ismét átölelt és csókoltuk egymást boldogan.

Az eső esett szakadatlanul és én nem tudtam elindulni. Marasztaltak, de nekem dolgozni kellett menni. Mivel én éjjel dolgoztam. Kértem Rózsikanénit féltizkor szóljon, mert ha esik, ha nem nekem menni kell. Ibi örült, hogy még egy félórát együtt lehetünk, és tovább firkált minden félét a papirszeletekre, hogy emlékeket gyüjtsön. Minden szó egy emlék volt a számára.

Ahogy mindennek ennek is egyszer vége kellett legyen. Elrendeztem a gépet és búcsuzkodások közt elválltunk. Ibi még ott állt a kapuban egy darabig, aztán Ő is bement jól megázva.